Földes Tamás

(1965-) magyar színész

Földes Tamás (Budapest, 1965. augusztus 25. –) magyar színész.

Földes Tamás
Született 1965. augusztus 25. (58 éves)
Budapest
Állampolgársága magyar
Házastársa Tucsek Edit
Gyermekei Földes Eszter
Foglalkozása színész
Iskolái Színház- és Filmművészeti Főiskola (–1990)
Kitüntetései Kaszás Attila-díj (2020)

SablonWikidataSegítség

Élete Szerkesztés

Érettségit követően két éven keresztül a Nemzeti Színház Stúdiójában tanult, majd felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola prózai tagozatára, ahol Szinetár Miklós osztályába járt. Miután lediplomázott, 1990-ben került a Rock Színházhoz, itt több musical főszerepében láthatta őt a közönség (Nyomorultak: Jean Valjean, Evita: Che Guevara, Miss Saigon: John.) A Rock Színház megszűnését követően két évig játszott a Budapesti Operettszínháznál, három évig pedig a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja volt. Feltűnt a Makrancos hölgyben (Petrucchio), a Bob hercegben (Plummpudding), A három testőrben (Porthos). Ezután újból a Budapesti Operettszínház szerződtette, a Csárdáskirálynő, a Marica grófnő, a Kánkán, a Gólem, a Mozart! és a Rómeó és Júlia című előadásokban játszott. Külföldön is szerepelt, többek között Németországban (Marica grófnő, Evita), Svájcban (Evita), Londonban (Dorian Gray), Olaszországban (Mária evangéliuma, Csárdáskirálynő) és Japánban (Marica grófnő). Színészmesterséget oktat a Pesti Broadway Stúdióban. 2005-ben megjelent saját lemeze, melynek címe: Negyvenedik Tél. Elnyerte a Súgó Csiga díjat is.

2021-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára.[1]

Családja Szerkesztés

Felesége Tucsek Edit balettművész volt, lánya Földes Eszter színésznő. Élettársa Angyal Anita színésznő.[2]

Színházi szerepei Szerkesztés

A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 117..[3]

  • Amerikai komédia – Alphonse Soupault, lapkiadó, megfélemlített férj
  • Csárdáskirálynő – Feri bácsi
  • A mosoly országa – Csang, a herceg nagybátyja
  • A Szépség és a Szörnyeteg – Perc úr, az óra
  • Abigél – Vitay tábornok, Gina apja
  • A doktor úr – dr. Sárkány
  • A három testőr – Porthos
  • Atilla – Isten kardja – Vigilász
  • Bob herceg – Plummpudding
  • Dr. Bőregér – Dr. Falke
  • Elisabeth – Luigi Lucheni, Elisabeth gyilkosa
  • Evita – Che
  • Ghost – Kórházi szellem
  • István, a király – Koppány, a lázadó
  • Koldusopera – Peachum
  • Makrancos hölgy – Petrucchio
  • Marica grófnő – Dragomir Popolescu Moritz herceg
  • Miss Saigon – John
  • Mozart! – Leopold Mozart
  • Nyomorultak- Jean Valjean
  • Az ördög – Az Ördög[4]
  • Ördögölő Józsiás- Lámsza, Tündérország öreg királya
  • Párizsi élet – Gondremark báró
  • Rebecca- Frank Crawley, Maxim barátja
  • Rómeó és Júlia – Lőrinc barát
  • Rudolf – Taaffe gróf, miniszterelnök
  • Szentivánéji Álom- Vackor
  • Sztárcsinálók – Juvenális
  • Veled, Uram – István király
  • Vértestvérek – Narrátor; Tejesember; Nőgyógyász; Kalauz; Rendőr
  • Isten Pénze – Ebenezer Scrooge
  • Lady Budapest – Szurov
  • Virágot Algernonnak – Frank Reilly

Filmszerepei Szerkesztés

Díjai, elismerései Szerkesztés

Jegyzetek Szerkesztés

  1. https://szfe.hu, SZFE-: Színház- és Filmművészeti Egyetem | Taroltak az idei Versünnepen az SZFE zenés színművész osztályának növendékei (hu-HU nyelven). (Hozzáférés: 2022. augusztus 21.)
  2. 20 évvel fiatalabb színésznőt szeret a Barátok közt egykori sztárja, Földes Tamás (magyar nyelven). nlc.hu, 2023. február 4. (Hozzáférés: 2023. február 5.)
  3. 2013 június 20.-i lekérdezés
  4. Molnár Ferenc: Az ördög. karinthyszinhaz.hu
  5. Földes Tamás kapta idén a Kaszás Attila-díjat (magyar nyelven). Színház.org, 2020. szeptember 12. [2020. október 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. szeptember 12.)

Források Szerkesztés