Függőség (pszichológia)

pszichopatológiai szindróma

Hétköznapi szóhasználatban a függőség szót a ragaszkodás, hozzászokás, szükséglet értelemben használjuk. A függőség jelenségének önmagában nincs pozitív, vagy negatív értéke, jelentését a kontextus adja, például a függőség egy csecsemő számára a túlélést teszi lehetővé – ez Fairbairn szóhasználatában az infantilis függőség. Amennyiben az érett függőségbe való eljutás sérül, kóros függőségi állapotok (szenvedélybetegségek, azaz addikciók), illetve kóros függetlenségi állapotok (autisztikus magatartás) alakulnak ki.

Filthy Habit by SillyPuttyEnemies.jpg

A szenvedélybetegség – másként addikció vagy kóros szenvedély – hátrányos helyzetbe hozhatja az érintett személyt és környezetét is, mivel kényszeres viselkedési mintákból áll, melyekben a viselkedés irányítása, abbahagyása sikertelen. Pszichológiai értelemben véve a kóros szenvedély azt jelenti, hogy egy a hétköznapokban elterjedt és normálisnak vagy csak enyhén deviánsnak látszó viselkedésmód mintegy elszabadul, dominánssá válik. Ugyanakkor bizonyos függőségtípusok, pl. a munkamánia sokkal elfogadottabb.[1]

FormáiSzerkesztés

 
Kokain por

Kémiai szerek által kiváltott:

Viselkedési addikciók:

Kémiai szerek által kiváltottSzerkesztés

 
Pszichoaktív drogok

NikotinfüggőségSzerkesztés

A nikotin a dohányban található alkaloida, az egyik legerősebb függőséget kiváltó szer. A függőségért a központi idegrendszerben lezajló elváltozások tehetők felelőssé. A leszokás elvonási tünetekkel jár, ennek ellenére a WHO felmérései szerint körülbelül a világ lakosságának egyharmada dohányzik. Károkat elsősorban a fizikai egészségre gyakorolt negatív hatása okoz.

AlkoholizmusSzerkesztés

Az orvosi definíciók az alkoholizmust olyan szenvedélybetegségként írják le, mely az alkohol kitartó fogyasztásával jár a negatív következmények dacára. Lényege az alkoholtól való testi-lelki függőség kialakulása, adott esetben – az alkohol hiánya esetén – elvonási tünetek megjelenése jelzi ezt a függőségi állapotot. Negatív hatással jár a fizikai, mentális egészségre, valamint a szociális kapcsolatokra.

Egyéb pszichoaktív szerek által kiváltott függőségSzerkesztés

Megváltoztatják a gondolkodást,eleinte kellemes bódulatot,majd önkivületi állapotot okoznak.Nagyon veszélyes szerek, mert a szervezet egy idő után annyira megszokja őket,hogy hiányukat alig lehet elviselni.Az újabb adag megszerzéséért a kábítószeres minden anyagi áldozatra képes.A folyamat lelki-testi összetöréshez,igen gyakran súlyos bűnőzéshez vezet. Hasonló hatásúak egyes gyógyszerek ha alkohollal veszi be őket valaki.

Viselkedési addikciókSzerkesztés

Olyan függőségek, melyek kialakulása és fennmaradása nem kémiai anyagokhoz, hanem bizonyos viselkedéshez kötődik. Hátterükben valószínűleg a szerotonin- és a dopaminrendszer rendellenes működése áll.[3] Számos viselkedésformára irányulhatnak, tüneteik azonban a legtöbb esetben a szerfüggőségéhez hasonlóak: tolerancia csökkenése, elvonási tünetek, hétköznapi funkciók romlása.

Tudományos vizsgálatuk bonyolultabb, mint a szerfüggőknél. A leggyakoribb módszerek az önbeszámolós kérdőívek és a klinikai interjúk.

Szex- és szerelmi addikciókSzerkesztés

A szexfüggőség és a pornófüggőség két különböző függőség.[4]

Az igazi intimitást hárító, partnereiket gyakran váltogató szex- és szerelemfüggők, illetve az ember-ember közötti szexualitás helyett pornográfiát preferáló pornófüggők önsegítő csoportja az Anonim Szex- és Szerelemfüggők, amely az Anonim Alkoholisták által is alkalmazott 12 lépéses módszer mintájára megalkotta a szexfüggők 12 lépéses öngyógyító módszerét.[5]

SzexfüggőségSzerkesztés

A szexfüggőség egy kényszer és függőség, melyről akkor beszélünk, ha az érintett visszatérően olyan csillapíthatatlan nemi vágyat érez, amely kontrollálatlan reakciókhoz vezethet. A szexfüggők életét a szexuális tevékenységek és a kielégülés folyamatos keresése határozza meg, akár annak árán is, hogy azzal önmagukat is veszélyeztetik. A szexfüggőség az addiktív viselkedészavarok egyik formája. A szexfüggőség (akár más függőségek) mentális zavar tünete is lehet, pl. kényszerbetegség vagy pszichopátia.[6]

PornófüggőségSzerkesztés

A pornófüggőség olyan viselkedési függőség,[7] melynek során az egyén erőteljes szorongást és feszültséget érez, amennyiben tartósan nem jut pornográf tartalomhoz.[8] A pornófüggőség egy új keletű jelenség, amely a 21. században (az internet térhódításával) terjedt el. Hivatalosan nem sorolják a függőbetegségek közé, így egyelőre BNO-kódot sem kapott.[8]

ParafíliaSzerkesztés

Ha egy személy szexuális vágya olyan fantáziák megvalósulásában nyilvánul meg, amelyek az átlagtól eltérőek vagy extrémek, parafíliáról beszélünk. A fantáziák kötődhetnek tárgyhoz/személyhez (pl. gyerek, állat, ruhanemű) vagy cselekvéshez is (pl. fájdalom okozása, mutogatás) de a skála igen széles. Gyakrabban fordul elő férfiaknál, mint nőknél. A tárgyhoz vagy viselkedéshez való ragaszkodás idővel függéssé alakul át. Az addikciók közé sorolható:[9]

  • gyerekekkel való szexuális aktus (pedofília),
  • nemi szervek idegeneknek való mutogatása (exhibicionizmus),
  • idegenek intim szituációkban való megfigyelése, kukkolás (voyeurizmus),
  • idegenek fogdosása, nemi szervvel való dörzsölgetése (frottőrizmus),
  • halott testek utáni vágy (nekrofília).

Társ- és kapcsolati függőség (kodependencia)Szerkesztés

A társfüggőség személyiségzavarra az alábbiak jellemzőek:

  • a kodependens személy önértékelése annak függvényében alakul, hogy mennyiben képes másokat és önmagát kontrollálni,
  • saját igényeinek háttérbe szorítása mellett vállal felelősséget mások szükségleteinek kielégítéséért,
  • szorongás és a pszichológiai határok torzulása, valamint ehhez kapcsolódó intimitásprobléma és szeparációs nehézségek jellemzik,
  • összefonódott kapcsolatot tart fenn egy szenvedélybetegségben szenvedő, vagy impulzus-szabályozási zavarral jellemezhető egyénnel,
  • legalább 3 jegy jellemzi az alábbiak közül: a tagadás elhárító mechanizmusának preferálása, érzések elfojtása, depresszió, túlzott reagálási készenlét, különféle kényszerek (például „rendmánia”), szorongás, narkománia, stressz-betegségek, gyermekkori bántalmazások alanya, külső segítség nélkül legalább két éve tart fenn elsődleges kapcsolatot egy aktív szenvedélybeteggel.
  • A kodependencia azonban foglalkozási szerepként is megjelenhet. Gyakran találkozunk társfüggő személyiségjellemzőkkel bíró professzionális segítő szakemberrel.[10][11][12][13]

JátékszenvedélySzerkesztés

A kóros játékszenvedélyt (patológiás gambling) az addikciók körébe sorolják, lényege a hétköznapokból való menekülés, bár nem kémiai módon. A betegség alapja az agy biokémiájában keresendő: a megfelelő mennyiségű endorfin termelődését segíti elő a játék a beteg embernél; s legmélyén ugyanaz a szerotoninzavar lappanghat, mint a depressziónak, amellyel így rokonságban áll. Örömét a gyors és könnyűnek tűnő nyerés lehetősége, és a hozzá vezető út izgalmai (adrenalin-flash) adják. Nagy többségben férfiakat érint: eljátsszák pénzüket, vagyonukat, gyakran súlyos adósságokba bocsátkoznak, s ezzel házasságukat, családi kötelezettségeiket, hírnevüket is kockára teszik. Magyarországon is működnek több városban Gamblers Anonymus önsegítő csoportok, amilyet először 1957-ben Los Angelesben alapítottak, hogy segítséget nyújtsanak a játékfüggőség legyőzéséhez.

Deepak Chopra[14] szerint spirituális kielégületlenségről van szó valamennyi szenvedélybetegség esetében: "a spirituális tudatosság az egyetlen igazi és sokáig érvényesnek bizonyuló válasz a káros szenvedélyektől való függőségre". Tim Harford is foglalkozik a játékszenvedély betegek viselkedésével, mint a racionális döntés egy „speciális” megnyilvánulása, lásd „Az élet rejtett logikája” c. művében. Egyre több kongresszus önálló szakmai témája a játékszenvedély betegség. A játékszervező cégek ez irányú társadalmi felelősségvállalásán túlmenőleg a költségvetési kihatásai és morális kérdések is a vizsgálat tárgyát képezik.

InternetfüggőségSzerkesztés

Az internetfüggőség fogalma nehezen definiálható, hiszen az online töltött idő, vagy tevékenységek alapján nem határozható meg egyértelműen, hogy a használat problémás, túlzott-e.  A internet a ’90-es évektől kezdve egyre szélesebb körben terjedt el, használata pedig – egyes pszichoaktív szerekével ellentétben – társadalmilag elfogadott. Használata sok munkakörben, és hétköznapi helyzetben elvárt, ezért az addikció felismerése nehéz. A függőségnek több típusát különböztethetjük meg aszerint, hogy az internetezés mely területére irányul.[15]

Generalizált függőségSzerkesztés

Generalizált függőségnek nevezzük azt, amikor a tüneteket (sóvárgás, elvonási tünetek, tolerancia, stb.) több különböző online tevékenység, vagy összességében az internetezés váltja ki.

Specifikus függőségekSzerkesztés

A függőség nem az internethasználat egészére, hanem annak egy-egy behatárolható területére vonatkozik. Az internetaddikció kutatásának egyik jelentős alakja, Kimberly Young ötféle tevékenységet különített el,[16] melyek köré a legtöbb problémás felhasználó online aktivitása csoportosítható. Ezek a következők: internetes játékfüggőség (gaming), online kapcsolattartás függőség (pl. chat, e-mail, közösségi média bizonyos formái), kényszeres információgyűjtés (hírek, fórumok böngészése), internetes szexuális tevékenységek (pl. pornográf tartalmak), online vásárlásfüggőség. Egyes szakértők szerint ide sorolható még az internetes szerencsejáték függőség.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Dr. Máté Gábor: A sóvárgás démona
  2. Demetrovics Zsolt a testedzésfüggőségről. Magyar Narancs 2013. augusztus 15.
  3. Grant, Jon E., Marc N. (2006/12). „The Neurobiology of Substance and Behavioral Addictions” (angol nyelven). CNS Spectrums 11 (12), 924–930. o. DOI:10.1017/S109285290001511X. ISSN 1092-8529.  
  4. A szexfüggőség csak a jéghegy csúcsa
  5. Anonim Szex- és Szerelemfüggők
  6. Szexfüggőség tünetei és kezelése
  7. Hevesi Kriszta: Pornófüggőség?
  8. a b Hollósy-Vadász Gábor: Pornófüggőség legfőbb tünetei
  9. Szexuális addikciók
  10. 8. A lélek egészségvédelme: A függőség. [2007. június 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. március 5.)
  11. függőség – a csokitól, de akár az internettől és a szextől is. [2007. február 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. március 5.)
  12. Függőség.lap.hu
  13. Archivált másolat. [2007. július 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. március 5.)
  14. Szenvedélybetegségek - Önpusztító szokásaink elengedése, Édesvíz kiadó Bp. 2006.
  15. Davis, R.A.. „A cognitive-behavioral model of pathological Internet use”. Computers in Human Behavior 17 (2), 187–195. o. DOI:10.1016/s0747-5632(00)00041-8.  
  16. Young, Kimberly, James (1999. október 1.). „Cyber Disorders: The Mental Health Concern for the New Millennium”. CyberPsychology & Behavior 2 (5), 475–479. o. DOI:10.1089/cpb.1999.2.475. ISSN 1094-9313.  

Külső hivatkozásokSzerkesztés