FŐTÁV Zrt.

közműszolgáltató
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. augusztus 24.

A FŐTÁV Nonprofit Zrt. (korábbi nevén Budapesti Távhőszolgáltató Részvénytársaság, előtte Fővárosi Távfűtő Művek) Budapest egyetlen (monopol helyzetben lévő) távhőszolgáltató vállalata volt, mely 100%-ban a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában állt. A FŐTÁV elnevezés még a jogelőd Fővárosi Távfűtő Művek rövidített megnevezése volt, mely fennmaradt. Tevékenységét kizárólag Budapest közigazgatási határain belül végezte. 2021-ben a Főtáv Nonprofit Zrt. német mintára az összes többi közszolgáltatást végző budapesti önkormányzati tulajdonú céggel együtt (formailag a FŐTÁV átnevezésével) egyetlen nagyvállalatba olvadt Budapesti Közművek néven.

FŐTÁV Nonprofit Zrt.
Budapest, Kalotaszeg utca
Budapest, Kalotaszeg utca
TípusZártkörűen Működő Részvénytársaság
Alapítva1994. június 1.
Megszűnt2021. szeptember 1.
Székhely1116 Budapest, Kalotaszeg u. 31.
VezetőkMártha Imre (2020-)[1]
AlapítóFővárosi Önkormányzat
Iparágtávhőszolgáltatás
Szolgáltatásoktávfűtés, hőszolgáltatás
Árbevétel58 milliárd forint[2] (2015)
Alkalmazottak száma633 fő[3] (2018)
LeányvállalataiDHK Hátralékkezelő és Pénzügyi Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság

FŐTÁV Nonprofit Zrt. (Magyarország)
FŐTÁV Nonprofit Zrt.
FŐTÁV Nonprofit Zrt.
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 27′ 30″, k. h. 19° 02′ 42″47.458333°N 19.045000°EKoordináták: é. sz. 47° 27′ 30″, k. h. 19° 02′ 42″47.458333°N 19.045000°E
A FŐTÁV Nonprofit Zrt. weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz FŐTÁV Nonprofit Zrt. témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Története

szerkesztés

A céget 1960. április 20-án jegyezték be Fővárosi Távfűtő Művek néven; rövidített neve FŐTÁV lett. Életre hívásának oka az akkoriban induló panelház építések voltak, mivel ezeket az épületeket szinte kivétel nélkül távfűtésesre tervezték.

 
A FŐTÁV Zrt. rákoskeresztúri fűtőműve

A cég 1992-ben felvette a Fővárosi Önkormányzat Fővárosi Távfűtő Művek hivatalos megnevezést, mígnem 1994. június elsejével be nem olvadt a Fővárosi Önkormányzat által alapított és kizárólagosan tulajdonolt Budapesti Távhőszolgáltató Részvénytársaságba. Rövidített megnevezése megmaradt. 2005-ben neve a törvények értelmében kiegészült a Zrt. rövidítéssel, ami végül 2006. február 10-ével hivatalosan is FŐTÁV Zrt. lett.

A vállalat jegyzett alaptőkéje 28 milliárd 359 millió 900 ezer forint volt, amit 283 599 db 100 000,- Ft névértékű névre szóló részvény testesített meg. A részvénytársaságot egy hattagú Felügyelőbizottság ellenőrizte. Alaptevékenységük és elsődleges feladatuk a részben a saját, részben vásárolt energiából előállított hőtermelés és hőszolgáltatás volt.

A Zrt. szervezeti felépítésében Budapestet három régióra bontotta (Észak-, Dél- és Kelet-Budapest), melyekben összesen 13 állandóan üzemelő és egy, csak télen, illetve rendkívüli helyzetben bekapcsolt fűtőművel rendelkezett. Mivel ennyi erőmű nem elég, a hiányzó hőmennyiséget más erőművektől, illetve egyéb hőszolgáltatóktól volt kénytelen beszerezni. Fogyasztóinak száma 2009-ben mintegy 240 ezer természetes személy,[3] valamint több, mint hat és fél ezer egyéb jogi személy[3] (cég) volt. A régiók számát később kettőre (Észak és Dél) csökkentette. 2022 januárjában a honlapja szerint az észak-budapesti régióban mintegy 134 400, míg a dél-budapesti régióban 103 855 lakást, azaz összesen 238 255 otthont lát el távhővel.[4]

A FŐTÁV Nonprofit Zrt., az FKF Nonprofit Zrt., a FŐKERT Nonprofit Zrt., a BTI Nonprofit Zrt. és a FŐKÉTÜSZ Nonprofit Kft. 2021. szeptember 1-jén egybeolvadt, amivel megalakult a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. (BKM), amin belül alegységként üzemel tovább.

  1. http://www.fotav.hu/media/downloads/2020/01/07/vezetoi_lista-20200107.pdf
  2. Eredmények és árbevételek, fotav.hu
  3. a b c Gazdálkodási adatok, fotav.hu
  4. Történet Archiválva 2022. január 6-i dátummal a Wayback Machine-ben, Főtáv.hu (hozzáférés: 2022. január 6.)

További információk

szerkesztés
  • Holló Szilvia Andrea: A Főtáv ötven(öt) éve képekben; Városháza, Budapest, 2016