2017-es Formula–1 világbajnokság

68. Formula–1-es szezon
(F1 2017 szócikkből átirányítva)

A 2017-es Formula–1 világbajnokság volt sorrendben a 68. Formula–1-es szezon, amelyet a sport irányító testülete, a Nemzetközi Automobil Szövetség szervezett. A csapatok és a versenyzők húsz futamból álló szezont teljesítettek, amely március 26-án, az ausztrál nagydíjjal vette kezdetét a melbourne-i Albert Parkban, és november 26-án ért véget az abu-dzabi nagydíjjal a Yas Marina öbölben, miután a versenyzőknél és a konstruktőröknél egyaránt bajnokot avattak.

2017-es FIA
Formula–1 világbajnokság
Lewis Hamilton négyszeres világbajnok lett
Lewis Hamilton négyszeres világbajnok lett
Egyéni világbajnok
GBR Lewis Hamilton363
Konstruktőri világbajnok
GER Mercedes AMG F1668

 ← 2016
2018 → 

Jelentős változás volt a sportág történetében, hogy az amerikai illetőségű Liberty Media vette át Bernie Ecclestone helyét a sportágat irányító testület élén, ami számos média- és szurkolóbarát intézkedéssel járt a szezon közben.

Huszonhárom év után először fordult elő, hogy a regnáló világbajnok a távozása okán nem lett a mezőny tagja, miután 2016 decemberében Nico Rosberg bejelentette visszavonulását.[1] Erre ezt megelőzően Alain Prost leköszönését követően volt példa, 1994-ben. A Mercedes istálló címvédőként kezdte a szezont, miután sorozatban a harmadik bajnoki címét szerezte meg a 2016-os japán nagydíjon.[2]

A világbajnokságot végül az így négyszeres bajnokká váló Lewis Hamilton nyerte, miután ezt matematikailag is bebiztosította a mexikói nagydíjon. Hamilton 363 pontot ért el, mögötte Sebastian Vettel végzett a második helyen 317 ponttal, Valtteri Bottas pedig a harmadik helyen, 305 ponttal.[3][4] A konstruktőröknél az amerikai nagydíjon a Mercedes sorozatban a negyedik bajnoki címét is megszerezte. A német gyártó 668 pontot gyűjtött; a Ferrari 522 ponttal végzett a második helyen, míg a Red Bull 368 egységgel lett harmadik.[5]

Felipe Massa az utolsó futam után befejezte Formula–1-es pályafutását. A brazil tizenhat szezonon át volt a mezőny tagja, ez idő alatt pedig 272 nagydíjon állt rajthoz, 11 győzelmet aratott, 2008-ban pedig kevésen múlott, hogy nem ünnepelhetett világbajnoki címet.[6]

Az új Formula–1 szerkesztés

Az új technikai előírások az autók megjelenésében is jelentős változtatásokat hoztak
Felül a Renault 2016-os RS16-os, alul pedig a 2017-es RS17-es modellje

Változtatások 2017-től szerkesztés

A sportág történetében nagy változás állt be azzal, hogy az amerikai Liberty Media felvásárolta a száguldó cirkuszt. Bernie Ecclestone-t súlytalan pozícióba helyezték, helyére pedig Ross Brawn került. Az új tulajdonos szemléletváltást is eredményezett: számos szurkolóbarát intézkedéssel hozták közelebb a sportágat a nézőkhöz. A csapatok sokkal kevesebb megkötéstől szenvedtek, és az új tulajdonos bátorította is őket a közösségi média használatára. Az Ecclestone-éra zárt, a megközelíthetetlenség mítoszát sugárzó száguldó cirkusza fokozatosan feloldódott.

Amire nem került sor: 2009-es kivezetése után visszatérhetett volna a futam közbeni tankolás rendszere, ám ezt a csapatok elutasították.[7]

Már pár évvel korábban eldöntötték, hogy 2017 ismét a szabályváltozások éve lesz. Ezért az idény előtt minden versenypályát felülvizsgáltak biztonsági szempontból, ugyanis a szurkolói panaszokra reagálva döntés született az autók körönkénti 5-6 másodperccel történő gyorsításáról, és ezáltal a futamok látványosabbá, izgalmasabbá tételéről is. Ezt az aerodinamikai szabályok – nagyobb és laposabb hátsó szárny, valamint „cápauszony” használatát engedélyező – módosításaival, szélesebb abroncsok bevezetésével és az autók súlyának csökkentésével érték el, továbbá növelték a V6-os turbómotorok fordulatszámát, és a hangjukat is erősebbé tették. Megengedték a motorborítás tetején lévő úgynevezett T-szárny használatát is, melyet a Force India saját megoldással egészített ki (fűrészfogú terelőelemmel). Ötödik motor beszerelése a szezon folyamán továbbra sem lett engedélyezve,[8] és a versenyzők nem halmozhattak erőforráselemeket: ha egy hétvégén (a maximális öt egységen felül) egynél többet szereltek be egy adott elemből, akkor csak az utolsót lehetett továbbvinni a következő futamokra. A szezon első öt nagydíjára a Pirelli jelölte ki a gumiösszeállításokat a csapatok számára.

Megszűnt az ún. zsetonrendszer, amely korlátozta a motorok fejlesztését, így lehetőséget biztosítottak a csapatoknak a szezon közbeni felzárkózásra.[9] A motorok költségét is limitálták. A futamokon felhasználható maximális üzemanyagmennyiség 100-ról 105 kg-ra nőtt.[10] Ettől az évtől kezdve a mezőny esőben is állórajttal indulhatott el (nem pedig a biztonsági autó mögött, ami csak addig marad a mezőny előtt, amíg a pálya nem alkalmas a versenyzésre).[11] A pilóták évente egyszer megváltoztathatták sisakfestésüket.[12]

Rengeteg kritika tárgya volt az a szabály, miszerint az autó bizonyos egységeinek meghibásodás miatti (különösen a megengedett darabszám feletti) cseréje automatikusan rajtbüntetéssel jár, méghozzá akár több tíz helynyivel is. Ehhez érdemben nem nyúltak, viszont előírták, hogy ilyen esetben csak egyetlen további alkatrészt lehet kicserélni – eddig az egészet cserélhették büntetlenül.

A Renault és a Red Bull/Toro Rosso-páros előző évi vitája miatt előírássá vált, hogy a motorszállítók bizonyos feltételek mellett kötelesek motort adni olyan csapatoknak, akiknek nincs. Az FIA továbbá eltörölte azt a fékezési manővereket korlátozó szabályt, amely mindössze egy évet volt érvényben.

A Spanyol Nagydíjtól kezdve látványos újítás lett, hogy a rajtszámokat nagyobb méretben kell feltüntetni az autókon, illetve a versenyzők tévéközvetítésben használt monogramját is ki kell írni a motorborításon.

Átigazolások szerkesztés

Csapatváltások szerkesztés

Nico Rosberg címvédőként nem állt rajthoz a szezon kezdetén
Helyét Valtteri Bottas vette át a Mercedesnél
Felipe Massa 16 éves pályafutását fejezte be 2017 végén

Újonc pilóták szerkesztés

Visszatérő pilóták szerkesztés

Távozó pilóták szerkesztés

Motorszállító-váltások szerkesztés

Megszűnt csapatok szerkesztés

A szezon előtt szerkesztés

Új autófejlesztések szerkesztés

Konstruktőr Autó Bemutató ideje Bemutató helye
  Sauber C36[39] február 20. online
  Renault RS17[40] február 21.   London
  Force India VJM10[41][42] február 22.   Silverstone
  Mercedes W08[43] február 23.   Silverstone
  Ferrari SF70H[44] február 24.   Maranello
  McLaren MCL32[45] február 24.   Woking
  Williams FW40[46] február 25. online
  Red Bull RB13[47] február 26. online
  Haas VF-17[48] február 26. online
  Toro Rosso STR12[49] február 26.   Barcelona

Tesztek szerkesztés

Dátum Helyszín Pálya Leggyorsabb versenyző Csapat Idő Kör
Február 27.   Barcelona, Spanyolország Circuit de Catalunya   Lewis Hamilton   Mercedes 1:21,765 73
Február 28.   Kimi Räikkönen   Ferrari 1:20,960 108
Március 1.   Valtteri Bottas   Mercedes 1:19,705 75
Március 2.   Kimi Räikkönen   Ferrari 1:20,872 93
Március 7.   Barcelona, Spanyolország Circuit de Catalunya   Felipe Massa   Williams-Mercedes 1:19,726 168
Március 8.   Valtteri Bottas   Mercedes 1:19,310 70
Március 9.   Sebastian Vettel   Ferrari 1:19,024 156
Március 10.   Kimi Räikkönen   Ferrari 1:18,634 108
Április 18.   Szahír, Bahrein Bahrain International Circuit   Lewis Hamilton   Mercedes 1:31,358 97
Április 19.   Valtteri Bottas   Mercedes 1:31,280 143
Augusztus 1.   Mogyoród, Magyarország Hungaroring   Charles Leclerc   Ferrari 1:17,746 98
Augusztus 2.   Sebastian Vettel   Ferrari 1:17,124 40
November 28.   Abu-Dzabi, Egyesült Arab Emírségek Yas Marina Circuit   Kimi Räikkönen   Ferrari 1:37,768 99
November 29.   Sebastian Vettel   Ferrari 1:37,551 118

Részletes teszteredmények

Csapatok szerkesztés

A Manor 2017 januárjában csődbe ment, így e szezonban ismét csak tíz csapat állt rajthoz.[50]

Csapat Konstruktőr Motor Gumi Rajtszám Versenyző(k) Verseny Tesztversenyző(k)
  Scuderia Ferrari Ferrari Ferrari P 5   Sebastian Vettel[51] 1–20   Antonio Giovinazzi[52]
  Charles Leclerc[53]
7   Kimi Räikkönen[54] 1–20
  Sahara Force India F1 Team Force India Mercedes P 11   Sergio Pérez[55] 1–20   Alfonso Celis, Jr.[56]
  George Russell
31   Esteban Ocon[15] 1–20
  Haas F1 Team Haas Ferrari P 8   Romain Grosjean[57] 1–20   Santino Ferrucci[58]
  Charles Leclerc[53]
  Antonio Giovinazzi[59]
20   Kevin Magnussen[14] 1–20
  McLaren Honda McLaren Honda P 2   Stoffel Vandoorne[25] 1–20   Jenson Button[30]
14   Fernando Alonso[60] 1–5, 7–20
22   Jenson Button[26] 6
  Mercedes AMG Petronas F1 Team Mercedes Mercedes P 44   Lewis Hamilton[61] 1–20   George Russell
77   Valtteri Bottas[17] 1–20
  Red Bull Racing Red Bull TAG Heuer (Renault) P 3   Daniel Ricciardo[62] 1–20   Pierre Gasly
  Sébastien Buemi
33   Max Verstappen[63] 1–20
  Renault Sport Formula 1 Team Renault Renault P 27   Nico Hülkenberg 1–20   Szergej Szirotkin[64]
30   Jolyon Palmer[65] 1–16
55   Carlos Sainz Jr.[19] 17–20
  Sauber F1 Team Sauber Ferrari P 9   Marcus Ericsson[66] 1–20   Charles Leclerc
36   Antonio Giovinazzi[67] 1–2
94   Pascal Wehrlein[68] 3–20
  Scuderia Toro Rosso Toro Rosso Renault[69] P 10   Pierre Gasly[22] 15–16, 18–20   Pierre Gasly
  Sean Gelael
  Niko Kari
26   Danyiil Kvjat[70] 1–14, 17
39, 28[71]   Brendon Hartley[23] 17–20
55   Carlos Sainz Jr.[72] 1–16
  Williams Martini Racing Williams Mercedes P 18   Lance Stroll[20] 1–20   Paul di Resta[73]
19   Felipe Massa[17] 1–10, 12–20
40   Paul di Resta[27] 11

Pénteki tesztpilóták szerkesztés

Az alábbi táblázat azokat a tesztpilótákat sorolja fel, akik a szezon folyamán lehetőséget kaptak, hogy pénteki szabadedzéseken az autóba üljenek.

Csapat Rajtszám Pilóta Futam(ok)
  Renault 46   Szergej Szirotkin 4–5, 9, 15 (RUS, ESP, AUT, MAL)
  Force India-Mercedes 34   Alfonso Celis, Jr. 9, 11, 18 (AUT, HUN, MEX)
35   George Russell 19–20 (BRA, ABU)
  Haas-Ferrari 50   Antonio Giovinazzi 10–11, 14–15, 18–20 (GBR, HUN, SIN, MAL, MEX, BRA,[74] ABU)
  Toro Rosso-Renault 38   Sean Gelael 14–15, 17–18 (SIN, MAL, USA, MEX)
  Sauber-Ferrari 37   Charles Leclerc 15, 17–19 (MAL, USA, MEX, BRA)

Versenynaptár szerkesztés

A kiadott versenynaptár alapján 2017-ben 20 futamból állt a világbajnokság. A német nagydíjat nem rendezték meg ebben az évben.[75] A szezon március 26-án kezdődött, és november 26-án ért véget.[11][76] A hivatalos versenynaptár:

Verseny Hivatalos név Nagydíj Pálya Város Dátum Pályarajz
1 2017 Formula 1 Rolex Australian Grand Prix Ausztrál nagydíj   Albert Park Grand Prix Circuit Melbourne március 26.  
2 2017 Formula 1 Heineken Chinese Grand Prix Kínai nagydíj   Shanghai International Circuit Sanghaj április 9.  
3 2017 Formula 1 Gulf Air Bahrain Grand Prix Bahreini nagydíj   Bahrain International Circuit Szahír április 16.  
4 2017 Formula 1 Russian Grand Prix Orosz nagydíj   Sochi International Street Circuit Szocsi április 30.  
5 Formula 1 Gran Premio de España 2017 Spanyol nagydíj   Circuit de Barcelona-Catalunya Barcelona május 14.  
6 Formula 1 Grand Prix de Monaco 2017 Monacói nagydíj   Circuit de Monaco Monte-Carlo május 28.  
7 Formula 1 Grand Prix du Canada 2017 Kanadai nagydíj   Circuit Gilles Villeneuve Montréal június 11.  
8 2017 Formula 1 Azerbaijan Grand Prix Azeri nagydíj   Baku City Circuit Baku június 25.  
9 Formula 1 Großer Preis von Österreich 2017 Osztrák nagydíj   Red Bull Ring Spielberg július 9.  
10 2017 Formula 1 British Grand Prix Brit nagydíj   Silverstone Circuit Silverstone július 16.  
11 Formula 1 Magyar Nagydíj 2017 Magyar nagydíj   Hungaroring Mogyoród július 30.  
12 2017 Formula 1 Belgian Grand Prix Belga nagydíj   Circuit de Spa-Francorchamps Spa augusztus 27.  
13 Formula 1 Gran Premio Heineken d'Italia 2017 Olasz nagydíj   Autodromo Nazionale di Monza Monza szeptember 3.  
14 2017 Formula 1 Singapore Airlines Singapore Grand Prix Szingapúri nagydíj   Marina Bay Street Circuit Szingapúr szeptember 17.  
15 2017 Formula 1 Petronas Malaysia Grand Prix Maláj nagydíj   Sepang International Circuit Kuala Lumpur október 1.  
16 2017 Formula 1 Japanese Grand Prix Japán nagydíj   Suzuka Circuit Szuzuka október 8.  
17 2017 Formula 1 United States Grand Prix Amerikai nagydíj   Circuit of the Americas Austin október 22.  
18 Formula 1 Gran Premio de México 2017 Mexikói nagydíj   Autódromo Hermanos Rodríguez Mexikóváros október 29.  
19 Formula 1 Grande Prêmio do Brasil 2017 Brazil nagydíj   Autódromo José Carlos Pace São Paulo november 12.  
20 2017 Formula 1 Etihad Airways Abu Dhabi Grand Prix Abu-Dzabi nagydíj   Yas Marina Circuit Abu-Dzabi november 26.  

A szezon menete szerkesztés

Ausztrál nagydíj szerkesztés

 
Melbourne Grand Prix Circuit

A szezon első versenyét, az ausztrál nagydíjat 2017. március 26-án rendezték meg az Albert Parkban, Melbourne-ben. A pályán egy kör 5,303 km, a verseny 58 körös volt – ebből az extra felvezető kör miatt a tényleges versenytáv 57 kör lett.

A rajt előtt a hazai pályán versenyző Daniel Ricciardo már a rajtrácsra sem tudott felállni: váltóhibája miatt csak a bokszutcából rajtolhatott, majd a 30. körben fel kellett adnia a futamot. A rajtot követően Hamilton megtartotta vezető helyét, csakúgy, mint a mögötte indulók, Massa azonban feljött a 6. helyre. Magnussen az első kanyarban összeütközött Ericssonnal; a svéd folytatni tudta a versenyt, de később műszaki hiba miatt ki kellett állnia. A 14. körben az élen autózó Hamiltontól és Vetteltől már hat és fél másodperccel volt leszakadva a harmadik helyen autózó Bottas, a 6. rajtkockából induló Grosjean pedig még ugyanebben a körben kiállt motorhiba miatt. A továbbra is az élen autózó Hamilton a 17. körben állt ki kereket cserélni; ekkor Vettel került az élre, és csak öt körrel később állt ki friss gumikért. Mivel Verstappen épp feltartotta Hamiltont, és az angol nem tudott előzni, Vettel az első helyre állt vissza. Miután mindenki túlesett a bokszkiálláson, Vettel, Hamilton, Bottas, Räikkönen, Verstappen volt az első öt sorrendje, és ez aztán már nem is változott. Verstappen a 42. körben a verseny addigi leggyorsabb idejét futva felzárkózott a finnre, de végül körökön át nem tudott előzni, és maradt az ötödik helyen. A futam vége felé Alonso és Ocon mögé feljött Hülkenberg, és végül a francia és a német is megelőzte a spanyol pilótát, akinek fel kellett adnia a futamot műszaki hiba miatt. A hátralevő körökben már nem történt változás, az idénynyitó ausztrál nagydíjat Vettel nyerte Hamilton és Bottas előtt.[77] Utánuk negyedikként Räikkönen, ötödikként pedig Verstappen ért célba.

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 5   Sebastian Vettel Ferrari
2 44   Lewis Hamilton Mercedes
3 77   Valtteri Bottas Mercedes



Kínai nagydíj szerkesztés

 
Sanghai International Circuit

A szezon második versenye a kínai nagydíj volt, melyet 2017. április 9-én rendezték meg Sanghajban. A pályán egy kör 5,451 km, a verseny 56 körös volt.

Bár az eső az egész versenyhétvégén esett, a futam előtt elállt, így a verseny vizes, de folyamatosan száradó pályán kezdődhetett. Az élről rajtoló Lewis Hamilton megtartotta pozícióját Sebastian Vettel előtt, a mezőny utolsó harmadában, a 16. helyről induló Max Verstappen azonban az első körben kilencet előzve feljött a pontszerző 7. helyre. Antonio Giovinazzi balesete miatt beküldték a biztonsági autót, emiatt a versenyzők nagy része kereket cserélt. A verseny a 7. körben indult újra. A 13. kör végén Hamilton, Verstappen, Ricciardo, Räikkönen, Vettel volt az első öt sorrendje, de a finn többször panaszkodott a motorteljesítményre. A 22. körben Vettel nagyszerű előzést bemutatva utasította maga mögé Ricciardót, miközben Alonso a 7. helyen haladt a McLarennel. A 29. körben Verstappen elfékezte magát a célegyenesben, így Vettel lépett fel Hamilton mögé a 2. pozícióba. A mindvégig pontszerző helyeken autózó Alonsónak a 35. körben fel kellett adnia a versenyt féktengelyhiba miatt. A 40. körben Hamilton, Vettel, Verstappen, Ricciardo, Sainz volt az első öt sorrendje, és a futam későbbi szakaszában közülük mindössze a spanyol esett vissza két helyet a Toro Rossóval. Ricciardo is hiába támadta Verstappent a dobogós helyért, Vettel pedig nem tudott közelebb kerülni Hamiltonhoz. A 2017-es kínai nagydíjat Hamilton nyerte Vettel és Verstappen előtt, mögöttük Ricciardo, Räikkönen és Bottas végzett a 4., 5. és 6. helyen.[78]

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 44   Lewis Hamilton Mercedes
2 5   Sebastian Vettel Ferrari
3 33   Max Verstappen Red Bull-TAG Heuer



Bahreini nagydíj szerkesztés

 
Bahrain International Circuit

A szezon harmadik versenye a bahreini nagydíj volt, amelyet 2017. április 16-án rendeztek meg Bahreinben, mesterséges fényviszonyok között. A pályán egy kör 5,412 km, a verseny 57 körös volt.

A harmadik helyről rajtoló Sebastian Vettel a rajtnál megelőzte Lewis Hamiltont, míg Valtteri Bottas megtartotta vezető helyét. Mögéjük a Red Bull két versenyzője zárkózott fel, sorrendben Max Verstappen és Daniel Ricciardo. Vettel az első bokszkiállások után Bottas elé került, míg az ugyancsak korai kerékcserét választó Verstappennek fékhiba miatt fel kellett adnia a futamot. Carlos Sainz és Lance Stroll összeütközött, miután a spanyol a bokszból kijövet nem hagyott elég helyet a kanadainak egy kanyarban. A biztonsági autó is a pályára jött. Hamilton és Ricciardo egyszerre hajtottak friss gumikért, de a brit feltartotta az ausztrált, amiért 5 másodperces büntetést kapott. 15 körrel a futam vége előtt lezajlottak a második kerékcserék, Vettel pedig nagy előnnyel vezetett a két Mercedes előtt. Hamilton a frissebb gumijain egymás után futotta a gyors köröket, de csak csapattársát tudta megelőzni, Vettel túl messze volt. Az idény harmadik nagydíját Vettel nyerte Hamilton és Bottas előtt, a negyedik helyen Kimi Räikkönen végzett, megelőzve Ricciardót és Massát.[79]

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 5   Sebastian Vettel Ferrari
2 44   Lewis Hamilton Mercedes
3 77   Valtteri Bottas Mercedes



Orosz nagydíj szerkesztés

 
Sochi International Street Circuit

A világbajnokság negyedik versenyét, az orosz nagydíjat 2017. április 30-án rendezték meg Szocsiban. A pályán egy kör 5,853 km, a verseny 53 körös volt.

Még el sem indult a futam, Fernando Alonso versenyének máris vége volt, miután a McLaren-Hondában elment az elektromotor töltése, így kiállni kényszerült. A harmadik helyről induló Valtteri Bottas nagyszerűen kapta el a rajtot, a második kanyarban már mindkét Ferrarit megelőzte, és az élre állt, míg a mezőny hátsó felében Romain Grosjean és Jolyon Palmer összeütközött, és ennek következtében mindketten kiestek. A második kör végén Bottas, Vettel, Räikkönen, Hamilton, Verstappen, Massa volt az első hat sorrendje, majd miután a 3. körben a biztonsági autó kiállt a mezőny elől, a verseny újraindult. Nem sokkal később Ricciardo hátsó fékje túlmelegedett, ezért az ausztrál is a bokszutcába hajtott. Az élen állók sorrendje ezt követően nem változott, még a kerékcserék lezajlását követően sem, egyedül Hamilton volt lassabb az első hármasnál, ő az autójának túlmelegedésére panaszkodott. A 35. körben Bottas, Vettel, Räikkönen, Hamilton, Verstappen, Hülkenberg volt az első hat sorrendje. 13 körrel a vége előtt az élen haladó Bottas elfékezte a bal első kerekét, miközben előnye 2,4 másodpercre csökkent az egyre gyorsabb tempót diktáló Vettel előtt. Öt körrel a vége előtt a a Mercedes finnje már csak 1,2 másodperccel vezetett a német pilóta előtt, de az utolsó körökben már nem tudott közelebb férkőzni hozzá, ráadásul lekörözések közben egy esetben Massa fel is tartotta őt, így a maradék esélye is elszállt az előzésre. A 2017-es Orosz nagydíjat így Bottas nyerte, aki pályafutása első futamgyőzelmét aratta, a két Ferrari és a csapattársa előtt. Mögöttük Verstappen, Pérez, Ocon, Hülkenberg, Massa és Sainz végzett még pontszerző helyen.[80]

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 77   Valtteri Bottas Mercedes
2 5   Sebastian Vettel Ferrari
3 7   Kimi Räikkönen Ferrari



Spanyol nagydíj szerkesztés

 
Circuit Catalunya

A világbajnokság ötödik versenyét, a spanyol nagydíjat 2017. május 14-én, Barcelonában rendezték meg. A pálya hossza 4,655 km, a verseny 66 körös volt.

Az élről rajtoló Lewis Hamilton a rajtot követően elvesztette vezető helyét: a második rajtkockából induló Sebastian Vettel jobban kapta el a rajtot, és megelőzte riválisát. Az első körben Kimi Räikkönen és Max Verstappen összeütközött, és mindkettőjüknek fel kellett adnia a versenyt. A hazai pályán az előkelő 7. helyről induló Fernando Alonso több pozíciót is vesztett, és kiszorult a pontszerzők közül. A futam első harmadában a Ferrari német pilótája 2-3 másodperces előnyre tett szert, és ezt tartani is tudta a Mercedes brit versenyzője előtt, majd a 14. körben az élmezőnyből elsőként cserélt kerekeket. Hamilton hét körrel később, a 21. körben követte, és közepesen kemény gumikat kapott. A 25. körben Vettel megelőzte az akkor élen álló Bottast, aki később csapattársát is elengedte. A 27. körben az első tíz helyen Vettel, Hamilton, Bottas, Ricciardo, Pérez, Ocon, Wehrlein, Hülkenberg, Magnussen és Sainz haladt. A 35. körben Vandoorne húzta rá a kormányt az őt előzni akaró Massára, majd a kavicságyba csúszott; emiatt virtuális biztonsági autós időszak lépett életbe, ezt kihasználva pedig többen újabb kerékcserére a bokszba hajtottak. A 37. körben Vettel éppen hogy Hamilton elé jött vissza a pályára, miközben a harmadik helyen autózó Bottas kiállt motorhiba miatt. A 44. körben Hamilton megelőzte a Ferrari versenyzőjét, de húsz körrel a vége előtt gumijainak állapotára panaszkodott a csapatrádión. Vettel ennek ellenére nem tudta tartani a lépést vetélytársával, tíz körrel a vége előtt négy másodperc volt a hátránya. A futamot így végül Hamilton nyerte meg Vettel és Ricciardo előtt; Pérez a 4., Ocon az 5. lett, így mindkét Force India pontot szerzett. A 6. helyen Hülkenberg végzett, 7. a hazai pályán versenyző Sainz lett, Pascal Wehrlein pedig a 8., és ezzel megszerezte a Sauber idénybeli első pontjait. Pontot kapott még Kvjat és Grosjean is.[81]

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 44   Lewis Hamilton Mercedes
2 5   Sebastian Vettel Ferrari
3 3   Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer



Monacói nagydíj szerkesztés

 
Circuit de Monaco

A világbajnokság hatodik versenyét, a monacói nagydíjat 2017. május 28-án, a monacói utcai pályán rendezték meg. A pályán egy kör 3,340 km, a verseny 78 körös volt.

A rajtot követően az élről induló Räikkönen megőrizte vezető helyét csapattársa, Sebastian Vettel előtt. Az egyetlen változás az volt, hogy Hamilton a 14. helyről feljött egyet, megelőzve Stoffel Vandoorne-t, valamint hogy Kevin Magnussen maga mögé utasította Nico Hülkenberget és Danyiil Kvjatot. Ezt követően a verseny első harmadában nem történt változás, Räikkönen biztosan őrizte 2-3 másodperces előnyét Vettellel szemben, míg csapattársa 7 másodperccel volt a harmadik helyen autózó Bottas előtt. A kerékcserék a 33. körben kezdődtek, ekkor Vettel stratégiailag nagyon fontos öt körrel tovább maradt kinn a pályán, mint riválisai, és a saját bokszkiállása után pont Räikkönen elé tért vissza a pályára, az első helyre. Daniel Ricciardo szintén jól beváló gumistratégiájának köszönhetően került a harmadik helyre, Bottas és Verstappen elé, és egy ideig a Ferrari finnjét is meg tudta közelíteni. Hamilton a 46. körben állt ki kereket cserélni, ekkor a 7. helyen autózott. A 60. és a 66. kör között be kellett küldeni a biztonsági autót, miután az Indianapolisi 500-on induló Alonsót helyettesítő Jenson Button a szalagkorlátnak szorította Pascal Wehrleint, akinek a Sauberje derékszögben állt meg a korlát mellett. A futam a 66. kör után indult újra, ekkor előbb Marcus Ericsson ment falnak az egyes kanyarban, majd az addig pontszerző helyen álló Stoffel Vandoorne ütközött ugyanott a szalagkorlátnak, miután összekoccant Pérezzel. A mexikói ezután Kvjattal is összeért a Rascasse-nál, akit ki is ütött a versenyből, ő maga pedig visszaesett a 13. helyre, és először nem szerzett pontot a szezon folyamán. A futamot Stroll sem tudta befejezni fékproblémák miatt. A monacói nagydíjat Vettel nyerte Räikkönen és Ricciardo előtt.[82]

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 5   Sebastian Vettel Ferrari
2 7   Kimi Räikkönen Ferrari
3 3   Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer



Kanadai nagydíj szerkesztés

 
Circuit Gilles Villeneuve

A világbajnokság hetedik futamát, a kanadai nagydíjat 2017. június 11-én rendezték meg Montréalban. A versenypályán egy kör 4,361 km, a verseny 70 körös volt.

A rajtot követően Hamilton megtartotta vezető helyét, azonban Vettelt a nagyszerűen rajtoló Verstappen és Bottas is megelőzte. Sainz összeért Grosjeannal, és megpördült, majd kilökte a pályáról Massát, így mindkettőjük versenye véget ért. Beküldték a biztonsági autót, majd a 4. körben Vettel a bokszutcába hajtott kereket és orrkúpot cserélni – utóbbit Verstappen törte le a rajtnál való előzésekor. A német az utolsó, 18. helyről folytatta a versenyt. A 10. körben Verstappen autója leállt – a holland a 2. helyről esett ki. Hamilton előnye a 11. körben 7,7 másodperc volt Bottas előtt. Mögöttük Ricciardo, Pérez, Räikkönen, Ocon, Kvjat, Alonso, Vandoorne és Magnussen autózott pontszerző helyen. Az ezt követő körökben a sorrend nem változott. A 17. körben Räikkönen kezdte meg a kerékcserék sorát. A 21–22. körben Vettel előbb Lance Strollt, majd Kevin Magnussent előzte meg, és már a 8. helyen autózott. Hamilton a 32. körben látogatta meg a bokszutcát, és kényelmesen visszaállt az első helyre: az előnye 9,4 másodperc volt a csapattársával szemben. Kvjat a 40. körben már a második büntetését töltötte ugyanazért a szabályszegésért (a felvezető körben a mezőny után indult el, de visszavette a rajthelyét, ahelyett, hogy az utolsó helyről indult volna). A 49. körben Vettel másodszorra is kereket cserélt, a 7. helyre állt vissza, 6,7 másodperccel csapattársa mögé. Pérez és Ocon támadták a harmadik helyen haladó Ricciardót, de közben Pérez feltartotta a franciát, akit a csapat kérésének ellenére sem akart elengedni. Az 58. körre Räikkönen 5, Vettel 9 másodpercre zárkózott fel Oconra, majd a finn elengedte a bajnokságban éllovas németet. A 63. körben Vettel utolérte a két Force Indiát. A 66. körben Pérez agresszívan védekezett Oconnal szemben, ennek következtében Vettel előbb a franciát, majd a mexikóit is megelőzte, és fellépett a 4. pozícióba. Alonso két körrel a vége előtt pontszerző helyről állt ki motorhiba miatt, majd kiment a nézők közé, akik hatalmas ovációval fogadták a spanyol világbajnokot. A futamot végül Hamilton nyerte Bottas és Ricciardo előtt, Vettel a 4. helyen végzett, Pérez pedig maga mögött tartotta az utolsó kanyarban is előzéssel próbálkozó Ocont. Stroll a kilencedik helyen végzett, így hazai pályán szerezte meg pályafutása első Formula–1-es pontjait.[83]

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 44   Lewis Hamilton Mercedes
2 77   Valtteri Bottas Mercedes
3 3   Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer



Azeri nagydíj szerkesztés

 
Baku City Circuit

A világbajnokság nyolcadik futama az azeri nagydíj volt, amelyet 2017. június 25-én rendeztek meg Bakuban, a városi Baku City Circuit versenypályán, ahol egy kör 6,006 km; a verseny 51 körös volt. Az előző évben európai nagydíj néven megrendezett futam először szerepelt azeri nagydíj néven.

Az élről rajtoló Hamilton megtartotta első helyét, azonban mögötte Bottas és Räikkönen összeütközött, ami miatt előbbi defektet kapott, a Ferrarinak pedig az első szárnya sérült meg. A 2. kör elején Hamilton, Vettel, Pérez, Verstappen, Räikkönen volt az első öt sorrendje. Bottas orrkúp- és kerékcseréjét követően körhátrányban állt vissza. A következő körökben Hamilton ellépett Vetteltől, Verstappen pedig Pérezt támadta a 3. helyért, miután Ricciardo korábban már a bokszban járt friss gumikért. A 11. körben Kvjat autója leállt, és mivel a pálya olyan pontján, ahol ezt veszélyesnek ítélték, beküldték a biztonsági autót. A következő körben Verstappen autója is megadta magát – ezúttal a 4. helyről kellett feladnia a versenyt – , Stroll viszont feljött a 3. helyre, mivel a mezőny nagy részével ellentétben nem cserélt kereket. A 16. körben újraindították a futamot, de nem sokkal később újabb biztonsági autós időszak lépett életbe, mert a Räikkönen autójáról leszakadó törmelékeket kellett eltakarítani. Az újraindítás előtt Vettel nekiment az élen lassan haladó Hamiltonnak, majd hirtelen felindulásból a brit mellé vágott, és ráhúzta a Ferrarit annak autójára. Pár hellyel hátrébb Ocon a saját csapattársának ment neki, így mindkét Force India visszaesett a mezőny végére. Az események következtében a 22. körben piros zászlóval félbeszakították a versenyt. 25 perc múlva indult újra a futam, majd Hamilton pár másodperces előnyt munkált ki Vettellel szemben; mögöttük Ricciardo, Stroll, Magnussen és Alonso haladt, Bottas pedig már a 9. helyen autózott. Hamilton autójára rosszul rögzítették a fejvédő keretet, ezért a bokszba kellett hajtania, míg Vettel 10 másodperces stop-and-go büntetést kapott a brit elleni manőveréért. A 38. körben az ausztrál Ricciardo állt az élre Stroll és Ocon előtt vezetve a versenyt, de nem sokkal később az időközben felzárkózó Bottas megelőzte a franciát, és feljött dobogós helyre. A 43. körben Vettel és Hamilton is megelőzte Ocont, így a 4. és az 5. helyre kerültek. Bottas ekkor 10 másodpercre volt Strolltól, majd négy körrel a vége előtt a Mercedes finn versenyzője négy másodpercre jött fel a kanadai újoncra, akinek az utolsó kör előtt már csak 1,2 másodperc volt az előnye, és Hamilton is közeledett Vettelhez. Ricciardo végül magabiztosan nyerte meg a futamot, azonban Bottas a célegyenesben megelőzte Strollt, aki így is élete első dobogós helyezését érte el. Vettel a 4., Hamilton az 5. lett, Alonso pedig 8. helyezésével megszerezte saját és a McLaren-Honda első pontjait a szezonban.[84]

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 3   Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer
2 77   Valtteri Bottas Mercedes
3 18   Lance Stroll Williams-Mercedes



Osztrák nagydíj szerkesztés

 
Red Bull Ring

A világbajnokság kilencedik futamát, az osztrák nagydíjat 2017. július 9-én rendezték meg Spielbergben. A versenypályán egy kör 4,326 km, a verseny 71 körös volt.

A rajtot követően Bottas maradt az élen, miután nagyszerűen reagált a piros lámpák fényének kialvására. Mögötte Vettel is megtartotta második helyét, Räikkönent azonban Ricciardo és Grosjean is megelőzte, Verstappen pedig karambolozott, és visszaesett a mezőny végére, majd feladta a versenyt – csakúgy, mint Alonso, akit Kvjat lökött neki a hollandnak a rajtot követően. Az 5. körben Bottas, Vettel, Ricciardo, Räikkönen, Grosjean, Hamilton volt a sorrend, miközben Bottas rajtját vizsgálták, de nem kapott büntetést, a versenyirányítás szerint nem ugrott ki a rajtnál. A 10. körben Kvjat bokszutcaáthajtásos büntetést kapott. Az ezt követő körökben nem változott a sorrend az élmezőnyben, Bottas magabiztosan őrizte előnyét Vettel előtt. A 30. körben még mindig nem kezdődtek el a kerékcserék, az ultralágy abroncsok ugyanis jól működtek: Hamilton – elsőként – csak a következő körben váltott kereket. A 40. körben Bottas, Räikkönen, Vettel, Ricciardo, Hamilton, Ocon, Massa, Grosjean, Pérez és Sainz volt a pontszerzők sorrendje. Túl a verseny felén a két Williams-pilóta is pontszerző helyeken haladt, míg Hamilton a gumijaira kezdett panaszkodni. Az 58. körben Bottas, Vettel, Ricciardo, Hamilton, Räikkönen, Grosjean, Pérez, Ocon, Massa és Stroll volt a sorrend, Hamilton Ricciardót, Vettel pedig Bottast kezdte egyre jobban megközelíteni, de előzni egyikőjük sem tudott, így ebben a sorrendben haladtak át a kockás zászló alatt. Bottas a pályafutása második győzelmét aratta, Ricciardo sorozatban ötödször végzett a dobogón, Vettel pedig húsz pontra növelte előnyét a nyolcadik helyről a negyedikre felzárkózó Hamilton előtt a bajnoki tabellán.[85]

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 77   Valtteri Bottas Mercedes
2 5   Sebastian Vettel Ferrari
3 3   Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer



Brit nagydíj szerkesztés

 
Silverstone Circuit

A tizedik versenyt, a brit nagydíjat Silverstone-ban rendezték meg 2017. július 16-án. A pályán egy kör 5,891 km; a verseny eredetileg 52 körös lett volna, azonban az extra felvezető kör miatt a tényleges versenytáv 51 kör lett.

A felvezető kör alatt a hazai pályán versenyző Palmer Renault-jának tönkrement a hidraulikája, így az angolnak ki kellett állnia, a mezőny pedig extra felvezető kört tett meg. A rajtot követően aztán az élről induló Hamilton megőrizte vezető helyét, azonban Verstappen nagy csatában megelőzte Vettelt, az 50. versenyén rajtoló Sainzot pedig csapattársa, Kvjat lökte ki. Beküldték a biztonsági autót, ami a 4. körig haladt a mezőny előtt. A 6. körre Hamilton két másodperces előnyt autózott ki a mögötte haladó Räikkönen előtt. A 9. körben Hamilton, Räikkönen, Verstappen, Vettel, Bottas, Hülkenberg, Ocon, Pérez, Vandoorne és Massa haladt pontszerző helyen. Kvjat áthajtásos büntetést kapott Sainz kilökéséért. A 14. körben Vettel támadta és előzte meg Verstappent, de a holland visszaelőzte a Ferrari német versenyzőjét. A 21. körben a rajtot követően az utolsó helyre visszaeső Ricciardo már a 9. helyen autózott, Hamilton pedig 8 és fél másodperccel vezetett Räikkönen előtt. Ők ketten egy kör eltéréssel, a 23. és a 24. körben cseréltek kereket. Vettel a bokszban megelőzte Verstappent, aki visszaesett az 5. helyre. A 29. körben Hamilton, Bottas, Räikkönen, Vettel, Verstappen, Ricciardo, Hülkenberg, Magnussen, Ocon és Pérez volt az első tíz sorrendje. A 32. körben Bottas szuperlágy gumikat kapott, és elkezdte a felzárkózást a két Ferrarira; a 38. körben már csak 2,6 másodperc volt Vettel előnye. Bottas végül a 43. körben támadta meg Vettelt, aki ekkor még előtte maradt, de egy körrel később a finn már előzni tudott. Négy körrel a futam vége előtt előbb Räikkönen, majd két körrel később Vettel abroncsai is megadták magukat, mindketten kereket kellett hogy cseréljenek. A futamot Hamilton nyerte Bottas előtt, Räikkönen visszajött a 3. helyre, Vettel pedig a 7. pozícióban ért célba. Hamilton ezzel az 5., sorozatban a 4. győzelmét aratta hazai pályán, és mindkét mutatóban utolérte a csúcstartó Jim Clarkot.[86]

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 44   Lewis Hamilton Mercedes
2 77   Valtteri Bottas Mercedes
3 7   Kimi Räikkönen Ferrari



Magyar nagydíj szerkesztés

 
Hungaroring

A világbajnokság tizenegyedik futamát, a magyar nagydíjat 2017. július 30-án rendezték meg a Hungaroringen, Mogyoródon. A pályán egy kör 4,381 km, a verseny 70 körös volt.

A rajtot követően az első sorból induló két Ferrari-pilóta az első két helyen maradt, de a két Mercedes közé bejött Verstappen; azonban a holland aztán nekicsúszott a csapattársának, Ricciardónak, akinek kilyukadt a hűtővíz-tartálya, így fel kellett adnia a futamot. Mivel sok folyadék ömlött a pályára, beküldték a biztonsági autót. A verseny az ötödik körben indult újra, és Hamilton ugyan támadni kezdte Verstappent, de előzni nem tudott. Verstappen tíz másodperces büntetést kapott a csapattársa elleni manőverért. A 12. körben Vettel, Räikkönen, Bottas, Verstappen, Hamilton, Sainz, Alonso, Pérez, Vandoorne és Ocon volt az első tíz sorrendje. A 17. körben Bottas megpróbált felzárkózni az élen haladó két Ferrarira, akik ekkorra már hét másodperces előnyre tettek szert. Eközben Vettelnek folyamatosan gondjai voltak a balra húzó kormányával, Räikkönen pedig 1,8 másodpercre közelítette meg csapattársát. Az élen autózó négy versenyző a 31–32. körben hajtotta végre a kerékcseréit, miközben problémák voltak Hamilton rádiójával, így a negyedik helyen álló brit nem tudott kommunikálni a csapatával. A két Mercedes-versenyző ezt követően egyre jobban felzárkózott az élen haladó párosra: Vettel és Räikkönen között 1,4, Räikkönen és Bottas mögött 2,5, Bottas és Hamilton között pedig 1,1 másodperc volt a távolság. A 42. körben Verstappen is a bokszutcába hajtott, a kerékcseréje és a büntetésének letöltése után az ötödik helyre állt vissza, azt követően, hogy ideiglenesen vezette is a versenyt. A 45. körben Vettel, Räikkönen, Bottas, Hamilton, Verstappen, Hülkenberg, Alonso, Palmer, Sainz és Pérez állt pontszerző helyen. Húsz körrel a vége előtt Bottas elengedte gyorsabb csapattársát, Hamilton pedig megpróbálta megelőzni a Ferrari versenyzőit. A kormánnyal bajlódó Vettel feltartotta csapattársát, de a Ferrari nem utasította, hogy engedje el a gyorsabb finnt. A futam hátralevő köreiben Hamilton nem tudott előrébb kerülni, így Vettel nyert Räikkönen előtt, a brit pedig az utolsó kanyarban maga elé engedte Bottast, így visszaadva neki a harmadik helyet.[87]

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 5   Sebastian Vettel Ferrari
2 7   Kimi Räikkönen Ferrari
3 77   Valtteri Bottas Mercedes



Belga nagydíj szerkesztés

 
Circuit de Spa-Francorchamps

A tizenkettedik versenyt, a belga nagydíjat 2017. augusztus 27-én rendezték meg Spában. A pályán egy kör 7,004 km, a verseny 44 körös volt.

A rajtot követően az élen nem történt változás: ugyan a második helyről induló Vettel támadta az élről rajtoló Hamiltont, de előzni nem tudott. Alonso feljött a 7. helyre, de ezt követően az erősebb motorral érkező riválisok sorra visszaelőzték a spanyolt – a 3. körben Hülkenberg és Ocon is elment mellette. Vettel tartotta a lépést Hamiltonnal: az 5. körben 1,7 másodperc volt kettejük közt a különbség. A 8. körben Verstappen az 5. helyről állt ki műszaki hiba miatt, a szezon során már hatodik alkalommal. A 10. körben Bottas és Räikkönen már hat, illetve kilenc másodperccel lemaradva autózott az élen álló két pilótától. Hamilton a 12., Vettel a 14. körben állt ki kereket cserélni; a brit visszaállt az első helyre a bokszkiállás után. A 18. körben Räikkönen tíz másodperces stop-and-go büntetést kapott, mert nem lassított a sárga zászlós jelzés alatt, ezért a 7. helyre esett vissza. Ezt követően a finn megkezdte a felzárkózást: a 24. körben Hamilton, Vettel, Bottas, Ricciardo, Hülkenberg, Räikkönen, Ocon, Pérez, Grosjean volt az élmezőny sorrendje. A futam vége előtt 16 körrel a két Force India ütközött, miután az Eau Rouge előtt Ocon első légterelője összeért Pérez jobb hátsó kerekével. Beküldték a biztonsági autót, ezt többen kihasználva a bokszba mentek újabb kerékcserére. Hamilton lágy, Vettel ultralágy gumikon folytatta. 12 körrel a vége előtt a német sokkal előnyösebb gumistratégiával támadhatott az újraindításnál, de Hamilton megvédte a pozícióját. A brit pilóta e győzelmével hét pontra csökkentette hátrányát a pontversenyben, a harmadik helyen pedig a Bottast nagyszerű manőverrel megelőző Ricciardo végzett.[88]

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 44   Lewis Hamilton Mercedes
2 5   Sebastian Vettel Ferrari
3 3   Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer



Olasz nagydíj szerkesztés

 
Autodromo Nazionale Monza

A tizenharmadik versenyt, az olasz nagydíjat 2017. szeptember 3-án rendezték meg Monzában. A pályán egy kör 5,793 km, a verseny 53 körös volt.

A rajtot követően az élről induló Hamilton megőrizte pozícióját; a harmadik helyről a rajtot nagyszerűen elkapó Ocon azonban megelőzte Strollt, míg Räikkönen Bottas mellett ment el, Vettel pedig maradt a 6. pozícióban. A pontszerzők sorrendje Hamilton, Ocon, Stroll, Bottas, Räikkönen, Vettel, Massa, Verstappen, Pérez, Magnussen volt az első kör végén, de Bottas a Parabolica előtt visszavette a negyedik helyet Räikkönentől, az élen Hamilton pedig már 2,3 másodperces előnnyel vezetett. A következő körben Bottas Strollt is megelőzte, Verstappen pedig Massával ütközött, aminek következtében defektet kapott, és a kerékcseréjét követően az utolsó helyre esett vissza. A 4. körben Bottas megelőzte Ocont is, így már a második helyen haladt, Vettel pedig Räikkönen hibáját kihasználva lépett egyet előre. A két Mercedes-pilóta fokozatosan elszakadt a mezőnytől, Vettel azonban kezdett felzárkózni: a 6. körben Strollt, két körrel később pedig Ocont is maga mögé utasította. A 10. körben Hamilton, Bottas, Vettel, Ocon, Stroll, Räikkönen, Massa, Pérez volt az élmezőny sorrendje. A következő időszakban a Mercedes párosa jelentős előnyt épített ki Vettellel szemben. A 15. körben megkezdődtek a bokszkiállások. Palmer és Alonso a középmezőnyben vívott egymással csatát, a brit azonban szabálytalanul leszorította a spanyol világbajnokot, amiért öt másodperces büntetést kapott. A 23. körben Hamilton, Bottas, Vettel, Ricciardo, Pérez, Ocon, Räikkönen, Stroll volt az első nyolc sorrendje. Vettel a 31., Hamilton a 32. körben cserélt gumikat, de a brit gond nélkül állt vissza az élre. A kerékcseréjét a 37. körre eltoló Ricciardo már a 3. helyen autózott, majd a 37. körben ő is a bokszutcában járt, és az 5. helyre állt vissza, Ocon elé. A 44. körben Hamilton, Bottas, Vettel, Ricciardo, Räikkönen, Ocon, Stroll, Massa, Pérez és Magnussen volt a pontszerzők sorrendje. Ricciardo, miután megelőzte Räikkönent, jóval frissebb gumijain Vettelt vette üldözőbe. Öt körrel a vége előtt Verstappen előbb Kvjatot, majd Magnussent előzte meg, így ő is pontszerző pozícióba került, míg Ricciardo már csak 6,8 másodpercre volt Vetteltől, miközben egy másodperccel jobb köridőket produkált, mint a német. Végül az ausztrál nem érte utol a Ferrari világbajnokát, és Hamilton nyert Bottas és Vettel előtt, ezzel pedig átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben. Ricciardo a 4., Räikkönen az 5., Ocon a 6., Stroll a 7. lett, és pontot szerzett még Massa, Pérez és Verstappen is.[89]

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 44   Lewis Hamilton Mercedes
2 77   Valtteri Bottas Mercedes
3 5   Sebastian Vettel Ferrari



Szingapúri nagydíj szerkesztés

 
Singapore Street Circuit

A tizennegyedik versenyt, a szingapúri nagydíjat 2017. szeptember 17-én éjszaka rendezték meg Szingapúrban, eleinte esős körülmények között. A pályán egy kör 5,065 km; a verseny 61 körös lett volna, ám ez a rendkívül hosszúra nyúlt futamon a 2 órás időlimit túllépése miatt 58 körre módosult.

A Szingapúrban hagyományos esti rajtra az esős időjárás ellenére is sort kerítettek. A víztől csúszós pályán az amúgy remekül rajtoló Räikkönen rögtön az első kanyarban összeütközött a mellette lévő Verstappennel és Vettellel. A finn és a holland pilóta azonnal kiesett a versenyből, ráadásul magukkal sodorták a szintén nagyszerű rajtot vevő Alonsót is. Vettel ugyan tovább tudott menni, de súlyosan sérült autója irányíthatatlanná vált, és az oldalfalnak ütközött, majd fel kellett adnia a versenyt. Hamilton, Ricciardo, Hülkenberg, Pérez, Bottas, Palmer, Vandoorne, Ocon, Sainz és Magnussen volt az első tíz sorrendje az első kört követően, majd beküldték a biztonsági autót. A 4. körben indították újra a versenyt. Palmer azonnal megelőzte Bottast, Hamilton pedig kezdett ellépni Ricciardótól. A 7. körben Hamilton, Ricciardo, Hülkenberg, Pérez, Palmer, Bottas, Vandoorne, Ocon, Sainz és Magnussen haladt a pontszerző helyeken, miközben Alonso a sérült McLarenjével folyamatosan esett vissza a mezőnyben. Ugyan a pálya némely pontja már száradt, de az élen is csak 2:03-es köröket lehetett futni – az aszfalt állapota messze volt az ideálistól. Alonso végül feladta a versenyt; majd mivel Kvjat elfékezte magát, és a falba csúszott, újabb biztonsági autós időszak következett. A 14. körben engedték el újból a mezőnyt, miközben az eső ugyan elállt, de a pálya csak lassan száradt. Ekkorra Hamilton előnye már hat másodperc volt Ricciardo előtt. Magnussen sima slick gumikat tetetett fel – ahogy aztán Massa is – és bár a 27. körben ő volt a leggyorsabb a pályán, hosszabb távon korainak bizonyult a döntés. A következő körökben aztán mindenki a bokszutcába hajtott kerékcserére. A 30. körben Hamilton, Ricciardo, Bottas, Hülkenberg, Sainz, Pérez, Palmer, Vandoorne, Stroll és Magnussen autózott pontszerző helyen. A 38. körben Ericsson megpördült, és mivel a pálya legszűkebb pontján, az autója hátulja összetört, így újabb biztonsági autós szakasz következett. Többen is kereket cseréltek, majd a 41. körben újra, immár harmadjára is elengedték a mezőnyt. Ekkor már látható volt, hogy a versenytáv megtétele nem fog beleférni a kétórás időlimitbe. Ezt követően a hátralevő perceket számlálták, miközben a remek versenyt futó Hülkenberg, majd Magnussen is fel kellett hogy adja a versenyt. Bár Ricciardo valamivel közelebb zárkózott Hamiltonhoz, a fennmaradó időben már nem történt érdemi változás: Hamilton nyerte a kétórás versenyt Ricciardo és Bottas előtt. A brit versenyző 28 pontra növelte előnyét az összetettben Vettel előtt. Sainz lett a negyedik, aki ezzel pályafutása legjobb eredményét érte el, csakúgy mint a 6. Palmer és a 7. Vandoorne.[90]

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 44   Lewis Hamilton Mercedes
2 3   Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer
3 77   Valtteri Bottas Mercedes



Maláj nagydíj szerkesztés

 
Sepang International Circuit

A tizenötödik versenyt, a maláj nagydíjat 2017. október 1-jén rendezték meg Sepangban. A pályán egy kör 5,543 km, a verseny 56 körös volt.

A futam rajtja előtt a második rajtkockába kvalifikáló Räikkönen Ferrarijának meghibásodott a motorja. A csapat szerelői a bokszutcában azonnal elkezdték az autó javítását, de a finn nem tudott elrajtolni a futamon. Az időmérő edzésen Sebastian Vettel Ferrarijának hasonló problémái voltak, így a világbajnoki pontversenyben második német csak az utolsó helyről kezdte meg a versenyt. A rajtot követően az ötödik helyről induló Bottas Ricciardót utasította maga mögé, míg a negyedik körben Verstappen bátor előzéssel ment el Hamilton mellett. Vettel az első néhány körben folyamatosan zárkózott fel a mezőny hátuljáról, nemsokára már a 11. helyen haladt, közvetlenül a pontszerző pilóták mögött. A 8. körben Verstappen, Hamilton, Bottas, Ricciardo, Pérez, Vandoorne, Stroll, Massa, Magnussen, Alonso volt az első tíz sorrendje. Két körrel később Vettel már a 9. helyre jött föl, miután Alonsót és Magnussent is megelőzte, csakúgy, mint Bottast Ricciardo. A kerékcserék a 12. körben kezdődtek. Vettel ekkor, miután a két Williams és Vandoorne is kiállt előle, már a 6. volt, Bottastól 7, Hamiltontól 23 másodperc távolságra. A 17. körben Verstappen, Hamilton, Ricciardo, Bottas, Pérez, Vettel, Alonso, Sainz, Ocon és Vandoorne volt a sorrend; az élen Verstappen kilenc másodperc előnnyel rendelkezett. A 21. körben Vettel megelőzte Pérezt. Hamilton a 26., Verstappen a 27. körben cserélt kereket; a sorrend nem változott kettőjük között. Miután mindenki kiállt friss gumikért, a 31. körben Verstappen, Hamilton, Ricciardo, Vettel, Bottas, Pérez, Vandoorne, Stroll, Massa és Ocon autózott az első tízben. A friss szuperlágy gumikat használó Vettel a 41. körben már a 4. volt, és a harmadik helyezett Ricciardóhoz képest is elkezdte csökkenteni a hátrányát, ami ekkor öt másodperc volt. Öt körrel később utolérte az ausztrált, és bár megpróbálta, de nem sikerült előznie. Az 51. körben Verstappen 8 és fél másodperccel vezetett Hamilton előtt, Vettel pedig másfél másodperces hátránnyal követte Ricciardót. A verseny hajrájában már nem változott a sorrend, Verstappen a pályafutása második futamgyőzelmét aratta, egy nappal a 20. születésnapja után. A dobogóra még Hamilton és Ricciardo állhatott fel. Vettel a negyedik helyen ért célba, hátránya így 34 pontra nőtt a világbajnoki pontversenyben Hamiltonnal szemben.[91] A levezető körön érdekes incidens is történt: Stroll és Vettel összeütköztek, így Vettel autójának hátulja teljesen összetört. Egyik pilótát sem büntették meg a futam után ezért az esetért.[92]

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 33   Max Verstappen Red Bull-TAG Heuer
2 44   Lewis Hamilton Mercedes
3 3   Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer



Japán nagydíj szerkesztés

 
Suzuka Circuit

A tizenhatodik versenyt, a japán nagydíjat 2017. október 8-án rendezték meg Szuzukában. A pályán egy kör 5,807 km, a verseny 53 körös volt.

A rajtot követően az élről induló Hamilton megtartotta vezető helyét, csakúgy, mint Vettel, azonban Ricciardót Verstappen és Ocon is megelőzte. Még az első körben Verstappen Vettelt is lehagyta. A német Ferrarija ezt követően lassulni kezdett, és sorban veszítette a pozíciókat. Eközben, mivel az utolsó Toro Rossó-s versenyét teljesítő Carlos Sainz a rajt után hibázott, és a pálya melletti gumifalba csúszott, a pályára küldték a biztonsági autót, ami 3. körben állt ki – ekkor Hamilton, Verstappen, Ocon, Ricciardo, Bottas, Vettel, Pérez, Massa, Hülkenberg és Magnussen volt az első tíz helyen autózó sorrendje. Vettel ezt követően folyamatosan esett vissza, majd a bokszba hajtott, és feladta a versenyt. Amikor a 7. körben Hamilton már 1,3 másodperccel volt Verstappen előtt, még Ocon, Ricciardo, Bottas, Pérez, Massa, Hülkenberg, Räikkönen és Magnussen autózott mötöttük pontszerző helyen. A 8. körben Ericsson is a gumifalba csúszott, de ezúttal elégnek bizonyult a virtuális biztonsági autós előírásokat betartani. A 10. körben engedték el újra a versenyt, Bottas és Räikkönen pedig megkezdte a felzárkózást. A 20. körben a Ferrari finnje megelőzte Pérezt, és már a 6. helyen haladt. Verstappen a 21., Hamilton a 22. körben kapott új gumikat; a kerékcseréket követően a sorrend nem változott az élmezőnyben. Bottas egészen a 30. körig a pályán maradt, ekkor az élen haladva rövid ideig feltartotta, majd elengedte csapattársát, míg Verstappen csak a kiállását követően tudott Hamilton után indulni. Ekkor 3 másodperc különbség volt kettőjük között. A 6-7. helyen a Pérez–Ocon-páros haladt, de a Force India nem engedte Péreznek, hogy támadja csapattársát. A 43. körben Hamilton, Verstappen, Ricciardo, Bottas, Räikkönen, Ocon, Pérez, Magnussen, Grosjean és Massa állt pontszerző helyen. Öt körrel a futam vége előtt Lance Stroll Williamse hibásodott meg: a kanadai jobb első defektet kapott, majd a pálya mellett ragadt autójával, de ezúttal is elég volt a virtuális biztonsági autós szakasz. Az utolsó körökben Verstappen és Bottas is közel ért Hamiltonhoz, illetve Ricciardóhoz, de a sorrend már nem változott. Hamilton e győzelmével 59 pontra növelte az előnyét Vettellel szemben a pontversenyben.[93]

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 44   Lewis Hamilton Mercedes
2 33   Max Verstappen Red Bull-TAG Heuer
3 3   Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer



Amerikai nagydíj szerkesztés

 
Circuit of the Americas

A tizenhetedik versenyt, az amerikai nagydíjat 2017. október 22-én rendezték meg Austinban. A pályán egy kör 5,513 km, a verseny 56 körös volt.

A rajtot követően a második helyről induló Vettel megelőzte az élről rajtoló Hamiltont, aki ugyan megpróbált védekezni, de a német versenyző agresszívabb volt, és átvette a vezetést. Az 1. kör végén Vettel, Hamilton, Bottas, Ricciardo, Ocon, Räikkönen, Alonso, Sainz, Massa és Pérez autózott az első tíz helyen. A második körben Ricciardo támadta Bottast, aki több kanyaron át is ki tudta védeni az ausztrál előzési kísérleteit, miközben Alonso Sainzot előzte meg. A 17. helyről rajtoló Verstappen eközben már a pontszerző 10. helyen haladt, Ricciardo pedig újabb sikertelen előzési kísérletet tett Bottas ellen. A 6. körben Hamilton visszavette a vezetést Vetteltől, majd folyamatosan elszakadt német riválisától. Ekkor Hamilton, Vettel, Bottas, Ricciardo, Räikkönen, Ocon, Alonso, Verstappen, Sainz és Massa volt pontszerző pozícióban. A brit a 10. körben már több mint két másodperccel vezetett, miközben Verstappen a 6. helyre jött föl. A 16. körben az addig nagyszerűen versenyző Ricciardo motorhiba miatt kiállni kényszerült a hatodik helyről. A 17. körben Vettel kezdte a kerékcseréket, őt Bottas és Hamilton követte az élmezőnyből. Ekkor rövid időre Räikkönen, majd Verstappen vette át a vezetést, míg Hamilton éppen Vettel elé jött vissza a kerékcseréjét követően, de a Ferrari versenyzője megcsúszott mögötte, így a brit kivédte a támadást. A 26. körben Alonso motorhiba miatt adta fel a versenyt, miközben Verstappen a kerékcseréjét követően két másodperccel volt gyorsabb mindenkinél a lágy gumikon. A 33. körben Hamilton, Vettel, Bottas, Räikkönen és Verstappen volt az élmezőny sorrendje, miközben Pérez és Sainz a 7. helyért vívtak küzdelmet, amit végül az első renault-s versenyét futó spanyol nyert meg. A 37. körben Verstappen már csak két másodperccel autózott Räikkönen mögött, míg a Ferrarik Bottast üldözték a második helyért. A 41. körben Hamilton több mint kilenc másodperccel vezetett az élen, de Bottast előbb Räikkönen, majd Vettel és Verstappen is megelőzte. Két körrel a vége előtt Hamilton, Vettel, Räikkönen, Verstappen, Bottas volt az első öt helyezett sorrendje, és Verstappen üldözte Räikkönent a dobogós helyért. Az utolsó körben a finn – aki korábban elengedte maga mellett csapattársát – megcsúszott a 16-os kanyarban, de Verstappen az előzés közben szabálytalanul mind a négy kerekével elhagyta a pályát, így utólag 5 másodperces büntetést kapott, és maradt a negyedik helyen. Hamilton győzött Vettel előtt, a Mercedes pedig megnyerte a konstruktőrök világbajnokságát, sorozatban a negyedik alkalommal.[94]

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 44   Lewis Hamilton Mercedes
2 5   Sebastian Vettel Ferrari
3 7   Kimi Räikkönen Ferrari



Mexikói nagydíj szerkesztés

 
Autódromo Hermanos Rodríguez

A szezon tizennyolcadik versenyét, a mexikói nagydíjat 2017. október 29-én rendezték meg Mexikóvárosban. A pályán egy kör 4,304 km hosszú, a verseny 71 körös volt.

A rajtot követően a második helyről induló Verstappen az élre állt, miután agresszívan megelőzte a gyengébb rajtot vevő, majd Hamiltonnal csatázó Vettelt. A német a második kanyarban összeért a holland Red Bulljával, aminek következtében sérült az első légterelő szárnya, majd a mellé bevágó Hamiltonnal is koccant, defektet okozva a brit pilótának. Mindkettőjüknek a bokszutcába kellett hajtania kerék-, illetve orrkúpcserére. Ezt követően a világbajnoki pontversenyben élen álló két pilóta az utolsó két helyre esett vissza a mezőnyben; az élen Verstappen, Bottas, Ocon volt a sorrend. Ricciardo a futam elején kiállni kényszerült az autója meghibásodása miatt. A 7. körben Verstappen, Bottas, Ocon, Hülkenberg, Pérez, Räikkönen, Stroll, Magnussen, Ericsson és Vandoorne volt a pontszerzők sorrendje. Vettel eközben megkezdte a felzárkózást: a 17. körben a 14. helyen autózott, Hamilton a 19.-en. A következő körökben nem változott a sorrend, minden pilóta végrehajtotta a kerékcseréjét. A 25. körben Verstappen, Bottas, Räikkönen, Stroll, Ocon, Magnussen, Pérez, Hülkenberg, Ericsson és Alonso volt az első tíz sorrendje. A verseny középső szakaszában Vettel egyre előrébb került a mezőnyben, a 31. körben Alonso megelőzésével a 8. helyen haladt, míg Hamilton is megkezdte a felzárkózást, a 34. körben a 16. helyen autózva. A 44. körben Vettel a 7. helyen, 7,5 másodperccel Pérez mögött autózott, Hamilton ekkor a 12. volt. Az 50. körben Verstappen, Bottas, Räikkönen, Ocon, Stroll, Pérez, Vettel, Magnussen, Alonso és Massa volt az első tíz helyen, majd Vettel a hazai pályán versenyző Pérezt is megelőzte. A következő tíz körben nem történt jelentős változás: a 60. körben Verstappen, Bottas, Räikkönen, Vettel, Ocon, Stroll, Pérez, Magnussen, Alonso és Hamilton volt az első tíz pilóta sorrendje. Vettelnek öt körrel a vége előtt, a negyedik helyen 49 másodperces hátránya volt a számára a világbajnoki cím reményeinek életben tartásához elégséges második pozícióban haladó Bottas mögött. Három körrel a vége előtt Hamilton nagy csatában előzte meg Alonsót, és zárkózott fel a 9. helyre. Max Verstappen magabiztosan nyerte meg élete harmadik futamát Bottas és Räikkönen előtt. Vettel a negyedik lett, de így is a kilencedikként célba érő Lewis Hamilton lett a világbajnok, két futammal a szezon vége előtt, pályafutása során negyedszer.[95]

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 33   Max Verstappen Red Bull-TAG Heuer
2 77   Valtteri Bottas Mercedes
3 7   Kimi Räikkönen Ferrari



Brazil nagydíj szerkesztés

 
Autódromo José Carlos Pace

A szezon tizenkilencedik versenyét, a brazil nagydíjat 2017. november 12-én rendezték meg Interlagosban. A pályán egy kör 4,309 km, a verseny 71 körös volt.

A rajtot követően az élről induló Bottast megelőzte a mellőle rajtoló Vettel. Az időmérő edzésen falnak csapódó, motort cserélő és ezért a bokszutcából induló Hamilton a mezőny végéről kezdte meg a felzárkózást. A rajt után a középmezőnyben több ütközés történt: Ocont Grosjean lökte ki, így a Sahara Force India versenyzője a pályafutása során először fel kellett adjon egy Formula–1-es versenyt. Ezt megelőzően sorozatban 27 futamot teljesített sikeresen, ami rekord a sportág történetében.[96] Magnussen a 2-es kanyarban nekilökte Vandoorne-t Ricciardónak, aminek következtében a dán és a belga versenyző kiesett. A 2. kör végén Vettel, Bottas, Räikkönen, Verstappen, Alonso, Massa, Pérez, Hülkenberg, Sainz és Gasly autózott az első tíz helyen. A mezőny a biztonsági autó mögött körözött, majd a verseny az 5. körtől indult újra. Vettel megőrizte a vezető helyét: a 7. körben Bottas, Räikkönen, Verstappen, Massa, Alonso, Pérez, Hülkenberg, Sainz és Gasly volt mögötte pontszerző helyen, míg Hamilton a 12., Ricciardo pedig a 15 volt. A négyszeres brit világbajnok a következő körökben Gaslyt és Sainzot megelőzve feljött a pontszerzők közé. A 15. körben Vettel, Bottas, Räikkönen, Verstappen, Massa, Alonso, Hamilton, Pérez, Hülkenberg és Ricciardo állt az első tíz pozícióban. Hamilton és Ricciardo is folytatta a felzárkózást; előbbi a kerékcseréket követően a 30. körtől a saját bokszkiállásáig vezette is a versenyt. Ezt követően nem történt jelentős változás, a futam középső szakaszában Hamilton, Vettel, Bottas, Räikkönen, Verstappen, Ricciardo, Massa, Alonso, Pérez és Hülkenberg volt a pontszerzők sorrendje. Hamilton és Ricciardo a 43. körben állt ki kerékcserére – a brit az 5., az ausztrál a 8. helyen folytatta a versenyt. Az 51. körben Vettel, Bottas, Räikkönen, Verstappen, Hamilton, Ricciardo, Massa, Alonso, Pérez és Hülkenberg autózott az első tíz helyen, Hamilton pedig egyre inkább felzárkózott a harmadik és negyedik helyezett két pilótához. Verstappent aztán a 60. körben előzte meg, három körrel a vége előtt pedig már Räikkönent támadta, miközben Alonso Massát próbálta megelőzni a 7. helyért. Változás végül nem történt: Vettel nyerte a futamot, Bottas és Räikkönen előtt.[97]

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 5   Sebastian Vettel Ferrari
2 77   Valtteri Bottas Mercedes
3 7   Kimi Räikkönen Ferrari



Abu-dzabi nagydíj szerkesztés

 
Yas Island Circuit

A világbajnokság huszadik, egyben utolsó versenyét, az abu-dzabi nagydíjat 2017. november 26-án rendezték meg Abu Dzabiban. A pályán egy kör 5,554 km, a verseny 55 körös volt.

A rajtot követően az élről induló Bottas megtartotta vezető helyét a mellőle rajtoló csapattársa, Hamilton előtt. Az első hat sorrendjében nem történt változás, egyedül a megpördülő Magnussen esett vissza a mezőny végére. Az első kör végén Bottas, Hamilton, Vettel, Ricciardo, Räikkönen, Verstappen, Hülkenberg, Pérez, Ocon és Alonso autózott az első tíz helyen. A verseny elején Ricciardo és Räikkönen küzdött a negyedik helyért, míg Hülkenberg öt másodperces büntetést kapott, mert a pályafelügyelők szerint levágta az egyik kanyart, így jogtalan előnyt szerezve Pérezzel szemben. A 6-7. körben Grosjean előzte meg Strollt, azonban a kanadai versenyző egyből visszatámadott, és vissza is vette a pozícióját. Bottas tíz körrel a futam kezdete után magabiztosan vezetett, miközben Grosjean és Stroll újra a 13. helyért harcolt. A 12. körben Bottas, Hamilton, Vettel, Ricciardo, Räikkönen, Verstappen, Hülkenberg, Pérez, Ocon és Massa haladt az első tíz helyen. A sorrend a kerékcseréket követően sem változott érdemben, Bottas Hamilton kiállását követően megőrizte vezető helyét. Ricciardo a 21. körben hidraulikus hiba miatt feladta a futamot. A 29. körben Bottas, Hamilton, Vettel, Räikkönen, Verstappen, Ocon, Sainz, Hülkenberg, Pérez és Massa volt az első tíz sorrendje, és ez a 34. körre sem változott, amikorra mindenki kint volt a bokszutcában. Egyedül Sainz bal első kerekét rögzítették rosszul – a spanyol versenyző pontszerző helyről kellett hogy feladja a futamot. A 44. körben Bottas, Hamilton, Vettel, Räikkönen, Verstappen, Hülkenberg, Pérez, Ocon, Alonso és Massa haladt az első tíz helyen az ebben a szakaszában eseménytelen versenyen. A futam hajrájában Hamilton megközelítette csapattársát, de Bottas tudott reagálni, megőrizve vezető helyét. Így aztán nem történt változás, Bottas nyert Hamilton és Vettel előtt, míg Massa az egy pontot érő 10. hellyel fejezte be tizenhat éven át tartó Formula–1-es pályafutását.[98]

Pozíció # Pilóta Csapat/Motor
1 77   Valtteri Bottas Mercedes
2 44   Lewis Hamilton Mercedes
3 5   Sebastian Vettel Ferrari



Nagydíjak szerkesztés

# Nagydíj Pole pozíció Leggyorsabb kör Győztes pilóta Győztes konstruktőr A nap versenyzője Összefoglaló Listavezető Előny
1   Ausztrál nagydíj   Lewis Hamilton   Kimi Räikkönen   Sebastian Vettel   Ferrari   Sebastian Vettel Összefoglaló   Sebastian Vettel 7
2   Kínai nagydíj   Lewis Hamilton   Lewis Hamilton   Lewis Hamilton   Mercedes   Max Verstappen Összefoglaló   Lewis Hamilton 0
3   Bahreini nagydíj   Valtteri Bottas   Lewis Hamilton   Sebastian Vettel   Ferrari   Sebastian Vettel Összefoglaló   Sebastian Vettel 7
4   Orosz nagydíj   Sebastian Vettel   Kimi Räikkönen   Valtteri Bottas   Mercedes   Valtteri Bottas Összefoglaló 13
5   Spanyol nagydíj   Lewis Hamilton   Lewis Hamilton   Lewis Hamilton   Mercedes   Sebastian Vettel Összefoglaló 6
6   Monacói nagydíj   Kimi Räikkönen   Sergio Pérez   Sebastian Vettel   Ferrari   Sebastian Vettel Összefoglaló 25
7   Kanadai nagydíj   Lewis Hamilton   Lewis Hamilton   Lewis Hamilton   Mercedes   Sebastian Vettel Összefoglaló 12
8   Azeri nagydíj   Lewis Hamilton   Sebastian Vettel   Daniel Ricciardo   Red Bull-TAG Heuer   Lance Stroll Összefoglaló 14
9   Osztrák nagydíj   Valtteri Bottas   Lewis Hamilton   Valtteri Bottas   Mercedes   Valtteri Bottas Összefoglaló 20
10   Brit nagydíj   Lewis Hamilton   Lewis Hamilton   Lewis Hamilton   Mercedes   Daniel Ricciardo Összefoglaló 1
11   Magyar nagydíj   Sebastian Vettel   Fernando Alonso   Sebastian Vettel   Ferrari   Kimi Räikkönen Összefoglaló 14
12   Belga nagydíj   Lewis Hamilton   Sebastian Vettel   Lewis Hamilton   Mercedes   Lewis Hamilton Összefoglaló 7
13   Olasz nagydíj   Lewis Hamilton   Daniel Ricciardo   Lewis Hamilton   Mercedes   Daniel Ricciardo Összefoglaló   Lewis Hamilton 3
14   Szingapúri nagydíj   Sebastian Vettel   Lewis Hamilton   Lewis Hamilton   Mercedes   Lewis Hamilton Összefoglaló 28
15   Maláj nagydíj   Lewis Hamilton   Sebastian Vettel   Max Verstappen   Red Bull-TAG Heuer   Sebastian Vettel Összefoglaló 34
16   Japán nagydíj   Lewis Hamilton   Valtteri Bottas   Lewis Hamilton   Mercedes   Max Verstappen Összefoglaló 59
17   Amerikai nagydíj   Lewis Hamilton   Sebastian Vettel   Lewis Hamilton   Mercedes   Max Verstappen Összefoglaló 66
18   Mexikói nagydíj   Sebastian Vettel   Sebastian Vettel   Max Verstappen   Red Bull-TAG Heuer   Sebastian Vettel Összefoglaló 56
19   Brazil nagydíj   Valtteri Bottas   Max Verstappen   Sebastian Vettel   Ferrari   Lewis Hamilton Összefoglaló 43
20   Abu-Dzabi nagydíj   Valtteri Bottas   Valtteri Bottas   Valtteri Bottas   Mercedes   Valtteri Bottas Összefoglaló 46

Eredmények szerkesztés

Versenyzők szerkesztés

Pontozás:

Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11–20.
Pont 25 18 15 12 10 8 6 4 2 1 0

(Félkövér: pole-pozíció, dőlt: leggyorsabb kör, a színkódokról részletes információ itt található)

Helyezés Versenyző Rajt-
szám
AUS
 
CHN
 
BHR
 
RUS
 
ESP
 
MON
 
CAN
 
AZE
 
AUT
 
GBR
 
HUN
 
BEL
 
ITA
 
SIN
 
MAL
 
JPN
 
USA
 
MEX
 
BRA
 
UAE
 
Pont
1.   Lewis Hamilton 44 2 1 2 4 1 7 1 5 4 1 4 1 1 1 2 1 1 9 4 2 363
2.   Sebastian Vettel 5 1 2 1 2 2 1 4 4 2 7 1 2 3 ki 4 ki 2 4 1 3 317
3.   Valtteri Bottas 77 3 6 3 1 ki 4 2 2 1 2 3 5 2 3 5 4 5 2 2 1 305
4.   Kimi Räikkönen 7 4 5 4 3 ki 2 7 14† 5 3 2 4 5 ki ni 5 3 3 3 4 205
5.   Daniel Ricciardo 3 ki 4 5 ki 3 3 3 1 3 5 ki 3 4 2 3 3 ki ki 6 ki 200
6.   Max Verstappen 33 5 3 ki 5 ki 5 ki ki ki 4 5 ki 10 ki 1 2 4 1 5 5 168
7.   Sergio Pérez 11 7 9 7 6 4 13 5 ki 7 9 8 17† 9 5 6 7 8 7 9 7 100
8.   Esteban Ocon 31 10 10 10 7 5 12 6 6 8 8 9 9 6 10 10 6 6 5 ki 8 87
9.   Carlos Sainz Jr. 55 8 7 ki 10 7 6 ki 8 ki ki 7 10 14 4 ki ki 7 ki 11 ki 54
10.   Nico Hülkenberg 27 11 12 9 8 6 ki 8 Ki 13 6 17† 6 13 ki 16 ki ki ki 10 6 43
11.   Felipe Massa 19 6 14 6 9 13 9 ki ki 9 10 vi 8 8 11 9 10 9 11 7 10 43
12.   Lance Stroll 18 ki ki ki 11 16 15† 9 3 10 16 14 11 7 8 8 ki 11 6 16 18 40
13.   Romain Grosjean 8 ki 11 8 ki 10 8 10 13 6 13 ki 7 15 9 13 9 14 15 15 11 28
14.   Kevin Magnussen 20 ki 8 ki 13 14 10 12 7 ki 12 13 15 11 ki 12 8 16 8 ki 13 19
15.   Fernando Alonso 14 ki ki 14† ni 12 16† 9 ki ki 6 ki 17† ki 11 11 ki 10 8 9 17
16.   Stoffel Vandoorne 2 13 ki ni 14 ki ki 14 12 12 11 10 14 ki 7 7 14 12 12 ki 12 13
17.   Jolyon Palmer 30 ki 13 13 ki 15 11 11 ki 11 ni 12 13 ki 6 15 12 8
18.   Pascal Wehrlein 94 vi 11 16 8 ki 15 10 14 17 15 ki 16 12 17 15 ki 14 14 14 5
19.   Danyiil Kvjat 26 9 ki 12 12 9 14† ki ki 16 15 11 12 12 ki 10 5
20.   Marcus Ericsson 9 ki 15 ki 15 11 ki 13 11 15 14 16 16 18† ki 18 ki 15 ki 13 17 0
21.   Pierre Gasly 10 14 13 13 12 16 0
22.   Antonio Giovinazzi 36 12 ki 0
23.   Brendon Hartley 28 13 ki ki 15 0
  Jenson Button 22 ki 0
  Paul di Resta 40 ki 0
Helyezés Versenyző Rajt-
szám
AUS
 
CHN
 
BHR
 
RUS
 
ESP
 
MON
 
CAN
 
AZE
 
AUT
 
GBR
 
HUN
 
BEL
 
ITA
 
SIN
 
MAL
 
JPN
 
USA
 
MEX
 
BRA
 
UAE
 
Pont

Megjegyzés:

  • † – Nem fejezte be a futamot, de rangsorolva lett, mert teljesítette a versenytáv 90%-át.

Konstruktőrök szerkesztés

Helyezés Csapat Rajt-
szám
AUS
 
CHN
 
BHR
 
RUS
 
ESP
 
MON
 
CAN
 
AZE
 
AUT
 
GBR
 
HUN
 
BEL
 
ITA
 
SIN
 
MAL
 
JPN
 
USA
 
MEX
 
BRA
 
UAE
 
Pont
1.   Mercedes 44 2 1 2 4 1 7 1 5 4 1 4 1 1 1 2 1 1 9 4 2 668
77 3 6 3 1 ki 4 2 2 1 2 3 5 2 3 5 4 5 2 2 1
2.   Ferrari 5 1 2 1 2 2 1 4 4 2 7 1 2 3 ki 4 ki 2 4 1 3 522
7 4 5 4 3 ki 2 7 14† 5 3 2 4 5 ki ni 5 3 3 3 4
3.   Red Bull-TAG Heuer 3 ki 4 5 ki 3 3 3 1 3 5 ki 3 4 2 3 3 ki ki 6 ki 368
33 5 3 ki 5 ki 5 ki ki ki 4 5 ki 10 ki 1 2 4 1 5 5
4.   Force India-Mercedes 11 7 9 7 6 4 13 5 ki 7 9 8 17† 9 5 6 7 8 7 9 7 187
31 10 10 10 7 5 12 6 6 8 8 9 9 6 10 10 6 6 5 ki 8
5.   Williams-Mercedes 18 ki ki ki 11 16 15† 9 3 10 16 14 11 7 8 8 ki 11 6 16 18 83
19 6 14 6 9 13 9 ki ki 9 10 vi 8 8 11 9 10 9 11 7 10
40 ki
6.   Renault 27 11 12 9 8 6 ki 8 ki 13 6 17† 6 13 ki 16 ki ki ki 10 6 57
30 ki 13 13 ki 15 11 11 ki 11 ni 12 13 ki 6 15 12
55 7 ki 11 ki
7.   Toro Rosso-Renault 10 14 13 13 12 16 53
26 9 ki 12 12 9 14† ki ki 16 15 11 12 12 ki 10
28 13 ki ki 15
55 8 7 ki 10 7 6 ki 8 ki ki 7 10 14 4 ki ki
8.   Haas-Ferrari 8 ki 11 8 ki 10 8 10 13 6 13 ki 7 15 9 13 9 14 15 15 11 47
20 ki 8 ki 13 14 10 12 7 ki 12 13 15 11 ki 12 8 16 8 ki 13
9.   McLaren-Honda 2 13 ki ni 13 ki ki 14 12 12 11 10 14 ki 7 7 14 12 12 ki 12 30
14 ki ki 14† ni 12 16† 9 ki ki 6 ki 17† ki 11 11 ki 10 8 9
22 ki
10.   Sauber-Ferrari 9 ki 15 ki 15 11 ki 13 11 15 14 16 16 18† ki 18 ki 15 ki 13 17 5
36 12 ki
94 vi 11 16 8 ki 15 10 14 17 15 ki 16 12 17 15 ki 14 14 14
Helyezés Csapat Rajt-
szám
AUS
 
CHN
 
BHR
 
RUS
 
ESP
 
MON
 
CAN
 
AZE
 
AUT
 
GBR
 
HUN
 
BEL
 
ITA
 
SIN
 
MAL
 
JPN
 
USA
 
MEX
 
BRA
 
UAE
 
Pont

Megjegyzés:

  • † – Nem fejezte be a futamot, de rangsorolva lett, mert teljesítette a versenytáv 90%-át.

Időmérő edzések szerkesztés

Színmagyarázat:

Helyezés Pole pozíció A Q3-ba jutott Kiesett a Q2-ben Kiesett a Q1-ben Nem kvalifikált Nem vett részt
Színkód 1. 2–10. 11–15. 16–20. nk ni nem rendezték meg
Helyezés Versenyző Rajt-
szám
AUS
 
CHN
 
BHR
 
RUS
 
ESP
 
MON
 
CAN
 
AZE
 
AUT
 
GBR
 
HUN
 
BEL
 
ITA
 
SIN
 
MAL
 
JPN
 
USA
 
MEX
 
BRA
 
UAE
 
1.   Lewis Hamilton 44 1 1 2 4 1 14 1 1 3† 1 4 1 1 5 1 1 1 3 nk† 2
2.   Sebastian Vettel 5 2 2 3 1 2 2 2 4 2 3 1 2 8 1 nk 3 2 1 2 3
3.   Valtteri Bottas 77 3 3 1 3 3 3 3 2 1 4† 3 3 6 6 5 2† 3 4 1 1
4.   Kimi Räikkönen 7 4 4 5 2 4 1 4 3 4 2 2 4 7 4 2 6† 5 5 3 5
5.   Daniel Ricciardo 3 10† 5 4 5 6 5 6 10 5 20† 6 6 3† 3 4 4 4 7† 5† 4
6.   Max Verstappen 33 5 19 6 7 5 4 5 5 6 5 5 5 2† 2 3 5 6† 2 4 6
7.   Sergio Pérez 11 11 8 18 9 8 7 8 6 8 7 14 8 11 12 9 8 10 10 6 8
8.   Esteban Ocon 31 14 20 14 10 10 16 9 7 9 8 12 9 5 14 6 7 7 6 11 9
9.   Carlos Sainz Jr. 55 8 11 16 11 12 6 13 12 10 14 10 14 15† 10 14 15† 8 9 9 12
10.   Nico Hülkenberg 27 12 7 7 8 13 12 10 14 11 6 7† 7 12† 7 8 12 15† 8 8 7
11.   Felipe Massa 19 7 6 8 6 9 15 7 9 17 15 ni 16† 9 17 11 9 11 11 10 10
12.   Lance Stroll 18 19† 10 12 12 18 18 17 8 18 16 17 18 4 18 13 18 17† 12 18† 15
13.   Romain Grosjean 8 6 17† 9 20 14 8 14 17 7 10 15 12 nk 15 16 16 14 19 12 16
14.   Kevin Magnussen 20 17 12 20 14 11 13 18 13 15 17 16 13 16 16 17 13 20† 18 14 14
15.   Fernando Alonso 14 13 13 15 15 7 12 16† 12 13† 8 11 13† 8 10 10† 9 14† 7 11
16.   Stoffel Vandoorne 2 18 16 17 17† 19 10† 16 19† 13 9 9 15† 10† 9 7 11 13† 15† 13 13
17.   Jolyon Palmer 30 20 18† 10 16 17 17 15 nk 16 11 11 10 17† 11 12 14
18.   Pascal Wehrlein 94 ni 13 18 15 19 20 15 20 18 18 20† 19 19 18 20 19 17 16 18
19.   Danyiil Kvjat 26 9 9 11 13 20 11 11 11 14 12 13† 17 14 13 12
20.   Marcus Ericsson 9 15 14 19 19 16 20 19 18 19 19 20 19† 18 20 19 19 16 16 19† 19
21.   Pierre Gasly 10 15 17 nk† 17† 17
22.   Antonio Giovinazzi 36 16 15†
23.   Brendon Hartley 28 18† 13† 15† 20†
24.   Jenson Button 22 9†
25.   Paul di Resta 40 19
Helyezés Versenyző Rajt-
szám
AUS
 
CHN
 
BHR
 
RUS
 
ESP
 
MON
 
CAN
 
AZE
 
AUT
 
GBR
 
HUN
 
BEL
 
ITA
 
SIN
 
MAL
 
JPN
 
USA
 
MEX
 
BRA
 
UAE
 

Megjegyzés: A táblázatban az időmérő edzésen elért eredmények szerepelnek, és nem a végleges rajtpozíciók.

  • † – A rajtpozíció változott az időmérő edzésen elért helyezéshez képest (nem számítva az egyik versenyző hátrasorolásából következő előrelépést, és a bokszutcából való indulást). A részletekért lásd a futamok szócikkeit.

Statisztikák szerkesztés

Versenyzők szerkesztés

# +/- Versenyző Rsz. Csapat Rajt Gy DH PP LK Pont P+/–
1. +1   Lewis Hamilton 44   Mercedes 20 9 13 11 7 363 –17
2. +2   Sebastian Vettel 5   Ferrari 20 5 13 4 5 317 +105
3. +5   Valtteri Bottas 77   Mercedes 20 3 13 4 2 305 +220
4. +2   Kimi Räikkönen 7   Ferrari 19 0 7 1 2 205 +19
5. –2   Daniel Ricciardo 3   Red Bull-TAG Heuer 20 1 9 0 1 200 –56
6. –1   Max Verstappen 33   Red Bull-TAG Heuer 20 2 4 0 1 168 –36
7. 00   Sergio Pérez 11   Force India-Mercedes 20 0 0 0 1 100 –1
8. +15   Esteban Ocon 31   Force India-Mercedes 20 0 0 0 0 87 +87
9. +3   Carlos Sainz Jr. 55   Toro Rosso-Renault
  Renault[1]
20 0 0 0 0 54 +8
10. –1   Nico Hülkenberg 27   Renault 20 0 0 0 0 43 –29
11. 00   Felipe Massa 19   Williams-Mercedes 19 0 0 0 0 43 –10
12. 0   Lance Stroll 18   Williams-Mercedes 20 0 1 0 0 40
13. 00   Romain Grosjean 8   Haas-Ferrari 20 0 0 0 0 28 –1
14. +2   Kevin Magnussen 20   Haas-Ferrari 20 0 0 0 0 19 +12
15. –5   Fernando Alonso 14   McLaren-Honda 18 0 0 0 1 17 –37
16. +4   Stoffel Vandoorne 2   McLaren-Honda 19 0 0 0 0 13 +12
17. +1   Jolyon Palmer 30   Renault 15 0 0 0 0 8 +7
18. +1   Pascal Wehrlein 94   Sauber-Ferrari 18 0 0 0 0 5 +4
19. –5   Danyiil Kvjat 26   Toro Rosso-Renault 15 0 0 0 0 5 –20
20. +2   Marcus Ericsson 9   Sauber-Ferrari 20 0 0 0 0 0 0
21. 0   Pierre Gasly 10   Toro Rosso-Renault 5 0 0 0 0 0
22. 0   Antonio Giovinazzi 36   Sauber-Ferrari 2 0 0 0 0 0
23. 0   Brendon Hartley 28   Toro Rosso-Renault 4 0 0 0 0 0
24. –9   Jenson Button 22   McLaren-Honda 1 0 0 0 0 0 –21
25. 0   Paul di Resta 40   Williams-Mercedes 1 0 0 0 0 0

Megjegyzés:

Konstruktőrök szerkesztés

# +/- Csapat Modell Motor Gumi Rajt Gy DH PP LK Pont P+/–
1. 00   Mercedes W08 Hybrid   Mercedes P 20 12 26 15 9 668 –97
2. +1   Ferrari SF70H   Ferrari P 20 5 20 5 7 522 +124
3. –1   Red Bull RB13   TAG Heuer P 20 3 13 0 2 368 –100
4. 00   Force India VJM10   Mercedes P 20 0 0 0 1 187 +14
5. 00   Williams FW40   Mercedes P 20 0 1 0 0 83 –55
6. +3   Renault RS17   Renault P 20 0 0 0 0 57 +49
7. 00   Toro Rosso STR12   Renault P 20 0 0 0 0 53 –10
8. 00   Haas VF-17   Ferrari P 20 0 0 0 0 47 +18
9. –3   McLaren MCL32   Honda P 20 0 0 0 1 30 –46
10. 00   Sauber C36   Ferrari P 20 0 0 0 0 5 +3

Csapattársak egymás elleni eredményei szerkesztés

Megjegyzés: Döntetlen esetén (ha az időmérő edzéseken egyik pilóta sem tudta kvalifikálni magát a futamra; ha a versenyen mindkét pilóta kiesett vagy helyezetlenül ért célba; továbbá ha a korábbi csapattárs helyett más pilóta volt a csapattársa a futamon) a verseny nem számít bele az egymás elleni állásba. Ugyanez a helyzet áll fenn akkor, ha a csapat nem vett részt az adott nagydíjon. Emiatt előfordul, hogy egyes csapatoknál a szezon végén nem jön ki mind a 20 verseny.

Időmérő edzések Csapat Versenyek
Rajtszám Pilóta Állás Pilóta Rajtszám Rajtszám Pilóta Állás Pilóta Rajtszám
44   Lewis Hamilton 13–7   Valtteri Bottas 77   Mercedes 44   Lewis Hamilton 12–8   Valtteri Bottas 77
5   Sebastian Vettel 15–5   Kimi Räikkönen 7   Ferrari 5   Sebastian Vettel 16–3   Kimi Räikkönen 7
3   Daniel Ricciardo 7–13   Max Verstappen 33   Red Bull-TAG Heuer 3   Daniel Ricciardo 9–11   Max Verstappen 33
11   Sergio Pérez 13–7   Esteban Ocon 31   Force India-Mercedes 11   Sergio Pérez 12–8   Esteban Ocon 31
18   Lance Stroll 2–17   Felipe Massa 19   Williams-Mercedes 18   Lance Stroll 6–13   Felipe Massa 19
1–0   Paul di Resta 40 1–0   Paul di Resta 40
27   Nico Hülkenberg 16–0   Jolyon Palmer 30   Renault 27   Nico Hülkenberg 9–6   Jolyon Palmer 30
3–1   Carlos Sainz Jr. 55 2–1   Carlos Sainz Jr. 55
10   Pierre Gasly 1–2   Brendon Hartley 28   Toro Rosso-Renault 10   Pierre Gasly 2–1   Brendon Hartley 28
0–2   Carlos Sainz Jr. 55 2–0   Carlos Sainz Jr. 55
26   Danyiil Kvjat 6–8 26   Danyiil Kvjat 4–9
1–0   Brendon Hartley 39 1–0   Brendon Hartley 39
8   Romain Grosjean 12–8   Kevin Magnussen 20   Haas-Ferrari 8   Romain Grosjean 10–9   Kevin Magnussen 20
2   Stoffel Vandoorne 3–16   Fernando Alonso 14   McLaren-Honda 2   Stoffel Vandoorne 9–9   Fernando Alonso 14
0–1   Jenson Button 22 0–0   Jenson Button 22
9   Marcus Ericsson 2–0   Antonio Giovinazzi 36   Sauber-Ferrari 9   Marcus Ericsson 1–1   Antonio Giovinazzi 36
7–11   Pascal Wehrlein 94 6–11   Pascal Wehrlein 94

Csapat színkódok szerkesztés

Csapat Mercedes Red Bull Ferrari Force India Williams McLaren Toro Rosso Haas Renault Sauber
Színkód

Jegyzetek szerkesztés

  1. Nico Rosberg retires: World champion quits Formula 1 five days after title win”, British Broadcasting Corporation, 2016. december 2.. [2016. december 2-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. december 2.) (brit angol nyelvű) 
  2. Rosberg wins in Japan as Mercedes seal constructors' crown”, Formula 1.com, 2016. október 9. (Hozzáférés: 2016. október 9.) 
  3. Lewis Hamilton wins fourth world title at Mexican Grand Prix. BBC Sport, 2017. október 29. (Hozzáférés: 2017. október 31.)
  4. Results (angol nyelven). Formula 1 - The Official F1 Website . Formula One World Championship Limited. (Hozzáférés: 2017. október 23.)
  5. Results (angol nyelven). Formula 1 - The Official F1 Website . Formula One World Championship Limited. (Hozzáférés: 2017. október 23.)
  6. Barretto, Lawerence: Massa announces F1 retirement after 2017 season. Motorsport.com. Motorsport Network, 2017. november 4. (Hozzáférés: 2017. november 4.)
  7. Ezt várják a nézők a Forma-1-től”, gphirek.hu, 2015. július 1. (Hozzáférés: 2015. július 1.) 
  8. Felgyorsítják az F1-et, visszatér a tankolás”, gphirek.hu, 2015. május 15. (Hozzáférés: 2015. május 21.) 
  9. Végre jön a szabad motorfejlesztés az F1-ben”, gphirek.hu, 2016. február 4. (Hozzáférés: 2016. február 5.) 
  10. Vettel: Jövőre eltűnhet a benzinspórolás az F1-ből”, gphirek.hu, 2016. július 14. (Hozzáférés: 2016. július 14.) 
  11. a b Jövőre is ilyen hosszú marad az F1 szezonja”, gphirek.hu, 2016. szeptember 29. (Hozzáférés: 2016. szeptember 29.) 
  12. Jövőre már verseny közben is lehet a rajt”, formula.hu, 2016. szeptember 28. (Hozzáférés: 2016. szeptember 29.) 
  13. Hivatalos: Hülkenberg a Renault-nál folytatja 2017-ben”, f1vilag.hu, 2016. október 14.. [2016. október 18-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. október 14.) 
  14. a b A Haas megerősítette, hogy Magnussen váltja Gutiérrezt”, gphirek.hu, 2016. november 11. (Hozzáférés: 2016. november 12.) 
  15. a b Ocont szerződtette Hülkenberg helyére a Force India”, gphirek.hu, 2016. november 10. (Hozzáférés: 2016. november 10.) 
  16. F1: Wehrlein lesz a Sauber másik pilótája – hivatalos. nemzetisport.hu. (Hozzáférés: 2017. január 16.)
  17. a b c F1: Bottas a Mercedesnél folytatja, Massa visszatér a Williamshez – hivatalos. nemzetisport.hu. (Hozzáférés: 2017. január 16.)
  18. Palmer a Japán GP után feladja az F1-szezont, Sainz mehet a Renault-hoz”, Index.hu, 2017. október 7. (Hozzáférés: 2017. október 7.) 
  19. a b Hivatalos: Sainz idő előtt átigazol a Renault-hoz!”, hu.motorsport.com, 2017. október 7. (Hozzáférés: 2017. október 7.) 
  20. a b Lance Strollra cseréli Massát a Williams, Bottas marad”, gphirek.hu, 2016. november 3. (Hozzáférés: 2016. november 3.) 
  21. F1: Wehrlein nem bírja, először indul olasz pilóta 2011 óta”, Nemzeti Sport, 2017. március 25. (Hozzáférés: 2017. március 25.) (magyar nyelvű) 
  22. a b Hivatalos: Gasly váltja Kvyatot a Toro Rossónál Malajziában”, hu.motorsport.com, 2017. szeptember 26. (Hozzáférés: 2017. szeptember 26.) (magyar nyelvű) 
  23. a b Hivatalos: A Toro Rosso megnevezte Gasly austini helyettesét. www.m4sport.hu. m4sport.hu, 2017. október 13. (Hozzáférés: 2017. október 13.)
  24. Vandoorne 2016-ban egy futamon (Bahrein) már rajthoz állt Fernando Alonso helyén, azonban 2017-ben kezdte meg első teljes szezonját, Jenson Buttont váltva.
  25. a b Hivatalos: Button szünetet tart – Vandoorne a McLarennél!”, m4sport.hu, 2016. szeptember 3. (Hozzáférés: 2016. szeptember 3.) 
  26. a b Button helyettesíti Alonsót Monacóban”, gphirek.hu, 2017. április 14. (Hozzáférés: 2017. április 15.) 
  27. a b Di Resta vezet Massa helyett az időmérőn és futamon”, formula.hu, 2017. július 29. (Hozzáférés: 2017. július 29.) 
  28. Massa beteg, nem indul a Magyar Nagydíjon”, gphirek.hu, 2017. július 29. (Hozzáférés: 2017. július 29.) 
  29. F1: Paul di Resta folytatja a Magyar Nagydíjat Felipe Massa helyett”, Nemzeti Sport, 2017. július 29. (Hozzáférés: 2017. július 29.) 
  30. a b Jenson Button besokallt, szabadságra megy”, gphirek.hu, 2016. szeptember 3. (Hozzáférés: 2016. szeptember 3.) 
  31. Nico Rosberg váratlanul bejelentette, hogy visszavonul”, gphirek.hu, 2016. december 2. (Hozzáférés: 2016. december 2.) 
  32. F1: Nico Rosberg bejelentette visszavonulását”, nso.hu, 2016. december 2. (Hozzáférés: 2016. december 2.) 
  33. Óriási sokk! Nico Rosberg bejelentette visszavonulását!”, f1vilag.hu, 2016. december 2. (Hozzáférés: 2016. december 2.) 
  34. A Mercedes csúcsmérnökébe kerülhet Bottas megszerzése”, gphirek.hu, 2017. január 10. (Hozzáférés: 2017. január 10.) 
  35. Hivatalos: Palmer a Japán Nagydíj után elhagyja a Renault F1 Team-et”, hu.motorsport.com, 2017. október 7. (Hozzáférés: 2017. október 7.) 
  36. Kvjatot végleg kirúgták”, formula.hu, 2017. október 25. (Hozzáférés: 2017. október 25.) 
  37. A Red Bull 2018-ig hosszabbított a Renault-val”, 2016. december 20. (Hozzáférés: 2016. május 29.) 
  38. F1: nem sikerült megmenteni, csődbe ment a Manor-istálló (Hozzáférésː 2017. január 27.
  39. Cápauszonya lett az új F1-es Saubernek”, gphirek.hu, 2017. február 20. (Hozzáférés: 2017. február 20.) 
  40. Feketébb lett az új Renault, az 5. helyre vágynak vele”, gphirek.hu, 2017. február 21. (Hozzáférés: 2017. február 21.) 
  41. Az első háromba akar kerülni új autójával a Force India”, gphirek.hu, 2017. február 22. (Hozzáférés: 2017. február 22.) 
  42. Rózsaszínbe öltözött a Force India”, gphirek.hu, 2017. március 14. (Hozzáférés: 2017. március 14.) 
  43. F1: képek az új Mercedesről, Hamilton már tesztelt is vele!”, Nemzeti Sport, 2017. február 23. (Hozzáférés: 2017. február 23.) 
  44. Vadítóan vagány lett az új Ferrari”, gphirek.hu, 2017. február 24. (Hozzáférés: 2017. február 24.) 
  45. Harsány színekben pompázik az új McLaren”, gphirek.hu, 2017. február 24. (Hozzáférés: 2017. február 24.) 
  46. Mégis kapott cápauszonyt a Williams”, gphirek.hu, 2017. február 25. (Hozzáférés: 2017. február 25.) 
  47. Diszkrét halszájjal mutatkozott be az új Red Bull”, gphirek.hu, 2017. február 26. (Hozzáférés: 2017. február 26.) 
  48. Fogyókúrára fogták a teljesen átépített Haast”, gphirek.hu, 2017. február 26. (Hozzáférés: 2017. február 26.) 
  49. Szakított az eddigi színekkel a Toro Rosso”, gphirek.hu, 2017. február 26. (Hozzáférés: 2017. február 26.) 
  50. Megszűnt a Manor, kiszivárgott az autójuk modellje”, gphirek.hu, 2017. január 27. (Hozzáférés: 2017. január 28.) 
  51. F1: Vettel hároméves szerződést kötött a Ferrarival - hivatalos”, Nemzeti Sport, Nemzeti Sport, 2014. november 20. (Hozzáférés: 2015. május 21.) 
  52. Olasz reménység: Antonio Giovinazzi lesz a Ferrari harmadik pilótája 2017-ben!”, gp-live.hu, 2016. december 19.. [2016. december 20-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. december 20.) 
  53. a b Haas F1 Team rules out signing Ferrari's Charles Leclerc for 2017”, 2016. szeptember 23. (Hozzáférés: 2017. március 4.) 
  54. Hivatalos: Räikkönen 2017-ben is a Ferrarinál!”, m4sport.hu, 2016. július 8. (Hozzáférés: 2016. július 8.) 
  55. Force India: Pérez hetekkel ezelőtt hosszabbított”, gphirek.hu, 2016. július 8. (Hozzáférés: 2016. július 8.) 
  56. Alfonso Celis Jr third driver in Force India for 2017”, worldseriesv8.com, 2017. február 22.. [2017. november 11-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2017. július 14.) (angol nyelvű) 
  57. Kezdődik a hajrá az F1-es pilótakeringőben”, gphirek.hu, 2016. október 16. (Hozzáférés: 2016. október 17.) 
  58. Larson, Mike: Haas F1 signs American development driver. Autoweek, 2016. március 10. (Hozzáférés: 2016. március 10.)
  59. Giovinazzi hét FP1-en is részt vesz a Haassal”, hu.motorsport.com, 2017. május 31. (Hozzáférés: 2017. július 14.) 
  60. Benson, Andrew. „McLaren confirm Jenson Button & Fernando Alonso for 2015”, BBC Sport, BBC, 2014. december 11. (Hozzáférés: 2014. december 14.) „"BBC Sport asked McLaren boss Dennis to clarify the length of Alonso's contract and he said it was for three firm years with no facility by which it could be shortened."” 
  61. Hamilton végre hosszabbított a Mercedesszel”, gphirek.hu, 2015. május 20. (Hozzáférés: 2015. május 21.) 
  62. Ricciardo két évig még biztosan a Red Bullnál marad”, gphirek.hu, 2016. június 16. (Hozzáférés: 2016. június 20.) 
  63. Verstappen már korábban megegyezett a Red Bull-lal”, formula.hu, 2016. május 10. (Hozzáférés: 2016. június 20.) 
  64. Orosz tartalékpilótát nevezett ki a Renault. Formula.hu, 2017. február 21. (Hozzáférés: 2017. február 21.)
  65. Hivatalos: Palmer lesz Hülkenberg csapattársa a Renault-nál”, f1vilag.hu, 2016. november 9.. [2016. november 10-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2016. november 9.) 
  66. Marcus Ericsson hosszabbított a Sauberrel”, gphirek.hu, 2016. november 21. (Hozzáférés: 2016. november 21.) 
  67. Wehrlein visszalépett, a Ferrari tesztpilótája váltja”, gphirek.hu, 2017. március 25. (Hozzáférés: 2017. március 25.) 
  68. Pascal Wehrlein a Sauberhez igazolt. gphirek.hu, 2017. január 16. (Hozzáférés: 2017. január 16.)
  69. A Red Bull 2018-ig hosszabbított a Renault-val”, gphirek.hu, 2016. május 29. (Hozzáférés: 2016. május 30.) 
  70. A Toro Rosso mégis hosszabbított Kvjattal 2017-re”, gphirek.hu, 2016. október 22. (Hozzáférés: 2016. október 22.) 
  71. Hartley bemutatkozó futamán, az amerikai nagydíjon a Toro Rosso egyik tartalék rajtszámával, a 39-essel versenyzett, a mexikói nagydíjtól kezdve váltott a 28-asra.
  72. Sainzot nem engedte el a Red Bull, marad a Toro Rossónál”, gphirek.hu, 2016. június 30. (Hozzáférés: 2016. június 30.) 
  73. gp-live.hu - Hivatalos: 2017-ben is Di Resta lesz a Williams tartalékversenyzője. gp-live.hu, 2017. február 20. [2017. február 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. február 20.)
  74. Giovinazzi Brazíliában nem az első, hanem a második szabadedzésen ülhetett autóba.
  75. Jövőre nem lesz német nagydíj”, f1vilag.hu, 2016. november 24. (Hozzáférés: 2016. november 24.) 
  76. Nyilvános a 2017-es versenynaptár”, f1vilag.hu, 2016. december 1.. [2017. február 2-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2017. január 26.) 
  77. A Ferrari és Vettel simán legyőzte a Mercedest az idénynyitón. Nemzeti Sport, 2017. március 26. (Hozzáférés: 2017. március 26.)
  78. Hamilton rajt–cél győzelme, Vettel bravúrral második. Nemzeti Sport, 2017. április 9. (Hozzáférés: 2017. április 9.)
  79. Sebastian Vettel nyerte a Bahreini Nagydíjat.. m4sport.hu, 2017. április 16. (Hozzáférés: 2017. április 16.)
  80. Bottas jó rajtja győzelmet ért, nőtt Vettel előnye. Nemzeti Sport, 2017. április 30. (Hozzáférés: 2017. április 30.)
  81. Hamilton nagy csatában győzte le Vettelt Barcelonában”, Nemzeti Sport, 2017. május 14. (Hozzáférés: 2017. május 14.) 
  82. Bizarr baleset dobta fel a Monacói Nagydíjat, Vettel nyert”, gphirek.hu, 2017. május 28. (Hozzáférés: 2017. május 28.) 
  83. Hamilton simán nyert Kanadában, Vettel nagyot mentett”, Nemzeti Sport, 2017. június 11. (magyar nyelvű) 
  84. Őrült azeri futam: Ricciardo nyert, Vettel nekiment Hamiltonnak”, Nemzeti Sport, 2017. június 25. (Hozzáférés: 2017. június 25.) 
  85. Vettel nem érte utol Bottast, Hamilton lemaradt a dobogóról”, Nemzeti Sport, 2017. július 9. (Hozzáférés: 2017. július 9.) 
  86. Hamilton simán nyert, Vettel előnye egy pontra csökkent”, Nemzeti Sport, 2017. július 16. (Hozzáférés: 2017. július 16.) 
  87. Vettel hátvédet kapott, Hamilton a dobogóról is lecsúszott. Nemzeti Sport, 2017. július 30. (Hozzáférés: 2017. július 30.)
  88. Hamilton nagyot védekezett Vettel ellen Belgiumban (magyar nyelven). Nemzeti Sport, 2017. augusztus 27.
  89. Hamilton nagyon simán nyert, átvette a vezetést Vetteltől (magyar nyelven). Nemzeti Sport, 2017. szeptember 3.
  90. Vettel betlije után Hamilton hatalmas lépést tett a vb-cím felé (magyar nyelven). Nemzeti Sport, 2017. szeptember 17.
  91. Verstappen nyert Sepangban, Vettel nem ért fel a dobogóra. Nemzeti Sport, 2017. október 1. (Hozzáférés: 2017. október 1.)
  92. Gyors ítélet született a Stroll-Vettel ügyben. formula.hu, 2017. október 1. (Hozzáférés: 2017. október 1.)
  93. Vettel Japánban búcsút intett a vb-címnek – Hamilton a siker kapujában. Nemzeti Sport, 2017. október 8. (Hozzáférés: 2017. október 8.)
  94. Hamilton nyert Texasban, de még nem négyszeres világbajnok”, Nemzeti Sport, 2017. október 22. (Hozzáférés: 2017. október 22.) 
  95. Verstappen nyert, Hamilton négyszeres világbajnok lett. Nemzeti Sport. (Hozzáférés: 2017. október 29.)
  96. Ocon Cracks Brit Kid Chilton's Record. pressreader.com. (Hozzáférés: 2017. október 23.)
  97. Vettel és a Ferrari először nyert a Magyar Nagydíj óta. nemzeti Sport. (Hozzáférés: 2017. november 12.)
  98. Bottas győzelmével ért véget a 2017-es szezon Abu-Dzabiban”, Nemzeti Sport, 2017. november 26. (Hozzáférés: 2017. november 26.) 

További információk szerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz 2017-es Formula–1 világbajnokság témájú médiaállományokat.