Fáber Gusztáv (Budapest, 1901. január 19.Budapest, 1969. április 23.) mérnök, egyetemi tanár.

Fáber Gusztáv
Született Fáber Gusztáv
1901. január 19.
Budapest
Elhunyt 1969. április 23. (68 évesen)
Budapest
Nemzetisége magyar
Foglalkozása mérnök, egyetemi tanár

ÉleteSzerkesztés

1927-ben diplomázott a József Nádor Műszaki Egyetemen. Egyetemi évei alatt Kossalka János professzor tanszékén dolgozott. Ezután a Magyar Királyi Állami Vas-, Acél- és Gépgyárak (MÁVAG) Hídosztályára került, ahol hidakat és vasszerkezeteket tervezett valamint építkezéseket vezetett. 1939-ben főmérnökké nevezték ki. 1940–1944 között Erdélyben 90 elavult vasúti híd újjáépítését vezette. Irányításával készült a lakihegyi adótorony, a kunszentmártoni Körös-híd, a Beszédes József híd. 1945–1947 között a MÁVAG Hídosztályának vezetője volt. 1949-ben az Állami Mélyépítéstudományi Intézetbe (ÁMTI) került mint osztályvezető. A budapesti Duna-hidak (Petőfi híd, Árpád híd) újjáépítésének tervezése és irányítása volt a feladata. 1951-ben a BME Villamosmérnöki Karán új mechanika tanszék megszervezésére kapott megbízást. E tanszéken oktatott mint tanszékvezető egyetemi tanár 1953–1969 között. Tagja volt a Nemzetközi Hegesztési Egyesületnek és az MTA Acélbizottságának is. Vasszerkezetek gyártásának és szabad szerelésének elméleti kérdéseivel foglalkozott. Budapesten hunyt el 1969. április 23-án.

MűveiSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés