Fakír

A fakír (arabul: فقیر, faqr, azaz szegény) kifejezés eredetileg csak a muszlim kolduló szerzeteseket jelölte, olyan szúfi aszketikusokat, akik az önkéntes szegénység és az istenimádat mellett lemondtak minden világi kapcsolatról és tulajdonról. Később ezzel az elnevezéssel jelölték a hindu önsanyargató vezeklőket is. Fakíroknak nevezték azokat az Indiában működő és a 19. század végétől Európában is feltűnő bűvészeket, akik különböző, testük érzéketlenségének és sérthetetlenségének látszatát keltő mutatványokat végeztek.[1]

Ez az indiai jógi megfelel egy fakír általános definíciójának

A szó átvitt értelemben olyan igénytelen személyt is jelölhet, aki magától minden testi kényelmet megvon.

Indiában ma a szót olyan hajléktalan és tulajdon nélküli aszkétákra és szádhukra használják, akikre szent emberként tekintenek és akik néha bizarr mutatvánnyal jelennek meg a nyilvánosság előtt.

A 20. századi Európában a holland Mirin Dajo (1912–1948) és a francia Ben-Ghou-Bey (1931–1990) vált fakírként ismertté.

Etimológia szerkesztés

A kifejezés az arab faqr (فقر) szóból származik, melynek jelentése: szegény.

A többes számú alakjával jelölték (fukará) a muszlim szúfikat, derviseket. Jelentése: szűkölködőek, szegények.[2]

Jegyzetek szerkesztés

  1. Új Magyar Lexikon, 1960.
  2. Keleti vallásokról érdekességek. [2018. május 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. május 1.)

Fordítás szerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Fakir című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.