Faludi Gábor (színigazgató)

(1846–1932) magyar színigazgató

Faludi Gábor, 1886-ig Waltersdorf (Tét, 1846. május 1.[2]Budapest, 1932. május 4.) magyar színigazgató, a budapesti Vígszínház egyik alapítója és első igazgatója.

Faludi Gábor
Született1846. május 1.
Tét
Elhunyt1932. május 4. (85 évesen)
Budapest[1]
Állampolgárságamagyar
Gyermekei
Foglalkozásaszínigazgató
SírhelyeSalgótarjáni utcai zsidó temető
A Wikimédia Commons tartalmaz Faludi Gábor témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Életpályája szerkesztés

 
A Vígszínház egy képeslapon, 1904.
 
Sírja a Salgótarjáni utcai zsidó temetőben

Waltersdorf néven született 1846-ban Téten, az ottani izraelita anyakönyv szerint; szülei Waltersdorf Salamon es Klein Szali kereskedők voltak. 1878-ig kereskedő volt Devecseren. Ekkor Budapestre költözött és megalapította bérleti alapon az első magyar színházjegyirodát. 1886-ban Wattersdorf családi nevét Faludira változtatta.[3] 1896-ban Keglevich István gróffal és Szécsi Ferenc íróval megszervezte a Vígszínházat, jelentékeny mennyiségű részvényt jegyzett és ő vezette a színház gazdasági ügyeit, majd Keglevichnek és Szécsinek a színház kötelékéből történt kiválása után Faludi maga vette át a színház vezetését. 1917-ben bérbe vette a Városi Színházat is.

A Vígszínház alapításától, 1896-tól kezdve fontos szerepet játszott a magyar színházi életben. Kezdetben inkább játékstílusának újdonságával és bemutatott darabjainak frivolságával hívta fel magára a figyelmet, majd 1907-től a kortárs magyar polgári dráma egyik legfontosabb teátrumaként az irodalmi életben is meghatározó tényezővé vált. A Vígszínház elsősorban a gyorsan asszimilálódó német és zsidó eredetű polgárság lakhelyének, a Lipótvárosnak vált jelképévé.

Családja szerkesztés

Lővy Josefin férje, Faludi Miklós, Jenő, és Sándor színigazgatók apja. A lánya, Faludi Hermina, Vázsonyi Jenő felesége volt aki 1906-tól vasúti és hajózási főfelügyelő és 1914-től a MÁV igazgatója, valamint Vázsonyi Vilmos miniszternek a sógornője.

Jegyzetek szerkesztés

  1. PIM-névtérazonosító. (Hozzáférés: 2020. június 2.)
  2. Téth/Tétszentkúti izr. születési anyakönyv 3/1846. folyószám.
  3. Az engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 52676/1886. Forrás: Névváltoztatási kimutatások 1886. év 15. oldal 13. sor.

Irodalom szerkesztés

  • Bárdi Ödön: A régi Vígszínház (Bp., 1957)
  • Hunyady Sándor: A Vígszínház 40 éve (Bp., 1936)
  • Kellér Andor: Bal négyes páholy (regény, Bp., 1960)

Külső hivatkozások szerkesztés

További információk szerkesztés