Fattyúhering

csontoshal-faj

A fattyúhering (Alosa alosa) a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályának heringalakúak (Clupeiformes) rendjébe, ezen belül a heringfélék (Clupeidae) családjába tartozó faj.

Infobox info icon.svg
Fattyúhering
Illusztráció a fattyúheringről
Illusztráció a fattyúheringről
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Altörzság: Állkapcsosok (Gnathostomata)
Főosztály: Csontos halak (Osteichthyes)
Osztály: Sugarasúszójú halak (Actinopterygii)
Alosztály: Újúszójúak (Neopterygii)
Alosztályág: Valódi csontoshalak (Teleostei)
Öregrend: Clupeomorpha
Rend: Heringalakúak (Clupeiformes)
Család: Heringfélék (Clupeidae)
Alcsalád: Alosinae
Nem: Alóza (Alosa)
H. F. Linck, 1790
Faj: A. alosa
Tudományos név
Alosa alosa
(Linnaeus, 1758)
Szinonimák
  • Alausa vulgaris Valenciennes, 1847
  • Alosa alosa alosa (Linnaeus, 1758)
  • Alosa communis Yarrell, 1836
  • Alosa cuvieri Malm, 1877
  • Alosa cuvierii Malm, 1877
  • Alosa rusa Mauduyt, 1848
  • Clupea alosa Linnaeus, 1758
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Fattyúhering témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Fattyúhering témájú kategóriát.

Az Alosa halnem típusfaja.

ElőfordulásaSzerkesztés

A fattyúhering előfordulási területe az Atlanti-óceán északkeleti felének parti vizei, Dél-Norvégiától Észak-Afrikáig, valamint a Földközi-tenger nyugati fele.

MegjelenéseSzerkesztés

Eme alózafaj teste nyújtott, oldalról lapított, kerekded pikkelyekkel. Testhossza 35-40 centiméter, legfeljebb 70 centiméter. Testtömege legfeljebb 4 kilogramm. Oldalvonala nincs, feje csupasz. Hátúszója rövid, zsírúszója nincs (ez jellemző valamennyi heringfélére). Felső állkapcsán középen jól fejlett bemetszés van. Az alsó állkapocs a szem hátulsó szegélyéig ér (ez valamennyi Alosa és Caspialosa fajra jellemző). Az ekecsonton (vomer) nincsenek fogak (ellentétben a Caspialosa-fajokkal). 90-130 hosszú, nagyon vékony kopoltyútüskéje van. Egy-egy hosszanti sorban 70-80 pikkely van. A fattyúhering színe felül a kékeszöldtől a barnáig terjed. Oldalai és a hasoldal ezüstös fehér, „sárgaréz” fénnyel. A felső kopoltyúszegély mögött nagy fekete folt, mögötte 1-2 kisebb, jelentéktelenebb folt látható.

ÉletmódjaSzerkesztés

Ez a hal egyaránt megél a sós-, édes- és brakkvízben is. Körülbelül 5 méteres mélységben tartózkodik. Állati planktonnal táplálkozik. Legfeljebb 10 évig él.

SzaporodásaSzerkesztés

A fattyúhering anadrom vándorhal (a tengerből az édesvízbe vonul ívni). A parthoz közeli vizekben több évig tartózkodik, a 3-4 évesen ivarérett fattyúheringek messze felúsznak a folyókba. Május-júniusban ívik, ikrái szabadon sodródnak a folyó medrében. Az ivadék a víz hőmérsékletétől függően 4-8 nap alatt kel ki. A 8-12 centiméter hosszúságot elért kishalak augusztus és október között visszatérnek a tengerbe.

FelhasználásaSzerkesztés

Ezt a halfajt, iparilag csak kismértékben fogják ki; azonban a sporthorgászok szívesen halásszák. Az ember frissen vagy fagyasztva fogyassza.

KépekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

  • Édesvízi halak. Budapest: Magyar Könyvklub. 1996. = Természetkalauz, ISBN 963 547 140 8  
  • Whitehead, P.J.P., 1985. FAO Species Catalogue. Vol. 7. Clupeoid fishes of the world (suborder Clupeoidei). An annotated and illustrated catalogue of the herrings, sardines, pilchards, sprats, shads, anchovies and wolf-herrings. FAO Fish. Synop. 125(7/1):1-303. Rome: FAO.

További információkSzerkesztés