Fehérváry Antal

(1825–1901) magyar színész, színházigazgató

Fehérváry Antal; családi nevén: Kontra, névváltozat: Fehérvári (Aba, 1824. május 31. vagy Abádszalók, 1825. május 31.[5]Kolozsvár, 1901. október 10.) színész, színigazgató.

Fehérváry Antal
Született 1825. május 31.[1][2][3]
Aba[2][3][4]
Elhunyt 1901. október 10. (76 évesen)
Kolozsvár
Állampolgársága magyar
Házastársa Hollay Anna
Foglalkozása színész
Sírhelye Házsongárdi temető
SablonWikidataSegítség

Pályafutása Szerkesztés

Fejér Károlynál kezdte pályafutását 1843. április havában Szolnokon. Szerepelt kardalosként, 1847-ben Kőrössy Ferencnél súgó volt, később népszínmű-énekes, majd komikusként is fellépett. Megpróbálkozott a rendezéssel is. Latabár Endrénél, Havi Mihálynál, Molnár Györgynél és Reszler Istvánnál tanult, s igazgató lett. 1865-ben az Erdélyi Országos Nemzeti Színházi Választmány a kolozsvári színház igazgatójává nevezte ki, ahol 1872-ig működött. 1873-ban Aradon lett igazgató, de egy év múlva ismét visszament Kolozsvárra, ahol művezető, 1875-76-ban rendező volt. 1870-ben rendezőnek szerződtette E. Kovács Gyulát. 1880-ban Szabadkán működött, ezután Kolozsvárt lett színházigazgató. Működésének maradandó emléke a kolozsvári színésznyugdíjintézet megalapítása és részben a nyári színkör megépítése. A Budai Színkört is ő igazgatta az 1870-es években. 1881-ben mint Temesváry Lajos társulatának tagja nyugalomba vonult. 1892. szeptember 4-én megünnepelte 50 éves jubileumát a Violában, mint Peti cigány. Sírja a Házsongárdi temetőben található.

Családja Szerkesztés

Felesége Hollay Anna színésznő volt. Gyermekeik:

  • Gyula (Szabadka, 1850. március 20.)[6]
  • Károly Vince Dániel (Baja, 1855. február 28.)[7]
  • József Lajos Antal Mátyás (Szabadka, 1856. március 28.)[8]
  • Emília Ilona Klára (Debrecen, 1864. január 21.)[9]
  • Anna Mária Emília (Debrecen, 1866. július 25.)[10]

Működési adatai Szerkesztés

1845–1847: Miskolc, Nagyvárad, Kecskemét; 1852–1853: Szöllösi, Szuper Károly; 1853–1854: Latabár Endre; 1855–1856: Havi Mihály, Hegedűs Lajos; 1856–1857: Hetényi József, Molnár György; 1857: Havi Mihály; 1858–1861: Molnár György; 1861–1865: Reszler István; 1865: Follinus János; 1873: Miklósy Gyula; 1882: Bogyó Alajos. Igazgatóként: 1866–1871: Kolozsvár; 1872: Arad, Buda; 1874–1879: Kolozsvár.

Művei Szerkesztés

  • Játékszíni emlény (Kecskemét, 1848)
  • Játékszíni emlény (Nagyvárad, 1897)

Jegyzetek Szerkesztés

Források Szerkesztés

További információk Szerkesztés

  • Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János.
  • Lászlóffy Aladár: Házsongárd. Fényképezte Kántor László. Bp., Helikon Kiadó, 1989.
  • Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub.