Főmenü megnyitása

Fekete Lajos (erdőmérnök)

erdőmérnök, botanikus

Nagyajtai Fekete Lajos (Torda, 1837. június 18.Selmecbánya, 1916. június 29.) erdőmérnök, botanikus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Botanikai szakmunkákban nevének rövidítése: „Fekete”. A 19. századi magyarországi erdőgazdálkodás egyik legnagyobb elméleti szakembere volt. Fekete Zoltán (1877–1962) erdőmérnök apja, Fekete Zoltán (1911–1988) pedológus nagyapja.

Fekete Lajos
Született 1837. június 18.
Torda
Elhunyt 1916. június 29. (79 évesen)
Selmecbánya
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
Foglalkozása erdőmérnök,
botanikus

ÉleteSzerkesztés

Középiskolai tanulmányait szülővárosában és a kolozsvári unitárius gimnáziumban folytatta. Felsőfokú erdészeti és ásványtani tanulmányait 1856–1859 között a selmecbányai bányászati és erdészeti akadémián végezte el. 1859-ben a kolozsvári bánya- és erdőigazgatósági kerülethez osztották be gyakornoknak, s 1862-ben itt tette le az erdészeti államvizsgát. Wagner Károly hívására 1867-től a selmecbányai akadémia segédtanára, 1878-ban rendes tanára lett. 1872-ben a pénzügyminisztérium megbízásából két hónapos tanulmányutat tett ausztriai és németországi erdészeti tanintézetekben, illetve erdőgazdaságokban. 1873-ban kinevezték az erdőtenyésztés-tani tanszék vezetőjévé, ahol erdőtenyésztéstant, erdővédelmet, általános és erdészeti növénytant, erdészeti talaj- és éghajlattant, erdészeti jogot oktatott. 1891-től az erdőrendezési tanszék irányítását vette át, s hallgatóinak erdőrendezési és erdészeti statisztikai előadásokat tartott. Az 1892/1893-as tanévben az akadémia aligazgatói tisztét töltötte be. 1906-ban nyugalomba vonult.

MunkásságaSzerkesztés

Fekete Lajos kutatási és oktatási tevékenysége az erdőgazdálkodás szinte valamennyi ágát felölelte, életművének fő vonulata mégis az erdészeti dendrológia (faismerettan) volt. 1881-ben a földművelésügyi minisztérium a királyi erdőtanácsos címet adományozta Feketének és a hazai fanemek tanulmányozásával bízta meg. Ezen munkája során 1881–1889 között bejárta a magyarországi erdőségeket, s a fafajok elterjedésével kapcsolatos megfigyeléseit az Erdészeti Lapokban tette közzé. Az Erdészeti Kutatási Intézmények Nemzetközi Szervezete (International Union of Forest Research Organizations, IUFRO) 1893-ban Bécsben tartott első ülésén elrendelte az erdészetileg jelentős fanemek területi elterjedésénenek és az egyes állományok becsült kor (famagasság) szerinti összeírását. Az adatgyűjtést és a beérkező adatok feldolgozását Magyarországon Fekete Lajos koordinálta, illetve nagyrészt ő végezte el. Aktív pályafutása négy évtizede alatt több szakkönyvet írt, számos szakcikket és népszerűsítő írást közölt az Erdészeti Lapok, az Erdészeti Kísérletek, az Erdélyi Gazda, a Gazdasági Lapok és a Selmecbányai Híradó folyóiratok lapjain.

Gyakorlati jelentőségű munkái közé tartoznak az általa szerkesztett, az erdészek munkáját megkönnyítő szerszámok, mint például az apró szemű magvak egyenletes vetését biztosító tolókás magvető (1888), a hernyókat a fák koronájától távol tartó enyvet a fatörzsre feldolgozó hernyóenyvező (1891), a fa átmérőjének méréséhez használható átlaló nevű eszköz fogantyús változata (1890-es évek), valamint a famagasságmérő műszer (ez utóbbit Cséti Ottóval közösen dolgozta ki). További elévülhetetlen érdeme, hogy aktívan részt vett az 1877-ben meginduló országos erdőőri szakképzés megszervezésében.

Tudományos eredményei elismeréseként 1910-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották, akadémiai székfoglalója korszerű növényföldrajzi-növényökológiai szemléletről tanúskodik (Az északi szélesség hatása a fafajok természetes elterjedésének magassági határaira Magyarországon). Alapító és választmányi tagja volt az Országos Erdészeti Egyesületnek, 1876 után pedig a Magyar Természettudományi Társulatnak is.

Főbb műveiSzerkesztés

  • A közerdész: Gyakorlati útmutatás az erdészeti műszaki segédszemélyzet számára, egyszersmind az erdészet rövid vázlata kisebb birtokosok és gazdasági tanintézetek használatára, Budapest, 1873 (Illés Nándorral)
  • Erdőértékszámítástan: Erdőbirtokosok, erdőtisztek és általában az erdőüzlettel foglalkozók számára, Selmecbánya, 1874
  • A Mezőség kopárainak befásítása, Kolozsvár, 1876
  • Az erdővédelem körvonalai, Selmecbánya, 1877
  • Erdészeti rovartan I–II., Selmecbánya, 1878
  • Az emberi trágya a mezőgazdaságban, Kolozsvár, 1881 (Nickel Zsigmonddal.)
  • Erdészeti talajtan, Selmecbánya, 1882
  • Az erdőbecsléstan kézikönyve, Selmecbánya, 1882 (Sóltz Gyulával.)
  • A tölgy és tenyésztése, Budapest, 1888
  • A Magyarországon előforduló főbb fanemek csemetéinek termesztése és ültetése, Budapest, 1889
  • Erdészeti növénytan I–II., Budapest, 1891–1896 (Mágócsy-Dietz Sándorral és Rejtő Adolffal)
  • Az erdei vetésről és ültetésről, Budapest, 1893
  • Erdészeti nyereségszámítástan, Budapest, 1900
  • Erdőrendezéstan, Budapest, 1903
  • Az erdészeti jelentőségű fák és cserjék elterjedése a magyar állam területén I–II., Budapest, 1913 (Blattny Tiborral.)

ForrásokSzerkesztés