Felföldi József

magyar üzletember

Felföldi József (Újfehértó, 1954. november 10. –) magyar üzletember, zenei producer, motivációs író és filantróp. Már fiatalon felismerte a benne lakozó alkotó erőt. 1986-ban megalapította ma is sikeresen működő vállalkozását, a Felföldi Édességgyártó Kft.-t.

Felföldi József
Joseph Felföldi.jpg
Született 1954. november 10. (65 éves)
Újfehértó
Állampolgársága magyar
Gyermekei öt gyermek
SzüleiFelföldi József, Csukrán Erzsébet
Foglalkozása
  • üzletember
  • zenei producer
  • író
  • filantróp

Gyermekkora, tanulmányaiSzerkesztés

Édesapja, Felföldi József édesanyja, Csukrán Erzsébet mezőgazdasági vállalkozással foglalkoztak. Felföldi József már gyermekkorában is szorgalmáról volt híres. Öt évesen odaadóan gondozta az édesapja által neki ajándékozott tehenet, az eladott tej árából gyarapította zsebpénzét. A kereskedelem iránti érdeklődés lángja kisiskolás korában lobbant fel benne, már ekkor próbálta kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket.

Gyerekkorukban Erzsébet nővére orvos, ő maga pedig színész-komédiás szerepét magára öltve szórakoztatta szüleit.

Újfehértói általános iskolás éveit követően pincérként vállalt munkát. Színészi ambícióinak egy sajnálatos, tizenöt éves korában elszenvedett baleset vetett gátat. 1969. december 19-én egy csapágygolyóval töltött hógolyóval kiverték a bal szemét. Az olvasásba, gitározasba menekült.

Üzleti életeSzerkesztés

Eldöntötte, hogy nem kíván alkalmazott lenni. Mindennél jobban foglalkoztatta a kereskedelem, folyamatosan kutatta az újabbnál újabb befektetési lehetőségeket. Próbálkozásai hol több, hol kevesebb sikert arattak. Első vállalkozása az 1972 és 1988 között megjelentetett Mosoly Album volt, amelyben újszülött gyerekekről készített fotókat. A saját fotólaborral rendelkező műhely kiadványaként megjelenő albumok első számának fényképeit ő maga készítette.

1983-ban az elsők között kezdett gofrit és hamburgert árusítani Debrecen főutcáján. Két évvel később a Colour GMK (Gazdasági Munka közösség) által forgalmazott színes képeslapok és társasjátékok jelentették a megélhetését. 1989-ben, a Felföldi Sector kapcsán belekóstolt a nyomdaiparba, majd 1990-től a Felföldi Potpourri Kft. fő tevékenységeként ajándéktárgyak, száraz virágok és fürdősók kereskedelmével foglalkozott.

Máig működő Felföldi Édességgyártó Kft.-je 1986-ban jött létre. A kezdeti tucatnyi alkalmazotti létszám mára közel 300 főre bővült. A vállalkozás beindításához szükséges kezdő lendületet egy rézüst adta meg, amelyet egyik elhunyt barátjának családjától vásárolt. Az üst eredetileg egy cukorka corpus készítésére kialakított drazséüst. Innen egyenes út vezetett a ma is világszerte ismert Quick Milk Magic Sippper drazsés szívószálak létrejöttéhez, 1995-ben. 1998-ra Európa több országában kedvelt árucikké vált, évente mintegy 100 millió gyerek kóstolja meg a világ több mint 40 országában az édességgyár termékeit. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően az üzem kapacitása jelentősen bővült.

MagánéleteSzerkesztés

Öt gyermeke van, akiket nem kényeztet, mert fontos számára, hogy gyermekei bizonyítsanak, mielőtt a családi vállalkozás aktív szereplőivé válnának.

MűvészeteSzerkesztés

Felföldi József mindig is nagy rajongással fordult a költészet felé. Első versének megjelenése egy Nők Lapjában meghirdetett anyák napi verspályázathoz köthető. Első verses kötetét Út vagyok mindenfelé címmel 1985-ben adta ki.

Érzései, metaforái, szimbolikus, olykor futurisztikus villanásai elgondolkodtatják mindazokat, akik a műfajokba való besorolást keresik.

A zene 15 éves korában kapott helyet az életébe. A balesetét követő hónapokban csak a maga szórakoztatására pengette a húrokat. 2013-ban szimfonikus költeménnyel jelentkezett, amelyből CD is készült a Kodály Filharmonikusok közreműködésével. Otthonosan mozog a romantika, a kései barokk, a mai pop és a filmzenék világában is.

Jogi ügyeiSzerkesztés

Egy ausztrál cég, a Unistraw Holdings 2007-ben azzal vádolta meg, hogy eltulajdonította az ötletét. Hosszas pereskedés után a magyar cég bebizonyította, hogy az ausztrálok nem mondanak igazat. Felföldit Németországban is megtámadták, de a düsseldorfi bíróság különbözőnek találta a két terméket, és elutasította a védjegybitorlás megállapítása iránt indított keresetet. A német bíróság szerint Felföldi cége már 2000-ben bemutatta termékét a kölni szakmai vásáron, tehát már azelőtt jelen volt vele az európai piacon, mielőtt az ausztrál cég egyáltalán védjegybejelentést tett volna.

2014 májusában munkatársaival a Hősök terétől az Országházig vonult, így tiltakozva az ellen, hogy az ausztrál céggel folytatott jogvitáját egyedül Magyarországon nem tudja megnyerni. Az Európai Szabadalmi Hivatal is eljárást indított, végül 2016 elején kimondta, hogy a termék a magyar üzletemberé, mivel ő már 2002 előtt is gyártotta a drazsés szívószálat, így az ausztrál céget eltiltotta annak gyártásától és a forgalmazásától.

ForrásokSzerkesztés