Főmenü megnyitása

Fellegvár (Brassó)

erőd Brassóban

A brassói Fellegvár (románul: Cetățuia, németül: Schloß) a történelmi központtól északra emelkedő erdős Fellegvár-hegy vagy Márton-hegy (románul Strajă vagy Dealul Plăieșilor, németül Schloßberg vagy Martinsberg) tetején épült erőd. Eredeti célja az volt, hogy megakadályozza a brassói városerőd ágyúzását a környező magaslatokról.

Fellegvár
Brasov Citadel.JPG
Ország Románia
Mai település Brassó
Tszf. magasság651 m

Épült 16. század
Rekonstrukciók évei 17. század
Elhelyezkedése
Fellegvár (Brassó)
Fellegvár
Fellegvár
Pozíció Brassó térképén
é. sz. 45° 38′ 58″, k. h. 25° 35′ 31″Koordináták: é. sz. 45° 38′ 58″, k. h. 25° 35′ 31″
A Wikimédia Commons tartalmaz Fellegvár témájú médiaállományokat.

Az épületegyüttes alapterülete megközelítőleg 150 x 170 méter, alaprajza enyhén szabálytalan négyszög, négy bástyája a négy égtáj felé mutat. Központi magja, egyben legrégebbi része egy patkó alakú torony, melyet 1524-ben emeltek; ehhez később három kisebb, bástyaszerű tornyot építettek. A külső erődövet 1630–1631-ben építették; sarkait négy olaszbástya védi, egyetlen kapuját pedig felvonóhíd segítségével tudták lezárni.

A 18–19. században Habsburg-csapatok állomásoztak benne; a várudvaron további épületeket emeltek (kaszárnya, raktárak, parancsnoki lak), mely következtében az eredeti vármag ma már csak nehezen azonosítható. Védelmi feladatot utoljára 1849-ben látott el. A domboldalban a 20. század elején előkelő villák épültek; a domb egy részét parkerdő borítja, melyet sétányok szelnek át.

TörténeteSzerkesztés

Építésének szakaszaiSzerkesztés

A haditechnika fejlődésének köszönhetően a 15–16. századok fordulóján már fennállt annak a veszélye, hogy a környéki magaslatokra telepített tüzérség kárt tesz a völgyben elhelyezkedő brassói városerődben. A városfalak és az előttük húzódó országút védelmére 1524-ben egy patkótornyot emeltek a városerődtől északra elhelyezkedő Márton-hegy nevű márgadombon, mely 64 méterrel emelkedik a város fölé.[1] Egyes források szerint már korábban is állt itt egy fából ácsolt erődítmény, melyet Petru Rareș csapatai feldúltak,[2][3] azonban ez helytelen állítás: a Petru Rareș által felgyújtott fa erőd a Fortyogó-hegyen (Gesprengberg) volt, a Márton-hegyen pedig nincs nyoma korábbi építményeknek.[1]

A 16. század közepén Giovanni Battista Castaldo, I. Ferdinánd katonai helytartója Erdély határainak és városainak megerősítését szorgalmazta a török fenyegetettség miatt, bár a tervezett erődítmények legtöbbje pénzügyi okok miatt végül nem készült el. Ekkor bővítették ki a Brassót védő Márton-hegyi patkótornyot három kisebb, bástyaszerű torony építésével.[4] A terveket valószínűleg Alessandro da Urbino itáliai származású építész dolgozta ki, az építkezés 1552 tavaszától 1553 késő őszéig tartott, és vélhetően földtöltést és árkot is létesítettek az erőd körül.[5] Egyes történészek szerint egy félkör alakú külső kőfal is védte az erődítményt.[6]

1611-ben, az erdélyi belháború időszakában egy külső földsánccal és vizesárokkal vették körül a várat, Báthory Gábor pedig sikertelenül ostromolta. 1618 októberében tűz ütött ki az erődben az őr hanyagsága miatt, elpusztítva a belső faállványzatot. A károk kijavítása 1625-ben fejeződött be. A patkótornyon kívül 25 méter mély kutat ástak; 1631-ben 81 méteresre mélyítették és faépítménnyel vették körül (ez a kút ma már nincs meg).[5][6]

1630 áprilisában kezdték a külső, bástyákkal és kapuval ellátott överőd kiépítését. Az alap kiásása után, júniusban a kőművesek is munkához láttak, szeptember végén pedig már állt az északi bástya. A második bástyát októberben kezdték építeni, azonban a munka télen szünetelt, így csak tavasszal fejezték be. 1631 augusztusában elkészült a harmadik, év végéig pedig a negyedik bástya, a kapu, és a kapu fölötti őrszoba. A vár tervezője és a munkálatok irányítója ismeretlen; egyes vélemények szerint Johannes Landi sienai építész nevéhez köthető.[5]

Osztrák kaszárnyakéntSzerkesztés

Az 1687-es balázsfalvi paktum értelmében Erdélyben véget ért a török fennhatóság, helyét átvette a Habsburg-uralom. Brassó városa azonban ellenszegült; a polgárok egy része fellázadt az osztrák uralom ellen, foglyul ejtették Michael Filstich városbírót, a tanácsosokat és a tisztviselőket, és elfoglalták a Fellegvárat. A Veterani vezetésével érkező császári csapatok hamar megadásra kényszerítették a lázadókat, majd kárpótlás fizetése nélkül kisajátították a várat, kinevezték az osztrák helyőrség szállásának, és a városerőd összes fegyverét és lőszerét ide hordták. A vár körüli szőlőket és gyümölcsösöket kiirtották, és további külső védműveket építettek.[7] 1690 augusztusában Thököly Imre ostromolta a várat, de végül a brassói polgárok kérésére felhagyott a támadással.[8] 1699-ben szóba került a középkorias vármag lebontása, azonban ez elmaradt.[9]

A Fellegvár (és a városerőd is) ekkoriban már idejétmúlt volt, de az általa nyújtott biztonságérzet miatt a városiak továbbra is ragaszkodtak hozzá.[6] Az orosz–osztrák–török háború alkalmával ismételten megerősítették a védműveket, azonban ezután a magas fenntartási költségek miatt a város Mária Teréziának ajándékozta a várat. 1773-ban II. József elrendelte kijavítását és felújítását, előtérbe helyezve a védők elszállásolását. A 18. század végén börtönt is létesítettek a várban, ahova az osztrák–török háború török foglyait zárták.[9][10]

A 19. századra a vár elveszítette katonai funkcióját, viszont továbbra is a Habsburg-uralom szimbóluma volt, és hathatós eszköz a városi zavargások visszaszorításában.[10] Emellett a brassóiak kiránduló- és szórakozóhelyévé vált; sörözőt is üzemeltettek falai között, mely igen népszerű volt a városiak körében.[8]

A Fellegvárhoz kapcsolható az 1848–49-es forradalom és szabadságharc egyik mozzanata, mikor is kétszáz honvéd védte az erődítményt Lüders több tízezer fős orosz serege ellen. A szabadságharc leverésére behívott oroszok 1849. június 20-án törték át a Tömösi-szoros védelmét, majd Brassó felé nyomultak. Brassó ekkor már a császáriak pártjára állt, a városban állomásozó mintegy kétszáz magyar honvéd pedig a Fellegvárba vonult, mert azt remélték, hogy hamarosan felszabadító magyar seregek érkeznek. Négy ágyújukkal két napon át tartották az erődöt, majd miután lőszereik elfogytak, a várt segítség pedig nem érkezett, június 22-én feladták a várat. Az oroszoktól szabad elvonulást és ellátást kaptak, azonban a visszatérő osztrákok bebörtönözték a várvédőket, egyeseket az osztrák hadseregbe soroztak be.[11] George Bariț beszámolója szerint a Fellegvár ostroma alatt a brassói polgárok kitódultak a városfalak elé és látványosság gyanánt nézték az ostromot, míg egy lövedék vissza nem űzte őket a falak mögé.[12]

Az ostromot követő javítási munkálatok során hozták létre a belső várudvar ciszternáját, mely a régi kutat helyettesítette (ennek alkalmából a torony alsó szintjét feltöltötték).[13]

A 20. századtólSzerkesztés

Az első világháború után Erdély Románia része lett. A Fellegvárat többek között börtönként használták: 1919-ben a románok ide internálták a Székely Hadosztály mintegy hatszáz tisztjét, közöttük Kratochvil Károlyt, Márton Áront, és Sebestyén Józsefet.[14][15]

A város 1932-ben II. Károly román királynak ajándékozta a várat. Az 1948-as kommunista kisajátítás után a Securitate börtöneként, majd 1954–1975 között a megyei levéltár raktáraként szolgált. Ezután felújították, majd 1981-ben az állami turisztikai hivatal (ONT) középkori hangulatú étterem-komplexumot rendezett be a várban. Ugyanekkor hozták létre a várat megkerülő kövezett sétányokat, padokat, és a közvilágítást.[16]

A kommunizmus bukása után a Fellegvárat az ONT privatizációja következtében létrejött Aro Palace részvénytársaság kaparintotta meg. 2015-ben jogi huzavona kezdődött a részvénytársaság és a román állam között a vár tulajdonjogát illetően. Ennek következményeként a vár belseje 2015 óta nem látogatható, az étterem megszűnt, a várfalak romos állapotba kerültek.[17]

2014-ben emléktáblát helyeztek el a várfalon az 1849-es szabadságharcosok tiszteletére.[18]

LeírásaSzerkesztés

A külső várfal enyhén szabálytalan négyszög alaprajzú, alapterülete megközelítőleg 150 x 170 méter. Négy sarkát kisméretű, pártázatos falkoronájú olaszbástyák védik (15–20 méter közötti homlokfalak), csúcsukon henger alakú őrtornyok magasodnak. Az északi bástya homlokzatán két tábla van, egyiken Brassó címere látható, a másikon a bástya építésének dátumát és a városbíró személyét (Christianus Hirscher) megemlítő latin szöveg áll. Az egykoron felvonóhíddal ellátott kapu a déli falba épült, Karolina királyné 1817-es látogatásának emlékére a Karolinenthor nevet viseli. A kapu fölött az 1580-as évszám olvasható, azonban ez történelmileg nem hiteles (az överőd és a kapu 1630–1631-ben épült).[19]

A várfalak belső falához számos kisebb épület csatlakozik, melyeket a Habsburg-helyőrség építtetett és használt.[19] A várudvaron további épületek emelkednek, melyek központjában a belső patkótorony van; ez az épületegyüttes szolgált a császári katonák lakhelyeként és raktáraként. A patkótorony udvarának közepén egy díszkút van, melynek előzménye a 19. századi ciszterna.[20]

A falakon kívül Orbán Balázs megemlít egy lőporraktárként szolgáló egykori kápolnát, és egy földalatti alagút bejáratát, melyen keresztül a régi városházáig lehetett eljutni.[8]

KépekSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b Kovács 104. o.
  2. Aldea 40. o.
  3. Petraru, Ștefan; Catrina, Constantin. Brașovul Memorial (román nyelven). Bukarest: Editura Sport-Turism, 25. o. (1976) 
  4. Kovács 97–98. o.
  5. a b c Kovács 107–109. o.
  6. a b c Jekel 66–67. o.
  7. Pavalache, Dan. Cronică ilustrată de Brașov. Vidombák: Haco International, 233–234. o. (2015). ISBN 9789737706355 
  8. a b c Orbán XIX. Brassó külvárosai: Brassó fellegvára.
  9. a b Kovács 110–111. o.
  10. a b Jekel 68. o.
  11. Orbán XIII. Brassó: Brassó az 1848. és 49-ki szabadságharcz alatt.
  12. Bariț, George. Părţi alese din istoria Transilvaniei - pe două sute de ani din urmă, 2. Brassó: Inspectoratul pentru Cultură al Județului Brașov, 558. o. (1994) 
  13. Jekel 70. o.
  14. Emléktábla a kapu felett. Brassói Lapok, XXXI. évf. 1525. sz. (2019. máj. 3.) 2. o.
  15. Keöpeczi Sebestyén József, Románia címerének magyar alkotója. Háromszék, 2015. január 10. (Hozzáférés: 2019. május 3.)
  16. Aldea 44–46. o.
  17. Cetățuia Brașovului ar putea fi redeschisă pentru vizitare. Adevărul, 2018. május 7. (Hozzáférés: 2019. február 5.)
  18. 1848–49-es emléktáblát avatnak a brassói Fellegvár falán. Marosvásárhelyi Rádió, 2014. május 9. [2019. február 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. február 5.)
  19. a b Kovács 102–103. o.
  20. Kovács 100. o.

ForrásokSzerkesztés

  • Aldea: Aldea, Vasile. Crâmpeie din Brașovul de ieri și azi (román nyelven). Vidombák: Haco International (2016). ISBN 9789737706416 
  • Jekel: Jekel, Monika – Weber, Klaus T: Das Schloss von Kronstadt. Zeitschrift für Siebenbürgische Landeskunde, XXIII. évf. 1. sz. (2000) ISSN 0344-3418
  • Kovács: P. Kovács Klára: Adatok a brassói Fellegvár építéstörténetéhez. In Liber discipulorum. Kolozsvár: Erdélyi Múzeum-Egyesület. 2011. ISBN 9789738597372  
  • Orbán: Orbán Balázs. A Székelyföld leírása, VI. Barczaság. Pest: Ráth Mór (1868)