Főmenü megnyitása

A felsőház az országgyűlésnek egyik önálló eleme, mely a polgárok szabad választására támaszkodó alsóházzal együtt a törvényhozás munkájánál közreműködni hivatott.

Tartalomjegyzék

TörténeteSzerkesztés

Hasonló intézményekkel már az ókorban találkozunk, a görögök gerusziájában és a rómaiak szenátusában. A 19. században pedig a két kamara-rendszer diadalra jutásával a felsőház intézménye bár igen különböző elnevezésekkel (szenátus, urakháza, első kamara, lordok háza, főrendiház stb.) az alkotmányos államokban mindenfelé életbe lép, így a 20. század elején csak néhány kisebb állam (Görögország, Szerbia, Montenegro) nélkülözte. Az elmélet tanítása szerint azonban a felsőház nem lehet az alsóház puszta ismétlése, hanem külön politikai elveket és célokat kell szolgálnia. Így, mint már Montesquieu is jelezte, rendeltetése, hogy magába fogadja a nemzet kitűnőségeit, kiket érdemek, képességek, társadalmi kiválóság jogosít és a közérdek is azt kívánja, hogy a törvényalkotás nagy munkájában tanácsukkal részt vegyenek.A parlament csak így lehet a nemzetnek valóban hűséges képe. Továbbá a természeténél fogva mozgalmasabb és talán túl gyors változtatásokra hajló alsóházzal szemben képviselje az állandóságot és mérsékletet a törvényhozásban; valamint két nagy hatalom, államfő és nép között állván, azoknak súrlódásait kisebbítse; legyen korrektívuma a parlamentáris életből származható némely visszásságnak, mint amilyen a pártzsarnokság és hatalmaskodás; oltalmazza azokat a közérdekeket, melyek az alsóházban annak a mai rend szerint történő összeállításával, esetleg megfelelő képviseletre nem találtak. A felsőház Angliában és Magyarországon hosszú történeti fejlődés eredménye; míg az alkotmányosságra újabban áttért államok inkább a két kamara-rendszer tanainak hatása alatt fogadták el és több-kevesebb tekintettel az állam múltjára, igen különbözően szervezték. De e különböző szervezeteket vizsgálva, mindenütt megtalálhatjuk a törekvést a felsőház állandóságára és hogy a nemzet elit elemeit foglalja magában. Általánosan szólva, a tényleges szervezetek az előkelő származás, nagyobb vagyon, magas hivatal, egyéni érdem és magasabb kor alapján lesznek összeállítva az öröklés, kinevezés és választás tényei által; úgy azonban, hogy az alapok és módok egymással többféle kombinációba jutnak. Hogy csak a főbb államokból vegyünk példákat, Angliában a lordok házának zömét az egyházi főhivatalok viselői és örökösödés címén a főnemesség, az ősi vagyon a nagy ingatlanok birtokosai képezik, akiknek számát a királyi kinevezés szaporíthatja. Kiegészítésül pedig az ír és skót lordok választása szolgál. A magyar főrendiház az országos főméltóságok, egyházi és világi főhivatalok viselőiből és főnemesség tagjaiból alakul, de ez utóbbiak jogukat csak akkor gyakorolhatták, ha a magas cenzusnak megfelelni képesek. Kiegészíti a királyi kinevezés, számra korlátozva, sőt e ház első alakulásakor a választás is. Már sokban eltérő az olasz szenátus szervezete. Kebelében örökös tagok, a királyi hercegeken kívül, nincsenek. Az egészet királyi kinevezés a számra nézve korlátlanul állítja össze, és pedig az alkotmány által meghatározott kvalifikációval bírók közül. Kinevezhetők a főpapok, főhivatalnokok, főbíróságok fejei, a hadsereg és hadi tengerészet főtisztjei, képviselők, az államtanács, az akadémia és a felsőbb közoktatási tanács tagjai; továbbá a 3000 líra évi adót fizetők és akik a haza körül különös érdemeket szereztek. Az osztrák urakháza háromféle elemből alakul. Tagjai: 1. születés alapján az uralkodó család nagykorú férfitagjai és azon főnemesi és nagybirtokos családok fejei, nagykorúságuk után, amelyek az uralkodótól örökös tagsági jogot nyertek; 2. hivatalukból folyólag az érsekek és a hercegi ranggal bíró püspökök; végre 3. kiket a Felség tagokul élethossziglan kinevez. E kinevezés korlátozva nincsen (számra sem); az alkotmány csak általában mondja, hogy azokra vonatkozzék, akik az állam, az egyház, a tudomány és művészetek körül érdemeket szereztek. A belga szenátust egészen a választás alkotja. Választó minden polgár, aki képviselőválasztásra jogosult, de csak az választható, aki legalább 40 éves és 1000 Frt egyenes adót fizet. Választásuk 8 évre történik, míg a képviselőké csak 4 évre. A francia szenátust szintén választják, a megyék által. A passzív választási jogot a 40-ik életévben megállapított magasabb koron kívül alig korlátozza valami (bizonyos inkompatibilitási esetek vannak); de már a cselekvő választói jogot az alkotmány csak a község delegáltjainak, az illető megye parlamenti képviselőinek, valamint a megyei és kerületi tanácsosoknak adja meg. A választás 9 évre történik, míg a képviselőket illetőleg 4 évre. A felsőház tagjai monarchiákban díjat csak ritkábban élveznek.

A felsőház a 20. századbanSzerkesztés

A magyar FelsőházSzerkesztés

Miután a Főrendiház 1918 november 16-án berekesztette üléseit, többet már nem ült össze, az 1926. évi 22. törvénycikk szerint átalakult Felsőházzá és 1945-ig a törvényhozás a klasszikus kétkamarás rendszert követte.

Előtte azonban sok vita folyt róla, a demokratizálódás kezdeti szakaszában felmerült a második kamara megszüntetése is. A legfőbb érv ellene az volt hogy az arisztokrácia vékony rétege túlságos mértékben teret kapna a nemzet közakaratának mind demokratikusabb becsatornázása ellenében. A liberális ellenzéki pártok csak a tisztán szenátusi jellegű felsőház felállítását tudták elfogadni mint legmodernebb kompromisszumot. A Tanácsköztársaság leverése után a Huszár-kormány az 1920. évi 1. törvénycikkel (Az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről) az ún. nemzetgyűlést hatalmazta fel a közhatalmi funkciók ideiglenes ellátására, melynek célja a királyság alkotmányossági rendjének teljes visszaállítása volt. A súlyos nemzetközi helyzetben viszont a magyar restaurációs törekvéseket külföldről sem támogatták. Végül fontosabbnak tartották a magyar parlamentarizmus hagyományainak fenntartását, (a Főrendiház depolitizált értékhordozó funkcióját megtartva) és a kétkamarás európai példák hasznosításával 1926 novemberének közepén felállították a Felsőházat.[1]

JegyzetekSzerkesztés

ForrásSzerkesztés

Bokor József (szerk.). Felsőház, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X