Ficsku Pál
Gyulai Csaba (írói álneve: Ficsku Pál) (Debrecen, 1967. január 22. – Budapest, 2024. március 15.) magyar író, könyvkiadó, szerkesztő és hírügynök volt.
Ficsku Pál | |
Született | Gyulai Csaba 1967. január 22.[1] Debrecen |
Elhunyt | 2024. március 15. (57 évesen)[2] Budapest[3] |
Álneve | Ficsku Pál |
Állampolgársága | magyar |
Nemzetisége | magyar |
Foglalkozása | író, könyvkiadó, szerkesztő, hírügynök |
Iskolái | Miskolci Egyetem (–1997) |
Kitüntetései | Móricz Zsigmond-ösztöndíj (1997) |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Életpályája
szerkesztésEgyetemi tanulmányait a Kossuth Lajos Tudományegyetemen kezdte el 1986-ban, és 1997-ben fejezte be a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán. Írásai megjelennek az Élet és Irodalomban, az Alföldben, a Mozgó Világban és a Törökfürdőben. Pécsett két évig restaurátorsegéd volt, majd Budapesten élt. Volt az Új Holnap főszerkesztője, írt filmforgatókönyvet, volt a Nyugat című tévéműsor szerkesztője, egyetemi óraadó, négy hónapig gimnáziumi tanár is. 2002-től publikált.
Ingatlanbecslőként értékes tapasztalatokat szerzett különféle helyzetű emberek életmódjáról. Budapest VIII. kerületében, a Kálvária téren élt elvált apaként. Gerinc- és májproblémák miatt leszázalékolták, csekély rokkantnyugdíjból (rehabilitációs járadékból) tengődött.[4]
Otthonában, csendesen hunyt el. Halálhírét Száraz Miklós György jelentette be.[5]
Érdekesség, hogy munkássága érettségi tételként is szerepelt a kortárs magyar írók témakörben.[6]
Művei
szerkesztés- A videódisznók esete és más történetek. Ami egy regényből kimarad; Seneca, Bp., 1995 (Thesaurus)
- Élni három nővel (mai magyar gépmesék, 1997)
- Matatás a végeken. Vigyázat, dzsalok!; Seneca, Bp., 1999
- Szakbarbárok. Magyar RAPszódia; Pufi Pressz, s.l., 2002 (Abakusz könyvek)
- Gyerekgyár; Ulpius-ház, Bp., 2006
Filmjei
szerkesztés- Gipszben
- Szortirozott levelek
- Zöld az Isten
- Babakeringő
- Aranyos öregek
- A senki szigete (1997)
- Hét rongy (2004)
- Könyveskép (2004)
Rádiójátékai
szerkesztés- Az ellopott kódex titka (Péterfy Gergellyel, 1997)
- Magzatbuli (2007)
Díjai, kitüntetései
szerkesztés- Örkény István novellapályázat 2. díj (1992)
- Soros-ösztöndíj (1996)
- Móricz Zsigmond-ösztöndíj (1997)
- Szabó Lőrinc irodalmi díj (2004)
- Mozgó Világ nívódíja (2004)
- NKA alkotó ösztöndíj (2011)
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Petőfi Irodalmi Múzeum névtér, 2022. június 12., PIM118936
- ↑ Litera.hu (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2024. március 15.)
- ↑ Száraz Miklós György: Facebook (angol, traditional chinese, egyszerűsített kínai és japán nyelven). (Hozzáférés: 2024. március 15.)
- ↑ Író a nyóckerből, 29 ezer forint rokkantnyugdíjjal
- ↑ Száraz Miklós György posztja. www.facebook.com. (Hozzáférés: 2024. március 15.)
- ↑ Ötvenezer forintos krumplipüré
Források
szerkesztés- MTI Ki kicsoda 2009. Szerk. Hermann Péter. Budapest: Magyar Távirati Iroda. 2008. ISBN 978-963-1787-283
További információk
szerkesztés- Életrajza a Szépírók Társaságának honlapján
- Spanyolnátha művészeti folyóirat Archiválva 2016. március 5-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Kortárs magyar írók
- Sulinet.hu
- Irodalmi Jelen
- Gondola.hu Archiválva 2007. november 14-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Ficsku Pál a PORT.hu-n (magyarul)
- Ficsku Pál az Internet Movie Database oldalon (angolul)