Főmenü megnyitása

A fizetési meghagyásos eljárás Magyarországon a polgári per helyett alkalmazott közjegyzői eljárás (korábban bírósági nemperes eljárás), amelynek a célja a természetes személyek és jogképes szervezetek nem vitatott pénzköveteléseinek gyors és hatékony érvényesítése.

Korábban: bírósági nemperes eljáráskéntSzerkesztés

Fizetési meghagyással pénz fizetésére vagy ingó dolog kiadására irányuló követelés érvényesíthető. Kizárólag fizetési meghagyás útján érvényesíthető – per tehát nem indítható – a törvényben meghatározott összeget meg nem haladó pénzkövetelés tárgyában. Ugyanakkor pénzkövetelések esetében csak meghatározott összeg erejéig lehet szó fizetési meghagyásról. A fizetési meghagyás a kérelmező által közölt adatok alapján kibocsátott bírósági végzés, amely a követelés teljesítésére szólít fel. Ellene a kötelezett fél jogorvoslati kérelmet (ellentmondást) nyújthat be. Ellentmondás esetén az eljárás polgári perré alakul át. Ha a kötelezett nem terjeszt elő ellentmondást, a fizetési meghagyás jogerőre emelkedik és ugyanúgy megtámadhatatlan, végleges és végrehajtható bírósági határozatnak minősül, mint a jogerős ítélet.

Közjegyzői eljáráskéntSzerkesztés

A fizetési meghagyásos eljárásról szóló 2009. évi L. törvény az eljárást a közjegyzők hatáskörébe utalta.

A 2009. évi L. törvény általános indokolásaSzerkesztés

1. " A fizetési meghagyásos eljárás a pénzkövetelések egyszerűsített eljárásban történő érvényesítésére irányuló nemperes eljárás, amelyre a külön fejezetben nem szabályozott kérdésekben a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) általános szabályait kell megfelelően alkalmazni. A jogintézmény legfőbb célja száz évvel ezelőtti bevezetésekor az volt, hogy az előreláthatólag nem vitatott igények peren kívül nyerjenek gyors elintézést, ami nemcsak a bíróságot tehermentesíti, de a felek számára is kedvező mind az időtartama, mind költségvonzata szempontjából. A fizetési meghagyásos eljárás mára - akárcsak Európa legtöbb államában - kulcsfontosságú jogintézménnyé vált a vállalkozások közötti késedelmes fizetés és a körbetartozás problémáinak megoldása szempontjából.

Az eljárás lényege, hogy a jogosult beadja a kérelmét az azt elbíráló szervhez (bíróság vagy külföldön más hatóság, adott esetben közjegyző), amely - ha a kérelem formailag nem hibás - rövid határidőn belül kibocsátja a fizetési meghagyást; ebben a kötelezettet felhívja, hogy a kért összeget a jogosultnak fizesse meg. A kötelezett ezután vagy megfizeti a kért összeget, vagy ellentmondással él, és az eljárás perré alakul, amelyet a bíróság tárgyal le. Ha a kötelezett nem vitatja a követelést, akkor végrehajtható okirat keletkezik (jogerős fizetési meghagyás), ha viszont vitatja, az eljárás úgy folytatódik, mint egy tipikus jogvita: a bíróság előtti perrel. A fizetési meghagyásos eljárás az Európai Unió minden tagállamában ismert nemperes eljárás.

Figyelemmel arra, hogy a fizetési meghagyásos eljárás a fentiek alapján egy igen egyszerű, bírói mérlegelést mellőző nemperes eljárás, Nyugat-Európában az utóbbi években sorra születtek azok a jogszabályok, amelyek az elektronikus adatfeldolgozásra támaszkodva minimálisra csökkentették az eljárás lefolytatásához szükséges időtartamot és a bírói közreműködés mértékét is. A fizetési meghagyásos eljárás automatizálásában a Német Szövetségi Köztársaság és Ausztria jár élen, ahol már az 1970-es és 80-as években megindultak az ez irányú fejlesztések (az eljárás szabályozása nagyon hasonló egyébként a magyarhoz). Fontos megemlíteni, hogy 2006. december 12-én az Európai Parlament és a Tanács elfogadta az európai fizetési meghagyásos eljárás létrehozásáról szóló 1896/2006/EK rendeletet, mely a nemzeti jogra tekintettel lehetővé teszi a kérelem elektronikus úton történő elintézését is (a rendelet a határon átnyúló ügyekre vonatkozik).

A fentiekre tekintettel az Országgyűlés is elfogadta a fizetési meghagyásos eljárás automatizálását előmozdító jogszabályt, a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2008. évi XXX. törvényt (a továbbiakban: XII. Ppn.). Az eljárás elvileg 2009. július 1-jétől elektronikus úton is lefolytatható, az lényegesen egyszerűsödik. A fizetési meghagyásos eljárás lefolytatása nem feltétlenül igényli a bíróság közreműködését hiszen jogvita nem lévén nem jár ítélkezési tevékenységgel, másrészről viszont jelentősen leterheli a bíróságokat. Lehetőség van ugyanakkor a körbetartozások szempontjából oly fontos eljárás bíróságon kívüli elintézésére is. A közjegyzőség olyan jogszolgáltató hatósági tevékenységet végez az igazságszolgáltatási szervezet részeként, amivel az érdemi ítélkezést végző bíróságokat tehermentesíti a formális jogszolgáltatási feladatoktól, hogy azok az érdemi jogviták elbírálására koncentrálhassanak. Így az Alkotmánybíróság gyakorlatának megfelelően [1/2008. (I. 11.) AB hat.] azon feladatokat, melyeket ugyan a bíróságok látnak el, de azok nem minősülnek érdemi ítélkező igénylő ügyeknek, átadhatók a közjegyzőségnek. Ilyenek tipikusan az olyan nemperes eljárások, amelyekben nincs érdemi jogvita.

A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény (a továbbiakban: Kjtv.) 1. §-ának (4) bekezdése - a tárgyban született AB határozatokkal összhangban - a közjegyzőség intézményének a magyar igazságszolgáltatási szervezeten belüli helyét és a közjegyzői tevékenység jellegét egészében meghatározza: a közjegyző a jogszabály által meghatározott hatáskörében az állam igazságszolgáltató tevékenysége részeként jogszolgáltató hatósági tevékenységet végez. Emellett a Kjtv. miniszteri indokolása is hangsúlyozta, hogy a közjegyző az állam felségjogából levezethető feladatokat lát el, közjogi jellegű jogosítványai vannak és a közjegyzőség intézménye az igazságszolgáltatásnak az a része, amelynek célja a jogviták kialakulásának megelőzése, a jogi prevenció. A Kjtv. alapján a közjegyzőt közreműködési kötelezettség terheli: a hatáskörébe és illetékessége alá tartozó ügyekben a közreműködését csak a Kjtv.-ben meghatározott okokból tagadhatja meg (ezekben az esetekben azonban a közreműködés megtagadása egyben kötelessége is). A közjegyző tehát - ellentétben a piaci szereplőkkel - nem háríthatja el a hatáskörébe tartozó ügyet, nem válogathat az ügyek között. A közjegyzői szolgáltatás folyamatosságát állandóan biztosítani kell, amit a közjegyző helyettesítésére vonatkozó szabályok garantálnak. A közjegyzői kar létszáma sem a szabad piaci viszonyok által befolyásolt, hanem jogszabályilag [15/1991. (XI. 26.) IM rendelet] limitált. A közjegyzői tevékenység ellenértéke sem szabad piaci megállapodás tárgya, hanem a közjegyzőt tevékenységéért jogszabályban [14/1991. (XI. 26.) IM rendelet] meghatározott díj és költségtérítés illeti meg. A Kjtv.-nek a közjegyző jogállására vonatkozó szabályai alapján az is megállapítható, hogy a közjegyző közjogi jogállását tekintve nagyon közel áll a bíró (az ügyész) jogállásához. A Kjtv.-nek a közjegyzői kinevezés feltételeire, az összeférhetetlenségre, az elvárható magatartás tanúsítására, az áthelyezés tilalmára, a szolgálat felső korhatárára vonatkozó szabályai lényegében azonosak a bíróra vonatkozó ugyanilyen szabályokkal. A közjegyző kizárására a Polgári perrendtartásnak a bíró kizárására vonatkozó szabályait kell alkalmazni. A közjegyzői hivatás is összeegyeztethetetlen a politikai életben való részvétellel. A közjegyzőt - más közhatalmi feladatot ellátó személyekhez hasonlóan - vagyonnyilatkozat tételi kötelezettség terheli. A közjegyző a közhatalom gyakorlásának külső jeleként iratain jogosult a Magyar Köztársaság címerének a használatára. A közjegyző hivatalos személy, ez a minőség magához a tisztségéhez tapad, függetlenül a konkrét esetben kifejtett tevékenységtől. A közjegyző a bíróhoz hasonlóan független, mert csak a törvénynek van alárendelve, és nem utasítható. A közjegyző tevékenységéhez közhitelesség, személyéhez pedig közbizalom fűződik. A közjegyzőnek pártatlannak és részrehajlástól mentesnek kell lennie.
Az Alkotmánybíróság a 944/B/1994. AB határozatában a közjegyzőség magyar jogrenden belüli helyét kijelölte, azzal kapcsolatban következő főbb elvi megállapításokat tette: a közjegyzői tevékenység az állam igazságszolgáltató tevékenységének részét képezi, ahhoz, hogy e feladatának eleget tudjon tenni, az igazságszolgáltatásban elfoglalt különleges helyzete miatt különböző - az intézményt védő, valamint személyével szemben követelményként megfogalmazott - garanciális jellegű szabályok érvényesülnek (elmozdíthatatlansága, személyes felelőssége, a magánokiratkészítés tilalma, a közjegyzői állások szisztematizálása, a közjegyző székhelyhez kötöttsége stb.). Azt is egyértelműen leszögezte az AB határozat, hogy a közjegyző egyes tevékenységei körében hozott határozatainak jogosultságot megállapító jellege lehet (értékpapírok vonatkozásában gyakorolt jogkörei, öröklési jogi határozatai stb.). Másik oldalról az Alkotmánybíróság az 54/1993. (X. 13.) AB határozatban azt is kifejtette, hogy bár a közjegyzői tevékenységnek vannak gazdasági, más jogterületre is kiható vonatkozásai (a szolgáltatásokért fizetett díj, amely a közjegyzőt adójogi jogalannyá teszi, a közjegyző társadalombiztosítási jog alapján biztosítottnak számít), az bér- és jövedelemszerzésre irányuló, de nem gazdasági tevékenység, a jövedelmi-gazdasági vonatkozások a közjegyző érdemi tevékenységével összefüggésbe nem hozhatók, ez tehát nem változtat a közjogi státuszán és feladatkörén. Azt is kimondták a határozatok, hogy a közjegyzői foglalkozás sajátosságai az igazságszolgáltatás és a jogalkalmazás rendszeréből folynak: közjegyzői foglalkozásgyakorlás szabályai éppen ezért közjogi tartalmúak, s a közjegyzői tevékenységformák normatívan előírtak és formalizáltak. [Lényegében ezeket a megállapításokat teszi több más AB határozat is: ABH 1995, 734, 736., 161/B/2000. AB határozat, 27/1999. (IX. 15.) AB határozat; 161/B/2000. AB határozat; 32/2002. (VII. 4.) AB határozat.]
Az Alkotmánybíróság álláspontjával összhangban foglalt állást a Legfelsőbb Bíróság Bírósági Határozatokban 2000. évben 453. sorszámon közzétett eseti döntésében azzal kapcsolatban, hogy a közjegyző a jogügyletek közjegyzői okiratba foglalása során is hatóságként, nem pedig quasi ügyvédként jár el. Kifejtette, hogy annak megítélésénél, hogy egy tevékenység közhatalmi tevékenység-e, a tevékenység jellege a döntő és nem az, hogy a tevékenységet kifejtő személy a feladatait milyen szervezeti keretek között látja el. Ugyanezt az érvelést tartalmazza a PK 42. számú állásfoglalás, amikor kifejti, hogy nincs döntő jelentősége annak, hogy közhatalmi tevékenységet folytató személy a hatósági feladatait állami szerv alkalmazottjaként vagy más jogi felhatalmazás alapján végzi.
A közjegyzői tevékenység egésze hatósági jellegének a kérdését a Legfelsőbb Bíróság a 3/2004. polgári jogegységi határozattal döntötte el, akként, hogy abban a közjegyzői tevékenység egészére nézve is állást foglalt: döntése szerint a közjegyző közhatalmi tevékenységet gyakorol akkor is, amikor közokiratot készít.

A fizetési meghagyásos eljárás, mint permegelőző, érdemi jogvitát nem jelentő eljárás tehát alkotmányosan áttelepíthető a közjegyzőség hatáskörébe. A közjegyzőség költségvetési támogatás nélkül, a jelenlegi illetékszinteken illeték helyett bevezetendő díj ellenében kiépíti az elektronikus fizetési meghagyásos eljáráshoz szükséges infrastruktúrát, és lefolytatja az évi több mint 400 ezer ilyen nemperes eljárást a jelenlegi hosszabb bírósági eljárási időtartam helyett a törvény szerinti 3-15 nap alatt. Kiemelendő, hogy a - a közjegyzői eljárásokra vonatkozó hatályos szabályozással szemben - a törvény úgy rendelkezik, hogy a rászoruló felek a bírósági eljárások módjára részesülhetnek költségkedvezményben, az egyébként nem költségmentes felek pedig a díjat beszámíthatják az esetleges későbbi peres eljárás illetékébe. A jogalkotó a közjegyzőségnek alapvetően azt a szerepet szánta, hogy jogszolgáltató hatósági tevékenységgel járuljanak hozzá a jogviták elkerüléséhez, és ezzel tehermentesítsék a bíróságokat. A közhitelességgel felruházott közjegyzők a jogügyletekről és jogi jelentőségű tényekről közokiratot állítanak ki, és lefolytatják a hatáskörükbe utalt nemperes eljárásokat.

A közjegyzők hatékonyságát jól szemléltetik a statisztikai adatok, amelyek kétségtelenné teszik, hogy a közjegyzőség alkalmas arra, hogy a hatáskörébe utalt ügyeket időszerűen és jogerősen lezárva intézze. A közjegyzőkhöz 2007-ben közel 125 ezer hagyatéki és egyéb nemperes ügy érkezett, melynek 98,8%-át befejezték a tárgyévben, mindössze az ügyek 1,2%-a húzódott át a 2008. évre; a folyamatban maradt ügyek döntő többsége hagyatéki ügy volt. A közjegyzői nemperes eljárások hatékonyságát mutatja, hogy a közjegyzők a befejezett nemperes eljárások közül közel 99 ezer ügyet három hónapon belül, közel 17 ezer ügyet pedig hat hónapon belül intéztek el. A tizenkét hónapon belül befejezett, és az egy, valamint a két év elteltével befejezett ügyek száma elenyésző és döntően a hagyatéki eljárásoknál fordul elő, amelyek jellegüknél fogva hosszabb elintézési határidőt igényelnek, mint az egyéb nemperes eljárások. A gyakorlati tapasztalatok szerint az ügyek ilyen mutatók szerinti elintézését az országos, de helyi specialitásokhoz, ügyérkezési adatokhoz is igazodó intézményi hálózat, a fejlett adminisztratív és informatikai rendszer alkalmazása teszi lehetővé. A törvénynek a közjegyzők által lefolytatott nemperes eljárások körének bővítésével az a célja, hogy más területeken is biztosítsa ezen intézményrendszer igénybe vehetőségét.
2. Az alávetéses illetékesség rendelkezéseit kiegészíti a törvény két új szabállyal, amelyek hozzájárulhatnak a bíróságok arányos ügyteher-elosztásához és ezzel az időszerű ítélkezés feltételeinek javításához. A törvény a jelenleg legnagyobb ügyteherrel dolgozó két megyei bíróság, a Pest Megyei Bíróság és a Fővárosi Bíróság tekintetében (az éven túli perek 3/4-e e két bíróságon koncentrálódik), illetve a helyi szintű bíróságok közül a Pesti Központi Kerületi Bíróság esetében kizárja annak lehetőségét, hogy a felek a vagyonjogi ügyeik tekintetében felmerülő jogvitájukra kikössék e bíróságok illetékességét. Emellett biztosítja a törvény az alperes számára azt a jogot, hogy az általános szerződési feltételek között kikötött, számára kedvezőtlen hatással járó illetékesség alapján eljáró bíróságtól a per áttételét kérje az általános, illetve a vagylagos illetékességgel rendelkező bírósághoz.
3.A Pp. XX. fejezete és számos, közigazgatási hatósági eljárást szabályozó külön törvény alapján a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálata során az ügyek jelentős hányadában az egyébként is jelentős ügyteherrel dolgozó Fővárosi Bíróság jár el. Annak érdekében, hogy a szolgáltató igazságszolgáltatás elvéből következő követelmények érvényesülhessenek, vagyis a határozatok felülvizsgálata kerüljön - ügyfélbarát módon - közel az állampolgárokhoz, továbbá a Fővárosi Bírósághoz érkező ügymennyiség csökkenjen (így az ott maradó ügyek elbírálása során az ítélkezés időszerűsége biztosítható legyen), a törvény felülvizsgálja a közigazgatási perek illetékességi szabályait. A jogalkotó célja az, hogy kizárólag azon közigazgatási határozatok felülvizsgálata maradjon a Fővárosi Bíróság kizárólagos illetékességében, melyek elbírálásához speciális szakismeret (pl. gazdasági, műszaki) szükséges vagy kiemelkedően fontos az egységes joggyakorlat ilyen módon történő biztosítása. Ehhez képest nem alapozhatja meg a kizárólagos illetékesség fenntartását önmagában az a körülmény, hogy a peres félként eljáró közigazgatási szerv székhelye Budapesten van, a szolgáltató igazságszolgáltatásnak ugyanis biztosítania kell, hogy az állampolgárok, szervezetek a lehető legkisebb idő- és költségráfordítással intézhessék ügyeiket, köztük pereiket is."

ForrásokSzerkesztés