Főmenü megnyitása

Flavius Magnus Magnentius (Samarobriva, 303Lyon, 353. augusztus 11.) elrómaiasodott frank hadvezér.

Magnentius
Flavius Magnus Magnentius
Magnentius pénzérméje az arcképével
Magnentius pénzérméje az arcképével

Római Birodalom császára
Uralkodási ideje
350. január 18. 353. augusztus 11.
Elődje Constans
Utódja II. Constantius
Életrajzi adatok
Született 303
Samarobriva
Elhunyt 353. augusztus 11.
Mons Seleucus
Házastársa Iustina
A Wikimédia Commons tartalmaz Magnentius témájú médiaállományokat.

Tartalomjegyzék

ÉleteSzerkesztés

 
A Római Birodalom 337 szeptemberében. Constantinus három fia – II. Constantinus, Constans, és II. Constantius – egymás között osztotta fel a birodalmat. II. Constantinus a nyugati provinciákat örökölte, Galliát, Britanniát és Hispániát. Constans Itália, Illyricum, az afrikai provinciák és Macedónia felett uralkodott, míg II. Constantius a birodalom keleti felét kapta. Ezeken kívül mostohatestvére, Dalmatius hasonló nevű fiának és idősebb Dalmatius öccsének, Hannibalianus hercegnek is juttatott egy-egy országrészt.
 
Vetranio pénzérméje

I. Constantinus római császár császár 337. május 22-én bekövetkezett halála után három fia – II. Constantinus, Constans, és II. Constantius – egymás között osztotta fel a birodalmat. Magnentius testőrparancsnok volt és Constantinus császár harmadik fiának Constans császárnak a zsoldjában állt. Constanst, mint zsarnokot és kéjencet katonái megvetették és a katonák lázadása elől, ami Galliában tört ki, menekülnie kellett, útközben azonban Magnentius, aki a testőrség vezetője volt, 350-ben meggyilkolta. Ezután Magnentiust 350. január 18-án a galliai Augustodunumban császárrá kiáltották ki. Magnentius pogány volt. Azonnal engedélyezte a betiltott éjszakai áldozatokat és gyorsan megszerezte a még túlnyomórészt pogány arisztokrácia támogatását. Ugyanakkor az érméi hátlapjára egy nagy krisztogramot veretett, amivel a keresztényeket sikerült megnyugtatnia.

Constans halálának hírére Illyricumban az illíriai csapatok parancsnoka, Constantius nővére, Constantina kérésése Vetranio császárrá kiáltotta ki magát. Constantius először elfogadta Vetraniót uralkodótársnak, ám 350. december 25-én a társuralkodók közös beszéde alkalmával a légiók előtt megfosztotta őt a császári bíbortól. Életét megkímélte, ami az ilyen aktusoknál nem jellemző.

A kedvezőtlen hírek miatt II. Constantinus félbeszakította a perzsák elleni hadműveleteit, és Illíriába sietett. Vetranio a seregével együtt csatlakozott hozzá, akit lemondatott, kárpótlásként azonban tisztes nyugdíjat adott neki. Az összecsapásra készülő ellenfelek mindketten caesart neveztek ki. Magnentius frank rokonát, Magnus Decentiust a Rajnához, II. Constantius pedig unokatestvérét, a 337. évi vérengzés egyik túlélőjét, Flavius Constantius Gallust Antiochiába, akihez Constantina nővérét is hozzáadta. Constantius ezután a trónbitorló Magnentius ellen vonult, aki közben magához ragadta a római birodalom összes tartományait, egészen az illír határig.

A mursai csataSzerkesztés

Magnentius a Constantius császárral folytatott harcban a Mursa (a mai Eszék) melletti véres csatát 351. szeptember 28-án[1] elvesztette.

A mons seleucusi csataSzerkesztés

Amikor két évre rá 353-ban a mons seleucusi csatában ismét megverték, felakasztotta magát[2] Lyonban.

JegyzetekSzerkesztés

ForrásSzerkesztés

  • Magnentius. A Pallas nagy lexikona. (Hozzáférés: 2011. július 15.)

Külső forrásokSzerkesztés