Fogarassy László (történész)

(1920–1994)

Fogarassy László (Pozsony, 1920. január 1. – Pozsony, 1994. szeptember 3.) pozsonyi magyar történész, jogász, könyvtáros.

Fogarassy László
Született1920. január 1.
Elhunyt1994. szeptember 3. (74 évesen)
Foglalkozásatörténész
SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

Pozsonyba járt gimnáziumba, ugyanitt 1939-ben a magyar kereskedelmi akadémián végzett. 1949-ben a Comenius Egyetem jogi karán szerzett oklevelet, majd 1950-ben doktorált. 1990-ben Budapesten a történelemtudományok kandidátusa lett. Néhány évig pénzügyi fogalmazóként dolgozott, majd 1952–1980[1] között a pozsonyi Gumon gyár könyvtárosa volt.

1972-1987 között a Csemadok ligetfalusi szervezetének alelnöke volt.

Elsősorban a 20. század első felének közép-európai hadtörténetével, valamint a csehszlovákiai magyar ifjúsági mozgalmakkal és ifjúsági érdekvédelmi szervezetekkel foglalkozott. Cikkei jelentek meg többek között a Forrásban, az Irodalmi Szemlében, a Tábortűzben, a Déry Múzeum évkönyvében és a Soproni Szemlében. Művelődéstörténeti tanulmányai hiánypótlóak.

Elismerései szerkesztés

  • Pro urbe Sopron emlékérem

Művei szerkesztés

  • 1959 Pozsony és a proletárdiktatúra
  • 1967 Adalékok a román hadszíntér történetéhez
  • 1971 Bevezetés a burgenlandi kérdés forrásaiba és irodalmába
  • 1971 Könyvismertetés hozzászólással. Irodalmi Szemle 1971/4
  • 1973 Felvidéki guerillaharcok a Károlyi-kormány idején. A Herman Ottó Múzeum évkönyve 12, 223-250.
  • A Magyarországi Tanács-köztársaság katonai összeomlása
  • 1986 A magyar–délszláv kapcsolatok katonai története 1918–1919
  • 1988 The Eastern Campaign of the Hungarian Red Army, april 1919. In: War and Society in East Central Europa XX. New York.
  • 1988 A magyarországi Tanácsköztársaság katonai összeomlása
  • 1990 A pozsonyi magyar főiskolás egyesületek történetéhez 1937–1944
  • 1991 Pozsonyligetfalu hányatott sorsa. Honismeret 19/2
  • 1992 Magyar Cserkészmozgalom Csehszlovákiában
  • 1993 Pozsony város nemzetiségi összetétele a 20. században
  • 1994 A pozsonyi magyar kereskedelmi iskolák története 1885–1944 között
  • 1974 Radnai Béla élete és munkássága. Irodalmi Szemle 1974/3.
  • 1995 Ligetfalu és a pozsonyi hídfő története
  • 1995 A pozsonyi magyar főiskolás egyesületek történetéhez (1937-1945). In: Baranyai történetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve 1992/1995. Pécs.

Jegyzetek szerkesztés

  1. 1984 ?

Források szerkesztés