Főmenü megnyitása
2002-ben, Michael Schumacher 144 pontot szerzett a maximum 170-ből

1950-től a Formula–1-es bajnokságok indulásától kezdve minden évben egy egyéni világbajnokot avatnak. Minden versenyen (voltak nem világbajnoki futamok, melyeken nem adtak pontot) bizonyos helyezésekért meghatározott mennyiségű pontot adnak. Az év végén a legtöbb ponttal rendelkező versenyző lesz az az évi világbajnok. Holtverseny esetén a több győzelem, vagy ha az is megegyezik, akkor a több jobb helyezés rangsorol.

Új szezon kezdetekor természetesen minden versenyző 0 pontról és 0 győzelemről indul, előző évek eredményeit átvinni nem lehet.

A korábbi tervek szerint[1] 2010-től az évad során legtöbb győzelmet szerző versenyző nyerte volna a világbajnokságot, az elért pontok holtverseny esetén, illetve a 2. helytől lefelé rangsoroltak volna.[2] Végül elvetették az ötletet, a pontrendszert azonban megváltoztatták: a versenyek első tíz helyezettje kap pontot, a győzelem és a második helyezés között pedig nőtt a különbség. A jelenlegi pontozási rendszer 2010 óta van érvényben, ma az első tíz versenyző kap pontot. 2019-ben ez a pontozás kiegészült azzal, hogy a versenyben futott leggyorsabb körért is jár plusz egy pont, de csak akkor, ha a versenyző az első tíz között végez (korábban 1950-től 1959-ig járt pluszpont a leggyorsabb körért, de akkor még nem kötötték egyéb feltételhez).

Sok szezonban a versenyzőknek csak a legjobb eredményeiket adták össze év végén, például 1985 és 1990 között a versenyzők legjobb 11 eredményét vették csak figyelembe. 1988-ban a McLaren versenyzői uralták az évet. Prost 105, Senna 94 pontot gyűjtött össze, ám a szabály miatt mégis a nyolc futamot nyerő Senna lett a bajnok 90 ponttal, míg Prost így hét győzelmet és négy második helyet beszámítva 87 pontot szerzett.

Jim Clark 1963-ban és 1965-ben elérte a maximum 54 pontot, amikor a versenyzők 6 legjobb eredményét vették figyelembe, és Clark előbbi szezonban hétszer, utóbbiban pontosan hatszor győzött. Alberto Ascari 1952-ben szintén maximális pontszámot szerzett: hat futamot megnyert leggyorsabb kört futva, amiért akkoriban szintén pont járt, a világbajnokságba a legjobb négy eredmény számított. 1953-ban, amikor szintén négy eredmény számított az értékelésbe, ugyan megnyert öt futamot, de közülük csak hármon futott leggyorsabb kört, az egyiken ráadásul holtversenyben, így nem volt meg a maximális pontszáma.

A konstruktőröknek csak 1958 óta tartanak világbajnokságot. 1978-ig futamonként az adott konstrukcióval (kasztni+motor) legjobban szereplő versenyző helyezését vették figyelembe. A világbajnokságba számító futamok száma megegyezett a versenyzőkével, de előfordulhatott, hogy egy adott helyezés csak a versenyző vagy csak a konstruktőr pontszámába számított bele. 1979 óta a csapatok két versenyzőjének a pontjait összeadják, minden futam eredménye számít. Az a csapat lesz a konstruktőri bajnok, amelynél a versenyzőinek pontjait összeadva a legnagyobb pontmennyiség gyűlik össze (az összeadás futamonként történik, így ha egy csapat leváltja a versenyzőjét, a távozó és az érkező pontszáma is számít. Ha pedig egy versenyző év közben csapatot vált, a pontjai megoszlanak a csapatai között aszerint, hogy melyiknek a színeiben szerezte őket).

2002-ben Michael Schumacher minden versenyen dobogós lett (csak egy harmadik helye volt), és a maximális 170-ből 144 pontot szerzett meg. A legdominánsabb konstruktőri bajnok 1988-ban a McLaren volt, 199 pontot szerzett a megszerezhető 240-ből, és 134 ponttal előzte meg a mögötte végzett csapatot. 2002-ben a Ferrari 221 pontot szerzett, annyit, mint az összes többi csapat együttvéve.

Pontozási rendszerekSzerkesztés

Szezon 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. Leggyorsabb kör Legjobb eredmények beszámítása Jegyzetek
19501953 8 6 4 3 2 1 4 [3][4]
1954 8 6 4 3 2 1 5 [3][4][5]
19551957 8 6 4 3 2 1 5 [3][6][7][8][9]
1958 8 6 4 3 2 1 6 [8][9][10][11][12]
1959 8 6 4 3 2 1 5 [11][12]
1960 8 6 4 3 2 1 6 [11][13]
1961 9 6 4 3 2 1 5 [11][14]
1962 9 6 4 3 2 1 5 [11]
19631965 9 6 4 3 2 1 6 [11]
1966 9 6 4 3 2 1 5 [9][11][15]
1967 9 6 4 3 2 1 9
(5 az első 6 versenyből, 4 az utolsó 5 versenyből)
[9][11][15]
1968 9 6 4 3 2 1 10
(5 az első 6-ból, 5 az utolsó 6-ból)
[11]
1969 9 6 4 3 2 1 9
(5 az első 6-ból, 4 az utolsó 5-ből)
[9][11]
1970 9 6 4 3 2 1 11
(6 az első 7-ből, 5 az utolsó 6-ból)
[9][11]
1971 9 6 4 3 2 1 9
(5 az első 6-ból, 4 az utolsó 5-ből)
[11]
1972 9 6 4 3 2 1 10
(5 az első 6-ból, 5 az utolsó 6-ból)
[11]
19731974 9 6 4 3 2 1 13
(7 az első 8-ból, 6 az utolsó 7-ből)
[11]
1975 9 6 4 3 2 1 12
(6 az első 7-ből, 6 az utolsó 7-ből)
[11][16]
19761978 9 6 4 3 2 1 14
(7 az első 8-ból, 7 az utolsó 8-ból)
[11]
1979 9 6 4 3 2 1 8
(4 az első 7-ből, 4 az utolsó 8-ból)
[16][17]
1980 9 6 4 3 2 1 10
(5 az első 7-ből, 5 az utolsó 7-ből)
[16][17]
19811984 9 6 4 3 2 1 Összes [16][18]
19851990 9 6 4 3 2 1 11 [16][18][17]
19912002 10 6 4 3 2 1 Összes [16]
20032009 10 8 6 5 4 3 2 1 Összes
20102018 25 18 15 12 10 8 6 4 2 1 Összes [19]
2019–től 25 18 15 12 10 8 6 4 2 1 1 Összes [20][21]

JegyzetekSzerkesztés

  1. Ecclestone akarata félsikert aratott: a győzelmek száma dönt. www.nso.hu, 2009. március 17. (Hozzáférés: 2009. március 17.)
  2. Elérték céljukat a csapatok: az FIA nem változtat a szabályokon. www.nso.hu, 2009. március 20. (Hozzáférés: 2009. március 20.)
  3. a b c Konstruktőri bajnokságot 1950-től 1957-ig nem rendeztek.
  4. a b Az egyazon autón osztozó versenyzők között egyenlően osztották meg a pontokat, tekintet nélkül arra, hogy hány kört tettek meg ténylegesen.
  5. Az 1954-es Formula–1 brit nagydíjon hét versenyző futotta meg ugyanazt a leggyorsabb kört, így 0,143 pontot kapott mindenki.
  6. Azok a versenyzők, akik több autón is osztoztak egy versenyen, csak a legjobb helyezésükért kaptak megosztott pontot.
  7. A közös autóval nevező versenyzők között akkor is egyenlő arányban osztották meg a pontokat, ha valamelyikük csak "elégtelen versenytávot" teljesített.
  8. a b Egyenlően osztották meg a pontot azon versenyzők között, akik azonos leggyorsabb kört értek el a versenyen. (Úgy fordulhatott elő, hogy a különbség a köridők között a mérhetőnél kisebb volt.)
  9. a b c d e f A következő nagydíjakon a Formula–2-es autók együtt versenyeztek a Formula–1-esekkel, de pontszerzésre nem voltak jogosultak:
  10. Többé nem kaptak pontot a megosztott autóval induló versenyzők.
  11. a b c d e f g h i j k l m n o p A csapatok csak az adott nagydíjon legjobban szereplő versenyzőjük pontjait kapták meg a konstruktőri világbajnokságban.
  12. a b A leggyorsabb körért járó pontot csak a versenyző kapta meg, a csapata nem.
  13. Az 1960-as indianapolis 500 futam eredménye csak a versenyzők értékelésébe számított, a konstruktőrökébe nem.
  14. 1961-ben a konstruktőri értékelésben továbbra is 8 pont járt a győzelemért.
  15. a b Azok a versenyzők, akik nem rangsorolták magukat (ti. nem teljesítették a versenytáv előre meghatározott hányadát), nem kaptak pontot akkor sem, ha az első hatban végeztek.
  16. a b c d e f A helyezésükért járó pontok felét kapták meg a versenyzők, ha a futamot a versenytáv háromnegyedének megtétele előtt leállították.
  17. a b c A konstruktőrök értékelésében az összes futam eredménye számított.
  18. a b Azoknak a csapatoknak a második versenyzői, akik hivatalosan csak egy autóval neveztek a világbajnokságra, nem voltak jogosultak pontszerzésre. Ez érintette Jo Gartnert (Osella) és Gerhard Bergert (ATS), akik 5.-6. helyen értek célba az 1984-es olasz nagydíjon, és Yannick Dalmast (Larrousse), aki 5. lett az 1987-es ausztrál nagydíjon. A nekik járó pontokat nem osztották ki a mögöttük végzett versenyzőknek.
  19. A 2014-es szezonban az év utolsó futamán elért helyezésekért kétszeres pontszám járt.
  20. Hivatalos: Pontot fog érni a leggyorsabb kör az F1-ben”, formula.hu, 2019. március 11. (Hozzáférés ideje: 2019. március 17.) 
  21. A leggyorsabb körért járó pont megszerzésének feltétele – ellentétben az 1950-től 1959-ig alkalmazott pontozással – hogy a versenyző az első tíz hely valamelyikén (tehát eleve pontszerző helyen) végezzen, és az adott körben ne kövessen el büntetést érő manővert.

Külső hivatkozásokSzerkesztés