Főmenü megnyitása

Frédi, a csempész-rendész

1966-ban készült amerikai rajzfilm

A Frédi, a csempész-rendész (eredeti cím: The Man Called Flintstone) 1966-ban bemutatott, mára klasszikussá vált amerikai rajzfilm, amely a Frédi és Béni című televíziós rajzfilmsorozata alapján készült. Az animációs játékfilm rendezői és producerei Joseph Barbera és William Hanna. A forgatókönyet Harvey Bullock és R.S. Allen írta, a zenéjét Ted Nichols és Marty Paich szerezte. A mozifilm a Hanna-Barbera gyártásában készült, a Columbia Pictures forgalmazásában jelent meg. Műfaja akciófilm, bűnügyi film, filmmusical, filmvígjáték, kalandfilm és kémfilm. Amerikában 1966 augusztus 3-án mutatták be a mozikban. Magyarországon két szinkronos változat is készült belőle, amelyekből az elsőt 1978. június 18-án vetítették le az MTV1-en, a másodikat 2006 júniusában vetítették le a Cartoon Network-ön a televízióban. A Magyar Televízió által készült magyar szinkronnal 1993 elején a ZOOM Kft. forgalmazásában VHS-en adták ki, majd 2008-ban DVD-n is a Cartoon Network által készült magyar szinkronnal együtt.

Frédi, a csempész-rendész
(The Man Called Flintstone)
1966-os amerikai animációs film
Rendező
Producer
  • Joseph Barbera
  • William Hanna
AlapműFrédi és Béni
Műfaj akció, kaland, kém, krimi, musical, vígjáték
Forgatókönyvíró
Hang
Zene
Operatőr
  • Dick Blundell
  • Gene Borghi
  • Charles Flekal
  • Bill Kotler
Vágó
  • Larry C. Cowan
  • Pat Foley
  • David M. Horton
  • Milton Krear
Gyártás
Gyártó Hanna-Barbera Productions
Ország Amerikai Egyesült Államok
Nyelv
Játékidő
  • 90 perc (eredeti változat)
  • 88 perc (vágott változat)
Képarány 1,37:1
Forgalmazás
Forgalmazó
Bemutató
KorhatárKorhatár nélkül megtekinthető.
Kronológia
ElőzőFrédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki
KövetkezőThe Pebbles and Bamm-Bamm Show
További információk

Tartalomjegyzék

CselekménySzerkesztés

SzereplőkSzerkesztés

Szereplő Eredeti hang Magyar hang
1. magyar változat[1]
(MTV1, 1978)
2. magyar változat[2]
(Cartoon Network, 2006)
Kovakövi Frédi Alan Reed
Henry Corden (ének)
Csákányi László Papp János
Sóderi Simon Paul Fress
Kavicsi Béni Mel Blanc Márkus László Mikó István
Dínó Szuhay Balázs Szokol Péter
Kovakövi Vilma Jean Vander Pyl Psota Irén Für Anikó
Kovakövi Enikő Vadnay Tünde Biró Anikó
Kavicsi Irma Gerry Johnson Váradi Hédi Pogány Judit
Zöldfejű keselyű / Tripla X Paul Fress Agárdy Gábor Besenczi Árpád
Bobo Domahidy László Vass Gábor
Mario Bujtor István Faragó András
Sziklai Szilárd Harvey Korman Horváth Tivadar Tahi Tóth László
Ali Körmendi János Lippai László
Utcai kereskedő Maros Gábor Gruber Hugó
Lola June Foray Faragó Vera Peller Anna
Roberta Janet Waldo Esztergályos Cecília Tóth Auguszta
Kavicsi Benőke nem szólal meg
Kis orrszarvú
Kutya
Kis baba Jean Vander Pyl n. a. Szokol Péter
Kőrendi ház elnöke Mel Blanc Képessy József Versényi László
Emelő teknős Szabó Ottó Fehér Péter
Taxis Szatmári István
Helikopter pilóta Kautzky József Katona Zoltán
Liftfelhúzó szaki n. a. Rudas István
Mérleg daru Mel Blanc Hlatky László Hegedűs Miklós
Fényképező kőharkály n. a. Vay Ilus
Idős hölgy Jean Vander Pyl Várnagy Katalin
Mikro barázdabillegető Don Messick Szuhay Balázs Szokol Péter
Marcanka Katona Zoltán
Hoppy Maros Gábor
Dr. Sírkövi Horváth Gyula Bardóczy Attila
Állatorvos John Stephenson Raksányi Gellért Kardos Gábor
Poggyászkezelő Győrffy György Cs. Németh Lajos
Ms. Dolly n. a. n. a. n. a.
Hapkő Zizike n. a. n. a.
Vörös hajú nő Benkő Márta Fekete Linda
Nővérek Janet Waldo
Jean Vander Pyl
Gerry Johnson
Borbás Gabi
Benkő Márta
Juhász Réka
Keönch Anna
Utaskísérő nő Janet Waldo Borbás Gabi Fekete Linda
Szőke hajú nő Keönch Anna
Hangosbemondó n. a. Elekes Pál Beratin Gábor
Pilóta Horváth Pál Kapácsy Miklós
Másodpilóta Pataky Imre Fehér Péter
Pirítós kenyeret rendelt vendég n. a.
Rádióbemondó Végvári Tamás Láng Balázs
Sebészek Paul Fress
John Stephenson
?
Hlatky László
Gyenge Árpád
Raksányi Gellért
Versényi László
Rudas István
Katona Zoltán
Szokol Péter
Énekhangok Henry Corden
Leo DeLyon
Louis Prima
Jean Vander Pyl
Mel Blanc
Csákányi László
Fenyvesi Gabi
Keres Emil
Horváth Tivadar
Márkus László
Béres Pál
Csuha Lajos
Mericske Nikoletta
Mikó István
Papp János

BetétdalokSzerkesztés

Magyar Angol
Dal Előadó Dal Előadó
1978 2006
Ez Frédi, ez ő Horváth Tivadar
Keres Emil
Fenyvesi Gabi
Béres Pál
Csuha Lajos
Mericske Nikoletta
The Man Called Flintstone n. a.
A csodakém Csákányi László
Horváth Tivadar
Keres Emil
Csuha Lajos
Papp János
Spy Type Guy n. a.
Bajnok pár Csákányi László
Márkus László
Horváth Tivadar
Keres Emil
Papp János
Mikó István
Team Mates Henry Corden
Mel Blanc
Csinos pár Keres Emil Csuha Lajos The Happy Sounds of Pareé Leo DeLyon
Pensate Amore Pensate Amore Louis Prima
Ipec-pipec, Ingusz-grinsz Fenyvesi Gabi Mericske Nikoletta Tickle Toddle Jean Vander Pyl
Majd, ha én nagy leszek Someday When I Am Grown Up
Ez Frédi, ez ő (végefőcím) Horváth Tivadar
Keres Emil
Béres Pál
Csuha Lajos
The Man Called Flintstone (End title) n. a.

Televíziós megjelenésekSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés