François Hollande

francia politikus, Franciaország 24. elnöke

François Gérard Georges Nicolas Hollande (Rouen, 1954. augusztus 12.) francia politikus, a francia Szocialista Párt elnöke 1997 és 2008 között, Nicolas Sarkozy fő kihívója a 2012-es franciaországi elnökválasztáson. 2012. május 6-án a szavazatok 51,67%-ával megválasztották Franciaország köztársasági elnökévé.[3]

François Hollande
Francois Hollande 2015.jpeg
Franciaország 24. elnöke
Andorra társhercege
Hivatali idő
2012. május 15. 2017. május 14.
Előd Nicolas Sarkozy
Utód Emmanuel Macron

Születési név François Gérard Georges Nicolas Hollande
Született 1954. augusztus 12. (67 éves)
Franciaország Rouen, Franciaország
Párt Szocialista Párt (Franciaország)

Szülei Nicole Tribert
Georges Hollande
Házastársa Valérie Trierweiler (élettárs)
Élettárs
Gyermekei
  • Julien Hollande
  • Flora Hollande
  • Thomas Hollande
  • Clémence Hollande
Foglalkozás államférfi
Iskolái
Vallás

Díjak
  • Knight of the Order of the White Eagle (2012. november 16.)
  • Francia Köztársaság Becsületrendjének nagykeresztje (2012. május 15.)
  • Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendjének nagykeresztje (2012. május 15.)
  • Knight Grand Cross with Collar of the Order of Merit of the Italian Republic (2012. november 15.)
  • Félix Houphouët-Boigny-békedíj (2013)
  • Grand Officer of the National Order of Quebec (2014)
  • Ordre de la Gloire
  • Grand Cordon of the Supreme Order of the Chrysanthemum
  • Grand Collar of the Order of the Sun of Peru (2012. november 12.)
  • Katolikus Izabella-rend nagykeresztje aranylánccal (2015. március 23.)
  • Francia Köztársaság Becsületrendjének nagymestere
  • Political Humor Award (2017)
  • Grand Cross of the Order of the White Double Cross‎
  • Az Osztrák Köztársaság Nagy Csillaga
  • Gold Medal of Hellenic Parliament (2015. október 23.)
  • Grand Collar of the Order of Liberty (2016. június 19.)
  • Medal of the Oriental Republic of Uruguay (2016. május 30.)
  • Grand Cross Special Class of the Order of Merit of the Federal Republic of Germany (2013. szeptember 3.)
  • King Abdulaziz Medal (2013. december 30.)
  • Royal Order of the Seraphim (2014. december 2.)

François Hollande aláírása
François Hollande aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz François Hollande témájú médiaállományokat.

A francia Nemzetgyűlésben (parlament) Corrèze (megye) első választókerületének képviselője volt 1997 óta (1988 és 2003 között már betöltötte ezt a pozíciót). 2001 és 2008 között Tulle polgármestere volt. Corrèze (megye) közgyűlésének elnöke volt 2008 óta. 2011 októberében belső pártválasztás nyomán lett a francia Szocialista Párt és egyúttal a Baloldali Radikális Párt elnökjelöltje a 2012-es francia köztársaságielnök-választásra. 2016. december 1-én Hollande bejelentette, hogy nem indul a 2017-es franciaországi elnöki választáson.[4]

Élete és pályafutásaSzerkesztés

Felső-normandiai középosztálybeli családba született. Anyja, Nicole Frédérique Marguerite Tribert, szociális munkás volt, apja fül-orr-gégész orvos, aki egyszer egy helyi választáson szélsőjobb színekben indult. Családneve valószínűleg kálvinista ősöktől származik, akik Hollandiából kerülhettek Normandiába a 16. században.

Felsőfokú tanulmányait az egyik legmagasabb presztizsű francia oktatási intézményben, az École nationale d'administrationban (ENA) végezte, ahol 1980-ban kapott diplomát. Már diákként részt vett François Mitterrand 1974-es (sikertelen) elnökválasztási kampányában. Öt évvel később belépett a francia szocialista pártba. Jacques Attali, Mitterrand egyik vezető tanácsadója felfigyelt rá, és 1981-ben elindította a képviselőválasztáson Corrèze megyében a későbbi köztársasági elnök, Jacques Chirac ellenében, de vereséget szenvedett; 1983-ban azonban már megválasztották itt képviselőnek. Az 1993-as választásokon, az általános jobboldali előretörés idején azonban elvesztette képviselői helyét.

A Szocialista Párt vezetőjeSzerkesztés

 
Hollande Ségolène Royallal a 2007-es francia választásokon
 
Valérie Trierweiler 2012-ben

1997-ben újra indult választókerületében és ismét képviselő lett. A Szocialista Párt megnyerte a választásokat, és vezetője, Lionel Jospin miniszterelnök lett. Hollande, aki addig a párt szóvivője volt, átvette a párt vezetését első titkári rangban és 11 évig töltötte be ezt a posztot. 2001-ben megválasztották Tulle, Corrèze megye székhelye polgármesterének is.

Jospin sokkoló vereséget szenvedett a 2002-es francia elnökválasztáson, a második fordulóba sem jutott be, ezért visszavonult. Ekkortól Hollande lett a párt legismertebb vezető személyisége. A 2003-as dijoni pártkongresszuson, megszerezte a párt vezető személyiségeinek támogatását és újraválasztották a tőle balra álló frakciók jelöltjeivel szemben. A 2004-es parlamenti választásokon a szocialisták vezetésével nagy sikert arattak, ezért szó volt arról, hogy a 2007-es elnökválasztásokon is indul. Ebben az időben azonban az országot még megosztotta az európai alkotmányról szóló 2005-ös népszavazás. Hollande az „igen” pártján állt, a népszavazáson azonban a nemek győztek. Bár a párt vezető posztjára újraválasztották, tekintélye csökkenni kezdett. Végül élettársa, Ségolène Royal indult a köztársasági elnöki székért (de veszített Nicolas Sarkozyvel szemben). Hollande sok kritikát kapott a párt rossz szereplése miatt a 2007-es nemzetgyűlési választásokon, ezért nem indult újra a párt vezetéséért, hanem Bertrand Delanoët, Párizs polgármesterét támogatta ebben. A párt első titkára végül Martine Aubry lett 2008-tól.

Hollande 2008-tól a Corrèze megyei közgyűlés elnöke lett. Ebben a minőségében támogatta Jean Boutier francia történész javaslatát az első európai helytörténeti díj, az Etienne Baluze-díj létrehozására. Az első ilyen díjat ő adta át Beatrice Palmero olasz történésznek.

2011 márciusában bejelentette, versenybe lép pártja elnökjelöltségéért a 2012-es franciaországi elnökválasztásra. A Szocialista Párt és a Baloldali Radikális Párt által szervezett közös előválasztás kampányában eleinte jelentős hátrányban volt Dominique Strauss-Kahnnal, az IMF elnökével szemben a belső közvéleménykutatásokon, de utóbbi szex-botrányai után az élre került. Az előválasztások első fordulójában az élen végzett, de nem kapott 50%-ot; a második fordulóban, 2011. októberében 56%-kal győzött Martine Aubry 43%-ával szemben.

2012 januárjában közzétette elnökválasztási programját 60 konkrét javaslattal, köztük szerepel a nagyvállalatok, bankok és a gazdagok fokozottabb adóztatása, 60 000 pedagógus-állás létrehozása, a nyugdíjkorhatár leszállítása 62-ről 60 évre, a fiatalok foglalkoztatásának támogatása, az ipari beruházások ösztönzése, házasodási és örökbefogadási jogok az egynemű párok számára, a francia csapatok kivonása Afganisztánból még 2012-ben.[5][6]

ElnökségeSzerkesztés

François Hollande megválasztásával 17 év szünet után 2012-ben ismét baloldali elnöke lett Franciaországnak. Politikai módszeréről pontosan lehetett tudni, hogy az a megegyezés és a kompromisszum (más aspektusból a konfliktus kerülése) köré épül. Kritikusai szürkeségét és kezdeményező képessége hiányát emelték ki, és a nem túl hízelgő puding (Flanby) ragadvány-névvel ruházták fel. Hollande a megválasztása után az Elysée főtitkárának Pierre-René Lemas-t nevezte ki. Hollande első minisztere pedig Jean-Marc Ayrault, nantes-i polgármester lett. A kormányzat első szimbolikus - és érdemi - intézkedései keretében bevezette a 75%-os adókulcsot az 1 millió euró feletti bért kifizető vállalatok és jogi személyek számára (az ez összegen felüli részre vonatkozóan) két éves, átmeneti időszakra. A II. Ayrault kormány az Cahuzac-ügy eredményeként alakult át lényegesebben, az elnök „normalitása” és az „erkölcsi fölénye” nagyjából eddig tartott.

Mikor a 2014 március 23/30-ai helyhatósági választáson a kormányzó szocialista párt a harmadik helyre szorult az UMP és az FN mögött, Ayrault miniszterelnök benyújtotta lemondását 2014. március 31-én. Hollande elnök a katalán származású, 20 éves korában francia állampolgárságot szerzett Manuel Valls-t nevezte ki első miniszternek. Az első Valls kormány a maga szűk 5 hónapjával a második legrövidebb kormány lett az V. Köztársaság eddigi történetében. 2014. augusztus 24-én belviszály támadt a kormányban. Arnaud Montebourg gazdasági csúcsminiszter, Benoit Hamon oktatási miniszter a nyilvánosság előtt komoly kritikát fogalmazott meg Hollande és Valls (szerintük) megszorító csomagjával szemben.

2016 december elsején Hollande elnök bejelentette, hogy nem kíván indulni a 2016 decemberi évry-i szocialista előválasztáson. Valls kormányfő ezután  bejelentette indulási szándékát az előválasztáson és lemondott. Így öt nappal később Hollande nagy tekintélynek örvendő belügyminisztert, Bernard Cazeneuve-öt nevezte ki első miniszternek. Cazeneuve ezzel az V. köztársaság legrövidebb ideig szolgáló kormányfője lett.[7]

Nicolas Sarkozy „hiperaktív” elnökségéhez képest az elnökséget átvevő, szürkébbnek, ugyanakkor konszenzuskeresőbbnek tartott François Hollande elnök külpolitikai ígéretei a mitterrand-i alapokhoz való visszatérést sugallták, koncepciózus, önálló(bb) diplomáciát eredményezve. Hollande egyrészt szakítást ígért a Sarkozy-féle politikával, megígérve az afganisztáni csapatkivonást és a NATO-tagság felülvizsgálatát. Másrészt úgy tűnhetett, hogy egyfajta versenyfutás kezdődött az Egyesült Államokkal, és a francia diplomácia azon igyekezett, hogyan tudna az amerikai törekvésekre „rálicitálni” például Irán, Szíria, Mali vagy az Iszlám Állam (Daech) kapcsán: Egyesek már-már a francia külpolitika „neokonzervatív fordulatáról” írtak. Általánosságban véve előre megállapítható, hogy visszatérés történt a klasszikus francia diplomáciai ügyvitelhez azzal a fontos „kilengéssel”, hogy a korábbiakhoz képest jelentősen megerősödött a hadügyminiszer szerepe az ország diplomáciája területén, a külpolitika militarizálódott. E militarizálódás hatása Afrikában és a Közel-Keleten markáns, kezdeményező szerepet jelentett, számos hadművelettel (még ha nem is minden tervezett művelet valósult meg) Európában viszont – a Sarkozy-korszakhoz képest – jóval szürkébb-gyengébb diplomáciai aktivitást fejtett ki a francia elnök.[8]

MagánéleteSzerkesztés

Több mint harminc évig volt élettársa Ségolène Royal, ugyancsak szocialista politikusnak, akivel négy közös gyermekük van. 2007 júniusában a pár bejelentette szétválását.[9] Néhány hónappal később nyilvánosságra került Hollande és Valérie Trierweiler újságírónő kapcsolata.

Számos politikai, politikatudományi kötetet és tanulmányt publikált.

JegyzetekSzerkesztés

  1. http://www.hec.fr/Grande-Ecole/FAQ
  2. https://www.lejdd.fr/Politique/ENA-le-classement-et-le-bal-des-enveloppes-800443
  3. François Hollande nyerte a francia elnökválasztást
  4. http://alfahir.hu/hollande_bedobta_a_torolkozot_nem_indul_az_elnokvalasztason
  5. Erlanger, Steven. „Sarkozy’s Main Rival Offers Proposals for Lifting France’s Economy”, 2012. január 26. (Hozzáférés ideje: 2012. február 18.) 
  6. Presidential program – François Hollande. (Hozzáférés: 2012. február 18.)
  7. Türke, András István. François Hollande elnöki periódusának belpolitikai mérlege 
  8. Türke András István (2020. szeptember). „A külpolitika militarizálódása Franciaországban”. Szakmai Szemle, 92-116. o.  
  9. Sciolino, Elaine. „French Socialists’ First Couple Disclose a Parting of Ways”, 2007. június 19., A3. oldal (Hozzáférés ideje: 2010. december 4.) 

FordításSzerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a François Hollande című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.


Elődje:
Nicolas Sarkozy
A Francia Köztársaság elnöke
2012 – 2017
 
Utódja:
Emmanuel Macron