François Hollande

francia politikus, Franciaország 24. elnöke

François Gérard Georges Nicolas Hollande (Rouen, 1954. augusztus 12.) francia politikus, a francia Szocialista Párt elnöke 1997 és 2008 között, Nicolas Sarkozy fő kihívója a 2012-es franciaországi elnökválasztáson. 2012. május 6-án a szavazatok 51,67%-ával megválasztották Franciaország köztársasági elnökévé.[3]

François Hollande
Franciaország 24. elnöke
Andorra társhercege
Hivatali idő
2012. május 15. – 2017. május 14.
ElődNicolas Sarkozy
UtódEmmanuel Macron

Született1954. augusztus 12. (69 éves)
Franciaország Rouen, Franciaország
PártSzocialista Párt (Franciaország)

SzüleiNicole Tribert
Georges Hollande
HázastársaValérie Trierweiler (élettárs)
Élettárs
Gyermekei
  • Julien Hollande
  • Flora Hollande
  • Thomas Hollande
  • Clémence Hollande
Foglalkozásállamférfi
Iskolái
Vallás

Díjak
  • Knight of the Order of the White Eagle (2012. november 16.)
  • a francia Becsületrend nagykeresztje (2012. május 15.)
  • Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendjének nagykeresztje (2012. május 15.)
  • Knight Grand Cross with Collar of the Order of Merit of the Italian Republic (2012. november 15.)
  • Félix Houphouët-Boigny-békedíj (2013)
  • Grand Officer of the National Order of Quebec (2014)
  • Order of Glory
  • Grand Cordon of the Supreme Order of the Chrysanthemum
  • Grand Cross with Collar of the Order of the Sun of Peru (2012. november 12.)
  • Katolikus Izabella-rend nagykeresztje aranylánccal (2015. március 23.)
  • Francia Köztársaság Becsületrendjének nagymestere
  • Political Humor Award (2017)
  • Grand Cross of the Order of the White Double Cross‎ (2013. október 29., Ivan Gašparovič, Szlovákia elnöke)
  • Az Osztrák Köztársaság Nagy Csillaga
  • Gold Medal of Hellenic Parliament (2015. október 23.)
  • Grand Collar of the Order of Liberty (2016. június 19.)
  • Medal of the Oriental Republic of Uruguay (2016. május 30.)
  • Grand Cross Special Class of the Order of Merit of the Federal Republic of Germany (2013. szeptember 3.)
  • King Abdulaziz Medal (2013. december 30.)
  • Royal Order of the Seraphim (2014. december 2.)
  • Grand Cross of the Order of the Liberator General San Martin (2016. február 25.)
  • Order of Liberty
  • Grand Cross with Collar of the Order of the White Rose of Finland (2013. június 29.)
  • Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendje
  • Bath-rend
  • Német Szövetségi Köztársaság Érdemrendje
  • Fehér Sas-rend
  • Holland Oroszlán Rend
  • Osztrák Köztársaság Érdemjele
  • Katolikus Izabella-rend
  • Order of Liberty
  • Order of Saint-Charles
  • Order of the White Rose of Finland
  • Order of the White Double Cross
  • Order of the Redeemer
  • Románia Csillaga érdemrend
  • Dostyk Order of grade I
  • Order of King Abdulaziz al Saud
  • Order of Ouissam Alaouite
  • Order of the Republic
  • National Order of Mali
  • Order of recognition
  • National Order of the Ivory Coast
  • Québec Nemzeti Rend
  • Order of the Liberator General San Martín
  • Order of the Sun of Peru
  • Order of the Star of Palestine

François Hollande aláírása
François Hollande aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz François Hollande témájú médiaállományokat.

A francia Nemzetgyűlésben (parlament) Corrèze (megye) első választókerületének képviselője volt 1997 óta (1988 és 2003 között már betöltötte ezt a pozíciót). 2001 és 2008 között Tulle polgármestere volt. Corrèze (megye) közgyűlésének elnöke volt 2008 óta. 2011 októberében belső pártválasztás nyomán lett a francia Szocialista Párt és egyúttal a Baloldali Radikális Párt elnökjelöltje a 2012-es francia köztársaságielnök-választásra. 2016. december 1-én Hollande bejelentette, hogy nem indul a 2017-es franciaországi elnöki választáson.[4]

Élete és pályafutása szerkesztés

Felső-normandiai középosztálybeli családba született. Anyja, Nicole Frédérique Marguerite Tribert, szociális munkás volt, apja fül-orr-gégész orvos, aki egyszer egy helyi választáson szélsőjobb színekben indult. Családneve valószínűleg kálvinista ősöktől származik, akik Hollandiából kerülhettek Normandiába a 16. században.

Felsőfokú tanulmányait az egyik legmagasabb presztízsű francia oktatási intézményben, az École nationale d'administrationban (ENA) végezte, ahol 1980-ban kapott diplomát. Már diákként részt vett François Mitterrand 1974-es (sikertelen) elnökválasztási kampányában. Öt évvel később belépett a francia szocialista pártba. Jacques Attali, Mitterrand egyik vezető tanácsadója felfigyelt rá, és 1981-ben elindította a képviselőválasztáson Corrèze megyében a későbbi köztársasági elnök, Jacques Chirac ellenében, de vereséget szenvedett; 1983-ban azonban már megválasztották itt képviselőnek. Az 1993-as választásokon, az általános jobboldali előretörés idején azonban elvesztette képviselői helyét.

A Szocialista Párt vezetője szerkesztés

 
Hollande Ségolène Royallal a 2007-es francia választásokon
 
Valérie Trierweiler 2012-ben

1997-ben újra indult választókerületében és ismét képviselő lett. A Szocialista Párt megnyerte a választásokat, és vezetője, Lionel Jospin miniszterelnök lett. Hollande, aki addig a párt szóvivője volt, átvette a párt vezetését első titkári rangban és 11 évig töltötte be ezt a posztot. 2001-ben megválasztották Tulle, Corrèze megye székhelye polgármesterének is.

Jospin sokkoló vereséget szenvedett a 2002-es francia elnökválasztáson, a második fordulóba sem jutott be, ezért visszavonult. Ekkortól Hollande lett a párt legismertebb vezető személyisége. A 2003-as dijoni pártkongresszuson, megszerezte a párt vezető személyiségeinek támogatását és újraválasztották a tőle balra álló frakciók jelöltjeivel szemben. A 2004-es parlamenti választásokon a szocialisták vezetésével nagy sikert arattak, ezért szó volt arról, hogy a 2007-es elnökválasztásokon is indul. Ebben az időben azonban az országot még megosztotta az európai alkotmányról szóló 2005-ös népszavazás. Hollande az „igen” pártján állt, a népszavazáson azonban a nemek győztek. Bár a párt vezető posztjára újraválasztották, tekintélye csökkenni kezdett. Végül élettársa, Ségolène Royal indult a köztársasági elnöki székért (de veszített Nicolas Sarkozyvel szemben). Hollande sok kritikát kapott a párt rossz szereplése miatt a 2007-es nemzetgyűlési választásokon, ezért nem indult újra a párt vezetéséért, hanem Bertrand Delanoët, Párizs polgármesterét támogatta ebben. A párt első titkára végül Martine Aubry lett 2008-tól.

Hollande 2008-tól a Corrèze megyei közgyűlés elnöke lett. Ebben a minőségében támogatta Jean Boutier francia történész javaslatát az első európai helytörténeti díj, az Etienne Baluze-díj létrehozására. Az első ilyen díjat ő adta át Beatrice Palmero olasz történésznek.

2011 márciusában bejelentette, versenybe lép pártja elnökjelöltségéért a 2012-es franciaországi elnökválasztásra. A Szocialista Párt és a Baloldali Radikális Párt által szervezett közös előválasztás kampányában eleinte jelentős hátrányban volt Dominique Strauss-Kahnnal, az IMF elnökével szemben a belső közvéleménykutatásokon, de utóbbi szex-botrányai után az élre került. Az előválasztások első fordulójában az élen végzett, de nem kapott 50%-ot; a második fordulóban, 2011 októberében 56%-kal győzött Martine Aubry 43%-ával szemben.

2012 januárjában közzétette elnökválasztási programját 60 konkrét javaslattal, köztük szerepel a nagyvállalatok, bankok és a gazdagok fokozottabb adóztatása, 60 000 pedagógus-állás létrehozása, a nyugdíjkorhatár leszállítása 62-ről 60 évre, a fiatalok foglalkoztatásának támogatása, az ipari beruházások ösztönzése, házasodási és örökbefogadási jogok az egynemű párok számára, a francia csapatok kivonása Afganisztánból még 2012-ben.[5][6]

Elnöksége szerkesztés

François Hollande megválasztásával 17 év szünet után 2012-ben ismét baloldali elnöke lett Franciaországnak. Politikai módszeréről pontosan lehetett tudni, hogy az a megegyezés és a kompromisszum (más aspektusból a konfliktus kerülése) köré épül. Kritikusai szürkeségét és kezdeményező képessége hiányát emelték ki, és a nem túl hízelgő puding (Flanby) ragadvány-névvel ruházták fel. Hollande a megválasztása után az Elysée főtitkárának Pierre-René Lemas-t nevezte ki. Hollande első minisztere pedig Jean-Marc Ayrault, nantes-i polgármester lett. A kormányzat első szimbolikus - és érdemi - intézkedései keretében bevezette a 75%-os adókulcsot az 1 millió euró feletti bért kifizető vállalatok és jogi személyek számára (az ez összegen felüli részre vonatkozóan) két éves, átmeneti időszakra. A II. Ayrault kormány az Cahuzac-ügy eredményeként alakult át lényegesebben, az elnök „normalitása” és az „erkölcsi fölénye” nagyjából eddig tartott.

Mikor a 2014 március 23/30-ai helyhatósági választáson a kormányzó szocialista párt a harmadik helyre szorult az UMP és az FN mögött, Ayrault miniszterelnök benyújtotta lemondását 2014. március 31-én. Hollande elnök a katalán származású, 20 éves korában francia állampolgárságot szerzett Manuel Valls-t nevezte ki első miniszternek. Az első Valls kormány a maga szűk 5 hónapjával a második legrövidebb kormány lett az V. Köztársaság eddigi történetében. 2014. augusztus 24-én belviszály támadt a kormányban. Arnaud Montebourg gazdasági csúcsminiszter, Benoit Hamon oktatási miniszter a nyilvánosság előtt komoly kritikát fogalmazott meg Hollande és Valls (szerintük) megszorító csomagjával szemben.

2016 december elsején Hollande elnök bejelentette, hogy nem kíván indulni a 2016 decemberi évry-i szocialista előválasztáson. Valls kormányfő ezután  bejelentette indulási szándékát az előválasztáson és lemondott. Így öt nappal később Hollande nagy tekintélynek örvendő belügyminisztert, Bernard Cazeneuve-öt nevezte ki első miniszternek. Cazeneuve ezzel az V. köztársaság legrövidebb ideig szolgáló kormányfője lett.[7]

Nicolas Sarkozy „hiperaktív” elnökségéhez képest az elnökséget átvevő, szürkébbnek, ugyanakkor konszenzuskeresőbbnek tartott François Hollande elnök külpolitikai ígéretei a mitterrand-i alapokhoz való visszatérést sugallták, koncepciózus, önálló(bb) diplomáciát eredményezve. Hollande egyrészt szakítást ígért a Sarkozy-féle politikával, megígérve az afganisztáni csapatkivonást és a NATO-tagság felülvizsgálatát. Másrészt úgy tűnhetett, hogy egyfajta versenyfutás kezdődött az Egyesült Államokkal, és a francia diplomácia azon igyekezett, hogyan tudna az amerikai törekvésekre „rálicitálni” például Irán, Szíria, Mali vagy az Iszlám Állam (Daech) kapcsán: Egyesek már-már a francia külpolitika „neokonzervatív fordulatáról” írtak. Általánosságban véve előre megállapítható, hogy visszatérés történt a klasszikus francia diplomáciai ügyvitelhez azzal a fontos „kilengéssel”, hogy a korábbiakhoz képest jelentősen megerősödött a hadügyminiszer szerepe az ország diplomáciája területén, a külpolitika militarizálódott. E militarizálódás hatása Afrikában és a Közel-Keleten markáns, kezdeményező szerepet jelentett, számos hadművelettel (még ha nem is minden tervezett művelet valósult meg) Európában viszont – a Sarkozy-korszakhoz képest – jóval szürkébb-gyengébb diplomáciai aktivitást fejtett ki a francia elnök.[8]

Magánélete szerkesztés

Több mint harminc évig volt élettársa Ségolène Royal, ugyancsak szocialista politikusnak, akivel négy közös gyermekük van. 2007 júniusában a pár bejelentette szétválását.[9] Néhány hónappal később nyilvánosságra került Hollande és Valérie Trierweiler újságírónő kapcsolata.

Számos politikai, politikatudományi kötetet és tanulmányt publikált.

Jegyzetek szerkesztés

  1. http://www.hec.fr/Grande-Ecole/FAQ
  2. https://www.lejdd.fr/Politique/ENA-le-classement-et-le-bal-des-enveloppes-800443
  3. François Hollande nyerte a francia elnökválasztást
  4. http://alfahir.hu/hollande_bedobta_a_torolkozot_nem_indul_az_elnokvalasztason
  5. Erlanger, Steven. „Sarkozy’s Main Rival Offers Proposals for Lifting France’s Economy”, The New York Times , 2012. január 26. (Hozzáférés: 2012. február 18.) 
  6. Presidential program – François Hollande. (Hozzáférés: 2012. február 18.)
  7. Türke, András István. François Hollande elnöki periódusának belpolitikai mérlege 
  8. Türke András István (2020. szeptember). „A külpolitika militarizálódása Franciaországban”. Szakmai Szemle, 92-116. o.  
  9. Sciolino, Elaine. „French Socialists’ First Couple Disclose a Parting of Ways”, New York Times , 2007. június 19., A3. oldal (Hozzáférés: 2010. december 4.) 

Fordítás szerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a François Hollande című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.


Elődje:
Nicolas Sarkozy
A Francia Köztársaság elnöke
2012 – 2017
 
Utódja:
Emmanuel Macron