Fricz Tamás

politológus, filozófus, közgazdász
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. augusztus 19.

Fricz Tamás (Budapest, 1959. július 16. –) magyar politológus, filozófus, közgazdász, a politikatudomány kandidátusa, a Civil Összefogás Fórum szóvivője.

Fricz Tamás
Született1959. július 16. (65 éves)[1]
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
Iskolái
Kitüntetései
SablonWikidataSegítség

Életútja

szerkesztés

1973–1977 között a Petőfi Sándor Közgazdasági Szakközépiskola tanulója volt. 1978–1981 között a Pénzügyi és Számviteli Főiskola kereskedelem szakát végezte el. 1985–1989 között az ELTE filozófia szakán szerzett diplomát. 1993-ban a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen doktorált politikatudományból, majd 1994-ben a politikatudomány kandidátusa lett (PhD) summa cum laude minősítéssel. Németül és angolul is beszél.[2][3]

Munkahelyei

szerkesztés
  • 2019–: Alapjogokért Központ, kutatási tanácsadó
  • 2013–: Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum, tudományos főmunkatárs, csoportvezető
  • 1994–2013: Politikatudományi Szemle nevű referált akadémiai szakfolyóirat szerkesztője, 1995-től ügyvezető szerkesztője
  • 2000–2012: XXI. Század Intézet, tudományos igazgató (Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány)
  • 1990–2012: Magyar Tudományos Akadémia Politikai Tudományok Intézete, tudományos főmunkatárs, csoportvezető
  • 1997–2008: Miskolci Egyetem Politikatudományi Tanszék, egyetemi docens
  • 1994–2002: Századvég Főiskola budapesti és egri tagozatán oktató

Kutatási területei

szerkesztés
  • Rendszerváltás Magyarországon, illetve a közép- és kelet-európai országokban
  • Pártok és pártrendszerek
  • Demokratikus rendszerek
  • Törésvonalak (cleavages) a 21. században
  • Az Európai Unió története, illetve az Unió politikai-hatalmi szerkezete

Ösztöndíjak

szerkesztés
  • 1997–2007: a Deutsche Akademische Austauschdienst-tól (DAAD) négy ösztöndíj Berlinbe
  • 2001: Eötvös József külföldi tanulmányi ösztöndíj Berlinbe
  • 1998: Volkswagen Stiftung-tól tanulmányi ösztöndíj Berlinbe
  • 1997: Konrad Adenauer Alapítvány ösztöndíj Bonnba és Berlinbe
  • 1992–1995: Magyar Ösztöndíj Bizottságtól (MÖB) három ösztöndíj Ausztriába

Tudományos közéleti megbízatásai

szerkesztés
  • 2000–2018: A Central European Political Science Review nevű, angol nyelvű politikatudományi folyóirat nemzetközi szerkesztőbizottságának tagja
  • 1997–2009: A Magyar Politikatudományi Társaság Elnökségének tagja
  • 1997–2003: A Magyar Tudományos Akadémia IX. Osztálya Politikatudományi Bizottságának tagja, 2000-től titkára
 
2009 április 5-én, vasárnap a Hősök terén, a Civil Összefogás Fórum felhívására a Gyurcsány-kormány tervezett intézkedései elleni tiltakozáson

Fontosabb publikációi

szerkesztés
  • 2019: A „felülírt” demokrácia. Közép- és Kelet-Európa politikai rendszerei, illetve a globális elit és a nemzetállamok közötti törésvonal a 21. században (monográfia). Méry Ratio Kiadó
  • A „felülírt” demokrácia a 21. században. Közép- és Kelet-Európa politikai rendszerei, illetve a globális elit és a nemzetállamok közötti törésvonal; Cepoliti, Budapest, 2018
  • 2017 Democracy and Geopolitics. Political Systems of Central Europe (monograph) / Demokrácia és geopolitika : Közép-Európa politikai rendszerei. Cepoliti Kiadó
  • Egy következmények nélküli világ. Tanulmányok, cikkek, interjúk. 2014–2015. Méry Ratio, Somorja, 2016
  • Én mint blogger. Politikai írások, 2013–2014. Méry Ratio, Somorja, 2014
  • 2014: The Central European Party Systems and The Cleavages. In: Central European Political Science Review, 2014/4.
  • Fricz Tamás–Halmy Kund–Orosz Tímea: A politikai túlélés művészete. Az MSZMP/MSZP hatalomátmentésének természetrajza: érvelés és gyakorlat, 1988–2010. Antológia, Lakitelek, 2014 (Retörki könyvek)
  • 2013: Transition from Communism-Socialism to Democracy in Central and Eastern Europe. In: Central European Political Science Review, 2013/2.
  • 2013: Alkalmazott demokráciák. Stabilizálódtak-e a kelet- és közép-európai demokratikus rendszerek? (monográfia), Kairosz Kiadó
  • „Veszélyes” Magyarország. Kairosz, Budapest, 2012
  • Következményekkel vagy következmények nélkül? Kairosz, Budapest, 2010
  • Csorba József–Fricz Tamás–Szentpály-Juhász Miklós: Társutasok az őszödi úton. Kormányzás és kommunikáció Magyarországon, 2002–2006. Kairosz, Budapest, 2008
  • …és mégis egy következmények nélküli ország?!; Kairosz, Budapest, 2007 (...és mégis élünk!)
  • 2006: Az árok két oldalán. A magyar demokrácia természetrajza (monográfia). XXI. Század Intézet Kiadó
  • Talán mégsem következmények nélküli ország; Kairosz, Budapest, 2006 (…és mégis élünk!)
  • Egy következmények nélküli ország. Kairosz, Budapest, 2004
  • Pártrendszerek. Nyugat-Európa, Közép-Európa, Magyarország. Századvég, Budapest, 2001 (Tanítani)
  • 2000: Pártrendszerek. Nyugat-Európa, Közép-Európa, Magyarország (tanulmánykötet), Századvég Kiadó
  • 2004: Die alte Elite in neuen demokratischen Ungarn. In: K.-J. Veen (ed.): Alte Eliten in jungen Demokratien? Böhlau Verlag, Köln-Weimar-Wien
  • 1999: Hungary. In: Smith, I. – Teague, E. (eds): Democracy in the New Europe. The Greycoat Press, London
  • Egy következmények nélküli ország; Századvég, Budapest, 1998 (Tollforgó)
  • A népi-urbánus vita tegnap és ma; Napvilág, Budapest, 1997 (Politikatörténeti füzetek)
  • Rendszerváltásban Magyarországon, 1990–1995. Tanulmányok, esszék. Villányi Úti Konferenciaközpont és Szabadegyetem Alapítvány, Budapest, 1996 (Villányi úti könyvek)
  • A magyarországi pártrendszer 1987–1995. Kialakulástörténet és jellemzők. Politológiai elemzés. Cserépfalvi, Budapest, 1996 (Scientia Hungariae)
  • A rendszerváltás szótára. Szöveg: Fricz Tamás, Karsai Gábor, Pap Emília, karikatúrák: Lehoczky István, szerk.: Vértes Csaba. Móra, Budapest, 1992
  • 1990: Állam, közvetítés, civil társadalom. Az individualizáció esélyei Magyarországon (tanulmánykötet). Akadémiai Kiadó
  • Az MSZMP és a tömegkommunikáció. A párt hivatalos nézetei a tömegkommunikáció politikai intézményrendszerben betöltött, illetve társadalmi szerepéről az 1957–1986 közötti tájékoztatáspolitikai témájú dokumentumok tükrében. TK, Budapest, 1988 (Tanulmányok, beszámolók, jelentések. Tömegkommunikációs Kutatóközpont)

Díjai, elismerései

szerkesztés
  1. Czech National Authority Database. (Hozzáférés: 2022. június 8.)
  2. Kairosz Könyvkiadó. Ph.D Fricz Tamás. kairosz.hu. [2021. június 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. május 29.)
  3. Professional CV. (Hozzáférés: 2021. május 29.)