Gál Miklós

(1979–) magyar közgazdász

Gál Miklós (Dunaújváros, 1979. július 6. –) magyar szakközgazdász, üzletember

Gál Miklós
Született1979. július 6. (44 éves)
Dunaújváros
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaközgazdász
Iskolái
SablonWikidataSegítség

Tanulmányai szerkesztés

Első, közgazdász diplomáját 2002-ben a Dunaújvárosi Főiskola gazdálkodási szakán szerezte. 1999-2000 között Londonban a Croydon College(wd) hallgatója volt. 2002-ben Nemzetközi Bankárképzőben értékpapírforgalmazó jogi vizsgát tett. 2014-ben a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán csődjogi jogi szakokleveles szakember, 2017-ben a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán bizalmi vagyonkezelő szakközgazdász képesítést szerzett. 2014-ben a Pécsi Tudományegyetemen felszámolási és vagyonfelügyeleti szakközgazdász szakirányú továbbképzésen vett részt. Erdészeti és vadgazdálkodási technikusi, továbbá mezőgazdasági technikusi és bio-nyövénytermesztő végzettséggel is rendelkezik.

Szakmai pályafutása szerkesztés

Szakmai pályafutását 2002-ben a GE Capital Services Budapest Bank Rt.-nél kezdte, ahol 2005-ig több területen is (lakosság, belső ellenőrzés) dolgozott, majd vállalati tanácsadóként vállalati ügyfelek akvizíciójával, hitelezésével foglalkozott. 2005-től az Arthur Bergmann Budapest Kft. ügyvezetőjeként (könyvelés és pénzügyi tanácsadás) tevékenykedett, 2010-ben a Locomotice CEE Kft. (építőipar, vasútépítés) ügyvezetője lett. 22017-től igazgatósági tisztséget töltött be a Diófa Alapkezelő Zrt.-ben, a Centrál Takarék Szövetkezetben, valamint elnöke volt a 3A Takarékszövetkezetnek. A Centrál és a 3A takarékok vezetőjeként aktívan részt vett a takarékszövetkezeti szektor új stratégiájának kidolgozásában és a takarékszövetkezeti szektor országos integrációjában,[1] aminek révén a korábbi, több mint 50, eltérő termékekkel, informatikai háttérrel, arculattal, eltérő szabályok mentén működő takarék laza csoportjából 2019 végére egyetlen, korszerű, hatékonyan működő, országos lefedettségű, univerzális bank Archiválva 2019. június 3-i dátummal a Wayback Machine-ben jött létre. Részben hazai, részben multinacionális vállalatok, pénzintézetek, befektetési és vagyonkezelő társaságok vezetőjeként jelentős piaci tapasztalatra tett szert a stratégiai befektetések, akvizíciók, továbbá a vagyonkezelés terén. 2018- 2020 között a STATUS Capital Zrt. igazgatósági tagja, valamint 2018-ban a DBH Investment Zrt. Archiválva 2019. május 5-i dátummal a Wayback Machine-benigazgatóságába is beválasztották. 2018-2020 között a TIGÁZ Zrt. felügyelőbizottságának tagja, 2019. július 1- 2020. június 30. között az Opus Global Nyrt. vezérigazgatója,[2][3] 2021-ig a Takarékbank Zrt. leányvállalatainak irányítását látta el. 2017-től 2023-ig az Abraham Goldmann Bizalmi Vagyonkezelő Zrt. igazgatóságának tagja.

Németből és angolból középfokú nyelvvizsgával rendelkezik.  

Jegyzetek szerkesztés

  1. Egyesítik erőiket a takarékok. Magyar Takarék. (Hozzáférés: 2019. július 1.)
  2. Mozgalmasabb időszak következik (magyar nyelven). Világgazdaság. [2019. július 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. július 1.)
  3. Tájékoztatás a társaság vezető tisztségviselőiről (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2019. július 1.)