Gárday Lajos

(1884–1962) színész

Gárday Lajos, született: Nekitti Lajos Kamill, névváltozat: Gárdai (Mócs, 1884. július 14.Budapest, 1962. augusztus 26.)[2] színész.

Gárday Lajos
SzületettNekitti Lajos Kamill
1884. július 14.
Mócs
Elhunyt1962. augusztus 26. (78 évesen)
Budapest
HázastársaVarga Katalin
(h. 1918–1919)
Frommer René
(h. 1926–1962)
Foglalkozásaszínész
SírhelyeFarkasréti temető (611-Beloter-260)[1]

A Wikimédia Commons tartalmaz Gárday Lajos témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Életútja szerkesztés

1904-ben lépett színpadra, majd 1908-tól Kolozsvárott játszott. 1909-től 1911-ig Kunhegyi Miklós vándortársulatával járta az országot, s ezután három évet töltött Brazíliában. Itt dolgozott fizikai munkásként, sofőrként, és volt tengerész is, továbbment Uruguayba, ahol felvette az állampolgárságot. 1928-tól 1931-ig tagja volt az Új Színháznak, 1933-ban az Új Színpadon játszott, 1934–36-ban pedig a Kamara Színház művésze volt. 1945-ben az igazolóbizottságtól feddést kapott, de fellépett 1944 és 1949 között a Nemzeti Színházban. 1950 és 1957 között a Fővárosi Operettszínházban játszott, 1957-től 1960-ig a Petőfi, 1961–62-ben a Jókai Színházban lépett színpadra. 1962-ben egy autóbusz gázolta el a Vígszínház előtt, a Honvéd utca és Szent István körút sarkán, súlyos koponyasérülésébe a helyszínen belehalt.

Gyakran feltűnt epizódszerepekben, általában nagybajuszú, ízes beszédű paraszti figurákat formált meg.

Családja szerkesztés

Nekitti Leó és Száva Berta fiaként született. Első felesége Varga Katalin hivatalnoknő volt, akivel 1918. december 31-én kötött házasságot Budapesten, az Erzsébetvárosban,[3] majd 1919-ben elváltak.[4] Második felesége Frommer René volt, akit 1926. október 21-én vett nőül Budapesten, a Terézvárosban.[5]

Fontosabb színházi szerepei szerkesztés

Filmszerepei szerkesztés

  • A kétarcú asszony (1920) - apacs
  • Nick Winter négy új kalandja (1920) - Canoble / Canobio
  • Repülő arany (1932) - rabló
  • Ítél a Balaton (1932) - halász
  • Rákóczi induló (1933, magyar-német-osztrák) - Lóránt hadnagy tisztiszolgája
  • Márciusi mese (1934) - gazda
  • Az új rokon (1934) - fogoly
  • Lila akác (1934) - rendőr
  • Címzett ismeretlen (1935) - kertész
  • Szent Péter esernyője (1935) - gogovai jegyző
  • Az új földesúr (1935) - Anton, kocsis
  • Légy jó mindhalálig (1936) - Dorogi
  • Évforduló (1936) - kórházi portás
  • Tisztelet a kivételnek (1936) - őrmester
  • Nászút féláron (1936) - nápolyi szállodaportás
  • Mária nővér (1936) - Gyuri bácsi
  • A férfi mind őrült (1937) - házfelügyelő
  • Viki (1937) - Péter, Hadházyék kocsisa
  • 120-as tempó (1937) - Feri bácsi, Leviczky nagybátyja
  • Két fogoly (1937) - sofőr
  • A falu rossza (1937) - csendbiztos
  • Az örök titok (1938) - Arthur Loser, sekrestyés
  • Uz Bence (1938) - Barza, inspektor
  • 13 kislány mosolyog az égre (1938) - Péter bácsi, intéző
  • Szegény gazdagok (1938) - Onuc, Anica apja
  • Magyar feltámadás (1938-39) - cseh katona
  • Bors István (1938-39) - Mihály, inas
  • Földindulás (1939) - pap
  • A nőnek mindig sikerül (1939) - rendező
  • Sarajevo (1940) - orosz sorozótiszt
  • Ismeretlen ellenfél (1940) - bevezető szöveg narrátora (csak hang)
  • Mindenki mást szeret (1940) - bíró
  • Tokaji aszú (1940) - Rókus, cseléd
  • A szerelem nem szégyen (1940) - raktárnok a kikötőben
  • Elnémult harangok (1940) - pásztor
  • Szeressük egymást (1940) - munkás
  • Sárga rózsa (1940) - számadó
  • Eladó birtok (1940) - Szurina Mihály, betyár
  • András (1941) - gépész Nohapusztán
  • Dr. Kovács István (1941) - Balog Sándor, Ágnes apja
  • Régi keringő (1941) - Károly, Bakonyi inasa
  • Emberek a havason (1941-42) - Ülkei Ádám
  • Tavaszi szonáta (1942) - öreg halász
  • Estélyi ruha kötelező (1942) - detektív
  • A harmincadik... (1942) - bányász
  • Szerető fia, Péter (1942) - Sós János, Juliska apja
  • Katyi (1942) - rendőr
  • A láp virága (1942) - Kelemen István, kovács a börtönben
  • Ragaszkodom a szerelemhez (1943) - Török Bálint, Vali apja
  • Féltékenység (1943) - Surján Bálint paraszt
  • És a vakok látnak... (1943) - Antal vasutas
  • Rákóczi nótája (1943)
  • Aranypáva (1943) - Révi, juhász
  • Ágrólszakadt úrilány (1943) - remete
  • Ördöglovas (1943) - istállómester a grófnál
  • A két Bajthay (1944) - Pista bácsi, paraszt
  • Az első (1944) - Jani bácsi, intéző
  • Kétszer kettő (1944, újraforgatva 1945) - Dobó Vince gazda, Marika apja
  • A tanítónő (1945) - paraszt
  • Ének a búzamezőkről (1947) - orvos
  • Talpalatnyi föld (1948) - Balog Mihály, kubikos
  • Melyiket a kilenc közül? (1957, rövid)
  • Éjfélkor (1957) - orvos
  • Vasvirág (1958)
  • Tegnap (1959)
  • A harminckilences dandár (1959)
  • Pár lépés a határ (1959)
  • Mindenki ártatlan? (1961)
  • Zápor (1961)
  • Az ígéret földje (1961)
  • Jó utat, autóbusz (1961)
  • Felmegyek a miniszterhez (1962)
  • Pesti háztetők (1962)
  • Angyalok földje (1962)
  • Isten őszi csillaga (1963)

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés