Gárdos Mária (eredeti neve: Grünfeld Mariska) (Pintér Györgyné) (Nagyberény, 1885. október 1.Budapest, 1973. január 23.) magyar írónő, újságíró, a szocialista nőmozgalom egyik vezetője.

Gárdos Mária
Gárdos Mária (1947)
Gárdos Mária (1947)
Született Grünfeld Mariska
1885. október 1.
Nagyberény
Elhunyt 1973. január 23. (87 évesen)
Budapest
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
Házastársa Bresztovszky Ernő,[1] Pintér György
Foglalkozása író, újságíró, politikus
Sírhely Fiumei Úti Sírkert[2]

Gárdos Mária aláírása
Gárdos Mária aláírása

ÉleteSzerkesztés

Grünfeld Mór és Müller Janka lánya. Családi hagyomány vitte szinte gyerekként a magyar szociáldemokrácia soraiba. Tizenöt éves korában lett a párt tagja, s ekkor jelent meg első írása a Népszavában. Alapítója, majd vezetőségi tagja a Kereskedelmi Alkalmazottak és Magántisztviselők Szakegyletének. Alapítója a Nők Asztaltársaságának, majd 1903-ban első elnöke a Magyarországi Nőmunkás Egyesületnek, s alapító szerkesztője az 1905-ben indult Nőmunkásnak. A szociáldemokrata nőmozgalom ekkoriban még határozottan állást foglalt a „szabad szerelem” és a házassági anyakönyvi kivonat nélküli együttélés mellett. Gárdos Mariska „nyíltan és bátran” hirdette a szociáldemokrata nőmunkások 1905. évi országos értekezletén, valamint újságcikkeiben „a szabad szerelem létjogosultságát, sőt fölényét a házasság örve alatt, szemünk előtt folyó erkölcstelenségekkel szemben”. Gárdos alig fogott bele beszédének ebbe a szakaszába, az országos értekezletre kirendelt hivatali biztos a témába vágó minden további megnyilvánulást megakadályozott.[3]

Politikai és irodalmi munkássága népszerűvé tette a progresszív közvéleményben. Elismerően írt róla Ady Endre, s barátjának mondhatta többek közt Szabó Ervint. Első férje, Bresztovszky Ernő is kiemelkedő alakja volt a szocialista publicisztikának. Részt vett a haladó magyar irodalom és a szocialista munkásmozgalom kapcsolatát építő Népszava Olvasótár létrehozásában. Mint a párt nőszervező bizottságának titkára és mint szónok, agitátor országosan ismert személyiség volt, és tekintélyes alakja a nemzetközi szocialista nőmozgalomnak. 1912–1913-ban agitációs körúton járt az Egyesült Államokban, s közreműködött az ottani magyar nyelvű szociáldemokrata újság szerkesztésében.

Hazatérve némiképp visszavonult a nőmozgalomtól, s inkább újságírói, illetve szakszervezeti tevékenységet folytatott. A forradalmak idején azonban ismét szerepet vállalt a nőmunkás-mozgalomban, a Magyarországi Tanácsköztársaság idején az 500-as Tanács, a Népgazdasági Tanács, a Szellemi Termékek Országos Tanácsának tagja, a Vörös Ujság egyik szerkesztője, a népgyűlések gyakori szónoka. A Tanácsköztársaság megdöntése után egy ideig itthon bujkált, majd Bécsbe emigrált, s egyik vezetője lett a szociáldemokrata emigráció Világosság-csoportjának. A kommunistákhoz való viszonyát feszültté tette az a körülmény, hogy Frida húgát a Szovjetunióban kémkedés gyanújával letartóztatták, majd 1926-ban kivégezték. Mégis vele tartott kapcsolatot Landler Jenő, s az évtized végén vele kereste az együttműködést Garami Ernő.

Gárdos Mariska egyre nehezebben viselte el az emigrációt. Mélyen megrendítette Kunfi Zsigmond, majd Kalmár Henrik öngyilkossága, s ezért úgy döntött, hogy 1932-ben minden kockázatot vállalva hazatér. Itthon a Világosság-csoport szellemisége jegyében szigorú kritikusa volt a hazai pártvezetésnek, és az MSZDP propagandabizottságának tagja volt. 1935-ben izgatásért egyévi börtönbüntetésre ítélték.

Bár látása egyre gyengült, jelentős irodalmi, műfordítói és publicisztikai tevékenységet folytatott. Az ezekben az években írott munkái közül a legismertebb A nő a történelem sodrában. Népszerű szónoka volt a rendszeres pártnapoknak, és híresek voltak szemináriumai. Radikális antifasiszta megnyilvánulásaiért gyakran indítottak ellene eljárást, s a második világháború éveiben internálták. 1945 februárjában a Magyar Kommunista Párt tagja lett, a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége egyik alapítója és első ügyvezető alelnöke, az Asszonyok című lap szerkesztő bizottságának tagja, 1947 és 1949 között a Szövetkezeti Élet főszerkesztője volt. 1949-től szinte megvakult, az aktív munkától visszavonulva csupán előadásokat tartott és önéletrajzának megírásával foglalkozott, amelyeket az 1960-as években két kötetben publikált. 1971-ben a Magyar Nők Országos Tanácsa örökös tiszteletbeli tagjává választották.

JegyzetekSzerkesztés

MűveiSzerkesztés

  • Az igazság, az élet (tanulmány, 1906)
  • Kilenc hónap (elbeszélés, 1919)
  • A jó Lujza (Louise Michele-ről, regény, 1936)
  • Trier legszebb lánya (Marx Károlyné, Westphallen Jenny, regény, 1938)
  • A nő a történelem sodrában I.-III. 1939-1940 (1942)
  • Szállj gondolat (visszaemlékezések, 1961)
  • Kukoricán térdepelve (visszaemlékezések, 1964)
  • Százarcú élet (visszaemlékezések, 1975)

IrodalomSzerkesztés

  • Kende János (szerk.): Gárdos Mariska. Szemelvények, dokumentumok. (Bp., 1985).
  • Izsáky Margit: Nagy idők tanúi (Asszonyok, 1969. 3. sz.)
  • Zsigmondi Mária: Gárdos Mariska (Nők Lapja, 1973. S. sz.)
  • Máriássy Judit: Ki volt Gárdos Mariska? (Élet és Irodalom, 1975. 18. sz.)
  • Köves Rózsa: Gárdos Mariska emlékezete (Magyar Nemzet, 1975. máj. 1.)
  • Kádár Judit: „Otthonod az uradé”. Három 20. századi magyar képes hetilap nőképe. (Médiakutató, 2002. tél)
  • Susan Zimmermann: A magyar nőmozgalom és a „szexuális kérdés” a XX. század elején (Eszmélet, 42. sz.)
  • B. Kádár Zsuzsanna: A szociáldemokrata munkásnőpolitika a 20. század első felében (Rubicon, 2009. 4. sz.)
  • Varga Lajos (szerk.): A magyar szociáldemokrácia kézikönyve. (Napvilág Kiadó, Bp., 1999)

ForrásokSzerkesztés