G. Szabó Hunor

magyar dzsesszzenész

G. Szabó Hunor (Mezőtúr, 1979. március 3. –) magyar dobos, dzsesszzenész

G. Szabó Hunor
Életrajzi adatok
Született1979. március 3. (45 éves)
Mezőtúr
HázastársaNémeth Juci
Pályafutás
Műfajokjazz, rock, pszichedelikus rock
Aktív évek2008- napjainkig
EgyüttesThe Qualitons
Kapcsolódó előadó(k)Egy Kiss Erzsi Zene, Borbély Mihály Quartet, Smárton Trió, Kardos Négyes, Dzsindzsa
HangszerDob, Gitár
Tevékenységzenész, énekes, dobos, gitáros, dalszerző, zeneszerző
Együttesének weboldala
SablonWikidataSegítség

Zenei karrier szerkesztés

Már gyerekkorában is érdekelte a zene. Először gitározni, majd dobolni kezdett. Miután leérettségizett, Budapestre költözött, ahol zeneelméletet és zongorát tanult. 1999-2004 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára járt. Ott jazzdob szakon végzett. Amellett, hogy dobolt például Jónás Vera zenekarában, és még rengeteg másik zenekarban közreműködik, 2008-ban megalapította a The Qualitons együttest. A zenekar a 60-as, 70-es évek zenéjét idézi. Eleinte Kovács Kati kísérő zenekara volt, majd önálló karrierbe kezdtek. Ők voltak az első magyar zenekar, amely az Egyesült Államokban a KEXP rádióműsorban fellépett. Az együttesben G. Szabó a frontember, a fő zeneszerző, a ritmusgitáros, az énekes, emellett még dobol is. A The Qualitons mellett rengeteg másik zenekarban dobol, illetve gitározik.

Testvére Szávai Viktória színésznő.[1] Párja Németh Juci énekesnő. Gyermekük 2018-ban született.[2]

Zenekarai szerkesztés


Hangszerek szerkesztés

Diszkográfia szerkesztés

Közreműködőként szerkesztés

  • Misztrál-Ösvény (2002)
  • Various-Jazz tanszak (2002)
  • Kampec Dolores+Grencsó István-Koncert! (2003)
  • Egy Kiss Erzsi Zene-Röné Álma (2004)
  • Egy Kiss Erzsi Zene - Kinono (2006)
  • Szilárd Mezei Ensemble-Nád (2008)
  • Grencsó Open Collective With Lewis Jordan - Homespun In Black And White (2009)
  • Dzsindzsa - Panther's Play (2009)
  • Szilárd Mezei Szabad Quartet - Februári Fadöntés (2010)
  • Gringo Sztár - Pálinka Sunrise (2011)
  • Szilárd Mezei Szabad Quintet - Singing Elephant (2012)
  • Sena Dagadu - Lots Of Trees (2013)
  • Szilárd Mezei International Improvisers Ensemble-Karszt (2014)
  • Dzsindzsa-Fuss (2016)
  • Dzsindzsa - Ne Aggódj! (2019)

The Qualitons szerkesztés

Díjak szerkesztés

2019: Fonogram-díj (The Qualitons)

Jegyzetek szerkesztés

  1. Ildikó, Antal-Ferencz: A versmondás csodálatos dolog – Szávai Viktória a Mandiner.családnak | Mandiner (magyar nyelven). mandiner.hu. (Hozzáférés: 2020. október 13.)
  2. Evia: Németh Juci: 20 éve pörgök, de júliustól egy ideig nincs több koncert (magyar nyelven). Music & Me, 2018. június 10. (Hozzáférés: 2020. október 13.)

Források szerkesztés

  1. G. Szabó Hunor (angol nyelven). Discogs. (Hozzáférés: 2019. december 28.)
  2. G. Szabó Hunor (magyar nyelven). PORT.hu. (Hozzáférés: 2019. december 28.)