Geduly Bogyoszló

Geduly Bogyoszló (Losonctamási, 1802. november 27.Galgaguta, 1878. július 25.) evangélikus lelkész.

Geduly Bogyoszló
Született 1802. november 27.
Elhunyt 1878. július 25. (75 évesen)
SablonWikidataSegítség

ÉleteSzerkesztés

Tamásiban született Nógrád megyében, ahol atyja Geduly János szintén lelkész, édesanyja Toperczer Zsuzsanna volt. Tanult Rimaszombatban, Rozsnyón, Pozsonyban és Bécsben. 1824-ben szentelték föl jólsvai segédlelkésszé, ahol nemsokára rendes lelkész lett. 1827. március 18-án Gután választották meg papnak. A nógrádi evangélikus esperesség először al-, majd főesperessé választotta; ez utolsó kitüntetést már el nem fogadta. Az 1850-es években a kormány helyettes szuperintendenséggel és 6000 forint fizetéssel kinálta meg, de ezt sem fogadta el.

1877. október 11-én lemondott hivataláról és a papi fizetés egyharmadával nyugalomba vonult. Élete hátralévő részét Gután töltötte Vilma lányánál. Halála után Svehla János uhorszkai és Wladár Miksa sziráki lelkészek temették el, templomban tartott gyászszertartással.

Egyházi beszédei megjelentek a Protestans Alkalmi Beszédtárban (Pest, 1871. I. II. k.)

MűveiSzerkesztés

  • Halotti beszéd, melyet néhai Ebeczki Tihanyi Tamás ur, Tolna vármegye főispánjának Kis-Csalomián Sz.-András hava 8. 1834-ben tartatott gyászünnepen elmondott. Pest, 1834
  • Gyászbeszéd néhai Szandai Sréter János nógrádmegyei alispán hamvai felett. Pest, 1842 (többekkel együtt tartott Gyászbeszédek és imák czímű munkába)
  • Gyászünnep, mely néhai Felső-Kubini és Nagy-Olaszi Kubinyi András urnak... hamvai felett a tamási evangy. egyházban 1851. jún. 29. tartatott. Pest (G. beszédével)

ForrásokSzerkesztés