Geoffrey of Monmouth
Monmouth-i Gottfried, angolosan Geoffrey of Monmouth (latinul: Galfridus Monemutensis, Galfridus Arturus, Galfridus Artur, walesiül: Gruffudd ap Arthur, Sieffre o Fynwy), (1090 körül – 1155 körül) latin nyelven író középkori angol krónikás, egyházi ember, akinek hírnevét fő munkája, a Historia Regum Britanniae alapozta meg, amely a maga idejében nagyon népszerű volt és a 16. századig kritikátlanul hivatkoztak rá. Nyomtatásban először 1508-ban, Párizsban jelent meg és számos nyelvre lefordították az eredeti latinból.
Geoffrey of Monmouth | |
Életrajzi adatok | |
Született | 1090 körül Monmouth |
Elhunyt | 1155 körül (kb. 65 évesen) Llandaff Cathedral |
Ismeretes mint | történetíró |
Nemzetiség | angol |
Iskolái | Oxfordi Egyetem |
Pályafutása | |
Szakterület | történettudomány |
Jelentős munkái | Historia Regum Britanniae |
A Wikimédia Commons tartalmaz Geoffrey of Monmouth témájú médiaállományokat. |
Élete
szerkesztésGeoffrey valószínűleg 1100 és 1110 között született[1] Walesben vagy a walesi határvidéken. 1129-ig nagykorúvá kellett válnia, ugyanis ekkor tanú volt egy oklevél aláírásánál.
A Historiában magát Galfridus Monumetensis néven, azaz Monmouthi Geoffrey néven említi, ami arra utal, hogy szoros kapcsolata volt a walesi kisvárossal Monmouthszal, ami esetleges szülőhelyére utalhat.[2] Geoffrey művei arról tesznek bizonyságot, hogy nagyrészt ismerte a vidék helyneveit.[2] A kortársai számára Galfridus Artur(us) (vagy ennek változatai) néven volt ismert.[1][2] A névben szereplő Arthur utalhat az apja nevére, de lehet írói álnév is, ismerve Geoffrey tudományos érdeklődését.[1]
Korábbi tudósok Geoffrey walesi származását feltételezték, illetve azt, hogy legalább walesiül beszélt.[1] Ennek ellenére úgy tűnik, hogy Geoffrey walesi nyelvismerete hiányos volt,[1] és napjainkban általánosan elfogadott tény, hogy nincs valódi bizonyíték sem walesi, sem pedig walesi-normann származására, ellentétben például Walesi Geralddal (latinul: Giraldus Cambrensis).[2] Nagy valószínűséggel ugyanazon francia nyelvet beszélő, a walesi határon megtelepedett elit sarja, mint Walesi Gerald, Walter Map és Robert, Gloucester 1. grófja, akinek Geoffrey Historiáját ajánlotta.[1] Többek között Frank Stenton véleménye, hogy Geoffrey szülei azon bretonok közül kerültek ki, akik részt vettek Hódító Vilmos hadjárataiban és Wales délkeleti részén telepedtek le.[2] Monmouth a breton urak uralma alatt állt 1075[2] vagy 1086[1] óta, és a Galfridus, valamint az Arthur név (amennyiben patronümikonként értelmezettek) gyakoribb volt a bretonok, mint a walesiek körében.[2]
Valószínűleg egy ideig a monmouthi bencés szerzetházban szolgált.[3] Felnőtt életének javát mégis Walesen kívül töltötte. 1129 és 1151 között neve hat Oxford környéki oklevelen bukkan fel, néha magisterként (tanár) jelölve.[1] Nagy valószínűség szerint szekuláris kanonok volt a St. George’s College-ban. Az általa aláírt oklevelek mindegyikét Walter oxfordi főesperes is ellátta kézjegyével, aki szintén kanonok volt ugyanazon templomban. Egy másik gyakori társaláíró Monmouthi Ralph (angolul: Ralph of Monmouth), lincolni kanonok.[1]
1152. február 21-én Theobald of Bec canterburyi érsek felszentelte a St. Asaph egyházmegye püspökévé, miután tíz nappal korábban papnak szentelte fel. „Nincs bizonyíték róla, hogy valaha is ellátogatott volna egyházmegyéjébe”, írja Lewis Thorpe, „ami Owain Gwynedd háborúi miatt valószínűtlen lett volna.”[4] Úgy tűnik, 1154. december 25. és 1155. december között hunyt el, legalábbis a walesi krónikák szerint, ugyanis ekkor nevezték ki utódját, Richardot.[1]
Historia Regum Britanniae
szerkesztésGeoffrey számos érdekes művet írt, mindegyiket latinul, a középkori európa tudás és irodalom nyelvén. Fő műve a Historia Regum Britanniae (magyarul: Britannia királyainak története) a legismertebb a mai olvasók számára. A mű Britannia történetét meséli el az első, Brutus (a trójai hős, Aeneas leszármazottja) által alapított településtől egészen Cadwallader haláláig. A mű taglalja Iulius Caesar britanniai hadjáratát, valamint két — később Shakespeare által is feldolgozott — király, Leir és Cymbeline történetét illetve Artúr király történetének egyik első részletes bemutatását.
Az ajánlásában Geoffrey azt állítja, hogy a könyv „egy régi breton nyelvű könyv fordítása”, amely „rendezetten meséli Britannia királyainak történetét” és amelyet Walter, oxfordi főesperestől kapott. Mai történészek elvetik ezt az állítást.[5] Az viszont valószínűnek tűnik, hogy a főesperes valóban adhatott Geoffreynak walesi nyelven íródott anyagot, amiből inspirálódhatott, hiszen Geoffrey tisztsége és ismeretsége a főesperessel nem engedték volna meg, hogy ok nélkül állítson ilyesmit.[6] A mű nagy része a 9. századi walesi-latin nyelvű Historia Britonumon, Béda Historia ecclesiastica gentis Anglorumán és Gildas 6. századi polémiáján (De Excidio et Conquestu Britanniae) alapul, kiegészítve bárdok szájhagyományaival, családfákkal, illetve Geoffrey saját fantáziájának termékeivel.[7] Kézirati anyagok cseréje során Robert of Torigni a Historia regum Britanniae egyik másolatát adta át Henry of Huntingtonnak, amelyet mindketten kritikátlanul, autentikus történelmi forrásként használtak fel későbbi műveikben,[8] aminek köszönhetően Geoffrey fikciói beépültek a köztörténetbe.
A művet ma irodalmi alkotásként tartják számon, mint egy nemzeti mítoszt, amely kevés megbízható történelmi adatot tartalmaz. Emiatt számos tudós egyetért William of Newburgh-gel, aki 1190-ben a következőket írta: „nagyon világos, hogy minden, amit ez az ember Arthurról és utódairól, illetve a Vortigerntől számított elődeiről írt, kitalálás, részben általa, részben mások által.” Más kortársak sem igen hittek Geoffrey művének. Giraldus Cambrensis egy démonok által megszállt ember élményeit hozza fel példaként: „amennyiben a gonosz szellemek már nagyon sanyargatták, János apostol evangéliumát ráhelyezték mellkasára és ekkor, madarak módjára, azonnal eltűntek; de amikor a könyvet elvették és helyére Geoffrey Arthur Bretonok története került, azonnal ismét megjelentek a testén és a könyvön, nagyobb számban és a szokásosnál hosszabb ideig”.[9]
Ennek ellenére főműve széles körben elterjedt a középkori Nyugat-Európában: Acton Griscom 186 létező kéziratot számolt össze 1929-ben, és azóta még azonosítottak másokat is.[10] Jelentős utóélete volt különböző formákban, beleértve fordításokat és feldolgozásokat, mint az anglo-normann Roman de Brut, a középangol Brut és számos névtelen közép-walesi változat (walesiül: Brut y Brenhinedd),[11] amelyek mind igaz beszámolóként tekintenek rá.
Egyéb művei
szerkesztésGeoffrey első megjelent írása valószínűleg a Prophetiae Merlini (magyarul: Merlin jóslatai) volt, amelyet valamikor 1135 előtt írt és amelyik megjelenik önállóan is, de a Historia részeként is. Egy sor, Merlinnek tulajdonított obskurus profetikus megnyilatkozás, amelyekről Geoffrey azt állítja, hogy egy pontosabban meg nem határozott nyelvből fordított. Ebben a munkájában Geoffrey a Myrddinnek tulajdonított profetikus írások régi walesi hagyományából merített, bár Myrddin történetét munkásságának ebben a szakaszában még csak kevésbé ismerte.[12] Számos, Geoffrey életében megtörtént történelmi esemény olvasható ki a jóslatokból, például a White Ship elsüllyedése 1120-ban, amelyben életét vesztette Vilmos Adelin, I. Henrik angol király fia.[1] Ez a mű volt többek között az 1141 és 1155 között John of Cornwall által írt hasonló című eposz egyik forrása.
Geoffrey vezette be a Merlin nevet, a walesi Myrddin alapján. A walesi tudós, Rachel Bromwich megállapította, hogy ez a hangváltás különös. Gaston Paris szerint azért volt szükség a névváltásra, mert az eredeti név nagyon hasonlított a francia merde szóra (jelentése ürülék).[13] Az első, a walesitől eltérő nyelven íródott, a próféta életéről szóló művet széles körben olvasták és a jóval későbbi Nostradamus próféciáihoz hasonlóan hitelt is adtak neki. John Jay Parry és Robert Caldwell megjegyezték, hogy a próféciákat „a legkomolyabban tanulmányozták számos nemzetben, még a legtanultabbak és legbölcsebbek is” és 1445-ig felmenően hiszékenységi példákat soroltak fel.[14]
Merlin és Artúr király mondakörének átalakításával megalapozta kettejük mítoszának népszerűségét a későbbi irodalomban, sőt, egészen napjainkig. A tudósok nagy részének egybehangzó véleménye, hogy Geoffrey az artúri mondakör kánonjának fő megalapozója.[15] A Historia hatása hatása a mondakörre olyannyira hatalmas, hogy a témában íródott műveket pre- és post-Galfridiként csoportosítják, annak függvényében, hogy Geoffrey munkássága befolyásolta-e vagy sem azokat.
Egy harmadik Geoffreynek tulajdonított mű a hexameterben íródott eposz, a Vita Merlini (magyarul: Merlin élete). A mű inkább támaszkodik hagyományos forrásokra, mint más művei. Ebben az erdők Merlinjeként (latinul: la) illetve a skótok Merlinjeként (latinul: la) jelenik meg, mint egy őrült és bánatos kitaszított öreg ember. A történet a Historiában leírt események után zajlik, de a szerző megpróbálja ezeket összefüggésbe hozni a próféta korábbi cselekedeteivel, különösen amik Vortigernhez és Artúrhoz kötődnek. Ez a mű nem terjedt el széles körben és csak egy 13. századi kézirat alapján sikerült Geoffreynak tulajdonítani, de számos rá jellemző tartalmi és szerkesztési elemet tartalmaz, így a kritikusok elfogják az ő munkájaként.[1]
Magyarul
szerkesztés- Arthur király históriája. Geoffrey of Monmouth Britannia királyainak története című krónikájából; ford., jegyz., utószó Kiss Sándor; Attraktor, Máriabesnyő, 2011 ISBN 9789639857827
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ a b c d e f g h i j k l J. C. Crick, "Monmouth, Geoffrey of (d. 1154/5)", Oxford Dictionary of National Biography, Oxford University Press, 2004, accessed 7 June 2009
- ↑ a b c d e f g Roberts, "Geoffrey of Monmouth, Historia Regnum Britanniae and Brut y Brenhinedd", p. 98.
- ↑ Dunn, Charles W.. Bibliographical Note to History of the Kings of Britain. E.P Dutton & Co. (1958)
- ↑ The History of the Kings of Britain (London: Penguin Books, 1966), p. 12.
- ↑ Richard M. Loomis, The Romance of Arthur New York & London, Garland Publishing, Inc. 1994, pg. 59
- ↑ Michael Curley, Geoffrey of Monmouth, p. 12
- ↑ Thorpe, Kings of Britain pp. 14–19.
- ↑ C. Warren Hollister, Henry I (Yale English Monarchs), 2001:11 note44.
- ↑ Gerald of Wales, The Journey through Wales/The Description of Wales (Lewis Thorpe ed.), Penguin, 1978, Chapter 5, p 116.
- ↑ Thorpe, Kings of Britain p. 28
- ↑ Thorpe, Kings of Britain p. 29
- ↑ Ziolkowski, p. 152.
- ↑ Bromwich, Trioedd Ynys Prydein: The Welsh Triads, second edition [Cardiff: University of Wales, 1978], p. 472 n.1.
- ↑ John Jay Parry and Robert Caldwell. "Geoffrey of Monmouth" in Arthurian Literature in the Middle Ages, Roger S. Loomis (ed.), Clarendon Press, Oxford University, 1959, p. 79
- ↑ Thorpe, Kings of Britain, p. 20ff., particularly pp. 20–22 & 28–31.
Fordítás
szerkesztés- Ez a szócikk részben vagy egészben a Geoffrey of Monmouth című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
szerkesztés- Geoffrey of Monmouth. "The History of the Kings of Britain." Edited and translated by Michael Faletra. Broadview Books: Peterborough, Ontario, 2008. ISBN 1-55111639-1
- Geoffrey of Monmouth. The History of the Kings of Britain. Translated, with introduction and index, by Lewis Thorpe. Penguin Books: London, 1966. ISBN 0-14-044170-0
- John Jay Parry and Robert Caldwell. "Geoffrey of Monmouth" in Arthurian Literature in the Middle Ages, Roger S. Loomis (ed.). Clarendon Press: Oxford University. 1959. ISBN 0-19-811588-1
- N. J. Higham. King Arthur: Myth-making and History, London and New York, Routledge, 2002, ISBN 0415213053
- John Morris. The Age of Arthur: A History of the British Isles from 350 to 650. Barnes & Noble Books: New York. 1996 (originally 1973). ISBN 1-84212-477-3
- Brynley F. Roberts. "Geoffrey of Monmouth, Historia Regnum Britanniae and Brut y Brenhinedd" in The Arthur of the Welsh: The Arthurian Legend in Medieval Welsh Literature, Cardiff, University of Wales Press, 1991, ISBN 0708313078
- Curley, Michael. Geoffrey of Monmouth. New York: Twayne Publishers, 1994
- Ziolkowski, Jan (1990). "The Nature of Prophecy in Geoffrey of Monmouth's Vita Merlini". In Kugel, James L. (Ed.), Poetry and Prophecy: the Beginnings of a Literary Tradition. Cornell
- Bácsatyai Dániel: Gesta eorum digna aeternitate laudis. Századok, CXLVII. évf. 2. sz. (2013)