Főmenü megnyitása

PályafutásaSzerkesztés

Nemzeti játékvezetésSzerkesztés

1970-ig a területi szövetség által irányított mérkőzéseken működött, 1972-ben lett a legfelső szintű labdarúgó-bajnokság játékvezetője. Hazájában különösen népszerű, az újságírók elnevezték Monsieur Penaltynek (Büntetőrúgás úrnak), híres arról, hogy habozás nélkül ítéli meg a 11-esseket, akár a hazai csapat terhére is.[forrás?] A nemzeti játékvezetéstől 1982-ben vonult vissza.

Mottója: Az az ideális játékvezető, aki a mindig nyugodt marad a játéktéren, kifogástalan erőnléttel rendelkezik és tekintélye van mind a játékosok, mind a közönség előtt.[forrás?]

Nemzeti kupamérkőzésekSzerkesztés

Vezetett Kupa-döntők száma: 3.

Francia labdarúgókupaSzerkesztés

Három alkalommal kapott lehetőséget, hogy szakmai munkájának eredményességét kupadöntőn bizonyíthassa. Érdekesség, hogy Michel Vautrot vezette a legtöbb kupadöntőt, négy alkalommal. Amikor a francia JB elnöke lett, elnökségi határozattal úgy döntöttek, hogy egy játékvezető csak egy kupadöntőt vezessen. Lehetőséget kell teremteni – indokolta – minél több kiemelkedő képességű játékvezetőnek, hogy a döntőn megmérethesse magát. Ezt az utasítást a JB testülete – Vautrot 2003-ban lemondott – 2006-ban újra megerősítette.

Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma
1977. június 18. Princes Park Stadion, Párizs döntő AS Saint-ÉtienneStade de Reims 2 : 1 45 454
1980. június 7. Princes Park Stadion, Párizs döntő AS Monaco FCUS Orléans Football 3 : 1 46 136
1981. június 13. Princes Park Stadion, Párizs döntő S.E.C. Bastiais–AS Saint-Étienne 2 : 1 46 155

Nemzetközi játékvezetésSzerkesztés

A Francia labdarúgó-szövetség Játékvezető Bizottsága (JB) terjesztette fel nemzetközi játékvezetőnek, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 1975-től tartotta nyilván bírói keretében. A FIFA JB központi nyelvei közül a franciát beszéli. Több válogatott és nemzetközi klubmérkőzést vezetett, vagy működő társának partbíróként segített. A francia nemzetközi játékvezetők rangsorában, a világbajnokság-Európa-bajnokság sorrendjében többedmagával a 16. helyet foglalja el 8 találkozó szolgálatával. Az aktív nemzetközi játékvezetéstől 1982-ben búcsúzott. Válogatott mérkőzéseinek száma: 15.

Labdarúgó-világbajnokságSzerkesztés

A világbajnoki döntőhöz vezető úton Argentínába a XI., az 1978-as labdarúgó-világbajnokságra és Spanyolországba a XII., az 1982-es labdarúgó-világbajnokságra a FIFA JB játékvezetőként alkalmazta.

1978-as labdarúgó-világbajnokságSzerkesztés
Selejtező mérkőzésSzerkesztés
Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma
1977. január 28. Központi Stadion, Damaszkusz AFC zóna C. csoport) SzíriaIrán 0 : 1
1977. november 16. Windsor Park Stadion, Belfast előselejtező (4. csoport) Észak-ÍrországBelgium 3 : 0 8 000
1982-es labdarúgó-világbajnokságSzerkesztés
Selejtező mérkőzésSzerkesztés
Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma
1980. november 19. Luz Stadion, Lisszabon előselejtező (6. csoport) PortugáliaÉszak-Írország 1 : 0 60 000
1981. november 18. Wembley Stadion, London előselejtező (4. csoport) AngliaMagyarország 1 : 0 92 000

Labdarúgó-Európa-bajnokságSzerkesztés

Az európai-labdarúgó torna döntőjéhez vezető úton Olaszországba a VI., az 1980-as labdarúgó-Európa-bajnokságra és Franciaországba a VII., az 1984-es labdarúgó-Európa-bajnokságra az UEFA JB játékvezetőként foglalkoztatta.

1980-as labdarúgó-Európa-bajnokságSzerkesztés
Selejtező mérkőzésSzerkesztés
Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma
1978. október 11. José Alvalade Stadion, Lisszabon előselejtező (2. csoport) PortugáliaBelgium 1 : 1 35 000
1984-es labdarúgó-Európa-bajnokságSzerkesztés
Selejtező mérkőzésSzerkesztés
Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma
1982. október 13. Hampden Park Stadion, Glasgow előselejtező (1. csoport) SkóciaNDK 2 : 0 40 355
1982. december 4. Comunale Stadion, Firenze előselejtező (5. csoport) OlaszországRománia 0 : 0 50 478
1983. november 13. Luz Stadion, Lisszabon előselejtező (2. csoport) Portugália–Szovjetunió 1 : 0 75 000
Brit BajnokságSzerkesztés

1882-ben az Egyesült Királyság brit tagállamainak négy szövetség úgy döntött, hogy létrehoznak egy évente megrendezésre kerülő bajnokságot egymás között. Az utolsó bajnoki idényt 1983-ban tartották meg.

Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény
1978. május 20. Hampden Park Stadion, Glasgow selejtező SkóciaAnglia 0 : 1

Nemzetközi kupamérkőzésekSzerkesztés

Vezetett Kupa-döntők száma: 1.

Bajnokcsapatok Európa-kupájaSzerkesztés

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) JB szakmai munkájának elismeréseként megbízta a döntő találkozó koordinálására. A 28. játékvezető – a 4. francia – aki BEK döntőt vezetett.

Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma
1982. május 26. Feijenoord Stadion, Rotterdam döntő Aston Villa FCFC Bayern München 1 : 0 46 000

A magyar labdarúgó-válogatott mérkőzései (1902–1929)Szerkesztés

Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma
1976. április 30. Városi Stadion, Lausanne nem hivatalos mérkőzés SvájcMagyarország 1 – 0 10 000
1983. április 13. Municipal-stadion, Coimbra felkészülési (572. mérkőzés) PortugáliaMagyarország 0 – 0 15 000
1984. június 6. Heysel Stadion, Brüsszel felkészülési (586. mérkőzés) Belgium–Magyarország 2 – 2 15 000

Szakmai sikerekSzerkesztés

1993-ban a nemzetközi játékvezetés hírnevének erősítése, hazájában 10 éve a legmagasabb Ligában (osztályban) folyamatosan tevékenykedő, eredményes pályafutása elismeréseként, a FIFA JB felterjesztésére az 1965-ben alapított International Referee Special Award címmel és oklevéllel tüntette ki.

ForrásokSzerkesztés

Külső hivatkozásokSzerkesztés

Elődje:
Robert Wurtz

Kupadöntő
1976–1977

Utódja:
Achille Verbecke

Elődje:
Michel Vautrot

Kupadöntő
1979–1980

Utódja:
Georges Konrath

Elődje:
Georges Konrath

Kupadöntő
1980–1981

Utódja:
Michel Vautrot