Gerald Ford

amerikai ügyvéd, politikus, az Amerikai Egyesült Államok 38. elnöke (1974-1977)
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2023. december 7.

Gerald Rudolph Ford, ifj. (Omaha, Nebraska, 1913. július 14.Rancho Mirage, Kalifornia, 2006. december 26.) az Amerikai Egyesült Államok 38. elnöke 1974 és 1977 között, valamint 40. alelnöke 1973-tól 1974-ig. Ford volt az első alelnök, akit a huszonötödik alkotmánymódosítás értelmében jelöltek ki, majd 1974. augusztus 9-én, Richard Nixon elnök Watergate-botrány következményekénti lemondása után ő lett az első, aki sem az alelnöki, sem az elnöki pozícióra nem választás útján került.

Gerald Ford
1974 augusztusában
1974 augusztusában
Az Amerikai Egyesült Államok 38. elnöke
Hivatali idő
1974. augusztus 9. – 1977. január 20.
Alelnök(ök)1974 nem volt
1975-1977 Nelson Rockefeller
ElődRichard Nixon
UtódJimmy Carter
Az Amerikai Egyesült Államok 40. alelnöke
Hivatali idő
1973. december 6. – 1974. augusztus 9.
ElnökRichard Nixon
ElődSpiro Agnew
UtódNelson Rockefeller
Katonai pályafutása
Csatái

Született1913. július 14.
Omaha, Nebraska
Elhunyt2006. december 26. (93 évesen)
Rancho Mirage, Kalifornia
Sírhely
  • Gerald R. Ford Presidential Museum
  • Michigan
PártRepublikánus

SzüleiDorothy Ayer Gardner Ford
Leslie Lynch King Sr.
HázastársaBetty Ford
Gyermekei
  • Michael Gerald Ford
  • John Gardner Ford
  • Steven Ford
  • Susan Ford
Foglalkozásügyvéd
Iskolái
Halál okaérelmeszesedés
Vallásepiszkopális

Díjak
  • Elnöki Szabadság-érdemrend (1999. augusztus 11.)
  • Profile in Courage Award (2001)
  • Kongresszusi Aranyérem
  • Theodore Roosevelt Award (1975)
  • Horatio Alger-díj (1983)
  • II. Világháborús Győzelmi Érdemérem
  • Francis Boyer Award (1977)
  • a Keió Egyetem díszdoktora
  • honorary doctor of the Ohio State University
  • Order of the Cross of Terra Mariana, 1st Class (1996. február 16.)
  • Eagle Scout (Grand Rapids, 1927, Amerikai Cserkészszövetség)
  • Amerikai Hadjárati Érdemérem
  • Asiatic-Pacific Campaign Medal
  • Distinguished Eagle Scout Award
  • honorary doctor of the Hofstra University

Gerald Ford aláírása
Gerald Ford aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Gerald Ford témájú médiaállományokat.

Elnöki hivatali eskütételének kapcsán kijelentette: „Különleges körülmények között veszem át az elnöki hivatalt… A történelem egy olyan időszakában élünk, amely gondolkodásra késztet mindannyiunkat és fájdalmat okoz szívünkben.”

Ford (teljes nevén: Gerald Rudolph Ford) két botránynak köszönhette elnökségét. Spiro Agnew alelnök korrupciós vádak miatt lemondásra kényszerült 1973 októberében, és a XXV. alkotmánykiegészítés értelmében Nixon elnök jelölhette ki utódját. Gerald Fordot választotta, mivel mérsékelt republikánus politikus, aki senkit sem tett ellenségévé, így egyaránt elfogadható lesz mindkét párt számára. Ford 1973. december 6-án tette le az alelnöki esküt. A következő évben maga Nixon is lemondásra kényszerült a Watergate-ügy miatt, ekkor Ford lett az Amerikai Egyesült Államok elnöke.

Elnöksége előtt

szerkesztés

Eredetileg Leslie Lynch King volt a neve, de aztán felvette mélységesen tisztelt nevelőapjának, anyja második férjének a teljes nevét. A michigani Grand Rapidsban nőtt fel, itt kezdte meg ügyvédi pályafutását is. A második világháborúban négy évet szolgált a haditengerészetnél. Rendkívül hosszú időt töltött a képviselőházban (1949–1973), s az itteni tevékenységéért megkapta az Amerikai Politikatudományi Társaságának kiemelkedő szolgálatért járó érdemérmet. Ellenezte a szövetségi kormányzat hatalmának kiterjesztését és költekezésének növelését, és támogatta a védelmi kiadásokat.

A Kennedy-gyilkosságot kivizsgáló Warren-bizottság tagja volt. Támadta Johnson elnököt vietnámi politikája miatt, azt követelte, hogy vessenek be minden haderőt, vagy vonuljanak ki az országból, viszont támogatta Nixon külpolitikáját. A republikánusok fiatalabb nemzedékének vezető személyiségeként 1965-től 1973-ig a képviselőház kisebbségi csoportjának (vagyis a republikánusoknak) a vezetője volt.

Spiro Agnew alelnök 1973. október 10-én lemondott, az ellene felhozott adócsalás és pénzmosás vádját nem tagadta, de nem is ismerte be. A The New York Times szerint Nixon kongresszusi vezetők tanácsát kérte ki az utód kérdésében, ők egyhangúlag Fordot ajánlották neki.[2]

Fordot október 12-én jelölték Agnew posztjára a huszonötödik alkotmánymódosítás értelmében. November 27-én a szenátus elfogadta Ford jelölését, csak három demokrata párti szenátor szavazott ellene. December 3-án a képviselőház is megerősítette az elnök választását. Egy órával később Ford letette az Egyesült Államok alelnökének esküjét.

 
Warren Burger főbíró felesketi Fordot az Egyesült Államok 38. elnökének

Kegyelem Nixonnak

szerkesztés

1974. szeptember 8-án Ford elnök „teljes és abszolút kegyelemben” részesítette Nixont az Egyesült Államok elleni bűntetteiért, amelyeket hivatali ideje alatt elkövetett vagy elkövethetett.[3] Televíziós beszédében kijelentette, hogy az ország érdekeit leginkább az szolgálja, ha a Watergate-botrány végére pont kerül. Ezzel egyidőben Ford feltételes amnesztiát hirdetett azoknak, akik a vietnámi háború alatt a sorkatonai szolgálat alól külföldre, például Kanadába menekültek.[4] Teljes amnesztiára azonban Jimmy Carter beiktatásáig várni kellett.[5]

 
Ford elnök meghallgatása a képviselőházban a Richard Nixonnak nyújtott kegyelem ügyében

A Nixonnak nyújtott kegyelem rengeteg vitát váltott ki. Kritikusai kigúnyolták Fordot és azt állították, hogy korrupt alkut kötöttek. Szerintük Nixon a kegyelemért cserébe mondott le, és így Ford kerülhetett az elnöki székbe. Bob Woodward, a Watergate-ügyet feltáró két újságíró egyike, könyvében azt állítja, hogy Nixon sajtófőnöke, Alexander Haig, 1974. augusztus 1-jén, amikor még Ford alelnök volt, három lehetőséget vázolt fel neki: (1) Nixon kegyelemben részesíti önmagát és lemond; (2) Nixon kegyelmet ad azon embereinek, akik érintettek a Watergate-ügyben és lemond; vagy (3) Nixon beleegyezik a lemondásba, ha utóda bizonyosan kegyelemben fogja részesíteni. Haig ezután több papírt nyújtott át Fordnak; az egyik az elnöki kegyelem vázlata volt, amelyről ahhoz, hogy törvényes legyen, csak Nixon neve és Ford aláírása hiányzott. Bár Woodward szerint Haig egyértelműen nem fejezte ki álláspontját, Ford mindent megértett.

A feltételezések ellenére Ford semmilyen alkut sem kötött Haiggel. Később határozott úgy, hogy megkegyelmez Nixonnak, s ezt leginkább a köztük lévő szoros barátság miatt tette. Mindazonáltal a történészek egyetértenek abban, hogy ez a döntése jelentős mértékben közrejátszott abban, hogy Ford 1976-ban elvesztette az elnökválasztást.[6]

Ford szóvivője és közeli barátja az eset után tiltakozásul lemondott posztjáról. Október 17-én Ford önként megjelent – amerikai elnök a történelemben először cselekedett így – a kongresszus képviselőházának igazságügyi albizottsága előtt, hogy tisztázza tettének hátterét és indítékait.[7]

Miután Ford 1977-ben elhagyta a Fehér Házat, bizalmasai szerint megokolta a Nixonnak adott kegyelmet: pénztárcájában egy részletet hordott a Burdick v. Egyesült Államok per 1915-ös legfelsőbb bírósági határozatából, amely szerint a kegyelemnyújtás a bűnösség vélelme, a kegyelem elfogadása pedig felér a bűnösség elismerésével.[6]

Kongresszusi választások

szerkesztés

Az 1974-re esedékes szenátusi és képviselőházi választások kevesebb mint három hónappal Ford elnök hivatalba lépése után történtek. A Watergate-botrány miatt a Demokrata Párt ki tudta használni az állampolgárok elégedetlenségét, hogy a képviselőházban 49 mandátumot nyerjen el a republikánusoktól, kétharmados többséget szerezve a törvényhozásban. Az amerikai alkotmány értelmében ekkora többség szükséges az elnöki vétó felülvizsgálatához (és az alkotmány módosításához); ez valószínűleg hozzájárult ahhoz, hogy Ford idején a Kongresszus Andrew Johnson elnöksége (1865–1869) óta a legtöbb elnöki vétót érvénytelenítette.[8] A voksoláson még Ford korábbi, biztos republikánus helyét is demokrata párti képviselő, Richard Vander Veen nyerte el. A 100 fős szenátusban 61 hellyel szintúgy a demokraták kerültek többségbe.[9]

Belpolitikája

szerkesztés

Amikor Ford beköltözött a Fehér Házba, a gazdaságra stagfláció volt jellemző, tehát a gazdaság stagnált, a munkanélküliség és az infláció szintje pedig magas volt. A helyzetet hagyományos, republikánus elődeihez hasonló eszközökkel, a szövetségi kiadások visszafogásával és a költségvetési hiány felszámolásával próbálta megoldani. Mivel inflációellenes lépéseit a kongresszus sosem támogatta, Ford elnök 1974. október 8-án, a Kongresszus két házának együttes ülésén az ország lakosságához fordult, és őket kérte meg, hogy „csökkentsék az inflációt most”. Az önkéntes kampány mozaikszava a WIN lett (az angol szó jelentése nyerni, emellett a whip inflation now, azaz a csökkentsük az inflációt most kezdőbetűi). Ford arra ösztönözte az amerikaiakat, hogy hordjanak WIN feliratú kitűzőket, amelyet beszéde során maga is viselt.[10] Utólag ezt egy remekül előkészített reklámfogásnak minősítették, mivel nem kínált hatékony megoldást a problémára[11] (az infláció ekkor 12,06 százalékon állt).[12] Az elnök által javasolt 1975-ös adócsökkentés sem hozott jelentős változást.

1975. szeptember 5-én egy Lynette Alice Fromme nevű lány Sacramentoban kísérletet tett Ford meggyilkolására. Fromme, akit mindenki "Squeaky" (magyarul Cincogi, magas hangja miatt kapta ezt a nevet) néven ismert, a hírhedt hippi szekta, a "Manson család" tagja volt, és vezetője, Charles Manson parancsára akarta megölni a vezetőt. Az volt a terve, hogy a sajtótájékoztató alatt lelövi az elnököt. A fegyver azonban felmondta a szolgáltot, Fromme-ot pedig a helyszínen letartóztatták. A lányt a bíróság életfogytiglani börtönre ítélte. 2009-ben szabadon engedték. Charles Manson már a merényletkísérletkor börtönben volt az 1969-es Tate-LaBianca gyilkosságok kiterveléséért.

17 nappal Fromme akciója után egy újabb nő, a korábbi FBI-informátor, Sarah Jane Moore újabb merényletkísérletet követett el Ford ellen. A 45 éves nő, aki már 5 váláson volt túl, marxista eszméi miatt döntött úgy, hogy végez a politikussal. 12–13 m távolból lőtt rá az elnökre, de a fegyver félrehordott és a vezető feje mellé lőtt. Moore mellett egy veterán haditengerész állt, aki a földre lökte és lefogta a nő kezeit. Ám az ismét tüzet nyitott, de végül egy járókelőt sebesített meg. Sarah Jane Moore-t életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, de már őt is szabadon engedték.

Ford el akarta kerülni, hogy a szövetségi kormányzat eladósodása tovább súlyosbodjon, éppen ezért amikor New York városa 1975-ben gyakorlatilag csődbe ment, elutasította egy szövetségi kölcsön lehetőségét. A New York-i Daily News mára már közismert szalagcímmel jelent meg: „Ford a Városnak: Pusztulj!” Az elnök végül vonakodva korlátozott kormányzati segítséget nyújtott a városnak, miután az rendet teremtett pénzügyeiben.

1975. november 29-én a Kongresszus elfogadta a fogyatékkal élő gyermekek oktatását megalapozó törvényjavaslatot, amelyet Ford elnök december 2-án aláírásával törvénybe iktatott. Bár saját szavaival élve „erősen támogatta” a fogyatékos gyermekek oktatását, nyilatkozatában kétségeinek adott hangot a finanszírozás miatt. Javasolta a Kongresszusnak, hogy a kifogásolható részeket módosítsák még mielőtt a törvény az 1978-as pénzügyi évben teljesen érvénybe lép[13] (ez végül nem történt meg, a törvényt csak később, 1983-ban módosították, majd 1990-ben felülvizsgálták és átnevezték).

 
Ford elnök sertésinfluenza elleni védőoltást kap

Elnöksége alatt lehetséges, országos sertésinfluenza-járvány ütötte fel a fejét. 1976. február 6-án egy Fort Dix-i újonc katona elhunyt és további négyet kórházba kellett szállítani. Két héttel később egészségügyi tisztviselők azt jelentették be, hogy a halálesetet sertésinfluenza okozta és hogy az 1918-as világjárványhoz hasonló törzsről van szó. A Ford-kormányzat egészségügyi hivatalnokai sürgették az Egyesült Államok egész lakosságának beoltását. Az oltási program késedelmesen haladt, de mire decemberben felhagytak vele, a népesség 25 százaléka megkapta az oltást. Az országos méretű járvány végül elmaradt, az egyetlen feljegyzett fertőzés miatti haláleset a katonáé volt (az oltóanyag beadása utáni szövődmények több mint 30 emberáldozatot követeltek).[14]

Külpolitikája

szerkesztés
 
Ford elnök Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkárral találkozik Vlagyivosztokban, 1974-ben

Mivel Ford 1975-ös ausztriai látogatása során elbotlott és legurult az elnöki különgép lépcsőjén, a Watergate-botrány óta egyre kíméletlenebb sajtó árgus szemekkel figyelte, és azonnal közzétette minden ügyetlen gesztusát. Efféle nyelvbotlásait is kinyomtatták: „Ha Lincoln élne, forogna a sírjában!”

Ford egyik legnagyobb külpolitikai kihívása a folytatódó vietnámi konfliktus volt. A Párizsban 1973. január 27-én aláírt békeszerződés értelmében tűzszünet lépett érvénybe Vietnám egész területén, azonban 1974 decemberében észak-vietnámi csapatok megszállták Phuoc Long tartományt és gyorsan nyomultak előre. Ford elnök újabb segélyek nyújtását kérte a Kongresszustól a dél-vietnámiaknak, ezt azonban elutasították. 1975. április 21-én Nguyễn Văn Thiệu dél-vietnámi elnök lemondott és nyíltan támadta az Egyesült Államokat, hogy országa a támogatásuk hiánya miatt esett el. Két nappal később, április 23-án Ford elnök a New Orleans-i Tulane Egyetemen elmondott beszédében bejelentette, hogy amerikai oldalról a vietnámi háború véget ért. Április 29–30-án az elnök utasítására evakuáltak minden amerikai állampolgárt, továbbá több ezer vietnámi lakost Saigonból, a dél-vietnámi fővárosból. Pár órával később a várost megszállták az észak-vietnámi csapatok.

Felesége, a vidám és határozott Betty Ford, az egykori táncosnő kiállt a női egyenjogúságot biztosító alkotmánymódosítás mellett, amely végül nem kapott elegendő támogatást. Egyik mellének daganat miatti eltávolítása után nyíltan beszélt a történtekről a nyilvánosságnak, és asszonyok millióit vette rá, hogy időben vizsgáltassák meg magukat. Egy tévéinterjú során bevallotta, hogy fiatalabb korában ő is kipróbálta volna a marihuánát, majd azt is, hogy ő ugyan nem híve a házasság előtti nemi kapcsolatnak, de elterjedése talán csökkentheti a válásokat. Amikor Ford ezt meghallotta, közölte vele, hogy kijelentései miatt legalább húszmillió szavazatot fog veszíteni a választáson. Férje választási vereségéért Betty felelősnek érezte magát, gyógyszerekhez és alkoholhoz menekült. Pár év múlva kilábalt függőségéből, s részt vett a kaliforniai Rancho Mirage-on létrehozott Betty Ford Kábítószer és Alkohol Rehabilitációs Központ megalapításában.

  1. a b Biographical Directory of the United States Congress (angol nyelven). United States Government Publishing Office, 1903
  2. James Cannon: Gerald R. Ford. PBS, 2006. december 28. [2013. november 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. december 5.)
  3. Ford, Gerald R.: President Gerald R. Ford's Proclamation 4311, Granting a Pardon to Richard Nixon. Gerald R. Ford Presidential Library & Museum, 1974. szeptember 8. [2010. június 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. július 8.)
  4. Bacon, Paul: The Pardoning President. Public Broadcasting System. [2014. október 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. július 8.)
  5. Carter's Pardon. Public Broadcasting System, 1977. január 21. [2007. február 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. július 8.)
  6. a b Shane, Scott: For Ford, Pardon Decision Was Always Clear-Cut. The New York Times, 2006. december 29. (Hozzáférés: 2010. július 8.)
  7. Timeline of President Ford's Life and Career. Gerald R. Ford Presidential Library & Museum. (Hozzáférés: 2010. július 8.)
  8. Kosar, Kevi R.: Regular Vetoes and Pocket Vetoes: An Overview (pdf). United States Senate, 2008. július 18. (Hozzáférés: 2010. július 23.)
  9. Renka, Russell D.: Nixon's Fall and the Ford and Carter Interregnum. Southeast Missouri State University, 2003. április 10. [2003. december 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2006. december 31.)
  10. "Whip Inflation Now" Speech (October 08,1974). Miller Center of Public Affairs. [2008. augusztus 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. július 22.)
  11. WIN buttons and Arthur Burns. Econbrowser, 2006. december 29. [2007. január 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. július 22.)
  12. Historical US Inflation Rate 1914-Present. InflationData.com. (Hozzáférés: 2010. július 22.)
  13. Ford, Gerald R.: Statement on Signing the Education for All Handicapped Children Act of 1975. Gerald R. Ford Presidential Library & Museum, 1975. december 2. [2010. június 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. július 22.)
  14. Long, Tony: March 24, 1976: Ford Orders Swine-Flu Shots for All. Wired News, 2008. március 24. (Hozzáférés: 2010. július 23.)
  • Életrajza a Fehér Ház honlapján
  • Graubard, Stephen Richards. Az ártatlan, Az elnökök. Pécs: Alexandra Kiadó, 464–476. o. [2004] (2007). ISBN 978-963-370-450-9. Hozzáférés ideje: 2010. július 22. 
  • Hahner, Péter. Gerald R. Ford, Az Egyesült Államok elnökei, átdolg., bőv. 2. kiadás, Budapest: Maecenas Könyvkiadó, 316–319. o. (2006). ISBN 963 203 151 2. Hozzáférés ideje: 2010. július 22. 


Elődje:
Richard Nixon
Utódja:
Jimmy Carter
Elődje:
Spiro Agnew
Utódja:
Nelson Rockefeller