Gerecs Árpád

(1903–1982) magyar vegyészmérnök, kémikus, az MTA tagja

Gerecs Árpád (1913-ig Gremsperger Árpád) (Zsámbék, 1903. július 18.Budapest, 1982. január 27.) Kossuth-díjas vegyészmérnök, kémikus, a műszaki tudomány doktora, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Zemplén Géza közeli munkatársaként elméleti szerves kémikusi munkássága elsősorban szénhidrát-kémiai szintézisek kidolgozására irányult. Vegyészmérnöki munkássága hasonlóképpen jelentős a magyarországi gyógyszervegyészet területén, a nevéhez fűződik több gyógyszer előállítása (pl. B1- és P-vitamin, ultraszeptil, sztreptomicin). 1950-től 1955-ig állt a szegedi, 1956-tól 1974-ig a budapesti tudományegyetem alkalmazott kémiai technológiai tanszékei élén, a hazai szakképzés alapjainak lefektetője, intézményi kereteinek megteremtője volt.

Gerecs Árpád
SzületettGremsperger Árpád
1903. július 18.[1]
Zsámbék
Elhunyt1982. január 27. (78 évesen)[1]
Budapest[2]
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásavegyészmérnök
kémikus,
egyetemi tanár
IskoláiMagyar Királyi József Műegyetem (1922–1927)
KitüntetéseiKossuth-díj (1950)
SírhelyeFarkasréti temető (6/1-1-76)[3][4]
A Wikimédia Commons tartalmaz Gerecs Árpád témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Életútja szerkesztés

Középiskolai tanulmányait Esztergomban végezte, majd 1922-ben beiratkozott a budapesti Királyi József Műegyetemre. 1927-ben szerezte meg vegyészmérnöki oklevelét, ezt követően, 1928–1938 között a műegyetemi szerves kémiai intézetben volt tanársegéd Zemplén Géza mellett. Egyidejűleg 1930-ban megvédte műszaki doktori értekezését, 1930–1931 között pedig belföldi kutatási ösztöndíjas volt. 1938–1950 között a Chinoin Gyógyszer- és Vegyészeti Termékek Gyára Rt.-ban alkalmazták kutatómérnökként, később a gyár műszaki igazgatója lett. Ezzel párhuzamosan 1941-ben a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen magántanári képesítést szerzett szénhidrát- és glükozidkémiából. 1950-ben a Szegedi Tudományegyetem alkalmazott kémiai tanszékének egyetemi tanárává nevezték ki, az oktatómunkát 1955-ig vezette a tanszéken. Ezzel párhuzamosan 1951–1952 között a Szerves Vegyipari Kutatóintézet, majd 1952–1955 között a Gyógyszeripari Kutatóintézet igazgatói feladatait is ellátta. 1956-tól a fővárosban volt katedrája, 1974-es nyugdíjazásáig tanszékvezető egyetemi tanárként oktatott az Eötvös Loránd Tudományegyetem kémiai technológiai tanszékén.

Munkássága szerkesztés

Pályája elején, az 1920-as–1930-as években Zemplén Géza közeli munkatársaként és a nevéhez kötődő szerves kémiai iskola követőjeként szénhidrátkémiával, a glükozidok (aloin, rutin, rutinóz stb.) és oligoszacharidok (szacharóz, acetohalogén cukorszármazékok stb.) szintézisével és szerkezetvizsgálatával foglalkozott. Kutatásai eredményeként megoldást dolgozott ki több szénhidrát-kémiai problémára, felfedezte a Pictet–Vogel-féle cukorszintézis sztereoszelektivitását (az a jelenség, hogy a reakcióban részt vevő valamely sztereoizomer a többinél nagyobb mennyiségben képződik). Közös kutatási eredményeiket tekintélyes német szaklapok (pl. Berichte der Deutschen Chemischen Gesellschaft zu Berlin) is közölték. Gerecs pályája későbbi szakaszában sem fordult el a szerves kémiai problémák vizsgálatától, behatóan foglalkozott a fenoléterek izomerizációjával (Fries-átrendeződés), a furán- és indolvázas heterociklusos és heteroaromás vegyületekkel, valamint az alkaloidokkal is. Mindkét akadémiai székfoglalója szerves kémiai témakörben hangzott el (Adatok a Fries-reakcióhoz, 1952; Alfaoxi- és alfahalogén-arilhidrazonokról, 1959).

Az 1930-as évek végétől érdeklődése a szerves kémiai technológiák vegyipari alkalmazásának lehetőségei felé irányult. Vegyészmérnöki munkássága során fontos szerepet játszott a magyarországi gyógyszeripar második világháború utáni megindításában és fellendítésében. Munkájával hozzájárult több gyógyszervegyészeti eljárás kidolgozásához, illetve gyógykészítmény hazai szabadalmaztatásához, valamint a B1-vitamin, a P-vitamin, a pirokatechin, a papaverin, a para-amino-szalicilsav (PAS), az ultraszeptil, a sztreptomicin, a G-penicillin magyarországi előállításához.

Az alkalmazott kémia, kémiai technológia átgondolt, korszerű oktatásának úttörő alakja volt. Negyed évszázadon átívelő tanszékvezetői munkálkodása során az elméleti oktatást szorosan összekötötte a leendő vegyészmérnökök gyakorlati képzésével. Ennek érdekében tanszéke állandó kapcsolatban állt olyan szerves kémiai műhelyek, gyógyszeripari és vegyipari cégek laboratóriumaival, mint például a Chinoin és Gyógynövénykutató Intézete, az Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyár, a Tatabányai Szénbányák Vállalat, a Lakk- és Festékipari Vállalat, a Nehézvegyipari Kutatóintézet, a Papíripari Kutatóintézet.

Zsadon Bélával írt Bevezetés a kémiai technológiába című egyetemi tankönyve 1968 és 1995 között öt kiadást ért meg. Pályája során közel száz dolgozata jelent meg, hazai és külföldi folyóiratokban egyaránt.

Társasági tagságai és elismerései szerkesztés

1951-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1958-ban rendes tagjává választották. Az Akadémia szervezeti keretein belül 1952–1962 között a szerves kémiai technológiai bizottság munkáját irányította elnökként, 1958–1970 között tagja volt a kémiai tudományos osztály vezetőségének, 1961–1964 között pedig részt vett az akadémiai elnökség munkájában. Aktívan közreműködött a szerves kémiai, valamint a műszaki kémiai bizottságok, illetve a Tudományos Minősítő Bizottság tevékenységében. Akadémiai tisztségvállalásai mellett alelnöke volt a Magyar Kémikusok Egyesületének is.

1950-ben Chinoin-beli közvetlen munkatársával, Kollonits János vegyészmérnökkel együtt gyógyszervegyészi munkájukért átvehették a Kossuth-díj első fokozatát. 1953-ban a Munka Érdemrend, 1965-ben és 1973-ban a Munka Érdemrend arany fokozatának kitüntetettje lett. 1981-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem díszdoktorává avatták.

Főbb művei szerkesztés

  • A barbaloinról. Budapest. 1930
  • Gyógyszerkémia és gyógyszeripar. Budapest. 1942
  • Alkalmazott szerves kémia. Szeged. 1951
  • Szervetlen kémiai technológia I–II. Budapest. 1959
  • Vegyipari műveletek és gépek. Budapest. 1964
  • Bevezetés a kémiai technológiába. Budapest. 1968 (Zsadon Bélával)

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés

  • Kossuth-díjasok és Állami Díjasok almanachja 1948–1985. Szerk. Darvas Pálné, Klement Tamás, Terjék József. Budapest: Akadémiai. 1988. 103. o. ISBN 963-05-4420-2  
  • Magyar életrajzi lexikon IV: 1978–1991 (A–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6422-X   (Több téves életrajzi dátummal)
  • Magyar tudóslexikon A-tól Zs-ig. Főszerk. Nagy Ferenc. Budapest: Better; MTESZ; OMIKK. 1997. 327–328. o. ISBN 963-85433-5-3 (Tévesen kétszeres Kossuth-díjasnak tünteti fel)
  • Magyarország a XX. században IV.: Tudomány – Műszaki és természettudományok. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd: Babits. 1999. 144–145. o.
  • Magyar nagylexikon VIII. (Ff–Gyep). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 1999. 579. o. ISBN 963-85773-9-8   (Tévesen kétszeres Kossuth-díjasnak tünteti fel)
  • Új magyar életrajzi lexikon II. (D–Gy). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2001. 974–975. o. ISBN 963-547-414-8  
  • A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 I. (A–H). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 406. o.

További irodalom szerkesztés

  • Beck Mihály: Gerecs Árpád (1903–1982). Magyar Tudomány 1982. 5. sz.
  • Zsadon Béla: Emlékezés Gerecs Árpádra. Kémiai Közlemények 1985. 1. sz.