Főmenü megnyitása

Wikipédia β

Gerentsér László

testnevelő, vívómester, sportszakíró

Gerentsér László (Szeged, 1873. január 26.Budapest, 1942. január 12.) magyar vívómester, atléta, testnevelő pedagógus és sportszakíró. A Testnevelési Hivatal munkatársaként és fővárosi testnevelési igazgatóként az iskolai testnevelést megreformálta és új alapokra helyezte az oktatását. A Budapesti Tudományegyetemen szerzett államtudományi doktori oklevelet 1904-ben. Fiatal atlétaként a kontinens legjobb rövidtávfutói közé számított. A magyar olimpiai atléta-válogatott edzőjeként (tulajdonképpen vezetőedzőként) részt vett az 1908. és az 1912. évi nyári olimpiai játékokon.

Gerentsér László
László Gerentser.jpg
Született 1873. január 26.
Szeged
Elhunyt 1942. január 12. (68 évesen)
Budapest
Beceneve Doktor, Öreg
Állampolgársága magyar
Foglalkozása
Iskolái Eötvös Loránd Tudományegyetem
Sírhely Farkasréti temető
Írói pályafutása
Első műve Atlétika
(1911)
Fontosabb művei A modern kardvívás
(1944)

Gerentsér László aláírása
Gerentsér László aláírása
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Gerentsér László témájú médiaállományokat.

Korának egyik legnevesebb vívómestere és szakírója.[1][2] Az első magyar nyelvű atlétikai szakkönyv szerzője (1911),[3] a párbajtőrvívás egyik magyarországi úttörője és az első magyar párbajtőr tankönyv írója (1930), valamint a magyar kardvívás egyik megreformálója. Borsody László, Italo Santelli mellett a modern magyar kardvívás egyik megteremtője. Gerentsér univerzális vívómesternek számított, hiszen magas szakmai színvonalon oktatta az olimpiai vívás mindhárom fegyvernemét (kard, tőr, párbajtőr).[4] Egyik legismertebb műve A modern kardvívás, amit tanítványai – dr. Bay Béla és dr. Rajczy Imre – két évvel a vívómester halála után 1944-ben rendeztek sajtó alá. Számos vívással kapcsolatos cikket is írt.

Az Országos Testnevelési Tanács (OTT) előadójaként, majd később fővárosi testnevelési igazgatóként (1913–1924) jelentős szerepe volt a magyarországi testnevelőtanár-képzés átalakításában. A Testnevelési Főiskola létrehozásának egyik szellemi atyja.[5]

Jelentős a vívómesterség szabályozásával, oktatásával kapcsolatos tevékenysége és sokat tett a női tőrvívás elterjedéséért. A Magyar Vívómesterek Országos Egyesületének alelnöke (ügyvezetője) volt, illetve a Vívómester Vizsgáztató Bizottság előadójaként oktatta a vívómester-jelölteket.

Tartalomjegyzék

ÉletútjaSzerkesztés

 
Fiatal atléta

Gerentsér László Géza János 1873. január 26-án született Szegeden, február elsején lett megkeresztelve. Édesapja, Gerentsér László városi tisztviselő, szegedi főpénztárosként vonult nyugdíjba, édesanyját Gömöri Annának hívták.[6]

A szegedi piaristák diákjaként 1889-ben kezdett vívni Izecseszkul Leó vezetése alatt, később Ernesto de Biase olasz mestertől is vett tőr- és kardleckéket, ekkor ismerte meg az olasz iskola alapjait. Biase Fiuméből került Budapestre és 1893-ban ő rendezte az első nyilvános vívóakadémiát a fővárosi Vigadó nagytermében, amelyen részt vettek az olasz vívás legjelesebb képviselői: Peccoraro, Sartori, Rossi. Fiatal joghallgatóként 1895 őszén a fővárosban folytatta tanulmányait, és belépett a Magyar Atlétikai Clubba (MAC)(1895-1905). A sportág alapjait Harry Perry angol edzőtől sajátította el 1895-1896 között, méghozzá olyan sikeresen, hogy a kontinens legjobb sprinterei közé számított. A MAC által szervezett, 1897. június 27-i nemzetközi atlétikai versenyen[* 1] országos rekordot (52,2 mp) futott 1/4 angol mérföld (440 yard) távon, ezt az eredményt csak 1912-ben tudta megjavítani (51,8 mp) Déván István (MAC) a magyar atlétikai bajnokságon.[7][* 2] Az 1897-es magyar atlétikai bajnokságon második lett 100 yardos futásban a MAC színeiben. 1897-ben Szegeden Angelo Toricelli olasz vívómester tanítványa lett, közben pedig nyáron atletizált.

1900-ban a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem torna- és vívómestere, Vermes Lajos meghívására érkezett az erdélyi városba, hogy atlétikát és az új, az olasz iskolán alapuló vívórendszert tanítson; közben bonctan, élettan és egészségtan előadásokat hallgatott a kolozsvári egyetemen. 1902-ben közreműködött a Kolozsvári Egyetemi Atlétikai Club (KEAC) megalapításában, ahol számos neves vívó kezdte pályafutását: Pósta Sándor, Czenker Béla, az első világháborúban eltűnt fiatal vívómester, a tragikus körülmények között elhunyt Repeczky László. Gerentsér László 1903. szeptember 1-én szerezte meg vívómesteri oklevelét, melyet a kor szokása szerint diplomás mesterek írtak alá. Az ő oklevelét Fodor Károly műegyetemi, Vay Lajos tudományegyetemi, Berty László ludovikás vívómester, illetve Italo Santelli, a római központi katonai vívóiskolában (Scuola Magistrale Militare di Roma) végzett mester írta alá.[9][* 3] Ebben az időszakban a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem lektora, közben tornatanár a római katolikus főgimnáziumban (1904-1907), ahol előtte Vermes Lajos volt a gimnázium tornatanára (1897-1904). Gerentsér 1907-ig maradt Kolozsvárott, utána felkerült Budapestre. Klupathy Jenő egyetemi tanár, a BEAC tanárelnöke felismerte a fiatal vívómester képességeit és megnyerte őt az egyesület részére.[10] A budapesti tudományegyetemi sportegyesület mestereként vívónemzedékeket oktatott, közreműködésével az egyesület felküzdötte magát a legjobb vívószakosztályok közé, annak ellenére, hogy korábban nem volt komolyabb vívógárda a BEAC-nál. Az atléták edzőjeként részt vett az 1908. évi nyári olimpiai játékokon.[11] Három évvel később megírta az első magyar nyelvű atlétikai szakkönyvet, miközben fővárosi tornatanárként is dolgozott. Az 1912-es olimpiára történő felkészülés keretében kinevezik az atlétikai tréningek irányítójává, a stockholmi olimpiára is elkísérte az atléta-válogatottat.[12]

Fővárosi testnevelési igazgatóSzerkesztés

1908-tól az akkor szerveződő budapesti Testnevelési Hivatal előadója, később annak igazgatója. „Mint a főváros testnevelési igazgatója, keresztülvitte a községi iskolák testnevelési reformját: bevezette a svéd tornát, iskolai atlétikát, sportszerű játékokat, atlétikai osztályversenyeket, megindította a gyógytorna tanítását, a leányiskolákban a népies és nemzeti táncokat, a ritmikus testgyakorlatokat, a leányatlétikát, valamint még sok korszerű újítást valósított meg. Először rendezte az év végi iskolai sportünnepélyeket, tervei szerint készültek el az első gyermekjátszóterek a főváros egész területén és fejlődött ki az iskolai játék intézménye.”[13]

A Tanácsköztársaság kikiáltása után a Közoktatásügyi Népbiztosság kezdeményezésére megkezdődött a tornatanító-képzés már régen esedékes átalakítását - 1919 májusában indult egy új rendszerű, három hónapos[* 4] testnevelőképző tanfolyam, amelynek vezetésével Gerentsér László, a testnevelési reformmozgalom egyik élharcosa lett megbízva. Az új intézmény tantervében az alábbi tárgyak szerepeltek: svédtorna, testnevelési módszerek, vívás, atlétika, szabadtéri játékok férfiaknak, illetve nőknek, gyógytorna, ritmikus torna, orvosi ismeretek, mozgáselmélet. Gerentsér oktatta az atlétika valamennyi ágát és a vívást.[14]

A proletárdiktatúra bukása után a Friedrich-kormány rendeletileg megszüntetett több korábbi sportintézményt, és pedagógusok százai ellen indult eljárás, amely során vizsgálták a Tanácsköztársaság alatti tevékenységüket, köztük olyanok ellen is, akik ebben az időszakban kaptak tornatanítói oklevelet. Eljárás indult Gerentsér ellen is - „az 1907. évi XVII. tc. 22. §-ának 1. c. pontjába ütköző súlyos fegyelmi vétség miatt”[* 5] - és elmozdították a tornatanító-képző intézet éléről.[15] Erről az időszakról jegyzi meg Bay Béla: „Bár elismert egyéniség volt, ami nagy pedagógiai munkásságának tulajdonítható, mégiscsak, ki nem mondva, nem kívánt személy volt. Kitüntetést soha nem kapott, annak ellenére, hogy kiváló tanítványok egész sorával ajándékozta meg a magyar vívást.”[16]

Szerepe a női vívás kibontakozásábanSzerkesztés

Annak ellenére, hogy az 1920-as években már több kiváló, magyar vívómester oktatott hazánkban, a többség nem szívesen foglalkozott nőtanítványokkal, sőt olyan is akadt, aki egyáltalán nem vállalta nők oktatását. Csak Italo Santelli, Gerentsér László és Fodor István – a Fodor Károly-féle sportiskola fiatal vezetője – foglalkoztak női vívókkal.

Dr. Gerentsér vívótermében egy rövid hajú, barna, fiús külsejű nő iskolázik lankadatlan szorgalommal. Színésznő. Nem híres, nem is nagyon népszerű. A neve: Tary Gizella. Sokan megmosolyogják, de Gerentsér, a „Doktor” nem. Ő úgy látja, növendékének ott volna a helye a világ legjobbjainak vetélkedőjén. Talán nem fog győzni -azt nem, de „helyen” lehet. Ha pedig helyezett lesz, akkor - nos, akkor talán itthon is jobban felfigyelnek majd a nőkre. Így gondolkodott a „Doktor” és minden követ megmozgatott, hogy Tary Gizellát kiküldjék az olimpiára.
– Elek Ilona, Elek Margit[17]

Tanítványa jól szerepelt, az 1924. évi nyári olimpiai játékok tőrvívás egyéni számában 6. helyezést ért el. Ezzel Tary Gizella lett az első magyar női pontszerző olimpikon. A 30-as években Gerentsér több kiváló női tőrvívóval is foglalkozott, köztük Elek Margittal, Bogen Ernával. Bogen (Bogáthy) Albert (1882-1961) vezérőrnagy lánya, Erna öt éven keresztül - 1931 és 1936 vége között - vívott a BEAC színeiben, dr. Gerentsér László tanítványaként.[18]

VívótermeSzerkesztés

1924-ben Budapesten magánvívótermet és testnevelési intézetet nyitott. Gerentsér vívóterme a Lónyai utca végén volt egy földszintes házban, egy kicsi, hosszúkás helyiségben, amely rendelkezett ugyan öltözővel meg tisztálkodási lehetőséggel, „csak éppen fűtése nem volt”.[19] A BEAC vívómestereként köteles volt húsz egyetemistát oktatni, ha nem is személyesen, de a segédmesterei - Nagy Árpád, Repeczky László - segítségével. 1927-ben megközelítőleg nyolcvan növendék látogatta ezt a vívótermet. A 30-as évek elejétől már a Semmelweis utcában volt a BEAC vívószakosztálya, ma az OSC vívóterme található ott.[* 6][20] 1945 tavaszán, Gombos Sándor kezdeményezésére ebben a teremben kezdték el az edzést a háborút túlélő vívók: „Birtokba vettük a dr. Gerentsér halálával megürült vívótermet és odavittünk minden felszerelést, amit sikerült a romokból kiásni... Ablak, világítás, víz, zuhanyozó persze nincs, de azért hetenként egyszer, vasárnap reggeltől délig” ott tartották az edzéseket.[17]

Egyesületi tevékenységeSzerkesztés

 
Vívómester

Egyetemi vívómesterként aktívan részt vett a magyar vívómester-egyesületek munkájában. A szakképesítés megszerzése (1903) után belépett az 1897-ben alapított Magyar Vívómesterek Egyesületébe.[* 7] A szerveződés ismertebb tagjai közé tartozott Halász Zsiga, Rákossi (Rákossy) Gyula (1865–1936), lovag Arlow Gusztáv, Lovas Gyula, Vizy Károly. 1908-ban egy új szakmai szervezet alakult, a Hivatásos Vívók Egyesülete, az alapító tagok közt találjuk Fodor Károly műegyetemi vívómestert (elnök), gróf Vay Lajos tudományegyetemi vívómestert és Izecseszkul Leó vívómestert (alelnökök), Schlötzer Gáspár vívómestert (titkár), Sztankay Sándor vívómestert (pénztárnok). Később az egyesületnek mintegy 40 tagja volt, köztük Gerentsér László, Hollóssy Jenő, Katona János, és tiszteletbeli tagok voltak a hazánkban tevékenykedő kiválóbb olasz vívómesterek, például lovag Italo Santelli. Mindkét egyesület jogosult volt arra, hogy mestervizsgákat tartson és vívómesteri okleveleket állítson ki, ugyanakkor egyik sem élvezte a vívószövetség vagy a hatóság jóindulatú támogatását. Ebben az időszakban bárki nyithatott vívótermet és taníthatott vívás, még megfelelő képesítés nélkül is. Végül 1927. február 20-án a két szembenálló egyesület egybeolvadt, és Magyar Vívómesterek Országos Egyesülete név alatt folytatta a vívómesterképzést, képesítést és vizsgáztatást. Az új egyesület elnöke Rákossi Gyula lett, illetve Gerentsér Lászlót választották ügyvezetőnek. 1928. január 31-én Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter létrehozta a Vívómester Vizsgáló Bizottságot, amely rendezte a vívómesteri diplomák kérdését, megállapította a vizsgáztatás módját, ennek a bizottságnak volt Gerentsér az előadója. A bizottság tevékenységének egyik legfontosabb eredménye volt az a miniszteri rendelet, amely alapján 1929. október 1-től az ország területén, nyilvánosan csak olyan egyén taníthatta a vívást és nyithatott vívóiskolát, akinek mesteri oklevelét a fenti bizottság állította ki.[21]

1929-ben hathetes tanulmányúton volt Párizsban, hogy megfigyelhesse a francia tőriskola rendszerét és tanítási módszerét, illetve tanulmányozza a francia párbajtőrvívást (korabeli szóhasználattal épéevívás). Az útra a Vallás- és Közművelődésügyi Minisztérium tanulmányi segélye által került sor, amihez az Országos Testnevelési Tanács pártoló javaslata alapján jutott Gerentsér. A külföldi tartózkodása során főleg az Automobile Club de France, a Golfer's Club és a Cercle d'Escrime Hoche vívótermeit látogatta. A párizsi út eredményeként született meg Az épéevívás (1930) című könyve.[22] „Dr. Gerentsér László ezzel a munkájával nagy lendületet adott hazai tőr- és párbajtőrvívás elterjedésének. Irodalmi munkássága mellett mint mester számos bemutatót is tartott tehetséges tanítványaival. Munkájának és nagy akarásának meglett a gyümölcs. Fiatal tehetségekből sikerült néhány olyan versenyzőt nevelni, akik már megállták a helyüket az akkori nemzetközi versenyeken is. Ezt fémjelzi dr. Bay Béla olimpiai szereplése, valamint többi tanítványainak eredménye (dr. Gözsi, Ritvai, Rerrich, Berzsenyi).”[23]

Bay Béla említi, hogy Gerentsér Lászlónak több gyermeke volt: egy fia és lányai.[24]

„Az évtizedeken keresztül végzett, állandó vívómesteri munka aláásta az egészségét, de ő ezt végig titkolta a tanítványai előtt. Szellemi ereje teljében, de fizikálisan már megrokkanva, 69 éves korában Budapesten hunyt el.”[25] Gerentsér 1942. január 12. bekövetkezett halála után felesége - dr. Gerentsér Lászlóné, leánykori nevén: Rampacher Mária Vilma Alexia - csupán néhány hónapot élt még, 1942. május 17-én halt meg májrákban.[26]

Fontosabb műveiSzerkesztés

AtlétikaSzerkesztés

 
Egy pályaterv

Az 1911-ben Atletika címmel kiadott könyv megírására a MASZ atlétikai szakosztálya kérte fel Gerentsér doktort, mivel a XIX. század kilencvenes éveiben kibontakozó hazai atlétika művelői nem rendelkeztek olyan szakmai útmutatóval, ami segítette volna edzésüket, illetve a megfelelő külföldi szakkönyvek beszerzése is problémás volt. A 188 oldalas könyvben 37 fénykép és 4 pályaterv[* 8] található. A fényképeken több ismert magyar atléta is látható, köztük Mudin István kalapácsvető és Mudin Imre (1887-1918) gerelyhajító.

Az épéevívásSzerkesztés

 
Gerentsér 1930-ban[* 10]

A párizsi tanulmányutat követően 1929 decemberében Gerentsér tájékoztató előadást tartott amatőr vívók és vívómesterek előtt. Az előadás után a párbajtőrvívásról szóló cikkei jelentek meg az OTT havi szaklapjában, a Testnevelésben, 1930 januárjától hét egymás utáni számban. Végül 1930 novemberében megszületett A francia vívósport és az épéevívás alcímet viselő tanulmány. A könyv megírásakor J. Joseph Renaud Traité d'Escrime Modern (1928) c. művet használta fel vezérfonalként, mivel úgy látta, hogy a nagyszerű francia párbajtőrvívó, cikkíró (L'Escrime et le Tir) rendszere foglalja össze a legjobban az ottani párbajtőrvívás lényegét.

A vívás és vívómesterség rövid históriájaSzerkesztés

 
Egy dedikált példány[* 11][* 12]

Az 1928-ban megjelent rövid - csupán 88 oldalas - könyv teljes címe: A vívás és vívómesterség rövid históriája: történelmi tanulmány. Ez volt az első magyar nyelvű mű, mely részletesen foglalkozott az egyetemes és magyar vívás történetével. A történelmi tanulmány a Magyar Vívómesterek Országos Egyesülete által, fiatal vívómesterek és vívómester-jelöltek részére szervezett továbbképző tanfolyam anyagaként került megírásra. Ebben Gerentsér összefoglalja a vívástörténettel kapcsolatos kutatásainak legfontosabb eredményeit.

A modern kardvívásSzerkesztés

 
Tercvédés[28]

Gerentsér 1941 decemberében fejezte be legismertebb művének kéziratát, megemlítve, hogy a könyv első változatát mindegy tíz évvel korábban kezdte el írni. A könyv csak a szerző halála után jelent meg 1944-ben, amikor is „a kéziratot a mester szellemében dr. Bay Béla rendezte sajtó alá dr. Rajczy Imre közreműködésével. A rajzokat Somfay István készítette.”[* 14] Gerevich Aladár, továbbá a vívómester tanítványai - Bay Béla és Palócz Endre - vívóakciói szolgáltatták a rajzok elkészítéséhez szükséges képanyagot. A könyv IX. fejezete a szerző egyik korábbi munkájának - A vívás és vívómesterség rövid históriája: történelmi tanulmány (1928) - egy átdolgozott és javított változata. Gerentsér kihangsúlyozta, hogy az általa évtizedek óta tanított rendszer alapja az olasz kardvívórendszer és nem ezt kívánta módosítani, hanem a tanítás módszerét, mivel a legújabb pedagógiai és sporttudományi tapasztalatokat szeretné alkalmazni a vívás oktatása során. „Az általam kiépített kardvívás-kultúra legfőbb sajátosságát abban látom, hogy amit eddig tisztán tapasztalati alapon tanítottak a mesterek, leginkább gépiesen, sokszor kegyetlen dresszúrával, azt tanulmányaim segítségével tudományos alapra helyeztem” - írta könyve előszavában.

Gerentsér főművének tekinthető könyv felhasználásával készült a történelmi szablyavívás alapjait bemutató, 2016-ban megjelent A történelmi kardvívás alapjai c. módszertani segédlet.[29]

EmlékezeteSzerkesztés

Sírja a Farkasréti temetőben található (6/8. parcella, 1-97/98).[30] Síremlékét[31] - a talapzaton álló, párbajtőrt fogó, tógás vívó alakját - Dabóczi Mihály szobrászművész készítette. A talapzaton látható, babérkoszorúval keretezett E betű az egykori BEAC jelvényére utal. A szobor már 1943-ban elkészült, de csak 1959-ben lett felállítva, mivel a budapesti harcok során súlyosan megsérült, utána a BEAC Mező-utcai pályájának egyik távoli zugában lett elhelyezve. A volt tanítványok, köztük Gál Oszkár kezdeményezésére és az MTSH anyagi támogatásával került sor a műalkotás helyreállítására. Az 1959. november 14-én megtartott ünnepségen részt vettek a család tagjai, az MTSH, az MVSZ, a BEAC, a többi vívóegyesület képviselői, a volt tanítványok és tisztelők. Az avatást követően a BEAC klubházában dr. Földessy János tartott előadás Gerentsér László sokoldalú és maga idejében merész újításnak számító ténykedéséről.[13]

A mester majd mindig velünk van, és ott szemünk láttára építi a vívás elméletének azt a hatalmas épületét, mely őt a legkiválóbb magyar vívópedagógussá tette. Ő a kiváló atléta, atomjaira bontotta a vívás minden mozdulatát, analizálta, összerakta, bújta az anatómiai, élettani szakkönyveket. Állandóan tanult, és bennünket tanulva tanított. Az elméleti vitákból megállapítások születtek, amiket másnap gyakorlatba kipróbáltunk.
– Posta Sándor[32]
Bölcs osztályfőnökként irányította a különböző korú és állású tanítványokat, szigorúán érkezési sorrendben. Csak nagyon ritkán és akkor is csak kivételesen indokolt esetben tett kivételt. Viszont mindig rendelkezésre állt. Ha valaki tanult vagy úgy dolgozott, hogy nem tudott a mesterhez alkalmazkodni, akkor a mester alkalmazkodott hozzá... Érdekes módon, hosszú iskolákat adott. Órás, másfél órás leckéket, két-három perces szünetekkel. Ezek a szünetek is hozzátartoztak, ha úgy tetszik, neveléselméleti részét képezték az edzésnek... Művelt, olvasott ember volt, s ezen belül rendkívülien érdeklődött a vívás múltja iránt. Neki volt a leggazdagabb vívókönyvtára Magyarországon, amit főleg Franciaországban, antikváriumokban szedett össze. A páratlan értéket a Testnevelési Főiskolára hagyta, de sajnos, a háború alatt legnagyobb része megsemmisült. Felesége hat nyelven beszélt, ő fordította a különböző nyelveken megjelent régi-régi vívókönyveket. Gerentsért izgatta a vívás múltja és érdekelte a jövője... És - maximalista volt! Olyan nem létezett, hogy ne próbáljunk valamit még jobban csinálni, mint tegnap... A konzekvens javítási igény szőtte át tanítási módszerét. Már-már mániákus volt ebben a tekintetben.
– Bay Béla[33]
Gerentsér László, a „Doktor”, a szigorú, hallatlan fegyelmet követelő egyetemi fővívómester. Ő volt a szúrófegyverek fanatikusa, az első a mesterek közül, aki a női vívókat a férfiakkal egyenrangú tanítványként fogadta el... Minden tanítványától fenntartás nélküli szorgalmat és fegyelmet követelt. Aki ezeknek a feltételeknek nem tett eleget, azt könyörtelenül eltanácsolta, bármilyen híres versenyző is volt az illető.
– Elek Ilona, Elek Margit[17]
A BEAC vívószakosztály kormányrúdjánál dr. Gerentsér László egyetemi fővívómester állott, aki nemcsak mesterünk, de szellemi irányítónk is volt, kiváló pedagógus. Ízig-vérig demokrata, még akkor is, ha ezeknek az éveknek nem éppen a demokrácia volt a vezető ideológiája. Mint vívómester a tiszta magyar vívóiskolának volt nagy híve és tanítója: iskoláját a kar- és lábmunka harmonikus összhangja jellemezte... A vívóteremben folyó élet, híven a mester eszményeihez, igen demokratikus, sőt toleráns volt. Mint vívó megfért egymás mellett például - hogy csak a két végletet említsem - a kommunista mártír dr. Ságvári Endre, és Szálasi íródeákja, a nyilas Toll, alias dr. Posta Péter.[* 16] És nem túlzás azt állítani, hogy valamennyien nagy baratságban vívtunk, együtt szórakoztunk, s élveztük gondatlan fiatalságunkat, végig a harmincas évek során.
– Nedeczky László[34]

IdézetekSzerkesztés

TanítványaiSzerkesztés

Bay Béla vívóedző visszaemlékezéseiben említi: „Érdekes, hogy valamennyi Gerentsér-tanítvány, aki később vívómester lett, viszonylag rövid idő alatt produkált eredményt. De szétszóródtak a nagyvilágban...[36]Az egykori Gerentsér tanítványok közül számos kiváló mester került ki. Közülük Rerich Béla a svéd, Berzsenyi Barna a finn, Éltes Csaba az amerikai, Palócz Endre és György a kubai vívók vezető edzője. Bay dr. hazánkban tevékenykedik.[37]

További műveiSzerkesztés

  • Az 1912. évi olimpiai játékokra készülő atlétáknak téli foglalkoztatása
  • Jean-Louis a modern francia vívóiskola megalapítójának élete és iskolája (1934)

TársszerzőkéntSzerkesztés

  • Testnevelési útmutató: a nevelő tornagyakorlatok, játékok és atlétikai gyakorlatok vezetésére (1916) Bp., Országos Testnevelési Tanács[* 20][* 21]
  • Vívás (XII. fejezet A sport enciklopédiája - A testnevelés és testgyakorlás kézikönyve (1928) c. könyvben, II. kötet, 1-33)[* 22]
  • Vívóeredmények. Kimutatás az 1895-1936. évek alatt Magyarország területén lefolyt vívóversenyek eredményeiről, idő, hely, rendező egyesület és a döntöbe került vívók felsorolásával, valamint a magyar vívók által külföldön elért eredményekről. A Magyar Vívó Szövetség megbízásából összeállította dr. Gerentsér László, ny. székesfővárosi testnevelési igazgató, a budapesti Tudomány Egyetem vívómestere. Az amsterdami IX. olimpiászon lefolyt vívóversenyekről szóló jelentést és táblázatokat szerkesztette Lichteneckert András, olimpiai küldöttségünk vezetője. Kötés előtt rendezte, kiegészítette Klell Kálmán (1936)[41]

CikkeiSzerkesztés

  • A trénerkérdésről (1913) In: Márkus M. (szerk.): Sportalbum. A Magyar Hirlap naptárajándéka 1914-re. Budapest, Magyar Hírlap, 113–115.
  • Uj korszak az iskolái testnevelés terén. Népnevelők Lapja, 4. sz., 1916[42]
  • Vívósportunk 1927-ben (1927) Az Országos Testnevelési Tanács munkálatai (29. sz.), 1926-1927
  • Vívósportunk eseményei és eredményei 1928-ban
  • Vívósportunk eseményei és eredményei 1929-ben
  • A párbajtőrvívásról szóló cikksorozat Testnevelés c. folyóiratban.[* 23]
  • A három Merignac (1941) Magyar Katonai Szemle, 497-504.[43]
  • ...a Testnevelési Tanárképző Főiskolára sürgősen szükség van...” Dr. Gerentsér László budapesti fővárosi testnevelési igazgató memoranduma az Országos Testnevelési Tanácshoz a testnevelési főiskola céljaira szülséges épületek kisajátítása ügyében. (1918. november 11.)[44]

MegjegyzésekSzerkesztés

  1. Ezen a versenyen Gerentsér 100 yardos síkfutásban is első lett (10,6 mp), illetve a 120 yardos gátfutásban (10 gát) is győzött (20,2 mp). Magyar Athletikai Club tavaszi nemzetközi viadala. Vadász- és Versenylap, (1897. júl. 3.)
  2. „...10 évnek kellett eltelni, míg akadt atléta Bodor Ödön személyében, aki az 1897-ben felállított 52,2 mp.-es rekordot 52-re javította.”[8]
  3. A Vívó-Híradó c. kiadvány a Magyar Vívószövetség lapja.
  4. Közben már tervezték a következő, tíz hónapos tanfolyamot, illetve készült a négyéves testnevelési főiskola tervezete.
  5. Az 1907. évi XVII. tc. nincs 22. paragrafusa. A szerző valószínűleg az 1907. évi XXVII. tc. 22. §-ára gondolt: „1. A községi elemi népiskolai tanitó fegyelmi vétséget követ el:... c) ha államellenes irányt követ; államellenes iránynak tekintendő különösen minden cselekedet, a mely az állam alkotmánya, nemzeti jellege, egysége, külön állása vagy területi épsége, továbbá az állam nyelvének törvényben meghatározott alkalmazása és az állam czimere, jelvénye és zászlaja ellen irányul;”
  6. Ez Magyarország egyik legrégibb, folyamatosan működő vívóterme.
  7. A Kolozsvári katolikus főgimnázium 1905. évi értesítője.
  8. Első tekintetre talán feleslegesnek látszik ma már a versenypálya-építés és rendezés kérdéseivel ilyen részletesen foglalkozni, de én főleg a vidéki viszonyokat tartottam szem előtt. Magam is hosszú ideig tanítottam vidéken és minduntalan észleltem, hogy a vidék sok helye mennyire reászorul sportkérdésekben tapasztalt sportférfiak tanácsaira.[27]
  9. Az előszó és a tartalomjegyzék szövege az eredeti helyesírással lett megadva.
  10. Párbajtőrrel a kezében.
  11. Méltóságos dr. Kuncz Ödön ny. r. egyetemi tanárnak tiszteletem jeléül. Budapest, 1929. szept. 15. Dr. Gerentsér László, ny. székesfővárosi testnevelési igazgató, egyetemi vívómester.
  12. A Miskolci Egyetem könyvtárából.
  13. Ny. székesfővárosi testnevelési igazgató, a budapesti Pázmány Péter kir. m. tud. egyetem vívómestere, a Vívómester Vizsgáztató Bizottság előadója.
  14. A könyv impresszuma szerint.
  15. A könyv pontos adatai (az OSZK katalógus alapján): Keresztessy József emlékkönyve: vivómesteri pályája ötvenedik évfordulójának ünnepélyére: 1892 febr. 4. / Szerk.: barátai és hálás tanítványai., Bp., 1892.
  16. Pósta Sándor olimpiai bajnok fia.
  17. Legjobb eredménye vívóként: főiskolai világbajnok (kardcsapat, 1939), rendőrtiszti kardbajnok (egyéni, 1939); sportvezetőként: nemzetközi versenyeken a Directoire Technique tagja (1935-1990), a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) tiszteletbeli tagja.
  18. Tőr- és párbajtőrvívás (összeáll. Bay Béla, Rerrich Béla, Tilli Endre), 1953
  19. Tőrvívásban a 6. helyen végzett.
  20. Az 1916. évi július hóban az OTT 95/916 számú javaslata alapján a középiskolai tanárok részére Budapesten tartott testnevelési tanfolyamnak tananyaga.
  21. Előszóval ellátta dr. Ottó József. Írták: Bély Mihály, Kmetykó János, Horváth Sándor, dr. Gerentsér László, Simon Miklós.
  22. Tartalom: A vívás és vívómesterség története - A párbajintézmény - A vívás általában - A kardvívás - A vítőrvívás - A párbajtőrvívás - A mérkőzés - Tréningutasítás - A vívás nemzetközi helyzete.
  23. Az OTT szakközlönye; 7 cikk 1930 januárjától.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Új idők lexikona, XI., 1938.
  2. Új idők lexikona, XXIV., 1942, Vívás szócikk:„A magyar vívók kitűnő olasz mesterek útmutatásai alapján tanultak és az olasz rendszer a magyar kardratermettséggel párosulva létrehozta a magyar vívórendszert, amely Gerentsér László iskolájából indult ki és a magyar kardot az egész világon diadalra juttatta.
  3. Gerentsér 1911 Előszó, VIII. o.
  4. Kovács 2006 14. o.
  5. Bay 15. o.
  6. Hungary, Catholic Church Records, 1636-1895; Line Number: 46; GS Film number: 642674; Digital Folder Number: 004499235; Image Number: 00490. (Hozzáférés: 2015. december 10.)
  7. Az olympiai atléták trénere (1908). (Hozzáférés: 2015. november 30.)
  8. Gerentsér 1911 111. o.
  9. Klell Kálmán: Régi mesterek... Érdemes mesterek... Vívó-Híradó, XXI. évf. 10. sz. (1972) 15. o.
  10. Gerentsér László dr. jubileuma. Budapesti Hírlap, XXXII. évf. 23. sz. (1912. jan. 27.)
  11. Gerentsér 1944 340. o., „Úgy a londoni, mint a stockholmi olimpiai játékokon én voltam az atléták trénere, de egyúttal a vívók tréningjében is résztvettem, amidőn időm engedte és a versenyeken is segítségükre voltam a vívóknak.”
  12. Bodnár Ilona: Az edzői munka mint női foglalkozási életpálya. 2012. (Doktori értekezés)  
  13. ^ a b Földessy
  14. Kun 238-239. o.
  15. Kun 249. o.
  16. Bay 15. o.
  17. ^ a b c Elek
  18. A BEAC első aranykora. (Hozzáférés: 2016. november 30.)
  19. Bay 11. o.
  20. OSC amatőr és hobbi vívás. (Hozzáférés: 2015. december 2.) „Európa egyik legrégebbi vívóterme a legendás OSC vívóterem...”
  21. Gerentsér 1944  346-348. o.
  22. Gerentsér 1930  12-16. o.
  23. Kun 1969  97. o.
  24. Bay 16. o.
  25. Kovács 2006 18. o.
  26. Halotti anyakönyvi kivonatok (1895-1980), Pest-Pilis-Solt, Bp. I., 1941 január; 31. kép, 58. sz. bejegyzés. (Hozzáférés: 2015. december 10.)
  27. Gerentsér 1911 5. o.
  28. Gerentsér 1944 Előszó, XI. o., „Kedves kötelességemnek tartom, hogy hálás köszönetemet fejezzem ki Gerevich Aladár nagyrabecsült barátomnak, továbbá dr. Bay Béla és Palócz Endre kedves tanítványaimnak, hogy szívesek voltak az ábrákul szolgáló rajzoknál közreműködni.”
  29. Barta Emil: A történelmi kardvívás alapjai. Miskolc-Diósgyőr: (kiadó nélkül). 2016. Hozzáférés: 2016. nov. 28.  
  30. A Farkasréti temető adattára. (Hozzáférés: 2015. december 1.)
  31. Kép a síremlékéről. (Hozzáférés: 2015. december 1.)
  32. Killyéni András: Posta Sándor kardvívó kalandos élete a kolozsvári vívóteremtől a párizsi olimpiáig (I.). (Hozzáférés: 2015. december 2.)
  33. Bay 12-13. o.
  34. Nedeczky László: Az óra mutatta az utat. Hazánk egy életút tükrében. (Leírta: Dávid Sándor). 1992.  
  35. Gerentsér 1944 Előszó, VI. o.
  36. Bay 16. o.
  37. Kun 1969 97. o.
  38. Elhunyt dr. Bartos Tibor. (Hozzáférés: 2015. december 2.)
  39. Egy nagyon székely amerikai. Hargita Népe, (2012. márc.)
  40. Elhunyt Nedeczky László. (Hozzáférés: 2015. december 2.)
  41. Klell Kálmán: A magyar vívás annalesei. Vívó-Híradó, 4. sz. (1974) 12. o.
  42. A magyar pedagógiai irodalom 1916-ban.  
  43. Magyar Katonai Szemle (tartalomjegyzék). (Hozzáférés: 2015. december 2.)
  44. Kiss 34-37. o.

ForrásokSzerkesztés

  • Bay: Bay Béla - L. Réti Anna: Páston és páston kívül. Budapest, 1979.
  • Elek: Elek Ilona - Elek Margit: Így vívtunk mi. Budapest, 1968.
  • Gerentsér 1911: Gerentsér László: Atletika. Budapest, 1911.
  • Gerentsér 1930: Gerentsér László: Az épéevívás. Budapest, 1930.
  • Gerentsér 1944: Gerentsér László: A modern kardvívás. Budapest, 1944.
  • Kiss: Iratok a magyar testnevelés és sport történetéhez: Testnevelés és sport Magyarországon a polgári demokratikus forradalom és a Tanácsköztársaság idején, 1918-1919. Összeállította és szerkesztette Kiss Dezső. Budapest, 1970
  • Kovács 2006: Kovács Dénes: A vívók apostola és a vadászat szerelmese. Nimród Alapítvány, 2006. ISBN 9639369810
  • Kun 1969: Kun László: Az egyetemes és magyar vívástörténet. Budapest, 1969.
  • Kun: Földes Éva - Kun László - Kutassi László: A magyar testnevelés és sport története. Budapest, 1982.
  • Révai új lexikona VIII. (Gal-Gyi). Szekszárd: Babits. 1996–2008. ISBN 9639015946
  • Új idők lexikona. Bp., Singer és Wolfner, 1936-1942.
  • Földessy: Földessy János: Dr. Gerentsér László szerepe a magyar testnevelésben. Vívó-Híradó, IX. evf. 1. sz. 1960.

További információkSzerkesztés

VideóSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés