Gerinc

a törzs vázát alkotja, csigolyákból épül fel
(Gerincoszlop szócikkből átirányítva)

A törzs vázát a gerinc- vagy csigolyaoszlop (columna vertebralis) (görög: rachis) alkotja. (A gerincoszlop elnevezés általánosan használt, de helyessége erősen vitatható.)[* 1] Az emberben ehhez 12 pár borda (costae) ízesül, amelyeket elöl a szegycsont (sternum) kapcsol össze. Ezek közül csak a felső hét pár borda valódi borda, mert ezek egyenként ízesülnek a szegycsonthoz. Az ez alatti három pár borda úgynevezett álborda, amely porcosan összekapcsolódik, és együtt nő a szegycsonthoz, míg az utolsó két pár borda egyáltalán nem ér a szegycsonthoz; ezek az úgynevezett lengőbordák.

Egy hátcsigolya felépítése.
A gerinc szakaszai és görbületei.

A gerinc magába foglalja és védi a gerincvelőt, mely a koponyaalaptól a medencéig ér. A gerincen elhelyezkedésük szerint szakaszokat különböztetünk meg. A nyaki gerinc a gerinc nyaki szakasza. Két lajhárfaj (Choloepus és Bradypus) és a manátuszfélék (Trichechus) kivételével az emlősöknek hét nyakcsigolyájuk van.[1] Más gerincesekben ezek száma a kétéltűek egyetlen csigolyájától a hattyúk 25, vagy a már kihalt Elasmosaurus 76 csigolyájáig változik. A hátgerinc a nyak alsó részétől a medence tetejéig ér. A hátgerinc bordákhoz kapcsolódó része a mellkasi gerinc. a fennmaradó része az ágyéki gerinc. A keresztcsonti csigolyák a medence régióban helyezkednek el, a kétéltűekben egy, a legtöbb madárban és modern hüllőben kettő, míg az emlősökben akár 3-5 is lehet belőlük. Több keresztcsonti csigolya egy struktúrában történő egyesülése esetén keresztcsontról beszélünk. A madarakban található keresztcsont (latinul: synsacrum) a keresztcsonti, az ágyéki, továbbá részben a mellkasi és farokgerincből, illetve a medenceövből áll. Az állatok farkát a farokcsigolyák alkotják, madarakban az utolsó néhány csigolya csontos képződménnyé nőhet össze, vagy – pl. emberekben, továbbá csimpánzokbanfarokcsonttá.

Az atlantoaxialis ízületalkotó csontrészek felülről.
Az atlantoaxialis ízület.

A csigolyák szerkesztés

A gerinc csigolyákból áll. A csigolyák felépítése: a has felé eső részük tömör csigolyatest, a hát felé eső részükön találjuk a gerincvelőt védő csigolyaívet, amelyből egy tövisnyúlvány és a két haránt nyúlvány nyúlik egyenesen ill. ferdén hátra. A csigolyatest hátsó felszíne és a csigolyaív határolja a csigolyalyukat (foramen vertebrale), amelyeknek összessége képezi a gerinccsatornát (canalis vertebralis). Összesen 33-35 csigolyánk van: 7 nyaki, 12 háti, 5 ágyéki, 5 keresztcsonti és 4-6 farokcsigolya. A nyakcsigolyák csigolyateste kicsi, és haránt nyúlványaik tövében egy-egy kis lyukat láthatunk. Két fejbe futó artéria halad itt (arteria vertebralis). A hátcsigolyákat onnan ismerhetjük fel, hogy csigolyatestükön és haránt nyúlványaikon van a bordák ízesülési helye. Az ágyékcsigolyák csigolyatestei feltűnően nagyok, a csigolyák maguk is vaskosak. Míg a csigolyatestek közötti ízületes, szalagos és porcos összeköttetések a gerinc nyaki, háti és ágyéki szakaszán többféle mozgást tesz lehetővé, a keresztcsonti és a farkcsontcsigolyák összecsontosodtak (synostosis), azok között elmozdulás nem lehetséges. A keresztcsont és a farkcsont között kis mértékű elmozdulás fiatal korban még van, de idővel ezek összecsontosodása is bekövetkezik.

A gerincet alkotó csigolyák összeköttetései szerkesztés

Ízületek szerkesztés

A gerincet alkotó csigolyákat az egymás fölötti csigolyák ízületi nyúlványi közötti ízületek és azok szalagrendszere köti össze. Ezekben az ízületekben az ízületi végek elmozdulásai viszonylag kicsik, de összeadódva a gerincszakaszoknak jelentős - bár változó mértékű - mozgékonyságot biztosítanak. Ezek a mozgások az előre-hátra, valamint oldalirányú hajlítás, a forgás, és embernél a gerinc görbületeiből adódó rugózó mozgás. Az első és második nyakcsigolya között sajátos forgó ízület van (articulatio atlantoaxialis), melynek függőleges forgástengelye a második nyakcsigolya (axis) fognyúlványán húzódik keresztül.

Szalagok szerkesztés

Az ízületektől független szalagok rendszere (syndesmosisok) is összefűzi a csigolyákat. A csigolyatestek elülső felszínén az elülső hosszanti szalag (ligamentum longitudinale anterius), a csigolyatest hátsó felszínein (a canalis vertebralis elülső kerületén) a hátsó hosszanti szalag (ligamentum longitudinale posterius) húzódik, csigolyák tövisnyúlványait a tövisnyúlványok közötti szalagok (ligamenta interspinalia) a tövisnyúlványok csúcsait pedig a tövisnyúlványok fölötti szalag (ligamentum supraspinale) fűzi össze. A csigolyaíveket a rugalmas sárga szalagok (ligamenta flava) kötik össze.

 
A gerinc sagittalis metszete.

Porckorongok szerkesztés

 
Normál (balra) és porckorongsérves állapot (jobbra) a nyaki gerincen

A csigolyatestek porcos kapcsolata (synchondrosis) a közöttük lévő rostos porckorongok (discus intervertebralis) révén jön létre, melyeket üvegporc rögzít a csigolyatestekhez. A teljes gerinc hosszának mintegy egynegyedét kitevő porckorongok nem szabályos korongok, mivel a gerinc görbületének megfelelően elölről vagy hátulról enyhén elvékonyodnak, szélük a csigolyatestek alakjához igazodik. Felülről lefelé egyre vastagabbak. Szerkezetük nem homogén: kívül tömörebb, rostos (anulus fibrosus) gyűrű helyezkedik el, belül lágyabb, kocsonyás (nucleus pulposus) állagú szövet tölti ki. Utóbbiak kitüremkedése a porckorongsérv (gerincsérv; discus hernia)[2][3]

A gerinc görbületei szerkesztés

Az emberi gerincen jellegzetes (sagittalis) görbületek vannak. Ezek a két lábon járás, az állás és ülés hatására fejlődnek ki. A nyaki szakasz előre konvex (lordosis), a háti hátra konvex (kyphosis), az ágyéki/lumbalis ismét előre domború (lordosis), végül a keresztcsonti/sacralis megint hátra domborodik (kyphosis). Ezek a görbületek a gerincet egy függőlegesen jól rugózó képződménnyé teszik, ami az ember álló helyzetben történő járása, sportolása stb. közben biztosítja az agyat tartalmazó koponya rugalmas alátámasztását. A gerinc oldalirányú (frontalis) görbületeit scoliosisnak nevezzük, amelyből legtöbbször jobbra hajló figyelhető meg, és nem feltétlenül jelent patológiás állapotot.

Megjegyzések szerkesztés

  1. Nevét ugyanis a hajóépítő műhelyekben lefektetett hajógerincről kapta.

Jegyzetek szerkesztés

  1. (1999) „Why do almost all mammals have seven cervical vertebrae? Developmental constraints, Hox genes and Cancer” (angol nyelven). Journal of experimental zoology 285, 19-26. o.  
  2. Porckorongsérv (discus hernia)' (magyar nyelven). [2012. május 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. május 1.)
  3. Porckorongsérv (magyar nyelven). [2012. május 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. május 1.)

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés

Források szerkesztés

További információk szerkesztés