Gettysburgi csata

A gettysburgi csatát 1863. július 1-je és július 3-a között vívták a pennsylvaniai Gettysburg borough mellett. A csatában George G. Meade vezérőrnagy Potomac hadserege csapott össze Robert E. Lee tábornagy Észak-virginiai hadseregével. A harcban a korábban sorozatos vereségeket szenvedő szövetségi hadsereg sikeresen kitarott magaslatain és megállította a konföderációs sereg északi előrenyomulását. Ez az ütközet lett az amerikai polgárháború legvéresebb összecsapása, melyet gyakran neveznek a háború fordulópontjának.[6] Eicher a konföderációt árvízhez hasonlítva az árhullám tetőzéséről beszél.

Gettysburgi csata
A Gettysburgi csata, Currier and Ives grafika
A Gettysburgi csata, Currier and Ives grafika

Konfliktus Amerikai polgárháború
Időpont 1863. július 1.3.
Helyszín Adams megye, Pennsylvania
Eredmény Döntő stratégiai északi győzelem
Szemben álló felek
U.S. flag, 34 stars.svg
Amerikai Egyesült Államok (Unió)
CSA FLAG 4.3.1861-21.5.1861.svg
Amerikai Konföderációs Államok(Konföderáció)
Parancsnokok
U.S. flag, 34 stars.svg
George G. Meade
John F. Reynolds 
Winfield S. Hancock
Daniel Sickles
George Sykes
John Sedgwick
Oliver O. Howard
Henry W. Slocum
Alfred Pleasonton
Henry J. Hunt
CSA FLAG 4.3.1861-21.5.1861.svg
Robert E. Lee
James Longstreet
Richard S. Ewell
A. P. Hill
Jeb Stuart
Szemben álló erők
93 921[1]71 699[2]-75 000[3]
Veszteségek
23 055
3155 halott
 14 531 sebesült
 5369 fogságba esett/eltűnt[4]
23 231
4708 halott
 12 693 sebesült
 5830 fogságba esett/eltűnt[5]
Térkép
Gettysburgi csata (USA)
Gettysburgi csata
Gettysburgi csata
Pozíció az USA térképén
é. sz. 39° 48′ 40″, ny. h. 77° 13′ 30″Koordináták: é. sz. 39° 48′ 40″, ny. h. 77° 13′ 30″
A Wikimédia Commons tartalmaz Gettysburgi csata témájú médiaállományokat.

A Chancellorsville-i csatában 1863 májusában aratott győzelem után Lee a Shenandoah-völgyön keresztül északra vezette hadseregét. Ezzel kezdetét vette a második északi irányú hadjárata, a Gettysburg hadjárat. Serege lelkesülten masírozott és Lee szándéka szerint északra helyezte volna át a háború hadszínterét, hogy a sokat szenvedett virginiai vidéket kímélje a harcok dúlásától. Ezen kívül remélte, hogy Pennsylvania állam fővárosa, Harrisburg vagy akár Philadelphia elfoglalásával az északi politikusokat meg tudja félemlíteni annyira, hogy feladják a háborút. Abraham Lincoln elnök ösztökélésére Joseph Hooker vezérőrnagy Lee után mozgatta a Potomac hadsereget és közben erősítésként magához akarta csatolni a keleti hadszíntér további egységeit. Mikor ezt Henry W. Halleck vezénylő tábornok Lincoln utasítására megtagadta, Hooker benyújtotta lemondását, melyre a Chancellorsville-i csata óta vele elégedetlen Lincoln lecsapott. Hooker utódává ekkor nevezték ki George G. Meade vezérőrnagyot, az V. hadtest parancsnokát.

A két hadsereg Gettysburg közelében találkozott 1863. július 1-én. Lee sietve összevonta hadtesteit, hogy megsemmisíthesse a szövetségi haderőt. A várostól északnyugatra fekvő alacsony dombokat kezdetben a szövetségi lovassági hadosztály védelmezte John Buford dandártábornok vezetésével, melynek segítségére két hadtestnyi szövetségi gyalogság érkezett. Ezzel azonban két, létszámában jóval nagyobb konföderációs hadtest akaszkodott össze. Nyugatról A. P. Hill harmadik hadteste támadott, míg északról Richard S. Ewell második hadtestének támadása omlasztotta össze a szövetségi védelmet. Az I. és XI. szövetségi hadtest megvert elemei Gettyburg utcáni keresztül áramlottak visszafelé a Cemetery Hill magaslata felé,[7] ahol a XI. hadtest egy érintetlen hadosztálya mellett védővonalba rendeződtek. Az este folyamán mind több és több szövetségi katona érkezett a dombokra.

A második napon mindkét hadsereg koncentrálódótt. Az uniós erők létszáma estére már hét hadtestre nőtt, és az általuk alkotott védvonal egy visszahajló horog formáját vette fel. A konföderációs erők egy hadosztály híján mind felsorakoztak. Július 2-án délután négykor hosszas halasztás után megindult James Longstreet altábornagy vezette támadás a Little Round Top nevezetű domb ellen. Az en echelon támadás este annak határára érkezett, hogy az uniós balszárnyat felmorzsolja, de William Dorsey Pender hadosztályparancsnok sebesülése miatt leállt a támogatása. Délután hétkor az Unió jobbszárnyán látszattámadás vette kezdetét, majd ment át teljes támadásba a Culp's Hill (Culp-domb) és a Cemetery Hill (Temetődomb) ellen. Az uniós védelem a csatatér teljes szélességében kitartott összességében, de a balszárnyat megsegíteni elvezényelt XII. hadtest helyén a lázadó erők feljutottak a Culp's Hill tetejére és megszállták a kiépített állásokat. Lázas éjjeli szervezőmunka vette kezdetét, hogy további erősítéseket küldjenek a helyszínre mindkét oldalon.

A csata harmadik napján a harc kiújult a Culp's Hill lankáiért, lovassági ütközet bontakozott ki keleten és délen, de a legdrámaibb az a 12 500 fős támadás volt, mely az uniós közepet célozta meg a Cemetery Ridge-en (Temető-gerinc). A három hadosztály rohamát Pickett-roham néven ismerjük. A támadást a szövetségi haderő puska- és ágyútüze visszaverte és a Konföderáció sok katonája a csatamezőn maradt.[8] Lee visszavonta hadseregét először a McPherson-gerincre, majd július 4-én elindult vissza, Virginiába. 46 000 és 51 000 közé tehető a három napos csatában elhúnyt katonák száma, így ez lett az Egyesült Államok történetének legnagyobb emberveszteségét okozó ütközet. 1863. november 19-én Lincoln elnök a Gettysburgi Nemzeti Temető felszentelésén történelmi beszédet mondott a háború és a hősi holtak áldozatának emléket állítva.

Az ütközet háttereSzerkesztés

 
A Gettysburg hadjárat július 3-ával bezárólag; a szaggatott vonal a lovasság útvonalát jelöli
  Konföderációs csapatok
  Szövetségi csapatok

A stratégiai helyzetSzerkesztés

A Chancellorsville-i csata megnyerése után 1863 májusában Lee megpróbálta áttenni a küzdelem színhelyét a Shenandoah-völgytől északra, megkezdve ezzel második északi hadjáratát.[* 1] Ezzel keresztülhúzta az uniós terveket a nyárra nézve és reményt látott arra nézve, hogy a Mississippi folyó mentén uniós ostrom alá került Vicksburgön is enyhíti a nyomást ezzel. A harc színterét északra áttéve virginia gazdag farmvidékének dúlását is beszüntették volna mindkét oldal katonái. Csapatai lelkesedését kihasználva a háború sújtotta Észak-Virginiát maga mögött hagyta és megpróbálta Harrisburg, Baltimore, vagy akár Philadelphia bevételével az Unió politikusainak háborús elszántságát megingatni.[9] Abraham Lincoln, az Unió elnöke utasítására Joseph Hooker vezérőrnagy üldözőbe vette Lee csapatait, de késlekedése és a chancellorsville-i csatában elkövetett hibák miatt miatt három nappal az ütközet előtt leváltották. A Potomac hadsereg új parancsnoka beosztottja, George G. Meade vezérőrnagy lett.

A két hadsereg manőverezéseSzerkesztés

Június 3-án Lee Észak-virginiai hadserege részletekben távozott Fredricksburg alól. Stonewall Jackson halála után Lee két nagy létszámú hadtestét három kisebbe szervezte át, hogy a mozgékonyságukat növelje. James Longstreet altábornagy maradt az első hadtest parancsnoka, a másodiké Richard S. Ewell altábornagy lett, a harmadiké A. P. Hill altábornagy. Ewell és Hill korábban Jackson hadosztályparancsnokai voltak és a hadtest irányításában még nem szereztek gyakorlatot. A lovasság továbbra is J.E.B. Stuart vezérőrnagy irányítása alatt maradt.[10] Lee gyaloghadtestei egyenként eltűntek a szövetségi felderítés szeme elől Fredricksburgből.

A szövetségi Potomac hadsereg Joseph Hooker vezérőrnagy irányítása alatt hét gyaloghadtestből, a tüzérségi tartalékból és egy lovassági hadtestből állt. Ennek összlétszáma 100 000 főre rúgott.[11] Hooker sejtette, hogy Lee portyázási szándékkal vonta a lovasságát Culpeper környékére és utasította lovassága parancsnokát, hogy semmisítse meg az összevont erőket, mielőtt elindulnának és derítse fel Lee gyalogságának tartózkodási helyét. A hadjárat első nagyobb összecsapása június 9-én a Brandy Station-i ütközet volt Culpeper mellett. A 9500 parádéra felsorakozó konföderációs lovast az unió összfegyvernemi portyája meglepte. A 8000 fő szövetségi lovassággal és 3000 fő gyalogsággal támadó Alfred Pleasonton dandártábornok csapatait azonban Stuart rögtönzött ellenállása visszaverte. A taktikai szinten döntést nem hozó, 14 órás, elsősorban lovasság vívta ütközet mindenesetre kiderítette a konföderációs lovasság tartózkodási helyét és a háború folyamán első ízben az uniós lovasság nem alárendelt szerepet játszott vele szemben a csatamezőn.[12]

Lee közvetlenül a Brandy Station-i ütközet után parancsot adott Ewellnek, hogy támadja meg Winchester és Martinsburg helyőrségét. Ewell június 13-án a Második winchesteri ütközetben bekerítette a várost védő VIII. hadtest második hadosztályát és két napi harc után fegyverletételre kényszerítette. Ezzel utat csinált észak felé a Shenandoah-völgyben, majd Lee parancsára június 15-én átkelt a Potomac folyón Maryland államba. A. P. Hill és Longstreet hadteste június 24-én és 25-én követte, Ewell ekkorra már elfoglalta Chambersburg városát. Hooker hadserege követte a mozgásukat és parancsainak megfelelően Washington fővárosát fedezte a jelenlétével. A szövetségi erők június 25-e és 27-e között keltek át a Potomac folyón.[13] Északon mindenki csak találgatta, hova indult Lee inváziós ereje.

 
A Harper's Weekly illusztrációja azt mutatja, hogy a konföderációs erők elfogott négereket hajtanak délre, hogy rabszolgaként árusítsák őket. Útban Gettysburg felé az Észak-virginiai hadsereg mintegy 40 fekete civilt rabolt el és vetett rabszolgaságba.[14][15][16]

Lee szigorú parancsokat adott, hogy elejét vegye a civil lakossággal szembeni atrocitásoknak.[17] Az útközben élelmiszert, lovakat, és más készleteket gyűjtő szállásmesterek általában nem rekviráltak erővel, hanem a kereskedőket és farmereket konföderációs dollárral fizették ki, melynek az USA-ban nem volt értéke. Különböző városok, pl. a pennsylvaniai York kénytelenek voltak megsemmisítés terhe mellett biztonságukat pénzen megváltani, mely helyettesítette a készletek adását. Az invázió során a konföderációsok kb. 1000 északi négert is szolgaságba vetettek, mondván minden északon élő néger szökött rabszolga.[* 2] Néhányan valóban azok lehettek, de többségük szabad születésű északi volt; ezeket az embereket délre hajtották és rabszolgapiacokon értékesítették.[18][16][19]

Június 26-án Jubal A. Early vezérőrnagy hadosztályának elemei néhány órára megszállták Gettysburg városát, miután elüldözték a pennsylvaniai milíciát egy pár kisebb előcsatározás után. Early hadisarcot vetett ki a lakosokra annak ellenében, hogy tartózkodott a készletek gyűjtésétől. A katonák felégettek több vasúti kocsit és hidat, majd a (nem működő) vasúti pálya megrongálása és a távíró drótok elvágása után következő nap York irányában elhagyták a várost.[20]

Eközben a Jeb Stuart lovasságának színe-virága egy máig vitatott portyára indult a szövetségi csapatok háta mögé. Lee parancsa értelmezési rugalmasságot hagyott Stuartra, aki június 25-én egy Washington külvárosáig jutó manőverbe kezdett. Az ott zsákmányolt hadtáptrénnel észak felé indult és június 30-án Hanovernél ütközetet kellett vívnia a várost már elfoglaló Hugh Judson Kilpatrick szövetségi lovashadosztályával. A város birtoklását nem tudták kivívni, ezért Stuart további kitérőt tett York felé, ahol megtudta, hogy Early csapatai már visszafordultak innen Gettysburg irányába. Early hadosztálya volt Ewell hadtestének az a jobbszárnya, amelyhez Lee parancsára csatlakozniuk kellett a portya után. Stuart azonban nem követte Early mozgását,[* 3] csak két törzstisztjét külde oda, hanem északnyugat felé, Carlisle-hoz vitte a három dandárnyi lovasságát. Így Stuart lovassága lekéste a gettysburgi csata első két napját, de annyit azért elért, hogy William H. French VIII. hadtestét a szövetségi főparancsnokság visszavonta a washingtoni hadtápvonal védelmére. French és katonái így szintén nem vettek részt a gettysburgi csatában.[21]

Június 28-a meglepetéseiSzerkesztés

Harpers Ferry helyőrségének katonáit Hooker a hadseregéhez akarta csatolni, már csak azért is, hogy ne legyen a sorsuk hasonló Winchester helyőrségéhez. Lincoln elnök és Henry W. Halleck vezénylő tábornok a chancellorsville-i csatavesztés után egymást hibáztató Hooker és aláredeltjei vitájában utóbbiaknak adott igazat és megtiltotta Hookernek az aktív műveletek kezdeményezését. Hooker a helyőrség átadásának megtagadásakor ultimátumszerűen benyújtotta a lemondását, jelezve, hogy ez elengedhetetlenül szükséges lépés szerinte. Lincoln és Halleck haladék nélkül elfogadták a lemondását. A május első napjai óta tartó háttérmegbeszélések ereményeképpen tisztázták, hogy a Hookerrel leginkább konfrontálódott George G. Meade vezérőrnagyban, az V. hadtest parancsokában van minden értintett legnagyobb bizalma, ezért június 28-a koromsötét hajnalán egy a főhadiszállásról jövő megbízott azt a parancsot nyújtotta át Meade-nek, hogy rögvest vegye át a Potomac hadsereg parancsnokságát, vagy pedig mondjon le.[22][* 4] Meade azt hitte, hogy Hooker küldött érte letartóztatni, miközben se a hadsereg elhelyezkedéséről, se az ellenség helyzetéről nem volt a leghalványabb fogalma sem.

Június 28-án este Lee a lovasság felderítési adatainak hiányában egy Longstreet által fizetett kémtől értesült róla, hogy a szövetségi csapatok átkeltek a Potomac folyón és sokkal közelebb lehetnek, mint számított rá. Lee hadserege 45 kilométeres félkörben volt szétszórva Chambersburgtől Carlisle-ig, illetve Harrisburg és Wrightsville mellett a Susquehanna-folyó túlpartján.[23] június 29-én reggel Lee szétküldte futárait és elrendelte a csapatkoncentrációt Cashtown mellett, mely a South Mountain dombjainak keleti oldalán feküdt 12 km-re Gettysburgtől nyugatra.[24] Június 30-án Hill hadtestének egyik észak-karolinai dandárja J. Johnston Pettigrew dandártábornok vezetésével Gettysburgbe indult. Pettigrew hadosztályparancsnoka, Henry Heth visszaemlékezése szerint azért küldte a dandárt a városba, hogy készletek után kutassanak, főként lábbeliket keresve.[25]

Pettigrew uniós lovasság közeledését látta délről Gettysburg felé, mely John Buford dandártábornok lovassága volt. A konföderációs katonák harc nélkül visszatértek Cashtownba. Pettigrew jelentette Hillnek és Hethnek, de egyikük sem hitte el, mert Pettigrew dandárja még viszonylag nem régen került csak a hadseregbe és úgy vélték, hogy az általuk jelentős uniós erőnek leírt csapat pennsylvaniai milícia lehet. Lee tábornagy kifejezett utasítása ellenére, miszerint az általános harc provokálását kerülni kell, míg a teljes hadsereg összevonása megvalósul, Hill másnap reggelre harcfelderítést határozott el, hogy a hadsereg összetételét és erejét kiderítsék. Július 1-jén hajnali öt órakor Heth hadosztályának két dandárja elindult Gettysburg felé.[26] Várakozásukkal ellentétben nem maradtak észrevétlen. Július 30-án este 10:30-kor befutott Buford részletes felderítési jelentése parancsnokához, a Moritz-fogadóban éjszakázó John F. Reynolds vezérőrnagyhoz. Ebben az állt, hogy A. P. Hill hadteste Cashtownnál gyülekezik, Longstreet hadteste közvetlenül mögötte van és Ewell hadteste északról közelít. Reynolds továbbította az információkat a főhadiszállásra.[27]

A szembenálló felekSzerkesztés

UnióSzerkesztés

A Potomac hadsereg döntéshozó tábornokai

A Potomac hadsereget (eredetileg Joseph Hooker vezérpőrnagy parancsnoksága alatt, Meade június 28-án váltotta le Hookert) több mint 100 000 katona alkotta a következő szervezetbe tagolódva:[28]

Gettysburg felé haladva Reynolds volt a balszárny megbízott parancsnoka. Ez az I. a III. és a XI. hadtestet foglalta magába, s Reynolds ennek mozgatásáért volt felelős.[29] Több uniós egység vett részt a Gettysburg hadjáratban, de ezek nem képezték részét a Potomac hadseregnek és nem vettek részt a csatában. Ilyen volt a IV. hadtest elemei, a pennsylvaniai milícia, a Susquehannai hivatal fegyveres ereje, és különféle helyőréségek, mint például Harper's Ferry helyőrsége.

 
Az első lövés leadásának állított emlékmű.


A KonföderációSzerkesztés

Az Észak-virginiai hadsereg döntéshozó tábornokai

Stonewall Jackson altábornagy chancellorsville-i halála után Lee újraszervezte hadseregét. Az Észak-virginiai hadsereg 75 000 katonáját két hadtestből háromba osztotta a mozgékonyság és a parancsnokság hatékonyságának növelése céljából.[30]

Első napSzerkesztés

 
1863. július 1-je, délelőtt 10 óra: előbb az uniós lovasság és Heth két dandárjának összecsapása, majd a lovasság kivonása után Wadsworth két uniós dandárja tartóztatja fel és veri meg a déli csapatokat.

Archer és Davis támadásaSzerkesztés

A konföderációs támadás ellen az Unió július 1-jén Gettysburgtől nyugatra három, egymással nagyjából párhuzamos gerincen állított védelmi vonalat, a Herr Ridge-en, a McPherson Ridge-en és a Seminary Ridge-en. Ez a terep megfelelőnek látszott Buford számára kis számú lovasságga halogató taktikájához a nagy túlerőben levő konföderációs gyalogsággal szemben. Mivel Buford 1863 decemberében meghalt és nem hagyott visszaemlékezést maga után, így nem tudjuk, miért tette, amit tett. Kétfajta magyarázat létezik rá. Az egyik szerint Buford helyes stratégiai elemzéssel előre megsejtette, hogy Gettysburgnél nagy csatát fog vívni egymással a két hadsereg és előre látta a szerepét a Gettysburg környéki magaslatoknak. A Cemetery Hillt, a Cemetery Ridge és a Culp's Hill dombjait nem akarta átengedni a déliek kezébe, mert amennyiben ők ellenőrzik, Meade hadseregének nagy nehézsége lett volna azt elvenni tőlük. Ezért minden erejét latba vetette a déli gyalogság késleltetése érdekében.[31]

A másik magyarázat, hogy miért bocsátkozott harcba kb. 45 kilométerre a hadsereg tervében megállapított védelmi vonal, a Big Pipe Creek (Nagypipa-patak) vonala előtt, az hogy előző nap Meade egyik törzstisztje meglátogatta és elmagyarázta, hogy a haditerv mi lesz,[32] míg az írásbeli parancs pedig későbbre volt várható. Buford ebben az esetben Clausewitz útmutatását követve az előrenyomulás sebességét lassítva akarta maga után csalogatni a konföderációs erőket a Big Pipe Creekhez, és ezt a harcot később a balszárny gyalogsága is támogatta volna. A visszavonulási mechanizmus azonban később csődöt mondott.[33]

Heth hadosztályából James J. Archer és Joseph R. Davis dandártábornok vezette dandárját küldte a Chambersburg út mentén keletre. Oszlopban vonultak, mikor 4,5 kilométerre Gettysburgtől nyugatra, kb. reggeli hét órakor az uniós lovasság kiépítette fedezékekből könnyen leküzdhető ellenállásba ütköztek. Vonalba rendeződtek, míg a hagyomány szerint egy Marcellus Jones nevű uniós hadnagy leadta az első lövést rájuk.[34] A harcot túlélt Jones 1886-ban visszatért Gettysburgbe és felállította az első lövés leadását jelző emlékművet.[35] Heth katonái összecsaptak William Gamble ezredes lovassági dandárjával. A gyalog harcoló lovasság hátultöltős karabélyokkal volt felszerelve és kerítések, fák mögül tüzelt. [36] 10 óra 20 perckor a Konföderációsok elfoglalták a McPherson Ridge-et, és ekkor kezdett az I. hadtest első hadosztálya, James S. Wadsworth dandártábornokkal és Reynoldsszal megérkezni a csata helyszínére.[37]

Wadsworth két dandárja összecsapott Heth két dandárjával. Az úttól északra Davis dandárja átmeneti sikert ért el Lysander Cutler dandárja ellen, de katonáit végül a befejezetlen vasútvonal töltése körüli harcban visszaverték és súlyos veszteségeket szenvedett. Az úttól délre Archer erői a Herbst Woods ligetjén keresztül hatoltak előre, mikor az uniós Vasdandár Solomon Meredith dandártábornok vezetésével megrohamozta őket. A Willoughby-patakon félig átkelt konföderációsok meghátráltak és többszáz foglyot hagytak hátra, Archerrel együtt.[38] Az uniós gyalogság visszakergette az ellenséget a Herr-gerincre. Reynolds tábornokot a harcban fejbelőtték, mialatt csapatait egy tüzérségi állás környékén igazgatta és azonnal meghalt.[* 5]

Kétségek övezik, hogy Reynolds tudott-e Meade parancsáról, mely a Big Pipe Creek patakjához való visszavonulásra utasította, az viszont biztos, hogy a helyét átvevő Abner Doubleday vezérőrnagynak fogalma sem volt erről.[33] Doubleday Reynolds utolsó útmutatása alapján rendületlenül kitartott a 12 óra 30 percig húzódó harcban, majd kivonta a lovasságot a tűzvonalból és Gettysburgtől északra külte őket, ahol a mummasburgi utat és a carlisle-i utat ellenőrizték.[40] Mivel Cutler dandárjának a chambersburgi úttól északra védtelen volt az oldala, ezért a XI. hadtest megérkeztéig Robinson hadosztálya védte ezt a részt.[41] Doubleday üzenetben kérte a XI. hadtest vezetőjét, Oliver O. Howard vezérőrnagyot, hogy siessen segítségére és mint rangidős vegye át a balszárny három hadtestének parancsnokságát.[42]

Howard a harc színterén az első hadtest mellé, a várostól északkeletre telepítette Schurz (ideiglenesen Schimmelfennig irányítása alatt levő) hadosztályát, Francis C. Barlow dandártábornok hadosztályát pedig attól keletre.[43] Howard Carl Schurz vezérőrnagyra bízta a XI. hadtestet, üzent a főhadiszállásnak a vezetőváltásokról, és üzent Sickles III. hadtestének, valamint Slocum XII. hadtestének, hogy csapatai harcban állnak. Mivel ő maga nem tudott a Pipe Creek patakhoz való visszavonulásról, ezért azt hitte, hogy üzeneteit megkapva Slocum és Sickles azonnal segítségére fognak sietni.[33] Sickles parancsaival egybevágott, hogy északra induljon teljes erejével, de a távolság miatt a III. hadtest érkezését csak estére lehetett számítani. Slocum közelebb volt, Two Tavernsben északázott és várta, hogy a balszárny a Pipe Creek tervnek megfelelően visszavonuljon. Mikor kora délután hírt kapott róla, hogy az I. és a XI. hadtest harcban áll, ekkor Meade érvényben levő parancsa értelmében neki várakoznia kellett, hogy balszárny elérje őt; ezért Howard várakozásával ellentétben nem indult sehova. Csak a balszárnytól jövő explicit és ismétlődő felhívásokra indította el a XII. hadtestet észak felé, körülbelül egy-két óra késéssel.[33]

Rodes támadásaSzerkesztés

 
Július 1-je, délután fél egytől 2 óráig. Amint elült Heth és Wadsworth összecsapásának zaja, rá rövid idővel megérkezett Rodes csapatainak eleje északi irányból. (A Fry felirattal megjelölt dandár Archeré volt, akinek fogságba esése után Birkett J. Fry ezredes vette át a vezetést.)
 
Július 1-je, 14 óra. Rodes három dandárjának támadását visszaverik az uniós csapatok. Körülbelül egy óra múlva Ewell második hadosztálya, Earlyé is támadni kezd, amihez először Rodes, majd őt látva Heth és Pender is csatlakozott. Az általános déli támadás áttörte az uniós védelmet.

Észak felől, a carlisle-i úton megérkezett Ewell hadtestének első hadosztálya, Robert E. Rodes vezérőrnagy irányítása alatt. Rodes az uniós I. hadtest szárnyát akarta megtámadni és ehhez rendezte vonalba a hadosztályát az Oak Hillen (Tölgy-domb). Ezzel párhuzamosan Howard XI. hadteste is védelmi állásokba sietett velük szemben, Gettysburgtől északnyugatra, északra és északkeletre.[44] A két fél ágyútüzet zúdított egymásra, s az első hadtest egyes elemeinek átrendeződését, illetve a feléjük siető XI. hadtestet látva Rodesnak és szintén jelen lévő Ewellnek az a benyomása keletkezett, hogy őket éppen meg fogják támadni. Rodes engedély kért ezt megelőzni és Ewell megadta rá a jóváhagyást. A támadási szándékot nyilván arra alapozták, hogy a már jelen levő Hill hadtest elemei, akinek a megsegítésére Gettysburghöz lettek rendelve majd támogatni fogják őket. Heth fél háromig felvonultatta a maradék két dandárját is Pettigrew és John M. Brockenbrough ezredes vezetésével,[45] és Rodes rohama láttán engedélyt kért az A. P. Hillel együtt a harcot néző Lee-től a támogatásra. Lee azonban miután Ewellnek is azt a parancsot küldte, hogy tartózkodjon az általános harc kirobbantásától, nem adta meg az engedélyt. Heth katonái így tétlenül álltak mialatt az események kibontakoztak.

A sebtében elrendelt támadást Rodes három dandárja hajtotta végre, az Edward A. O'Neal ezredes és Alfred Iverson és Junius Daniel dandártábornokok által vezetett dandárok. Iverson dandárja katasztrofális veszteségeket szenvedett a a fedezéke mögül kibújni egyáltalán nem szándékozó Robinson hadosztály puskáitól. Baxter keményen védekező dandárja mellett a XI. hadtest elővédje, George von Amsberg ezredes dandárja is hozzájárult O'Neal visszaveréséhez.[46] Daniel dandárja Iversoné mögött haladt és ez a veszteségektől nagyban megkímélte egyelőre. Daniel katonáinak kisebb része Iversonék támadását támogatta, nagyobb része Roy Stone ezredes dandárjával akaszkodott össze a félbehagyott vasútvonal mentén.[47] Az észak-karolinaiak támadását elsőre visszaverték, de Daniel 2100 katonája folyamatos nyomás alatt tudta tartani az 1350 pennsylvaniait.[48] A második támadást Stone csípő- és karsebesülése miatt Langhorne W. Wister ezredes verte vissza. Mikor Wister látta, hogy a déliek próbálkozása kifullad, ellentámadást vezényelt. Száját és arcát golyó roncsolta szét és mivel beszélni nem tudott érthetően, Edmund L. Dana ezredes vette át a dandár irányítását. Daniel harmadik támadása egybeesett az egész arcvonal megmozdulásával és előrenyomulásával.[49]

Early támadásaSzerkesztés

 
Gettysburgi csata, első nap, délután négy óra körül a helyzet.

A harcoló I. hadtesttől jobbra időközben a XI. hadtest is kialakította állásait. Schimmelfennig hadosztályából Georg von Amsberg dandártábornok gyalogsága Baxter mellé települt, Wladimir Krzyzanowski ezredes pedig tőle jobbra. Ez a két dandár lefedte a Mummasburgi úttól a Carlislei útig és a Carlislei úttól a Harrisburgi útig a területet.[50] Francis C. Barlow dandártábornoknak Schurz azt az parancsot adta, hogy Krzyzanowski dandárjára kellett Leopold von Gilsa ezredes csapatainak rácsatlakozni, arra pedig Adelbert Ames dandárjának. Barlow azonban ehelyett vagy 800 méterrel előrébb alakított ki állást egy emelkedőn,[* 6] mely egy kb. húsz méteres kiemelkedés volt. Ennek a lokális magaslatnak a megszállása érdekében von Gilsa és Ames dandárja messze a XI. hadtest maradékának vonala elé ment és emiatt az oldalait semmi nem fedezte.[51] Velük szemben Rodes hadtestének George P. Doles vezette dandárja rendeződött vonalba, majd körülbelül fél négykor megérkezett Jubal A. Early hadosztályának elővédje. Early ahogy meglátta, hogy Barlow két dandárja ráadásul nem is az ő irányába, hanem Doles felé fordul, azonnal támadást vezényelt John B. Gordon dandártábornoknak. Gordon a Harrisburgi úttól jobbra rendeződött gyorsan vonalba, míg mögötte Isaac E. Avery ezredes és Harry T. Hays dandártábornok dandárja alkotott második vonalat. Doles dandárja csatlakozott a támadásukhoz; a több irányból a szárnyak ellen vezetett támadás megfutamította Barlow hadosztályát. Barlow sebesülten fogságba esett,[52] hadosztályával együtt vereséget szenvedett a segítségükre igyekvő Krzyzanowski dandárja is.

Rodes hadosztályának az első visszaverést túlélő maradéka ismét rohamra indult. O'Neil, Iverson, Daniel és az eddig tartalékban levő Stephen D. Ramseur dandárjai nekitámadtak Robinson hadosztályának. Ehhez a támadáshoz csatlakozott Heath hadosztálya is, mely Pettigrew és John M. Brockenbrough dandárját vetette harcba. Pettigrew 2500 fős dandárja elszántan küzdött a Vasdandárral és Chapman Biddle ezredes dandárjával, míg a kevésbé harcias Brockenbrough Roy Stone embereit támadta Daniellel és egy részük a Vasdandár jobb szélét. Archer nagy veszteségeket szenvedett dandárja biztosította a támadás jobb szárnyát a 8. illinois lovasezreddel szemben.[53] Ilyen mennyiségű konföderációs már elég nagy túlerőt képzett, hogy oldalba tudta támadni az uniós vonalat és emiatt az szövetségi csapatok a Seminary Ridge-re hátráltak. A déliek is súlyos veszteségeket szenvedtek eközben. Heth-t fejbe találta egy valószínűleg messziről jövő, erejét vesztett golyó és a nagynak bizonyult kalapját kitömni használt újságpapírcsíkokon további erőt vesztve agyrázkódást okozott. Heth öntudatlanul terült el a csatatéren és a hadosztály vezetése Pettigrewra szállt át. A kimerült déli katonák megálltak lőszerrel feltöltekezni, és ezalatt Pender hadosztálya elhaladt mellettük hogy folytassa a támadást.[54]

!---Pender három dandárja előrenyomult a McPherson's Ridge mögötti mélyedésbe. Alfred M. Scales vezette--->

Howard mindvégig reménykedett, hogy Slocum XII. hadteste erősítést hoz. Üzenetben rendelkezett róla, hogy egy hadosztályuk a jobbszárnyat erősítse, egy másik pedig a balt. Doubledayt és Schurzot kitartásra buzdította, de a déliek túlereje legyűrte az uniós ellenállást. Howard későn, körülbelül ekkor adott parancsot Doubledaynek és Schurznak, hogy amennyiben nem tudnak tovább kitartani, vonuljanak vissza a Cemetery Hillre. A parancs Dobuleday szerint aközben érte őket, mikor a katonák már a város utcáin menekültek. Csakhogy Charles S. Wainwright ezredes, az I. hadtest tüzérparancsnoka nem tudott arról, hogy létezik egy Cemetery Hill nevű domb a várostól délre, ezért a tüzérséget csak a hasonlóan hangzó Seminary Ridge-re vontatta. Az ágyúk megmentése érdekében Howard és Doubleday egyaránt utasítást adott, hogy Buford lovassága fedezze az elmenekítésüket. A menekülő Vasdandár és Biddle dandárjának elemei erősítették a hevenyészett védelmet.[55]

Rowley és Wadsworth hadosztálya viszonylag akadály nélkül tudott áthatolni a város külterületén, illetve a lakóépületeket teljesen elkerülve. Robinson és von Amsberg hadosztálya azonban egymást akadályozta a menekülésben Gettysburg utcáin a Millerstown Road és a Washington Street kereszteződésében. Ebből kb. 200-400 fő visszavonulási út híján beszorult az Eagle Hotel falai közé. Körös-körül konföderációs csapatok voltak az utcákon, akik ostrom alá fogták, majd többször is megpróbálták megadásra bírni a Francis Irsch százados parancsnoksága alatt védekező uniós katonákat. Ewell alkonyatkor követet küldött, aki kihívta Irscht a városba megszemlélni, hogy valóban semmi esélye a menekülésnek. Irsch ekkor letette a fegyvert.[56]

Az összeomló uniós jobbszárny stabilizálására Howard útnak indította Charles R. Coster ezredes dandárját. Schurz többször is kérte Howardot, hogy von Steinwehrtől küldjön erősítést. Howard csak a harmadik kérést hallgatta meg. Eddigre a jobbszárnynak már késő volt, Early hadosztálya teljesen megfutamította.[57] Coster von Steinwehr hadosztályába tartozott és elhagyva a Cemetery Hill dombját átvágott Gettysburg utcáin eluralkodó kaotikus menekülésen. Schurz csatlakozott Costerhez és négyből három ezredét Kuhn téglaégetőjébe helyezte, hogy a XI. hadtest visszavonulását fedezzék. A Heckman-üteg a három ezredtől délre települt és mellette sikerült felsorakoztatni a XI. hadtestből menekülő egységeket a Harrisburg úttól nyugatra. Early megállította Gordon előrenyomulását és Hays és Avery dandárjára bízta, hogy támadja meg Costert. Hays emberei lerohanták a Heckman-üteget és megfutamították a XI. hadtestbe tartozó katonákat, majd utána Coster balszárnya ellen fordultak. Avery dandárja átlapolta Coster jobb szélső ezredét, támadása sok foglyot ejtett és a Coster dandár maradéka a bekerítés veszélye miatt kénytelen volt visszavonulni.[58] Ezalatt Ames, Krzyzanowski és von Gilsa menekülő katonái átjutottak a városon és újrarendezték soraikat a Cemetery Hillen.

Cemetery HillSzerkesztés

A várostól nyugatra és északra körülbelül egyszerre összomló uniós állásokból Howard parancsára visszavonultak a várostól délre fekvő Cemetery Hill (Temető-domb) magaslataira, ahol Howard Adolph von Steinwehr dandártábornok vezette hadosztályát bölcsen hátrahagyta.[59] Winfield S. Hancock vezérőrnagy vette át a csatatéren a parancsnokságot, akit Meade küldött, mikor meghallotta, hogy Reynolds meghalt. Hancockot, a II. hadosztály parancsnokát Meade sokra becsülte és városba külde, hogy a balszárny fölötti irányítást vegye át és állapítsa meg, hogy a Gettysburg terepviszonyai alkalmasak-e egy nagy ütközetre.[60] Hancock kijelentette Howardnak, „Szerintem természeténél adva ez a legerősebb állás, amit valaha is láttam egy csata előtt.” Mikor Howard egyetértett, Hancock levonta a következtésüket: „Rendben van, tábornok úr, itt vívjuk meg a csatát.” Hancock határozottsága bátorságot öntött a visszavonuló katonákba, noha takitikai irányítási szerepe végső soron nem volt a csata első napján.[61] Henry W. Slocum vezérőrnagy, a XII. hadtest vezetőjének a csatatérre érkezésekor Hancock átadta a parancsnokságot neki és elindult vissza Meade-hez, a főhadiszállásra.

Lee tábornagy átlátta, hogy ha az Unió meg tudja tartani ezt a magaslati pozícióját, akkor az súlyos jelentőséget nyer. Parancsot küldött Ewellnek, hogy a Cemetery Hillt vegye be, ha kivitelezhetőnek látja. Ewell elkezdte egy támadás megszervezését és futár útján érdeklődött Lee-től, hogy milyen támogatásra számíthat. Longstreet hadteste 10 km távolságban volt, Andersoné a Herr Ridge-en és Pender hadosztályának harcot egyáltalán nem látott dandárja a közelben. Lee azt a választ küldte Ewellnek, hogy csak tüzérségi támogatást tud adni a rohamhoz. Ewell ezek után nem támadott.[62] A hadtörténet jelentős része annál a momentumnál ragadt le, hogy milyen kitétellel adta utasításba Lee a támadást Ewell számára és mit jelentsen az, hogy támadja meg a dombot, de tartózkodjon a széleskörű harc kirobbantásától.[63]

A csata első napjának harcai jelentősek és hatásuk annál jelentősebb, mivel a második és harmadik nap történetének megágyaznak. Ha az első nap harcait egy önálló ütközetként kezeljük, akkor a részvétel tekintetében a háború 23. ütközetét kapjuk. Mead hadseregének körülbelül egynegyede (22 000 fő) és Lee hadseregének egyharmada (27 000 fő) vett részt rajta.[64]

2. napSzerkesztés

 
Az ütközet 2. napja, július 2.
„Minden valószínűség szerint egy rettenetes csata előestéjén vagyunk. A két szembenálló hadsereg vonalai közel vannak egymáshoz és minden pillanatban meglendülhet a halál kaszája. Nagy a tétje ezen csata lefolyásának. Ha győzünk, akkor béke köszönthet be, de ha nem, akkor hosszú és brutális háborúval számolhatunk. Bízunk tábornokaink bölcsességében és Mennyei Atyánk jóságában, aki mindennek gondját viseli. Újra és újra biztosította a győzelmet számunkra és tudom, hogy nem fog magunkra hagyni megpróbáltatásunk órájában. Ha győzünk is, sokunknak meg kell halnia és magam is közéjük kerülhetek. Ha ez az Úr akarata, én, remélem, kész vagyok életemet áldozni.”
- David Hunter, a 2. virginiai ezred őrmesterének anyjának írt július 2-i levelében.[65]

A második napon, július 2-án mindkét hadsereg legnagyobb része felsorakozott. Késő éjszaka megérkezett maga Meade is, aki elégedetten nyugtázta a horog alakú, jól védhető pozíciót. Késő éjszaka haditanácsot hívott össze, ahol megjelent az összes a csatatéren lévő hadtestparancsnok. A gyűlésen előadták katonáik helyzetét és végül Meade kérte, hogy tegyenek javaslatot rá, hogy a hadsereg visszavonuljon-e, kitartson állásában, vagy támadjon. Butterfield törzsfőnök formai szavazássá változtatta a kérést, amely így kötelezte a parancsnokot a döntés követésére. A hadtestparancsnokok döntése az állások tartása volt, mely egyébként nem különbözött Meade saját benyomásátol. Látta, hogy több katonája van a csatamezőn mint az ellenfélnek, és tudta, még több érkezik.

A másik oldalon Longstreet tábornok megpróbálta lebeszélni Leet a támadásról, javaslatot tett egy átkaroló hadműveletre. Lee nem hallgatott rá. Megparancsolta Ewellnek, hogy támadja az ellenség jobbszárnyát, de a főcsapás a bal szárnyon indult meg Longstreet vezetésével. Az északiak balszárnyát Sickles tábornok emberei alkották, Meade itt nem számított támadásra. Sickles elhagyta pozícióját, és előrenyomult a Barackos és a Búzamező irányába, hogy a déliek ne tudjanak ott ágyúkat felállítani. Ezáltal viszont sebezhetővé vált a balszárny. Longstreet délután fél hatkor megindította támadását. Meade látta veszélyt, és a jobb szárnyól erősítést küldött. Ennek ellenére a déliek kiűzték az ellenséget a búzamezőről és a barackosból, és kis híján elfoglalták a Round Top-ot és a Little Round Topot is. Az északiak csak Joshua Lawrence Chamberlain ezredesnek köszönhették győzelmüket, aki a stratégiai fontosságú dombot megtartva, a túlerő ellenére is megállította a déli támadást. Súlyos veszteségeik ellenére az uniós csapatok a csatamező teljes szélességében megtartották állásaikat.

 
Az ütközet 3. napja, július 3.

3. napSzerkesztés

Az ütközet harmadik napján Lee végső próbálkozásként az unionista közép ellen tervezett rohamot. Először a Culp's-dombért újult ki a küzdelem, melytől keletre és délre lovassági összecsapások zajlottak, de a döntést 12 500 konföderációs gyalogosnak a centrum ellen intézett támadása kellett volna kivívnia a Temető-dombon. A támadás „Pickett rohama” néven vonult be a történelembe, mert a támadás ékét George E. Pickett vezette. Most a déli csapatok ismételték meg John Pope második Bull Run-i ütközetben elkövetett hibáját, mert közel másfél kilométert kellett megtenniük gyilkos ágyútűzben. A támadás elérte az ellenség vonalát, és rést ütött rajta, azonban az északiak ezt gyorsan betömték, és visszaverték a délieket, akik újra a nyílt mezőre hátráltak. Pickett elvesztette embereinek csaknem 50%-át. 4000 déli katona esett fogságba, a támadás során viszont csak 1500 fő volt az északi veszteség. A háromnapos csata vesztesége összesen több mint 50 000 katona (több mint 22 800 északi a 82 000-ből, – ebből 3155 halott – és 28 000 déli a 75 000-ből – 3903 halott.)

Történészi értékelésSzerkesztés

Amerika soha nem látott ilyen pusztítást a háború folyamán. Mivel Lee nem tudta a győzelmet kicsikarni, a további déli előrenyomulás ellehetetlenült. Lee a csata után visszavonult déli területre, Virginiába, ezzel a kezdeményezés átvételének gondolatát feladta. A Konföderáció hadigazdasága a kezdetben gyenge, de az idők folyamán egyre erősödő uniós tengeri blokád miatt ekkor már komoly gondokkal küzdött és nem tudta ellátni a hadsereget. A csatavesztés következtében elszállt az a pillanat, amikor a Konföderáció utoljára realisztikusan megpróbálkozhatott offenzívát indítani a háború befejezése érdekében.

Vita a győzelem döntő jellegérőlSzerkesztés

A gettysburgi csata kimenetelének megítélése hosszú ideje vita tárgya. Lefolyása idején nem tekintették fölényes győzelemnek, mivel a háború további két évig folyt, de a visszatekintő elemzések fordulópontként szokták megjelölni, általában Vicksburg másnapi elestével együttesen.[66] Ez azon az utólagosan nyert információn alapul, hogy Gettysburg után Lee nem lépett fel többet támadólag, hanem jobbára átengedte a kezdeményezést Grant hadseregének 1864 és 1865 folyamán. Ezzel egybehangzóan írnak a déliek elveszett ügyének szószólói, kiknek hipotézise szerint a Gettysburgnél való konföderációs győzelem a háború végét eredményezhette volna.[67]

„A Potomac hadsereg győzött. Talán nem annyira, mint abban Mr. Lincoln reménykedett, de győzött és emiatt a Konföderáció többé nem tudta megnyerni a háborút. Észak még elveszthette volna, ha tegyük föl a katonák, vagy a polgárok elvesztik a győzelembe vetett hitüket, de a csatatéren elszenvedett katonai vereség többé már nem volt benne a pakliban. - Bruce Catton, Glory Road[68]

Jelenleg széleskörűen elfogadott nézet, hogy Gettysburg döntő győzelmet hozott az Unió számára, de a kifejezés nem pontos. Joggal állítható, hogy Lee offenzíváját július 3-án teljes mértékben megállították és a tábornokot pennsylvaniai hadjárata időnek előtti befejezésére kényszerítették (bár a Konföderációban inkább az volt a megítélés, hogy mindössze átmenetileg vetették vissza őket, miután a hadjárat célja nagyrészt teljesült). Ha azonban a döntő győzelem kifejezést abban az értelemben használjuk, miszerint a csatatéren vitathatatlan katonai fölénybe kerültek olyan módon, mely nagyban meghatározta a teljes konfliktus lezárásának mikéntjét, akkor a történészek véleménye megoszlik. David J. Eicher például Gettysburgöt a Konföderáció stratégiai vereségeként határozta meg, James M. McPherson pedig azt írta, hogy "Lee és emberei további babérokat arattak, de soha többé gyűjtöttek össze annyi erőt és elszántságot, mely Pennsylvaniába vezérelte őket azon a gyönyörű nyáron 1863-ban." Ezzel szemben Herman Hattaway és Archer Jones azt írták, "A Gettysburgi csata stratégiai jelentősége... meglehetősen csekély volt." Steven E. Woodworth szerint "Gettysburg mindössze a keleti hadszíntéren való döntő győzelem elérhetetlenségét bizonyította be." Edwin Coddington rámutatott a Potomac hadsereget ért súlyos veszteségre és hogy "az ütközetet követően Meade nem volt többet birtokában a feladata elvégzéséhez szükséges hatékony eszköznek. A hadsereget alaposan meg kellett erősíteni új parancsnokokkal és friss csapatokkal, de ezt az átszervezést egészen addig nem kezdték el, míg Grant 1864 márciusában meg nem jelent a színen." Joseph T. Glatthaar úgy véli, hogy "elpackázott lehetőségek és vérszegény győzelmek kísértették az Észak-Virginiai Hadsereg sorsát az északi hadjárat során", de Gettysburgöt követően a támadásból reá háruló kötelezettségek és a fegyelem meglazulása híján az Észak-Virginiai Hadsereg rendkívül ütőképes erő maradt." Ed Bearss véleménye szerint "Lee északi előrenyomulása súlyos veszteségeket okozó hiba volt. Mindenesetre a Potomac hadsereg fenntartotta a keleti hadszíntéren az erők egyensúlyát..." Peter Carmichael úgy utal a "chancellorsville-i és gettysburgi szörnyűséges veszteségekre, melyek teljesen felemésztették Lee támadási lehetőségeit", hogy ezen halmozódó veszteségek nem egy ütközet eredményeként álltak elő. Thomas Goss, az Egyesült Államok hadseregének Military Review c. újságírója a döntő győzelem meghatározása és Gettysburggel kapcsolatos használata kapcsán azt írta "Mindent összevéve és megfontolva a Gettysburgi csata nem érdemli ki a dontő győzelem címkéjét."[69]

Gettysburg után a Konföderáció többé nem támadt északi területeket. Gettysburg és Vicksburg jelentősége így valójában az, hogy ezután a Konföderáció kezéből a kezdeményezés teljességgel átcsúszott az Unió oldalára, és ezt a későbbiekben a Konföderáció fokozatos, de állandósult térvesztése követte a végső vereség bekövetkeztéig.

Lee és Meade teljesítményének összehasonlításaSzerkesztés

 
George G. Meade

A gettysburgi ütközetet megelőzően Lee lenyűgöző győzelmeket aratott jókora túlerőben levő ellenségekkel szemben, noha általában saját csapatainak nagy vesztesége árán. Ezen győzelmek közé számíthatjuk a hétnapos csatát, az észak-virginiai hadjáratot (a második Bull Run-i csatát beleértve), a fredericksburgi és a chancellorsville-i ütközeteket. Egyedül a marylandi hadjárat lóg ki a sorból, mivel az antietami csata nem minősíthető ilyen sikernek. Emiatt a történészek értékelésében Lee sikersorozatát drámai módon szakította félbe a gettysburgi vereség. Noha a képet némileg torzítja azon próbálkozás, hogy Lee megítélését különböző pártérdekeknek rendeljék alá, annyi elmondható, hogy Lee vereségének főbb összetevői a következők voltak:

  1. Katonái legyőzhetetlenségébe vetett túlzott hite
  2. Alárendeltjeinek teljesítménye és annak kezelése általa
  3. Egészségi állapota
  4. Ellenfele, Meade és a Potomac hadsereg teljesítménye. (Megjegyzendő, hogy Meade mindössze három nappal a csata előtt lett az északi Potomac Hadsereg parancsnoka, míg Lee már több mint egy éve állt a déliek Észak-Virginiai Hadserege élén.)

A hadjárat során Lee döntéseire befolyásoló hatással volt abbéli hite, hogy emberei legyőzhetetlenek; Leet az Észak-Virginiai Hadsereggel együtt átélt korábbi tapasztalatok juttatták erre a következtetésre, köztük a chancellorsville-i nagy győzelem, illetve az uniós erők július 1-jei menekülése Gettysburgnél. A morálnak a hadi vállalkozásokban játszott fontos szerepe miatt Lee nem akarta apasztani csapatai harci kedvét és nem hallgatott azokra a főleg Longstreettől jövő sugalmazásokra, miszerint vissza kéne vonulni az éppen elfoglalt Gettysburg alól, hogy az összecsapáshoz megfelelőbb terepet keressenek. Peter W. Alexander szerint Lee „feltehetőleg azon benyomása következtében tett így, miszerint csapatai bármilyen kedvezőtlen terepen épült védelmi állást be tudnak venni. Ha valóban így történt, akkor hibázott, amit a legtehetségesebb parancsnokok sem tudnak sokszor elkerülni.” Lee maga is egyetértett ezzel a megítéléssel, mikor Davis elnöknek azt írta: „Csapataimat semmilyen felelősség nem terheli, hogy az általam követelt feladatot nem tudták teljesíteni és ne is bíráltassanak életszerűtlen elvárások okán a köz előtt - én magam vagyok hibás, hogy talán túl sokat vártam tőlük bátorságuk és képességeik okán.”[70]

JátékfilmSzerkesztés

MegjegyzésekSzerkesztés

  1. Az első a Maryland hadjárat volt, melyet stratégiai értelemben McClellan vezérőrnagy Potomac hadserege az antietami csatában állított meg és kényszerített visszavonulásra.
  2. A polgárháború előtt népszámlálások alapján a néger népesség kb. 96%-a déli, rabszolgatartó államokban élt.
  3. Gettysburg nem volt kitűntetett pont Lee tervében előzőleg. Gettysburg felé némileg nyugat-délnyugati irányba kellett volna lovagolni, túlságosan közel Hanoverhez és fáradt csapataival Stuart valószínűleg nem akart olyan irányba haladni, amely a hosszan elnyúló, sebezhető szekértrént közelebb vitte volna az üldöző szövetségiekhez. Azt nem tudta, hogy az uniós lovasság nem üldözi, de tudta Lee-től, hogy a csapatai célja York és Carlisle, ezért Yorkban nem találva őket Carlisle-ba indult.
  4. Értsd a rangban előtte álló hadtestparancsnokok, mint Darius N. Couch, John F. Reynolds, Henry W. Slocum és John Sedgwick mind elutasították Lincoln ajánlatát az adott politikai/katonai körülmények között és ajánlásaikból úgy tűnt, hogy amíg Meade nem tett próbát, addig nem akarják a pozíciót elfoglalni. Ezért kellett Meade-nek vagy elfogadni a kinevezést, vagy távozni a Potomac hadseregtől.
  5. Shelby Foote azt írta, hogy az uniót nagy veszteség érte halálával, mert azt mondogatták róla, hogy „a legjobb tábornok a hadseregben”.[39]
  6. Blocher-bucka, ma Barlow-buckának hívják. Barlow elképzelése valószínűleg Doles dandárjának megtámadása lehetett, mely teljesen figyelmen kívül hagyta a Ewell vezette hadtest további részeinek érkezését.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Busey, Martin 125. o.
  2. Busey, Martin 260. o.
  3. McPherson 648. o.
  4. Busey, Martin 125. o.
  5. Busey, Martin 260. o. Veszteségek címszó alatt alternatív becslés található, mely kb. 28 000 főre teszi a Konföderáció összveszteségét.
  6. Rawley 147. o. Sauers 827. o. McPherson 665. o. Eicher 550. o.
  7. Encyclopedia Britannica
  8. Williamson, Hsieh 278. o.
  9. Coddington 8–9. o. Eicher 490. o.
  10. Eicher 489–491. o.
  11. Busey, Martin 125. o.
  12. Symonds 36. o.
  13. Trudeau 45. és 66. o.
  14. Symonds 49–54. o.
  15. Loewen 350. o.
  16. a b Simpson
  17. Moore
  18. Symonds 49–54. o. Loewen 350. o.
  19. Reeves
  20. Nye 272–278. o.
  21. Wittemberg, Petruzzi
  22. Sears 123. o. Trudeau 128. o.
  23. Symonds 41–43. o. Sears 103–106. o. Esposito A 94. térképhez fűzött magyarázat(Map 34b online verzió) Eicher 504–507. o. McPherson 649. o.
  24. Coddington 181, 189. o.
  25. Eicher 508–509. o. és Pfanz2 5. fejezet nem fogadja el Heth állítását, mert Early korábbi áthaladása idején már nyilvánvalóvá kellett lenni a cipők hiányának. Ennek ellenére rengeteg fősodorba tartozó történész és író elfogadja Heth állítását, pl: Sears 136. o. Foote 465. o. Clark 35. o. Tucker 97–98. o. Martin 25. o.
  26. Eicher 508. o. Tucker 99–102. o.
  27. Pfanz2 15-18. o.
  28. Eicher 502–503. o.
  29. Coddington 122. o.
  30. Eicher 503. o.
  31. Sears 155–158. o.
  32. Campbell 2170-2174. hivatkozás
  33. a b c d KMB
  34. Petruzzi
  35. Brotherswar.com
  36. Martin 80–81. o. szerint a lovassági katonák egylövetű, hátultöltős fegyvereket használtak, mint pl. a Sharps-puska, vagy a Burnside-karabély. Az ismétlőfegyverek használata modern mítosz. Ennek ellenére a tűzgyorsaságuk kétszer, vagy háromszor múlta felül a konföderációs elöltöltős fegyverekét.
  37. Symonds 71. o. Coddington 266. o. Eicher 510–511. o.
  38. Tucker 112–117. o.
  39. Foote 468. o.
  40. Pfanz2 12. fejezet
  41. Pfanz2 158. o.
  42. Pfanz2 25-26. o.
  43. Pfanz2 25-26. o.
  44. Clark 53. o.
  45. Tucker 184. o. Symonds 74. o. Pfanz2 269–275. o.
  46. Pfanz2 230. o. Pfanz2 13. fejezet
  47. Pfanz2 15. fejezet
  48. Pfanz2 14. és 15. fejezet
  49. Pfanz2 15. fejezet
  50. Pfanz2 17. fejezet
  51. Pfanz2 230. o.
  52. Pfanz2 156–238. o.
  53. Pfanz2 20. fejezet
  54. Pfanz2 20. fejezet
  55. Pfanz2 21. fejezet
  56. Allardice
  57. Pfanz2 19. fejezet
  58. Allardice Pfanz2 19. fejezet
  59. Pfanz 294. o.
  60. Pfanz 337–338. o. Sears 223–225. o.
  61. Martin 482–488. o.
  62. Pfanz2 25. fejezet.
  63. Pfanz2 344. o. Eicher 517. o. Sears 228. o. Trudeau 253. o. Sears, Trudeau és Atkinson szerint is a „ha hasznosan kivitelezhető” szavakat 1864 januárjában írták, utólag visszaemlékezve, a Gettysburgi csata vizsgálatakor, míg a valóságban „ha lehetséges” kitételt fűztek az utasításhoz.
  64. Martin 9. o. idézi Thomas L. Livermore Numbers & Losses in the Civil War in America című művét (Houghton Mifflin, 1900).
  65. Pfanz 125-126. o.
  66. Rawley 147. o. Sauers 827. o. McPherson 665. o. Eicher 550. o.
  67. McPherson 665. o. Gallagher Lee and His Generals 207–208. o.
  68. Catton 331. o.
  69. Eicher, p. 550; McPherson, p. 665; Hattaway and Jones, p. 415; Woodworth, p. xiii; Coddington, p. 573; Glatthaar, p. 288; Bearss, p. 202; Carmichael, p. xvii; Goss, Major Thomas (2004. július 1.). „Gettysburg's "Decisive Battle"”. Military Review, 11–16. o. (Hozzáférés ideje: 2009. november 11.)  
  70. Sears, pp. 499–500; Glatthaar, p. 287; Fuller, p. 198, azt írja, hogy Leet „fennhéjázó magabiztosság fogta el katonáit az ellenséget felülmúlóan rátermettnek gondolva”.
  71. Gettysburg (film, 1993) az Internet Movie Database oldalon (angolul)

ForrásokSzerkesztés


További információkSzerkesztés

További információkat találhatsz Gettysburgi csata témában a Wikipedia testvérprojektjeiben:

  Szótári meghatározások a Wikiszótárban
  Kézikönyvek a Wikikönyvekben
  Idézetek a Wikidézetben
  Forrásmunkák a Wikiforrásban
  Képek a Commonsban
  Hírek a Wikihírekben

Külső képtárak, animációkSzerkesztés