Főmenü megnyitása
Gilán گیلان
Gilán tartomány Iránban
Adatok
Székhely: Rast
Területe: 14 042 km²
Lakossága: 2 404 861 fő (2006)
Népsűrűség: 171,7 fő/km²
Beszélt nyelvek: perzsa, gilaki, talesi, taki, kurd

Gilán tartomány (perzsa nyelven: استان گیلان [Ostân-e Gilân]) Irán 31 tartományának egyike az ország északnyugati részén. A Kaszpi-tenger délnyugati partján fekszik, keletről Mázandarán, nyugatról Ardabil, délről Zandzsán és Kazvin tartományok határolják. Székhelye Rast.

A tartomány fő kikötője Bandar-e Anzali (korábbi nevén Bandar-e Pahlavi).

Tartalomjegyzék

Földrajza, éghajlata és mezőgazdaságaSzerkesztés

 
Őserdő Irán északi részén (Gilán)

Gilán területe 30–70 km szélességű parti síkság, melyet délről az Alborz hegység gerince keretez. Területe 14 042 km2. Éghajlata rendkívül esős, ezért a nyár időjárása kellemetlen, a tél viszont enyhe. Nagyobb városai Asztara, Asztanehe Asrafijeh, Fuman, Lahidzsán, Langrud, Maszuleh, Mandzsil, Rudbár, Rudszár, Saft, Tales és Szumahe Szara.

Gilán területe rendkívül termékeny. Fő terménye a rizs, de ezen kívül a különböző más gabonafélék és gyümölcsök, valamint a szőlő termesztése is jelentős. Főbb háziállatai a kövérfarkú juh, a szarvasmarha és a .

LakosságaSzerkesztés

Népessége 2006-os adatok szerint 2 404 861 főt tesz ki. A többség valamilyen perzsa dialektust beszél, a legjelentősebb a gilaki. Az uralkodó vallás a síita mohammedán. Ezen kívül néhány ezer fős kurd lakossága is van.

TörténelmeSzerkesztés

A középkori Gilán tartomány (arab szövegekben Dzsílán vagy Dzsílánát) területe lényegében megegyezik a mai tartományéval. Keleten Tabarisztán (Mázandarán), délen Dzsibál, nyugaton Ádzarbajdzsán, északon pedig Múkán vagy Múgán tartomány határolta. A terület hagyományosan három nagy tájegységre oszlott. A Szefidrud (Fehér-folyó) deltatorkolata és az azt körülvevő síkság Dzsíl néven volt ismert, a folyótól keletre eső, az Alborz hegységéhez tartozó hegyvidéket Dajlamként ismerték, végül a folyótól észak felé, a Kaszpi-tenger partján húzódó hegyvonulatot – a Táles-hegységet – Tálesnek (régi ejtéssel Tális) nevezték.

Izoláltsága miatt viszonylag kevés információ maradt fenn a középkori Gilánról. Központja Dúláb volt, amit a 14. században már Kaszkarnak neveztek. A 9. század végén, 10. század elején itt létező síita államiság központja Hasm volt. Táles vidékének Bajlamán, Dajlam hegyeinek pedig Sahrasztán vagy Rúdzbár volt a központja, de ezeket a városokat ma már nem lehet biztonsággal lokalizálni. A későbbi időkben, a 14. századra a ma is létező Fuman (régi nevén Fúmin) és Láhidzsán szerepe nőtt meg (a tartomány központja utóbbi volt), a legjelentősebb kikötőnek pedig a tengerparttól egy napnyi távolságra, a deltában elhelyezkedő Kútam vagy Kautam számított. Rast városát csak ekkoriban említik először a források.

A terület lakói viszonylagos függetlenségüket a középkorig megtartották, és csak a 13. században hódította meg őket Csagatáj, Dzsingisz kán fia. Véglegesen a 16. században kerültek perzsa fennhatóság alá, azonban a történelem során később is gyakran függetlenítették magukat többé-kevésbé a központi kormányzattól. Az első világháború után Gilán egy ideig gyakorlatilag a teheráni kormányzattól független államnak volt tekinthető. Ugyanakkor az idők során többször állt orosz illetve szovjet uralom alatt is: 172336, 1909/11–12, 191518, 192021 és 194146 között. 1920-ban az övezetben befolyásuk növelésére törekvő britek csapataival szemben az itt egyik fő bázisára lelt mozgalom, az Iráni Alkotmányos Forradalom hívei a szovjet bolsevik párttal léptek szövetségre, és megalapították a Perzsa Szovjet Szocialista Köztársaságot (más néven a Giláni Szocialista Köztársaságot), amely 1920 júniusától 1921 szeptemberéig állt fenn. 1921-ben viszont a szovjetek megkötötték a teheráni központi kormányzattal az iráni-szovjet barátsági szerződést, és megvonták támogatásukat a giláni kormánytól.

Közigazgatási egységeiSzerkesztés

JelentőségeSzerkesztés

Természeti szépségei mellett Gilán arról nevezetes, hogy ez a vidék a világ legfontosabb pisztáciatermelő területe.[1]

JegyzetekSzerkesztés