Giuseppe Sinopoli

olasz zeneszerző

Giuseppe Sinopoli (Velence, 1946. november 2.Berlin, 2001. április 20.[10]) olasz karmester és zeneszerző.

Giuseppe Sinopoli
Giuseppe Sinopoli.jpg
Született 1946. november 2.[1][2][3][4][5]
Velence[6]
Elhunyt

Berlin[9][6]
Állampolgársága olasz
Foglalkozása
Iskolái
Kitüntetései Az Olasz Köztársaság Nagykeresztjének Lovagja
Halál okaszívinfarktus

A Wikimédia Commons tartalmaz Giuseppe Sinopoli témájú médiaállományokat.

ÉleteSzerkesztés

Sinopoli az olaszországi Velencében született, később a velencei Benedetto Marcello Konzervatóriumban tanult Ernesto Rubin de Cervin mellett és Darmstadtban, Karlheinz Stockhausen mentoráltjaként. Orvostudományi diplomát szerzett a Páduai Egyetemen, és bűnügyi antropológia témájában készített disszertációt.[11]

PályafutásaSzerkesztés

Sinopoli sorozatművek zeneszerzőjeként lett ismert, 1972-ben a Velencei Conservatoire Benedetto Marcello kortárs és elektronikus zene professzora lett, és a kortárs zenei velencei új mozgalom fő támogatója. Karmesterként tanult a bécsi zeneművészeti akadémián Hans Swarowsky tanszékén; és Velencében az 1970-es években megalapította a Bruno Maderna együttest. Az egyik leghíresebb kompozíciója talán a Lou Salomé opera, amelyet először 1981-ben adtak elő Münchenben, a főszerepben Karan Armstrong énekelt.[12]

Sinopolit 1984-ben nevezték ki a Philharmonia vezető karmesterévé, ezt a pozíciót 1994-ig töltötte be, és számos felvételt készített velük, köztük Elgar zeneműveit és Mahler összes szimfóniáját.[13] 1990-ben a Deutsche Oper Berlin vezető karmesteri pozíciója várt rá, de még szerződését megelőzően lemondott. 1992-ben a Drezdai Staatskapelle vezető karmestere let. A Bayreuth Fesztivál karmestereinek tagja. Leginkább mélyen átélő és néha ellentmondásos operaértelmezéséről ismert, különösen az olasz zeneszerzők és Richard Strauss műveivel kapcsolatosan. Sinopoli a tizenkilencedik század végi és a huszadik század eleji zenékre szakosodott, Wagnertől és Verditől, Straussig és Mahlerig, valamint a második bécsi iskoláig. Zenekarvezetői stílusa sok vita tárgyát képezte, különösen a szimfonikus műfajban, melyben többen értelmezésének „excentricitását” hangsúlyozták, míg mások a művekhez való intellektuális megközelítésének észszerűségét dicsérték.

ZeneműveiSzerkesztés

  • Sintassi Teatrali (1968): “Frammento n. 48 da Alcmane” , “ Frammenti n.2-4-80 da Saffo”, “ Stasimo IV ed Esodo da Edipo Re di Sofocle”.
  • Erfahrungen (1968)
  • 5 studi su 3 parametri, musica elettronica (1969)
  • Musica per calcolatori analogici, musica elettronica (1969)
  • Strutture per pianoforte (31/8/1969)
  • Sunyata, Thema con varianti per soprano e quintetto d’archi su testo di Kridaya Sutra, (1970).
  • Numquid et unum per clavicembalo e flauto (1970) dedicato a Franco Donatoni.
  • Isoritmi, musica elettronica (1971)
  • Opus Daleth per orchestra (1971 al Teatro La Fenice di Venezia diretta da Ettore Gracis)
  • Opus Ghimel per orchestra da camera (1971)
  • Opus Schir per mezzosoprano e strumenti su liriche di Rolando Damiani (1971)
  • Numquid per oboe, corno inglese, oboe d'amore (1972) , dedicato a Lothar Faber.
  • Hecklephon per pianoforte, clavicembalo e celesta (1972)
  • Per clavicembalo (1972), dedicato a Mariolina De Robertis.
  • Isoritmi II – Volts, musica elettronica (1972)
  • Symphonie imaginaire per voci soliste, 10 voci bianche, 3 cori e 3 orchestre (1973)
  • Klaviersonate per pianoforte (1977), dedicato a Katia Wittlich
  • Klavierkonzert per pianoforte e orchestra (1974)
  • Souvenirs à la mémoire per 2 soprani, controtenore e orchestra (1974) dedicato a Harry Halbreich
  • Pour un livre à Venise per orchestra (1975). Prima raccolta: Costanzo Porta I – Contrappunto primo (dal Mottetto Gloriosa Virgo Caecilia di Costanzo Porta) II – Hommage à ---- Costanzo Porta III – Canzone “La Gerometta” ( doppio coro ) ( da Costanzo Porta).
  • Tombeau d'Armor I per orchestra (1976 al Teatro La Fenice)
  • Requiem Hashshirim per coro a cappella (1976), dedicato a Paul Beusen.
  • Archeology City Requiem per orchestra (1976) Prima esecuzione Parigi, 31 gennaio 1977, inaugurazione del Centro Georges Pompidou.
  • Tombeau d'Armor II per grande orchestra (1977)
  • Tombeau d'Armor III per violoncello e orchestra (1977)
  • Quartetto per quartetto d'archi (1977)
  • Kammerkonzert per pianoforte, fiati, percussioni, arpa, celesta e clavicembalo (1977–78)
  • Lou Salomé, opera teatrale, libretto di Karl Dietrich Gräwe (1981)

Halála és örökségeSzerkesztés

Sinopoli 2001. április 20-án, 54 éves korában szívrohamban halt meg, miközben Giuseppe Verdi Aidáját vezényelte a berlini Deutsche Operben. Az előadást a társaság korábbi igazgatója, Götz Friedrich emlékének ajánlották. Két estével később Marcello Viotti az Aida előadását Sinopoli emlékére vezényelte. Április 23-i római temetésén az olasz elnök és a miniszterelnök, valamint a Scala számos tagja vett részt.

Művei közé tartozik a görög kerámiáról írt könyve. Két nappal azelőtt halt meg, mielőtt a La Sapienza Egyetemtől átvehette volna régészeti kitüntetését.

Legutolsó felvételei között szerepel Richard Strauss Ariadné Naxosz szigetén és A béke napja, valamint Dvořák Stabat Materje.[14]

Giuseppe Sinopoli FesztiválSzerkesztés

2005 óta októberenként a Taormina Arte fesztivált szentel Giuseppe Sinopoli emlékének, aki 1989 és 1997 között a Taormina Fesztivál zenei részlegének művészeti vezetője volt. A Giuseppe Sinopoli Fesztivál zenei, irodalmi, színházi, művészeti programjaival, kiállításaival, koncertjeivel nemcsak zenészként és karmesterként, hanem zeneszerzőként, orvosként, régészként és entellektüellként is ünnepli őt. A fesztiválon jelentős olasz zenekarok lépnek fel.

Az első Giuseppe Sinopoli Fesztivál alkalmával a messinai Conservatorio „Arcangelo Corelli” támogatásával alakult meg a Sinopoli Kamarazenekar. A fiatal tehetséges zenészekből, a Conservatorio diákjaiból és tanáraiból álló zenekar többnyire Giuseppe Sinopoli műveit adja elő.

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. április 27.)
  2. SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. a b filmportal.de. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. a b Brockhaus (német nyelven)
  5. Hrvatska enciklopedija (horvát nyelven), 1999
  6. a b c Archivio Storico Ricordi. (Hozzáférés: 2020. december 3.)
  7. Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  8. Library of Congress Authorities (angol nyelven). (Hozzáférés: 2019. december 25.)
  9. Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. december 31.)
  10. Der Spiegel
  11. (2007. december 1.) „Sinopoli, Giuseppe, (2 Nov. 1946–20 April 2001), Italian conductor and composer”. Who Was Who, Kiadó: Oxford University Press.  
  12. &NA; (1985. június 1.). „STICK TO YOUR GUNS”. Nursing 15 (6), 11–14. o. DOI:10.1097/00152193-198506000-00003. ISSN 0360-4039.  
  13. (2007. december 1.) „Clements, Andrew Joseph, (born 15 Sept. 1950), Music Critic, Guardian, since 1993”. Who's Who, Kiadó: Oxford University Press.  
  14. Brooks, Ashley (2014. január 30.). „Guardian of truth”. Nursing Management 20 (9), 15–15. o. DOI:10.7748/nm2014.02.20.9.15.s16. ISSN 1354-5760.