Glenn T. Seaborg

Glenn Theodore Seaborg (Ishpeming, Michigan, 1912. április 19. – Lafayette, Kalifornia, 1999. február 25.) amerikai vegyész volt, aki 1951-ben elnyerte a kémiai Nobel-díjat (Edwin M. McMillan-nel megosztva) a transzurán elemek kémiai tulajdonságai terén tett felfedezéseiért, és részese volt tíz elem () felfedezésének vagy izolálásának. A tíz elem a plutónium, amerícium, kűrium, berkélium, kalifornium, einsteinium, fermium, mendelévium, nobélium és a 106-os rendszámú elem, amit még életében sziborgiumnak neveztek el, az iránta való tiszteletből. Több mint száz atomi izotóp felfedezése is a nevéhez fűződik.

Glen Theodore Seaborg
1964-ben
Életrajzi adatok
Született	1912. április 19. Ishpeming, Michigan, USA
Elhunyt	1999. február 25. (86 évesen) Lafayette, Kalifornia, USA
Ismeretes mint	kémikus egyetemi oktató magfizikus
Állampolgárság	amerikai
Házastárs	Helen Griggs
Gyermekek	Peter Glenn Seaborg, Paulette Seaborg, Lynne Seaborg Cobb, David Seaborg, Steve Seaborg, Eric Seaborg, Dianne Seaborg
Lakhely	USA
Iskolái	Kaliforniai Egyetem Kaliforniai Egyetem, Los Angeles Jordan High School
Iskolái
Felsőoktatási intézmény	UCLA UC Berkeley
Doktorátusi tanácsadói	George Ernest Gibson Gilbert Newton Lewis
Pályafutása
Szakmai kitüntetések
Kémiai Nobel-díj (1951) Perkin-érem (1957) Franklin Érem (1963) Priestley-érem (1979)
Glen Theodore Seaborg aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Glen Theodore Seaborg témájú médiaállományokat.

Pályája nagy részében Berkeleyben, a Kaliforniai Egyetemen dolgozott oktatóként és tudományos kutatóként, Harry S. Trumantól Bill Clintonig 10 amerikai elnök nukleáris tanácsadója volt. 1961 és 1971 között ő volt az Amerikai Egyesült Államok atomenergetikai bizottságának elnöke. Szerepelt a neve a Guinness Rekordok Könyvében is, mint a Who's Who in America (Ki kicsoda Amerikában) című kiadványban leghosszabb szócikkel szereplő személy.

Élete

Tudományos kutatóként

Glen Theodore Seaborg a Michigan állambeli Ishpeming településen született, Herman Theodore (Ted) és Selma Olivia Erickson Seaborg fiaként; egyetlen húga két évvel volt fiatalabb nála, a családban odahaza svédül beszéltek. Még gyerek volt, amikor a család Kaliforniába költözött, keresztneve írásmódját itt változtatta meg "Glenn"-re. Érdeklődése egyik tanárának hatására fordult a természettudományok iránt. Diplomázása után PhD fokozatot is szerzett kémiából a Berkeley Egyetemen, doktori disszertációját 1937-ben védte meg.

Seaborg a laborban

Doktorálása után is az egyetemen maradt, ahol izotópkutatásokkal kezdett foglalkozni, és hozzájárult több mint száz izotóp felfedezéséhez. Ezek közé tartozik például a vas 59-es tömegszámú izotópja, amit még 1937-ben állított elő két társával, s ez később igen hasznosnak bizonyult az emberi hemoglobin kutatásában; de máig jelentős szerepe van az egészségügyben az általuk előállított 131-es tömegszámú jódizotópnak is (ez állítólag Seaborg anyja életének meghosszabbításában is szerepet játszott). Ezen eredményei miatt Seaborgot az izotópos gyógyászat úttörőjének is tekintik.

Miután a Berkeley Egyetem egy fizikus kutatócsoportja, Edwin McMillan vezetésével felfedezte a 93-as rendszámú elemet (ami a neptúnium nevet kapta), Seaborg kollégáival tökéletesítette a neptúnium izolálására McMillan által használt oxidációs-redukciós technikát, lehetőséget kért és kapott arra, hogy tovább folytassa e megkezdett kutatást a 94-es rendszámú elem felfedezése irányában. Az új elem, a plutónium előállítására irányuló kísérletek 1941-ben vezettek eredményre. A következő évtizedekben jelentős része volt az amerícium, a kűrium és a berkélium felfedezésében, és kisebb részben hat másik elem (kalifornium, einsteinium, fermium, mendelévium, nobélium, sziborgium) felfedezésében is.

Magánélete

1942-ben házasságot kötött Helen Griggs-szel, Ernest Lawrence fizikus titkárnőjével. Hét gyermekük született, akik közül a legidősebb, Peter Glenn Seaborg 1997-ben elhunyt (ikerhúga még gyerekkorában hunyt el). További gyermekeik voltak: Lynne Seaborg Cobb, David Seaborg, Steve Seaborg, Eric Seaborg és Dianne Seaborg. David fia evolúcióbiológus és békeaktivista lett.

Seaborg szívesen őrizte svéd gyökereit, gyakran látogatott Svédországba, családja tagja volt egy svéd genealógiai társaságnak is. 1972-ben a Svéd Királyi Tudományos Akadémia a tagjai közé választotta.

1998. augusztus 24-én, Bostonban szélütés érte, amit mindössze fél évvel élt túl; 1999. február 25-én, Lafayette-i otthonában hunyt el.

Díjai és elismerései

Élete során Seaborg számos könyv és mintegy 500 tudományos publikáció szerzője vagy társszerzője volt. Több mint 40 szabadalma volt, és ötvennél több díszdoktori címmel illetve tiszteletbeli tudományos fokozattal rendelkezett. Róla nevezték el a 106-os rendszámú elemet sziborgiumnak, kutatótársai, Albert Ghiorso, E. Kenneth Hulet és mások kezdeményezésére, még az életében. 1951-ben megosztott kémiai Nobel-díjat kapott, 1957-ben Perkin-éremben, 1963-ban Franklin-éremben részesült, 1979-ben pedig az egyik legmagasabb amerikai kémiai kitüntetésnek számító Priestley-érmet kapta meg.

Külső hivatkozások

• Biography and Bibliographic Resources, from the Office of Scientific and Technical Information, United States Department of Energy
• National Academy of Sciences biography
• Annotated bibliography for Glenn Seaborg from the Alsos Digital Library
• Nobel Institute Official Biography Archiválva 2008. július 23-i dátummal a Wayback Machine-ben
• UC Berkeley Biography of Chancellor Glenn T. Seaborg Archiválva 2011. június 28-i dátummal a Wayback Machine-ben
• Lawrence Berkeley Laboratory's Glenn T. Seaborg website Archiválva 2015. május 12-i dátummal a Wayback Machine-ben
• American Association for the Advancement of Science, List of Presidents Archiválva 2011. július 24-i dátummal a Wayback Machine-ben
• Glenn Seaborg Trail, at Department of Energy official site
• Glenn T. Seaborg Center at Northern Michigan University
• Glenn T. Seaborg Medal and Symposium at the University of California, Los Angeles

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Glenn T. Seaborg című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.