Gonda Béla

(1851–1933) magyar újságíró

Gonda Béla (Szőlőske, 1851. december 28.1933. augusztus 7.) magyar mérnök, szakíró, tanár, a Vaskapu-szoros szabályozója, a magyar tengerkutatás megszervezője. Nagy Irma tanítóképző-intézeti igazgató férje.

Gonda Béla
Gonda Béla.png
Született 1851. december 28.
Szőlőske
Elhunyt 1933. augusztus 7. (81 évesen)
Budapest[1]
Házastársa Nagy Irma
Foglalkozása mérnök,
szakíró,
pedagógus
Sírhely Fiumei Úti Sírkert

ÉletútjaSzerkesztés

Zemplén megyében született, apja református lelkész volt.

1869-ig a Sárospataki Református Gimnáziumban, majd a bécsi és a budapesti műszaki egyetemeken tanult, itt töltött három év után tanulmányait félbeszakítván, 1872-ben a Felső Torontáli Ármentesítő Társulat nagyszabású zsilipépítési, ármentesítő és belvízrendező munkálatainál vállalt állást, ahonnan másfél év múlva a műegyetemre visszatért és tanulmányait 1875-ben befejezte.

1875–76-ban a Magyaróvári Királyi Gazdasági Akadémia hallgatója, mezőgazdasági tanulmányokat folytatott, emellett öntözéssel kapcsolatos előadásokat is tartott.

1882-ben a közmunka- és közlekedésügyi miniszter műszaki tanácsának főmérnöke lett, következő évtől a Vaskapu szabályozásáért, a hajózásért és kikötőépítésért felelős főosztály vezetője lett. A Vaskapu szabályozásában végzett munkájáért Magyarországon és külföldön is számos kitüntetést kapott.

1912-ben vonult nyugdíjba. Sírja a Kerepesi úti temetőben található.

Újságírói munkájaSzerkesztés

1871-től a Szily Kálmán alapította Természettudományi Közlöny munkatársa. 1877-ben megindította a Gazdasági Mérnök című hetilapot, melyet 1880-ban Műszaki Hetilap címmel gazdasági információs lappá fejlesztett. 1880-ban és a rákövetkező évben az Ellenőr című lapot is szerkesztette. 1897-ben újabb szaklapot alapított, Magyar Hajózás címmel. Később ő szerkesztette A Tenger című szaklapot is.

Tanári munkájaSzerkesztés

1878-tól tanított a Magyaróvári Gazdasági Akadémián és a budapesti műegyetemen, 1880-tól a Felső Ipariskolában, később a Budapesti Külkereskedelmi Akadémián.

Közéleti tevékenységeSzerkesztés

1918-ban megalapította a Bethlen Gábor Irodalmi és Nyomda Részvénytársaságot és a Bethlen könyvkereskedést. A magyar református közélet aktív résztvevője volt.

Tudományos expedíciókat szervezett az Adriai-tengerre. A budapesti VIII. kerületi Baross utcában tengerészeti szakkönyvtárat hozott létre. Vezette az Adria Egyesületet, amely bekapcsolódott a két világháború közti magyar revizionista propagandába és tagja közt volt többek közt Horthy Miklós kormányzó és Herczeg Ferenc író, a Magyar Revizionista Liga elnöke.

Fontosabb műveiSzerkesztés

Társszerzője volt a Magyarország vármegyéi és városai sorozat Fiume és a magyar-horvát tengerpart című kötetének. 1922 és 1924 közt jelent meg szerkesztésében a Bethlen naptár (Magyar református családok képes naptára).

JegyzetekSzerkesztés

  1. http://resolver.pim.hu/auth/PIM56150, Gonda Béla, 2018. augusztus 30.

ForrásokSzerkesztés