Grand Miklós
Grand Miklós (Rékas, 1837. június 28. – Buziás, 1893. szeptember 6.)[5] tanító, méhész, vándortanító, a kortársai által „magyar Dzierzon”-ként emlegetett országos méhészeti felügyelő.
| Grand Miklós | |
 | |
| Született | 1837. június 28.[1][2] Rékás[1][2][3] |
| Elhunyt | 1893. szeptember 16. (56 évesen)[4][2] Buziásfürdő[4][2][3] |
| Állampolgársága | magyar |
| Foglalkozása |
|
 A Wikimédia Commons tartalmaz Grand Miklós témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Pályafutása szerkesztés
Grand Miklós felmenői franciák, valószínűleg lotaringiai származásúak voltak, családja, mint a többi francia telepes (így például Szenthubert, Szentborbála és Károlyliget – ma Bánátnagyfalu népessége) elnémetesedett.[6] Apja Temes vármegye Bruckenau községében uradalmi főerdész volt, s 1847-ben, Grand Miklós tízéves korában elhunyt. A verseci reáliskolában tanult, majd a verseci tanítóképzőben szerzett főelemi tanítói oklevelet. 1856-tól Buziáson volt népiskolai tanító.
1856-ban megnősült, elvette Raidl Borbálát,[7] akivel nem született gyermekük, de nevelőszülőkként örökbe fogadták Hammerschmidt Katalint, aki aztán öregségükig velük élve unokákkal ajándékozta meg őket. Férje Kovács Antal tanító lett, aki Grand Miklós méhészet iránti elkötelezettségét vitte tovább, s szellemi örököse lett.
Az oktatás tárgyai közé beemelte a méhészeti, a selyemhernyó-tenyésztési és a gyümölcsfakezelési ismereteket is, eredményesen művelte saját telkén, és az iskola gyakorló kertjében. Méheséből eredő jövedelméből 2,5 holdnyi szőlőbirtokot tudott vásárolni. Minden kiállításon, ahol megjelent, kitüntetéseket nyert (érmet, díszoklevelet, pénzbeli jutalmat). Grand az 1872. év téli hónapjaiban méhészeti tanfolyamot nyitott Buziáson, előadásait esténként tartotta. A földmívelés-, ipar- és kereskedelmi minisztérium „a méhészet érdekeit emelendő, az ily célra rendelkezésére álló alapból” az ezen tanfolyamban résztvevő szorgalmas és szegényebb sorsú méhészek közt Schmiedl ingolstadti méhész–asztalos által kialakított szalma-méhkaptárakat osztott ki.[8]
A társadalmi különbség ellenére egyik legjobb küzdőtársa, s céljainak támogatója báró Ambrózy Béla lett. 1881-ben 25 éves tanítói működését ünnepelte, amikor szeptembertől a földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztérium, egyetértve a vallás- és közoktatásügyivel, Temes, Torontál, Krassó-Szörény, Bács-Bodrog, Arad és Csanád vármegyék területére méhészeti vándortanítónak nevezte ki. 1883/84-ben már tanfolyamot, szakelőadásokat rendeztetett a kormány Grand méhtelepén, Buziáson, tanítók részére,[9] melynek anyagát „A méhészetről” címmel kötetben ki is adta (Budapest, 1884). Műve nagy népszerűségre tett szert, a 8.-tól a 10. bővített kiadást már veje, Kovács Antal adta közre Budapesten 1902-ben, 1903-ban és 1910-ben.[10] Munkásságát siker koronázta, a felügyelete alatt lévő vármegyékben csaknem „minden községben iskolai méheseket hozott létre”.
1885-ben tovább szélesítették – Ambrózy Béla támogatásával – irányítói hatáskörét, és a méhészeti vándortanítói intézmény szakfelügyelője és vezetője lett. Az országban hat méhészeti kerületet állítottak fel, amelyek élén szaktanítók álltak.[11]
A Gustav Dathe és a Berlepsch-féle kaptárt[12] előnyösen módosította, melyeket később az országos egyesület is elfogadott, és Országos Méhészeti Egyesületi kaptárnak, röviden Grand-féle kaptárnak nevezték, és még a 20. század elején is használták.[13]
1873-ban részt vett Ambrózyval együtt a Délmagyarországi Méhészeti Egyesület alapításában, melynek előbb titkára, majd elnöke, végül örökös tiszteletbeli elnöke lett. 1893-ban koronás arany érdemkereszttel tüntették ki, melyet azonban halála miatt soha nem viselhetett.
Alapította és szerkesztette 1873-tól 1892. májusig többekkel együtt az Ungarische Biene-t és a Magyar Méh című havi szakfolyóiratot, 1877-től Kovács Antallal, a vejével, 1881-től 1889 végéig pedig Ambrózy Béla báróval Buziáson. Ezekben, valamint a Wochenblatt für Land- und Forstwirthe-ben (1874), a Néptanítók Lapjában (1880, 1882, 1890.), a Nemzetben (1891/2) és a Köztelekben (1893) 200-nál több méhészeti cikke jelent meg. A magyar nyelvet csupán halála előtt 15 évvel sajátította el.
Emlékezete szerkesztés
Buziási lakóházát 1897. szeptember 26-án országos ünnepség keretében emléktáblával jelölték meg a magyar méhészek.[10]
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ a b Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái (magyar nyelven)
- ↑ a b c d Petőfi Irodalmi Múzeum névtér
- ↑ a b Révai Nagy Lexikona, 764, 8
- ↑ a b Országos Széchényi Könyvtár
- ↑ Grand Miklós gyászjelentése – OSZK, Pannon Digitális Egyesített Archívum
- ↑ Ambrózy Béla, báró: A méh. Budapest, 1914. 776–780. oldal
- ↑ Raidl Borbála gyászjelentése – OSZK, Pannon Digitális Egyesített Archívum
- ↑ Ambrózy Béla, báró: A méh. Budapest, 1914. 179. oldal
- ↑ Ferenczy Ida: Nők a méhészetben. A Kert, 1907. október 1. 19. szám, 600. oldal
- ↑ a b Gulyás Pál, I.m. 11. Kötet, Budapest, 1992. 332. hasáb
- ↑ Ambrózy Béla, báró: A méh. Budapest, 1914. 695–698. oldal
- ↑ Német eredetű, hátul nyitható viszonylag kis méretű állókaptár-forma, melyet egycsaládos és háromcsaládos formában is használtak. Mind a két kaptár falai béleltek, hogy a méhek nyáron a napsugarak, télen pedig a hideg ellen védve legyenek. Belsejük vékony deszkákkal két részre, egy felső kisebb és közvetlen ez alatt egy kétszer akkora részre van osztva. Az alsó rész képezi a méhek költőfészkét, ahol télen-nyáron laknak, a felső kamra pedig az éléskamrát vagy az úgynevezett mézűrt, ahova a mézet raktározzák és ahova az anya fel nem mehet, mert egy külön e célra szerkesztett lyukacsos bádoglemezzel el van ettől a helytől rekesztve, nehogy a pergetni való viaszsejtekbe is petéket rakjon. Lásd képét Binder: Melyik kaptár a legjobb? A kert 1899. december 1., 23. szám, Méhészet. 776. oldal
- ↑ A kicsiny térfogatú, apró keretű egyesületi kaptár hibáit végérvényesen idős Boczonádi Szabó Imre nagy állókaptára küszöbölte ki 1901-ben. Boczonádi a magyar kaptárfejlődést meghatározta a későbbi korszakban.Viszló Levente: Méhészkedés. Vértesi natúrpark honlapja. Megtekintve 2022-09-13
Források szerkesztés
- Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Temes vármegye. Irodalom, tudomány és művészet. Írta Vende Ernő, tanár, az Irodalomtörténeti Társaság választmányi tagja.
- Szekernyés János: A legnagyobb magyar méhész. 100 éve hunyt el báró Ambrózy Béla. Művelődés közművelődési folyóirat – Kolozsvár, 2011.
- Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái III. (Fa–Gwóth). Budapest: Hornyánszky. 1894. 1417–1418. o.
- Ambrózy Béla, báró: A méh. Budapest, 1914. 776–780. oldal
- Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái – új sorozat I–XIX. Budapest: Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete. 1939–1944. , 1990–2002, a VII. kötettől (1990–) sajtó alá rendezte: Viczián János 11. Kötet, Budapest, 1992. 332. hasáb