Grand Slam (tenisz)

négy nagy tenisztorna megnyerése
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. március 28.

A teniszben Grand Slamnek nevezzük azt a teljesítményt, ha (egyéniben vagy párosban) az alábbi tornák mindegyikét megnyeri valaki:

„Klasszikus” (vagy igazi) Grand Slamről akkor beszélhetünk, ha valaki egy naptári éven belül nyeri meg a négy tornát (melyeket gyakran neveznek Grand Slam-tornáknak).

Klasszikus Grand Slam

szerkesztés

Junior egyéni

szerkesztés

Három teniszező úgy nyert Grand Slamet párosban, hogy az Australian Open után partnert cserélt, de ő maga mind a négy tornát megnyerte:

Margaret Smith kétszer is partnert váltott:

Négy egymást követő győzelem

szerkesztés

Előfordult, hogy egy versenyző úgy nyerte meg mind a négy versenyt, hogy nem egy naptári éven belül, de négy egymást követő versenyen győzött.

Karrier Grand Slam

szerkesztés

Több teniszező is nyert mind a négy versenyen, de nem egymás után. Az open erában elsőként Novak Đokovićnak sikerült kétszer is teljesítenie a karrier Grand Slamet.

Főképp a férfi mezőnyre jellemző, hogy nem kevés olyan játékos van, aki bár korszaka legmeghatározóbb játékosai közé tartozott, mégsem tudott mind a négy tornán győzni. Az eltérő pályaborítások eltérő játékstílust követeltek mindig, s így voltak olyan játékosok, akik egy-egy tornán sohasem tudtak nyerni. John Newcombe, Jimmy Connors, Boris Becker, Stefan Edberg és Pete Sampras mindig elbukta a salakos Roland Garrost, míg Ken Rosewall, Ivan Lendl vagy Mats Wilander soha nem tudott győzni a füves Wimbledonban.

Párosok, akik együttes karrierjük során győztek mind a négy Grand Slam-tornán:

Férfi páros
Női páros
Vegyes páros

Játékosok, akik karrierjük során különböző társakkal győztek mind a négy Grand Slam-tornán:

Férfi párosban[1]
Női párosban[2]
Vegyes párosban[3]

Összefoglaló táblázatok

szerkesztés

Grand Slamet elért játékosok

szerkesztés
Összesítés
# Év Játékos Ország Versenyforma Megjegyzés
1 1938 Don Budge   Amerikai Egyesült Államok Férfi egyes 6 egymás utáni GS-győzelem részeként
2 1951 Ken McGregor
Frank Sedgman
  Ausztrália
  Ausztrália
Férfi páros 7 egymás utáni GS-győzelem részeként
8 egymás utáni GS-győzelem részeként
3 1953 Maureen Connolly   Amerikai Egyesült Államok Női egyes 6 egymás utáni GS-győzelem részeként
4 1960 Maria Bueno   Brazília Női páros Christine Truman és Darlene Hard partnereként
5 1962 Rod Laver   Ausztrália Férfi egyes
6 1963 Margaret Court
Ken Fletcher
  Ausztrália
  Ausztrália
Vegyes páros 7 egymás utáni GS-győzelem részeként
6 egymás utáni GS-győzelem részeként
7 1965 Margaret Court   Ausztrália Vegyes páros Roy Emerson, Ken Fletcher és Fred Stolle partnereként – 5 egymás utáni GS-győzelem részeként
8 1967 Owen Davidson   Ausztrália Vegyes páros Lesley Turner ésBillie Jean King partnereként
9 1969 Rod Laver   Ausztrália Férfi egyes Az egyetlen játékos, aki kétszer is teljesítette a Grand Slamet
10 1970 Margaret Court   Ausztrália Női egyes 6 egymás utáni GS-győzelem részeként
11 1983 Stefan Edberg
(junior versenyen)
  Svédország Junior fiú egyes Az egyetlen junior versenyző, aki teljesítette a Grand Slamet
12 1984 Martina Navratilova
Pam Shriver
  Amerikai Egyesült Államok
  USA
Női páros 8 egymás utáni GS-győzelem részeként
13 1988 Steffi Graf   NSZK Női egyes 5 egymás utáni GS-győzelem részeként
14 1998 Martina Hingis   Svájc Női páros Partnerei: Mirjana Lučić és Jana Novotná

Karrier Grand Slam

szerkesztés

A táblázatokban vastagítva a teljesítés éve. Novak Đoković kétszeresen teljesítette a karrier Grand Slamet.

Férfi egyéni
# Játékos Kor Australian Open Roland Garros Wimbledon US Open
1   Fred Perry 26 1934 1935 1934 1933
2   Don Budge 23 1938 1938 1937 1937
3   Rod Laver 24 1960 1962 1961 1962
4   Roy Emerson 27 1961 1963 1964 1961
5   Andre Agassi 29 1995 1999 1992 1994
6   Roger Federer 27 2004 2009 2003 2004
7   Rafael Nadal 24 2009 2005 2008 2010
8   Novak Đoković 29
34
2008
2011
2016
2021
2011
2014
2011
2015
Női egyéni

Steffi Graf négyszeresen is teljesítette a karrier Grand Slamet.

# Játékos Kor Australian Open Roland Garros Wimbledon US Open
1   Maureen Connolly 18 1953 1953 1952 1951
2   Doris Hart 28 1949 1950 1951 1954
3   Shirley Fry Irvin 29 1957 1951 1956 1956
4   Margaret Court 20 1960 1962 1963 1962
5   Billie Jean King 28 1968 1972 1966 1967
6   Chris Evert 28 1982 1974 1974 1975
7   Martina Navratilova 26 1981 1982 1978 1983
8   Steffi Graf 19 1988 1987 1988 1988
9   Serena Williams 21 2003 2002 2002 1999
10   Marija Sarapova 25 2008 2012 2004 2006
Megjegyzés: 1977–1985 között az Australian Opent decemberben rendezték, így a naptári év utolsó GS-versenye volt.
Férfi páros versenyzők
# Játékos Kor Australian Open Roland Garros Wimbledon US Open
1   Adrian Quist 26 1936 1935 1935 1939
2   Frank Sedgman 24 1951 1951 1948 1950
3   Ken McGregor 23 1951 1951 1951 1951
4   Lew Hoad 21 1953 1953 1953 1956
  Ken Rosewall 22 1953 1953 1956 1956
6   Neale Fraser 25 1957 1958 1959 1957
7   Roy Emerson 25 1962 1960 1959 1959
8   John Newcombe 23 1965 1967 1965 1967
  Tony Roche 24 1965 1967 1965 1967
10   Bob Hewitt 37 1963 1972 1962 1977
11   John Fitzgerald 28 1982 1986 1989 1984
  Anders Järryd 29 1987 1983 1989 1987
13   Jacco Eltingh 28 1994 1995 1998 1994
  Paul Haarhuis 32 1994 1995 1998 1994
15   Todd Woodbridge 29 1992 2000 1993 1995
  Mark Woodforde 34 1992 2000 1993 1989
17   Jonas Björkman 32 1998 2005 2002 2003
18   Bob Bryan 30 2006 2003 2006 2005
  Mike Bryan 30 2006 2003 2006 2005
20   Daniel Nestor 35 2002 2007 2008 2004
21   Lijendar Pedzs 38 2012 1999 1999 2006
Megjegyzés: 1977–1985 között az Australian Opent decemberben rendezték, így a naptári év utolsó GS-versenye volt.
Női páros versenyzők
# Játékos Kor Australian Open Roland Garros Wimbledon US Open
1   Louise Brough Clapp 27 1950 1946 1946 1942
2   Doris Hart 26 1949 1951 1951 1951
3   Shirley Fry Irvin 30 1957 1950 1951 1951
4   Althea Gibson 30 1957 1956 1956 1957
5   Maria Bueno 20 1960 1960 1958 1960
6   Margaret Court 22 1961 1964 1964 1963
  Lesley Turner Bowrey 21 1964 1964 1964 1961
8   Judy Tegart Dalton 32 1964 1966 1969 1970
9  /  Martina Navratilova 23 1980 1975 1976 1977
10   Kathy Jordan 21 1981 1980 1980 1981
  Anne Smith 21 1981 1980 1980 1981
12   Pam Shriver 21 1982 1984 1981 1983
13   Helena Suková 25 1990 1990 1987 1985
14   Gigi Fernández 28 1993 1991 1992 1988
 /  Natallja Zverava 21 1993 1989 1991 1991
16  /  Jana Novotná 25 1990 1990 1989 1994
17   Martina Hingis 17 1997 1998 1996 1998
18   Serena Williams 19 2001 1999 2000 1999
  Venus Williams 20 2001 1999 2000 1999
20   Lisa Raymond 33 2000 2006 2001 2001
21   Sara Errani 27 2013 2012 2014 2012
  Roberta Vinci 31 2013 2012 2014 2012
23   Barbora Krejčíková 26 2022 2018 2018 2022
  Kateřina Siniaková 26 2022 2018 2018 2022
Megjegyzés: 1977–1985 között az Australian Opent decemberben rendezték, így a naptári év utolsó GS-versenye volt.
Vegyes páros versenyzők
# Játékos Kor Australian Open Roland Garros Wimbledon US Open
1   Jean Borotra 29 1928 1927 1925 1926
2   Doris Hart 26 1949 1951 1951 1951
  Frank Sedgman 21 1949 1951 1951 1951
4   Margaret Court 20 1963 1963 1963 1961
5   Ken Fletcher 23 1963 1963 1963 1963
6   Owen Davidson 23 1965 1967 1967 1966
7   Billie Jean King 24 1968 1967 1967 1967
8   Marty Riessen 33 1969 1969 1975 1969
9   Bob Hewitt 39 1961 1970 1977 1979
10   Mark Woodforde 27 1992 1992 1993 1992
11   Todd Woodbridge 24 1993 1995 1994 1990
12  /  Martina Navratilova 46 2003 1974 1985 1985
13   Daniela Hantuchová 22 2002 2005 2001 2005
14   Mahes Bhúpati 29 2006 1997 2002 1999
15   Cara Black 30 2010 2002 2004 2008
16   Lijendar Pedzs 42 2003 2016 1999 2008
17   Martina Hingis 35 2005 2016 2015 2015
  1. A felsorolás nem tartalmazza azokat a versenyzőket, akik egy éven belül is győztek férfi párosban mind a négy versenyen (Frank Sedgman & Ken McGregor)
  2. A lista nem tartalmazza azokat a versenyzőket, akik egy éven belül is győztek női párosban mind a négy versenyen (Maria Bueno, Martina Navratilova & Pam Shriver, Martina Hingis, Gigi Fernandez & Natallja Zverava).
  3. A lista nem tartalmazza azt a versenyzőt, aki egy éven belül is győzött vegyes párosban mind a négy versenyen (Owen Davidson)