Gromon Dezső
Vajszkai és bogyáni báró Gromon Dezső (Vajszka, 1838. február 2. – Budapest, 1912. július 25.) politikus, képviselő, honvédelmi államtitkár.
| Gromon Dezső | |
 | |
| Született | 1838. február 2. Vajszka |
| Elhunyt | 1912. július 25. (74 évesen)[1] Budapest[2] |
| Állampolgársága | magyar |
| Foglalkozása | politikus |
| Tisztsége |
|
| Sírhelye | Új köztemető |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Gromon Dezső témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Életútja szerkesztés
1838-ban született Vajszkán, Bács vármegyében. Atyja Gromon Mór, anyja szentkatolnai Cseh Emilia. Családja francia eredetű; 1739-ben nyerte a magyar indigenátust. Dédatyja, Zsigmond, a magyar nemesi testőrség felfutásakor, 1760-ban annak tagja volt. Ez az őse telepedett meg Bács megyében, a vajszkai és bogyáni uradalmat kapván adományozás útján s innen lett a család előneve vajszkai és bogyáni Gromon.
Gyermekéveit szüleivel falun töltötte. 1847-ben apja elhunyt és édesanyja 1849-ben Bécsbe költözött. Ott és a külföldön a leggondosabb nevelésben részesült és végül a Magyaróvári Császári és Királyi Gazdasági Felsőbb Tanintézetet is elvégezvén, 1861-ben átvette birtokát és letelepedett, majd mint a Bács megyei jegyzői karnak tiszteletbeli tagja, a megyei életben és a politikai küzdelmekben is élénk részt vett és az ellenzéknek lett a vezére. A provizórium alatt egészen gazdaságának élt. Az alkotmány visszaállítása után újra a küzdőtérre lépett, ugyanis megválasztották a megyei balközéppárt elnökének. 1869-ben választották meg első ízben országgyűlési képviselőnek a hódsági kerületben nagy többséggel, miután a bácsi — később tovarisovai — kerületet, melynek területén birtokai is feküdtek, Vukovics Sebőnek engedte át. Az 1872–1875. évi országgyűlésen nem vett részt, s ezen évek legnagyobb részét külföldön töltötte. 1875-ben ismét a bácsi kerületben választották meg képviselőnek és e minőségben működött – kivéve azt az időt, melyet főispáni állásában töltött el –, s a főrendiháznak is tagja és jegyzője volt. A delegációban úgy is mint a képviselőház, s úgy is mint a főrendiház választottja részt vett. 1876-ban, a Bács megyei rendkívüli árvizek alkalmából kormánybiztosnak nevezték ki s feladatainak sikeres megoldása után a király elismerését nyerte jutalmul. Ugyanez év augusztus havában Bács megye, Zombor és Szabadka városok főispánjává nevezték ki. Ebben a minőségében visszaszorította a szerb nemzetiségi, nyelvi törekvéseket főként a szerb többségű zombori közgyűlésben.[3] 1878-ban a Bosznia megszállása alkalmából foganatosított részleges mozgósítás körül szerzett érdemeiért a Szent István-rend kiskeresztjét nyerte.
1880-ban visszalépett a főispánságtól. „1881-ben saját kérelmére, ő felsége által buzgó s hű szolgálatainak és kiváló érdemeinek elismerése mellett, a főispáni állástól fölmentetett; a belügyminiszter pedig állásától való megválása fölött sajnálatát, s eddigi támogatásáért köszönetét fejezte ki. 1882-ben ismét képviselővé választották, s mint ilyen, a mentelmi bizottság elnöki állását töltötte be, amire általánosan elismert lovagias jelleme kiválóan alkalmassá tette.”[4] Ugyanezen év őszén kormánybiztosi minőségben Pancsovára küldték ki a csángók visszatelepítésének vezetésére és egyúttal a Pancsova–kubini Ármentesítési és Vízszabályozási Társulat kormánybiztosságával is megbízták. Itt érte 1884-ben honvédelmi államtitkárrá történt kineveztetése.
„Zombor városa a főispáni állástól történt megválásakor a törvényhatóság érdekében szerzett érdemei elismeréséül egyik utcáját őróla nevezte el, Pancsova városa is hasonló módon fejezte ki kormánybiztosi működése iránti elismerését, s hogy mennyi vonzalmat és ragaszkodást tudott maga iránt kelteni a kormányzatára bízott területek lakosságánál, mutatja az is, hogy még később is évenként százával keresték fel ezen vidékek lakosai ügyes-bajos dolgaikban, tőle várván jó tanácsot és igazságot.”[4]
Államtitkári működésének elismeréséül I. Ferenc József a másodosztályú Vaskorona-renddel tüntette ki. 1894. november 10-én valóságos belső titkos tanácsosi rangot kapott. 1906-ban a Fővárosi Közmunkák Tanácsának alelnöke lett, egyszersmind a bárói rangot is elnyerte. Elhunyt 1912. július 25-én, örök nyugalomra helyezték 1912. július 27-én délután a kerepesi úti temetőben a családi sírboltba (Falsírboltok bal/478). 1953-ban a Kerepesi úti temető 391-től 554-g terjedő bal oldali falsírboltjainak felszámolásakor[5] a Luigi Mazzi olasz származású kőfaragó[6] emlékművével díszített családi sírboltot az Új köztemetőbe helyezték át.[7]
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ Dezső Gromon, https://macse.hu/gudenus/mfat/fam.aspx?id=2246
- ↑ PIM-névtérazonosító. (Hozzáférés: 2020. július 7.)
- ↑ Móricz Zsigmond: A legújabb kor (1867–1906). In: Borovszky Samu (szerk.): Magyarország vármegyéi és városai, Bács-Bodrog vármegye II. Budapest, 1909. 260–261. oldal
- ↑ a b Vasárnapi Ujság, 1894., 41. évfolyam, 42. szám. 706. oldal
- ↑ Temetőbe zárt történelem. www.10kerkult.hu. 2014. 11. 01.
- ↑ Halvány felirat emlékeztet egy rég elfeledett pesti márványgyárra. 24-hu
- ↑ Tóth Vilmos: „Nemzeti nagylétünk nagy temetője”. A Fiumei úti sírkert és a Salgótarjáni utcai zsidó temető adattára, Nemzeti Örökség Intézete, Budapest, 2018, 402. o.
Források szerkesztés
- Netlexikon[halott link]
- Bokor József (szerk.). Gromon Dezső, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X. Hozzáférés ideje: 2022. január 3.
- Vasárnapi Ujság, 1894., 41. évfolyam, 42. szám. 706. oldal
- PIM Névtér
- OSZK gyászjelentések: Palánka; A M. kir. Honvédelmi Minisztérium tiszti és tisztviselői kara; Barátai.