Gubacsatkafélék
A gubacsatkafélék (Eriophyidae) a pókszabásúak (Arachnida) osztályában a bársonyatka-alakúak (Trombidiformes) rendjének egyik legnépesebb családja több mint 2000 fajjal.
 | ||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 Hársgubacsatka (Eriophyes tiliae)
| ||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||
| Alcsaládok | ||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Gubacsatkafélék témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Gubacsatkafélék témájú kategóriát. |
Megjelenésük, felépítésük szerkesztés
Parányi (0,08–0,32 mm-es) állatok, mindössze két pár lábbal; az atkákra általában jellemző négy lábpárból kettő nyom nélkül visszafejlődött. Átlagos testhosszuk 0,14 mm. Testük hengeres, féregszerűen megnyúlt. Az Eriophyoidea öregcsalád más családjaitól a két, hátsó helyzetű dorzális serte és a rövid, törés nélküli chelicerák alapján különböztethetjük meg őket.
Fejtoruk gyakorlatilag összeolvadt a potrohhal: a két rész határa a hasoldalon elmosódott, csak a hátoldalon válik el jól láthatóan a fejtor hátpajzsa a gyűrűzött potrohtól. A hátpajzs rajzolata gyakran fajkarakterisztikus.
Lábaik a fejtor alsó részéből nőnek ki. Az első csípőik közötti, vonalszerű bemélyedés a sternális vonal.
A fejtor elején nő az ormányszerű, többé-kevésbé megnyúlt rostrum, ami:
- az alsó részükön összenőtt felső állkapcsokból és
- az azokat körülvevő állkapcsi tapogatókból áll.
A vékony, hajlott, tüskeszerű csáprágók a maxillák felső részén kialakult, vályúszerű mélyedésben foglalnak helyet. A száj a maxillák tövénél egy kis kiemelkedésen nyílik.
Potrohukat vékony, rugalmas, dudorokkal vagy tüskékkel díszített kitinréteg borítja. A gyűrűk függetlenek a belső szervek elhelyezkedésétől; csak szilárdító funkciójuk van és az izmok tapadási helyei.
Ivarszervük a potroh hasoldalának elején, szinte közvetlenül a második lábpár mögött van. A nőstény külső ivarszerve egy erősen változó méretű nyílás, amit alsó és felső fedőlemez borít. (A felső fedőlemezt gyakran egyszerűen „fedőlemeznek” nevezik.) A hím külső ivarszerve kitinlécekkel szegélyezett, ív alakú vagy tompaszögű hasadék, amiből az ivarszerv (az ivarvezeték csőszerű nyúlványa) csak párosodáskor emelkedik ki.
A potroh végét egy pár félkör alakú faroklemez borítja. Az anális nyílás a faroklemezek között foglal helyet. Mivel mind a négy láb a test elején van, a potrohot a faroklemezek előtt még hasoldali serték is támasztják; a fajok jórészt a különböző serték és karmok alapján határozhatók meg. A hátpajzson legfeljebb két, a hasoldalon legfeljebb hat pár serte nőhet; a hátoldali serték nem ritkán teljesen hiányoznak.
Életmódjuk szerkesztés
Növényi nedvekkel táplálkozó kártevők, amik a fajra jellemző elváltozásokat okoznak gazdanövényeiken. Egyes fajaik a károsítás nyomán képződött gubacsokban élnek, más részük szabadon, a levelek fonákán.
Főleg váltivarúak, bár egyes fajok hímjei rendkívül ritkák, akár teljesen hiányozhatnak is. A tavasszal és nyáron élő váltivarú nemzedék szaporulatából részben hozzá hasonló, váltivarú (protogín) nemzedéket kel ki, időnként azonban a lerakott petékből úgynevezett áttelelő nemzedék fejlődik. Ennek a kizárólag nőstényekből álló (deutogín) nemzedéknek a külső megjelenése is eltér a másik generáció nőstényeiétől. Az áttelelő nőstények tavasszal szűznemzéssel szaporodva újabb váltivarú nemzedéknek adnak életet. A petékből kikelő kis atkák mindössze két fejlődési szakaszon (nimfa 1. és 2.) mennek át, majd ivaréretté válnak.
- a nimfa 1. stádiumban még nincsenek genitális sertéik;
- a nimfa 2. stádiumban genitális sertéik már vannak, de külső ivarszervük még nincs.
A nimfa alakoknak nincsenek a lárva alakokra jellemző szerveik, és életmódjuk sem különbözik az imágókétól. Kisebbek, mint az imágók, a lábaik rövidebbek, és ízeik sem határolódnak el élesen.
Kifejlett alakban gazdanövényeiken telelnek át, majd április végén a rügypikkelyek alól a kibomlott levelekre vándorolnak, és elkezdik a növények sejtnedveit szívogatni. Ha tömegesen elszaporodnak, nagy károkat okozhatnak. Mivel szabad szemmel nem láthatók, ezért a gazdák sokszor vírusbetegségre gyanakszanak.
A legtöbb faj (mindössze 1-2 kivétellel) gazdanövényspecialista; azaz legfeljebb az egy családba tartozó növények közül válogathat. Kényszerítő körülmények hatására (például ha elfújja őket a szél) más növényre is átkerülhetnek, ott azonban hamarosan elpusztulnak. A gubacsatkák többsége évelő növényeken (főleg fák és bokrok levelein) élősködik, de vannak olyan fajok is, amelyek fűfélékre vagy gyomnövényekre szakosodtak, néhány fajuk pedig páfrányokon, illetve zsurlókon él.
Ismertebb nemek, fajok szerkesztés
A Kárpát-medence növényzetét komolyabban az atkák két családja: a takácsatkáké és a gubacsatkáké károsítja. Ismertebb, kártevő gubacsatkák:
- Aceria (Aculitus):
- dió nemezes gubacsatka (Aceria erinea, Aceria erineus vagy Eriophyes erineus),
- szilvakéreg-gubacsatka (Aceria phloeocoptes);
- Aculus:
- almatermésűek levélatkája (Aculus schlechtendali);* Caleptrimerus;
- Cecidophyes:
- ribiszke-gubacsatka (Cecidophyes ribis)
- Eriophyes (Colomerus):
- dió szemölcs gubacsatka (Eriophyes tristriata, Aceria tristriatus),
- szilvalevél-gubacsatka (Eriophyes padi),
- szőlő-gubacsatka (Eriophyes vitis);
- Phytoptus (Phytocoptella).
Források szerkesztés
- Somogyi Tamás: Takácsatkák, gubacsatkák[halott link]
- Szausev Xénia: Károsító gubacsatkák
- Gólya Gellért: Az Aculus schlechtendali… (PhD értekezés)[halott link]
- Magyarország állatvilága – Fauna Hungariae. XVIII. kötet, Arachnoideae. 15. füzet. Farkas Henrik, 1966: Gubacsatkák. Fauna Hung. 81. Akadémiai Kiadó, Budapest. 164 p.
