Gunskircheni koncentrációs tábor

A gunskircheni koncentrációs tábor, hivatalos nevén Wels II a második világháború utolsó néhány hónapjában Németország mauthauseni koncentrációs táborának egyik kisebb altábora volt.

Gunskircheni koncentrációs tábor
Ország Nemzetiszocialista Németország
Ausztria
Település
Elhelyezkedése
Gunskircheni koncentrációs tábor (Ausztria)
Gunskircheni koncentrációs tábor
Gunskircheni koncentrációs tábor
Pozíció Ausztria térképén
é. sz. 48° 07′ 00″, k. h. 13° 55′ 60″Koordináták: é. sz. 48° 07′ 00″, k. h. 13° 55′ 60″
A Wikimédia Commons tartalmaz Gunskircheni koncentrációs tábor témájú médiaállományokat.

Bár nem kényszermunka- vagy megsemmisítő táborként létesítették, rövid fennállása alatt mégis több ezer halálos áldozatot követelt.

Elhelyezkedése szerkesztés

A tábor a Harmadik Birodalom Oberdonau nevű tartományában (ma Ausztria Felső-Ausztria tartománya), a Linztől délnyugatra lévő Wels város közelében, Gunskirchen és Edt bei Lambach települések között feküdt. Területét sűrű fenyőerdő borította, ezért „Waldlager”-ként is emlegették; szögesdrót kerítés és őrtornyok vették körül.

Története szerkesztés

Wels II-t, a mauthauseni lágerrendszer (egyik?) utolsóként létesített altáborát 1944. december 27-én alapították és August Eigruber gauleiter utasítására, 500 foglyot munkába állítva kezdték kiépíteni. Hivatalosan március 12-én nyitották meg; a fogva tartottak létszáma április elején 2020 fő volt. Amikor 1945. április 13-án használatba vették,[1] a „Waldlager” csak részben készült el, vízvezetéket sem építettek.

Használatba vételét végső soron a hadi helyzet indokolta. A szovjet csapatok előrenyomulása miatt a németek előbb az auschwitzi és más koncentrációs táborok életben hagyott foglyait telepítették át nyugatra, így Mauthausenbe és környékére is. Március végétől már a német ún. „birodalmi védőállás” egyes szakaszait építő magyar kényszermunkásokra került sor. Ezek főként a Budapestről gyalogmenetben a határra küldött ún. „kölcsönadott” zsidók és a korábbi munkaszolgálatos századokhoz beosztottak SS-nek átadott tömegeiből álltak.

Hamarosan már a mauthauseni főtábor 1944 decemberében felállított sátortábora (Zeltlager) is megtelt agyongyötört foglyokkal. 1945. április 14-én a táborvezetés az újonnan érkezettek (érkezők) Gunskirchenbe küldését határozta el. Az első kb. 5000 fő április 16-án indult el, a második csoport 26-án, a harmadik 28-án, (más forrás szerint a menetek 16-án, 18-án és 24-én érték el a tábort[2]), mindegyik gyalog. A főtáborból az 55 km hosszú utat három, három és fél nap alatt tették meg, közben enni alig kaptak.[3] A gyalogmeneteket kísérő őrszemélyzet a kimerültségtől összeesett foglyokat helyben agyonlőtte.

Gunskirchenbe közvetlenül, Mauthausen érintése nélkül is irányítottak kényszermunkás csoportokat. Április végén a tábor fogolyállománya becslések szerint kb. tízezer fő lehetett és nagy többségben magyar zsidókból állt. (A Hans Maršalek osztrák kutató által közölt 12–15 000 főt Szita Szabolcs, a téma magyar kutatója túlzottnak tartja.).[4]

A fenyőerdőben 13, egyenként 800 m² alapterületű barakk készült.[5] Más forrás szerint áprilisban csak 6–7 félig elkészült barakk (föld-, illetve kőpadlóval) és további két kisegítő barakk állt.[2]) Ezekbe a barakkokba zsúfolták az egymás után érkező csoportok deportáltjait, köztük ezernél több nőt és gyermeket.

Az életkörülmények különösen rosszak voltak. A foglyok a tűlevelekkel borított sáros földön ültek, feküdtek, a barakkokban egymás hegyén-hátán aludtak. Állandósult az éhezés. Naponta egyszer tűzoltókocsival hozták a lágerbe az ivóvizet és egy kb. 1500 literes tartályból osztották szét. A szabálysértéseket néha vízmegvonással büntették. A tábor egyetlen, kb. 20 személyes latrinája előtt órákig kellett sorba állni, ami különösen a sok gyomorbetegségben, vérhasban, tífuszban szenvedőnek okozott gyötrelmet. Aki a sorból kiállva könnyített magán, azt agyonlőtték.

A táborban nem volt kényszermunka, krematórium, nem voltak tömeges kivégzések. A foglyok nagy többsége a minimális ellátás és az egészségügyi feltételek hiánya, éhezés, betegségek, végelgyengülés következtében halt meg, az utolsó napokban egyre többen. A halottakat tömegsírokba temették, de végül a holttestek már temetetlenül hevertek a földön.

Felszabadulás szerkesztés

Az amerikai csapatok 1945. május 5-én tisztították meg a németektől Wels környékét, de már előző napon a gunskircheni láger területére léptek. Az SS őrszemélyzet addigra elmenekült.

A felszabaduláskor az amerikaiak 5419 túlélőt regisztráltak; az érkezésük előtti nap(ok)on becslések szerint kb. 3000 fő már elhagyta a tábor területét.[2] A halottak száma a felszabadításig mintegy 4000 fő lehetett. Pontos adatok nem ismerhetők.[6]

A felső-ausztriai lágerek felszabadítása után az amerikai egészségügyi osztagok betegtáborok létesítésével, nagy mennyiségű élelem és gyógyszer biztosításával sokat tettek a testileg-lelkileg megtört emberek felépüléséért. Közülük sokat így sem sikerült már megmenteni. Gunskirchen beteg foglyainak zömét Hörsching és Wels ideiglenes kórházaiban helyezték el. A magyar írók közül Hörschingben hunyt el Gelléri Andor Endre és Körmendi Zoltán, a Gunskirchent túlélők között volt Hegedüs Géza és Vészi Endre.

Jegyzetek szerkesztés

  1. Szita Szabolcs: Halálerőd, 215. o.
  2. a b c Wiebe van IJken: Gunskirchen Extermination Camp
  3. A Mauthausen – Günskirchen halálmenet útvonala. [2014. augusztus 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. július 2.)
  4. Szita Szabolcs: Az SS lágerrendszere történetének…, 20. o.
  5. Szita Szabolcs: Halálerőd, 221. o.
  6. Szita Szabolcs: Halálerőd, 225. o.

Források szerkesztés

  • Szita Szabolcs: Az SS lágerrendszere történetének, az 1944–1945. évi mauthauseni és gunskircheni deportálás dokumentumainak feldolgozásához. In: DEGOB jegyzőkönyvek: válogatás az 1944–1945. évi mauthauseni – gunskircheni deportálás dokumentumaiból, Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány, Budapest, 2002 ISSN 1588-7839 (3–30. o.)
  • Szita Szabolcs. Halálerőd (A munkaszolgálat és a hadimunka történetéhez 1944–1945). Budapest: Kossuth Könyvkiadó, 215–225. o. (1989). ISBN 963 09 3380 2 
  • Wiebe van IJken: Gunskirchen Extermination Camp (angol nyelven). Holocaust Survivors and Remembrance Project: "Forget You Not". (Hozzáférés: 2014. június 6.)

További információk szerkesztés