Főmenü megnyitása

Gusztos Péter (Pásztó, 1976. június 7. –) korábbi SZDSZ-es politikus, 2002 és 2010 között országgyűlési képviselő, a SUHANJ! Alapítvány társ-alapítója (2010) és vezetője.

Gusztos Péter
Született 1976. június 7. (43 éves)
Pásztó
Állampolgársága magyar
Házastársa Kovács Patrícia (2010–2017)
Gyermekei egy gyermek
Foglalkozása politikus
Tisztség magyar országgyűlési képviselő (2002–2010)
Iskolái Madách Imre Gimnázium (–1994)
Kitüntetései Háttér-díj (2005)
Politikai pályafutása
Párt Szabad Demokraták Szövetsége (1994–2006)

ÉletrajzaSzerkesztés

A salgótarjáni Madách Imre Gimnáziumban érettségizett. Már 14 éves korától aktív segítője, nagykorúságának napjától tagja is az SZDSZ-nek.

Pártkarrierje

1999 őszén alapító tagja az SZDSZ Új Generációnak, melynek 2002-2003-ban elnöke, majd 2004-es lemondásáig alelnöke.

2000-2010 között tagja az SZDSZ Országos Tanácsának (OT).

2001-2002-ben salgótarjáni, 2001-2003 közt Nógrád megyei elnök.

2001-2009 között a párt országos ügyvivője, az Országos Ügyvivői Testület (ÜT, ez a pártelnökség megfelelője volt az SZDSZ-ben) tagja.

Az Országgyűlésben

A 2002-es és 2006-os országgyűlési választásokon az SZDSZ országos listájáról szerzett mandátumot.

Első parlamenti ciklusában a környezetvédelmi és az oktatási, második képviselői terminusában pedig az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság tagjaként dolgozott.

2007-2010 között az SZDSZ parlamenti képviselőcsoportjának frakcióvezető-helyetteseként tevékenykedett.

Politikai pályafutásának befejezése

2009 őszén bejelentette, hogy nem indul a 2010-es országgyűlési választásokon, de párt- és frakciótagságát a 2006-os ciklus végéig fenntartotta.[1]

2010 májusában, az új Országgyűlés megalakulásának napján kilépett az SZDSZ-ből, a kilépését bejelentő levélben így fogalmazott:

"Közéleti tevékenységem civil keretek között folytatom, ahogy eddig is, ezután is az emberi jogok és az esélyegyenlőség kérdésével fogok foglalkozni."

Elismerései

2005 Háttér-díj

2008 Radnóti Miklós antirasszista díj

2010 után

2010 nyarán feleségével, Kovács Patrícia színésznővel létrehozták a SUHANJ! Alapítvány[2]t, melynek azóta is vezetője.

Magánélete

Két házasságából egy-egy lánya született, Sára és Hanna. Második felesége Kovács Patrícia színésznő, akivel 8 éves házasság után 2018. májusában váltak el.

Hobbija a hosszútávfutás és a triatlon. Több, mint félszáz maratoni, vagy annál hosszabb, úgynevezett ultra távot teljesített. Kétszeres ironman.

ForrásokSzerkesztés

Külső hivatkozásokSzerkesztés