Főmenü megnyitása

Gyarmatosítás

idegen országok és területek meghódítása
Gyarmatbirodalmak a világon 1800 körül
Gyarmatbirodalmak a világon 1898-ban

A gyarmatosítás (latin eredetű szóval kolonizáció, illetve kolonializmus) az idegen területek, a gyarmatok megszerzésére, lakóinak alávetésére, természeti kincseinek az anyaország érdekében történő kiaknázására, munkaerejének kizsákmányolására irányuló tevékenység.[1] A hódítók és a leigázottak kulturálisan elidegenülnek egymástól, a gyarmatosítók kulturális és faji fölényt éreznek magukban a gyarmatok népei iránt.[2] A világ gyarmatosítása az európai nemzetek általi előmozdította a eurocentrizmus ideológiáját.[3]

Tartalomjegyzék

A gyarmatosítás előzményei, okaiSzerkesztés

A gyarmatosítás lehetősége és oka a világ különböző területeinek egyenlőtlen fejlődésében rejlett. A későbbi gyarmatok területének legnagyobb része tropikus és szubtrópusi területeken feküdt. Már Marx is rámutatott arra, hogy[4][5]

a túlságosan tékozló természet az embert úgy vezeti kezénél fogva, mint a gyermeket a járószalag. Az ilyen természet az ember saját fejlődését nem teszi szükségszerűséggé. A tőke szülőhazája nem a trópusi éghajlat túlburjánzó növényzetével, hanem, a mérsékelt égöv.
– Karl Marx

A természeti körülményeknek a fékező hatása elsősorban Fekete-Afrikában érvényesült, ahol a „túlburjánzó természet” az emberi megélhetést elemi fokon gyakorlatilag munka nélkül is biztosította.[6] Szerepe volt azonban a világ más részein is elmaradott társadalmi formák konzerválódásában, mint az ázsiai termelési módra jellemző faluközösségek, főleg Indiában és Kínában, patriarchális-törzsi viszonyok az arab világban, latifundiumok Latin-Amerikában. A fennálló társadalmi rend védelmében különösen erős konzerváló, fékező szerepet játszottak az uralkodó vallási-ideológiai rendszerek, a buddhizmus, a konfucianizmus, a hinduizmus, az iszlám.[4]

TörténeteSzerkesztés

Az újkori gyarmatosítás kora a 15. század végi nagy földrajzi felfedezések idején kezdődött a portugál és spanyol hajósok és hódítók tevékenységével. A köztük kialakult rivalizálás megszüntetése érdekében született 1494-ben a tordesillasi szerződés, ami a világ első felosztása volt a gyarmatosító hatalmak között. Ez azonban nem volt sokáig érvényben, mivel a hollandok, franciák és az angolok nem nyugodtak bele abba, hogy kiszorítják őket a gyarmatok kincseiből.[7]

A gyarmatosító tevékenység a 18. század derekáig jórészt az Észak- és Dél-Amerika, Afrika és Ázsia partjain létrehozott kereskedelmi telepekre és erődökre korlátozódott. Ezután a gyarmatosító hatalmak fokozatosan kiterjesztették befolyásukat a belső területekre is, azokat katonai és gazdasági ellenőrzésük alá vonták. A gyarmatosításnak ebben a szakaszában a kereskedelmi tevékenység, illetve a gyarmati javak egyszerű erőszakos eltulajdonítása dominált. Ez döntő mértékben járult hozzá az ipari forradalom kibontakozásához Angliában, amint azt Brooks Adams amerikai történész részletesen kifejtette.[8] A gyarmatokról érkezett tőke ugyanis lehetővé tette 18. század végi műszaki felfedezések ipari méretű alkalmazását. Az angliai ipari forradalom aztán visszahatott a brit gyarmatosítás jellegének megváltozására is, a kereskedelmi tőke által végzett gyarmatosítást felváltotta az ipari tőke gyarmatosító tevékenysége, az olcsó iparcikkek exportja. Ezzel és ekkor vált Anglia a „világ műhelyévé”. Más gyarmatosító hatalmaknak ugyanakkor nem sikerült a beözönlő kincseket megfelelő produktivitással felhasználni, az ipari fejlődés céljaira fordítani, amint azt Spanyolország esete is bizonyítja. A spanyol gazdaságnak inkább ártott a beérkező nemesfém tömege, élősdi jellegűvé tette az országot, és a Spanyol Birodalom gyarmatainak nagy többsége már a 19. század elején kiharcolta függetlenségét.

A 19. században az Amerikai Egyesült Államok, Németország, Oroszország, Japán és Belgium is a jelentősebb gyarmatosítók közé lépett, elérkezett az imperializmus kora. A 20. század elejére a világ felosztása befejeződött, a Föld területének négyötöde gyarmati uralom alá került. Az újabb gyarmatosító hatalmaknak azonban már nem jutott elég szabad terület, ezért a gyarmatok újrafelosztására törekedtek, ami az első világháború egyik fő kiváltó oka lett.[1]

A gyarmatosítás kiváltotta a meghódított népek ellenállását, a 18. század végétől megindultak a jelentősebb nemzeti felszabadító mozgalmak. A spanyol gyarmatbirodalom bomlott fel a legkorábban, az amerikai kontinens gyarmatai – Kanada kivételével – már a 19. század elején elnyerték függetlenségüket.[1]

A gyarmati rendszer felbomlása a második világháború után felgyorsult, majd a hatvanas évek elejére gyakorlatilag befejeződött. Az ENSZ 1960. december 14-i határozatával leszögezte, hogy a gyarmatosítás összeegyeztethetetlen az alapvető emberi jogokkal, így ellentétben áll az ENSZ Alapokmányával, és ezzel azt gyakorlatilag törvényen kívül helyezte.[9] Az imperializmus kora lejárt, a nagyhatalmak ezentúl a gyarmatosítás klasszikus hatalmi módszerei helyett gazdasági eszközökkel, a neokolonializmus révén igyekeztek érvényesíteni az érdekeiket.[1]

A gyarmatbirodalmak alakulása a világon 1876 és 1914 közöttSzerkesztés

A 19. század végén, a 20. század elején lényegében befejeződött az imperializmus gyarmati rendszerének kiépítése. A hat legnagyobb gyarmattartó hatalom birtokba vette (a gyarmatok esetében), vagy legalábbis gazdasági ellenőrzése alá vonta (a félgyarmatok esetében) Ázsia, Afrika, Latin-Amerika területének gyakorlatilag az egészét. A nagyhatalmak között azonban óriási különbségek alakultak ki a régebbi és az olyan újonnan érkezett gyarmattartók között, mint Németország. Jól szemlélteti ezt az alábbi táblázat is, amely Supan és Hübner német földrajztudósok adatai alapján készült.[10][11] Ez a nagy különbség az imperialista államok gyarmati lehetőségei között az egyik legfontosabb oka lett az első világháború kirobbanásának.

  Gyarmatok (1876) Gyarmatok (1914) Anyaország (1914) Összesen (1914)
Terület (mió km²) Lakosság (mió fő) Terület (mió km²) Lakosság (mió fő) Terület (mió km²) Lakosság (mió fő) Terület (mió km²) Lakosság (mió fő)
Anglia 22,5 251,9 33,5 393,5 0,3 46,5 33,8 440,0
Oroszország 17,0 15,9 17,4 33,2 5,4 136,2 22,8 169,4
Franciaország 0,9 6,0 10,6 55,5 0,5 39,6 11,1 95,1
Németország - - 2,9 12,3 0,5 64,9 3,4 77,2
Egyesült Államok - - 0,3 9,7 9,4 97,0 9,7 106,7
Japán - - 0,3 19,2 0,4 53,0 0,7 72,2
A 6 nagyhatalom összesen 40,4 273,8 65,0 523,4 16,5 437,2 81,5 960,6
Belgium, Hollandia, Portugália,
Spanyolország, Olaszország gyarmataival
- - - - - - 9,9 45,3
Félgyarmatok (Perzsia, Kína, Törökország) - - - - - - 14,5 361,2
Egyéb országok - - - - - - 28,0 289,0
Az egész világ összesen - - - - - - 133,9 1657,0

A táblázat „egyéb országai” között nagy súllyal szerepeltek a formálisan független, de tulajdonképpen félgyarmati sorban, az Egyesült Államok túlnyomó befolyása alatt lévő latin-amerikai országok.[12]

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b c d Akadkislex
  2. Osterhammel 1995: 19-21. o.
  3. Hans Köchler: Demokratie und neue Weltordnung: ideologischer Anspruch und machtpolitische Realität eines ordnungspolitischen Diskurses. AG Wissenschaft und Politik , 1992, 9., 26. o.
  4. a b Salgó 7. o.
  5. FOL 512. o.
  6. FOL 512. o.
  7. Salgó 8. o.
  8. Salgó 14. o.
  9. FOL 499. o.
  10. Lenin-Imp 78. o.
  11. Salgó 168. o.
  12. Salgó 173. o.

FordításSzerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Kolonialismus című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

  • Tom Burgis: Der Fluch des Reichtums - Warlords, Konzerne, Schmuggler und die Plünderung Afrikas, Westend, Frankfurt 2016, ISBN 978-3-86489-148-9
  • Andreas Eckert: Fischer Kompakt: Kolonialismus. Fischer, 2006. ISBN 3-596-15351-4.
  • Jürgen Osterhammel: Kolonialismus: Geschichte, Formen, Folgen. Beck, München 1995, 142 S., ISBN 3-406-39002-1.
  • Ludolf Pelizaeus: Der Kolonialismus. Marixverlag, 2008. ISBN 3-86539-941-X.
  • Reinhard Wendt: Herrschaft, in: Europäische Geschichte Online, kiadó: Institut für Europäische Geschichte (Mainz), 2010.
  • Benedikt Stuchtey: Die europäische Expansion und ihre Feinde. Kolonialismuskritik vom 18. bis in das 20. Jahrhundert. Oldenbourg, München 2010.

Kapcsolódó szócikkSzerkesztés