Gyermekkeresztség

A gyermekkeresztség vagy csecsemőkeresztelés a csecsemők vagy kisgyermekek megkeresztelésének vallásos rituáléja. A teológiában pedobaptizmus-nak is nevezik. A római katolikus, az ortodox és református egyházakban gyakorolják mint szentséget, de ezeken kívül még más egyházakban is megtalálható.

Története

Jézus azt mondta, hogy az alámerítkezés, keresztség az üdvösség egyik feltétele, és hogy a követőinek alá kell merítkezniük, meg kell keresztelkedniük. Mivel a megtérésről szóló újszövetségi szövegek arról beszélnek, hogy a hit elfogadására szabad, Isten kegyelmére támaszkodó döntésben kerül sor, ezért az őskeresztények kizárólag felnőtteket merítettek alá vagyis kereszteltek.

A 3. századi freskó már gyermekkeresztséget ábrázol (Szt. Callixtus katakomba, Róma)

Az első három század folyamán többnyire felnőtteket kereszteltek, úgy, hogy az egyént alámerítették egy folyóban, majd a későbbiekben akár egy medencében. A keresztség előtt a személyek megismerkedtek Jézus tanításával, bűnbánatot gyakoroltak és egy megfontolt, életre szóló döntést hoztak. A keresztség azt jelképezte, hogy az egyén eltemetkezett a bűneivel, – Krisztus halálához hasonlóan – a hullámsírba, majd a vízből kimerítve immár megtisztulva, feltámadt egy új életre.

A gyermekkeresztség fokozatosan honosodott meg az első századokban. A legkorábbi csecsemőkeresztelésre utaló leírás Szt. Iréneusz Az eretnekek ellen (Adversus haereses) című művében található, majd Órigenész is megemlíti a Homíliáiban a csecsemőkeresztelést, mint szokást, de a csecsemőkeresztelés széles körben csak később terjedt el. Szt. Ágoston óta († 430) az eredendő bűn eltörlésével, azzal a félelemmel indokolták, hogy a keresztség nélkül meghalt gyermekek a pokolra jutnak. (E nézetnek később az enyhébb változata alakult ki: a limbusba jutnak.)

Az ókeresztény egyházban a 4. század előtt nem volt egységes keresztelési mód. A korai középkorban a csecsemőkeresztelés már megszokottá vált, és a rítus jelentősen egyszerűsödött. Az 5. századra a gyermekkeresztelés uralkodó gyakorlattá vált az egész egyházban, de a pogányoknál a felnőtteket is megkeresztelték. A gyermekkeresztség elterjedésével párhuzamosan a templomokban a keresztelőmedence mérete csökkent, a 8. századtól mind kevesebb keresztelőkápolna épült.

Nyugat-Európában a vízzel meghintés vagy leöntés a 12. és a 14. század között vált a keresztelés megszokott módjává, de ugyanakkor a vízbe merítés még a 16. században is gyakorolva volt.

Az újkor hajnalán a reformátorok nem akartak a hagyományos szokással szakítani, de másrészt a gyermekkeresztséget sehogy sem tudták észszerűen a saját vallási rendszerükbe beleilleszteni. Ezért megtartották a gyermekkeresztséget, mondván, hogy Isten megelőző kegyelme adatik hírül benne. A reformáció mellékáramlatának egyik irányzata, az anabaptisták ugyanakkor megtagadták a csecsemők keresztelésének gyakorlatát, és újból megkeresztelkedtek.

A tridenti zsinat az eredendő bűn eltörlésére tekintettel védelmébe vette a gyermekkeresztséget, és kötelező érvénnyel tanított, hogy a keresztséget követően a kisgyermekeket is a hívők közé szabad számítani, és az érvényességhez éppúgy nincs szükség újbóli keresztségre, mint ahogy a keresztség későbbi, tudatos ratifikálására sem.

Mivel a csecsemők és a kisgyermekek nem élhetik át a megtérést, és nem tudnak felelősségteljes döntést hozni, ezért napjainkban a protestáns (főleg az újprotestáns) egyházak jelentős része elutasítja a gyermekkeresztséget.

A katolikus egyházban

A keresztség szentsége kiszolgáltatásának szertartása:

• Köszöntés
• Szülők kikérdezése ("Mi a gyermek neve?", "Mit kértek N. számára?")
• A pap, a szülők és a keresztszülők a gyermek homlokát kereszttel megjelölik.
• Keresztszülők ígérete.
• Rövid prédikáció
• Egyetemes könyörgések
• Olajjal való megkenés
• Szentelt víz megáldása
• Hitvallás – háromszori ellentmondás a Sátánnak, és háromszori hittétel.
• Szülők másodszori kikérdezése
• Vízzel való leöntés – háromszor az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
• Krizmával való megkenés
• Fehér ruha ráadása
• Égő gyertya átadása
• Miatyánk
• Áldás

Református egyház

A keresztelési istentisztelet liturgiája:

• Ének (Sok helyen a következő énekvers: "Nem éltem még e föld színén: te értem megszülettél; Még rólad mit sem tudtam én: tulajdonoddá tettél; Még meg sem formált szent kezed, Már elválasztál engemet, Hogy társam légy e földön.", Magyar Református Énekeskönyv 329. dicséret 2. verse)
• Köszöntés
• Szereztetési ige: "A feltámadott Krisztus, mielőtt átment a mennyei dicsőségbe, e szavakkal küldte el tanítványait az evangélium hirdetésére és hatalmazta fel őket a keresztség sákramentumának kiszolgáltatására: 'Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevébe, tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek; és ímé én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.' Ámen" (Mt 28,18-20).
• Igehirdetés
• Hitvallás – a gyülekezet fennhangon elmondja az apostoli hitvallást.
• Nyilatkozat és fogadalom (szülők és keresztszülők)
• Imádság
• Keresztelés – e szavakat mondja a lelkipásztor, miközben néhány csepp vizet önt a megkeresztelni odavitt gyermek fejére: " (a gyermek neve) keresztellek téged az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevébe. Ámen."
• A gyermek megáldása – az ároni áldás szavaival, vagy ezzel a formulával:

Kicsiny gyermek, nőj, növekedjél, testben és lélekben, Isten és emberek előtt való kedvességben. Legyél áldott, hogy boldog is lehess.

• Hirdetések
• Ének
• Áldás

Kapcsolódó cikkek

• Keresztség
• Szentség
• Keresztelőkápolna

Külső hivatkozások

• A Katolikus Egyház Katekizmusa (1210 – 1321) 2. -szakasz Az Egyház 7 szentsége