Gyertyános–tölgyes

A gyertyános–tölgyes Magyarországon a 400 m és 600 m közötti magasságok legjellemzőbb erdőtípusa. Olyan, üde termőhelyekre jellemző, amelyek egyes évszakokban a cser számára túlságosan hűvösek, a bükknek viszont túl szárazak. A gyertyános tölgyerdők lombkoronaszintjét a közönséges gyertyán mellett vagy a kocsányos, vagy a kocsánytalan tölgy határozza meg. Maga a lombkoronaszint kétszintű: a felsőben a tölgy dominál, az alsóban a gyertyán. A tölgyerdőkénél kevesebb fényt enged át, ezért alatta a cserjeszint szegényesebb, gyepszintjében pedig főleg a kora tavaszi hagymás és gumós növények nőnek. Nyárra a gyepszint a bükkösökéhez válik hasonlóvá.

Azokban az esetekben, amikor az értékesebb tölgyet (többnyire fokozatosan, szálanként) kivágják belőle, a társulás gyertyánossá (Carpinion betuli) alakul

A lombkoronaszintek jellemző fái:

• kocsánytalan tölgy (Quercus petrea),
• kocsányos tölgy (Quercus robur)
• közönséges gyertyán (Carpinus betulus),
• vadcseresznye (Cerasus avium subsp. avium),
• nagylevelű hárs (Tilia platyphyllos),
• korai juhar (Acer platanoides).

A cserjeszintben gyakori:

• közönséges fagyal (Ligustrum vulgare),
• egybibés galagonya (Crataegus monogyna),
• cseregalagonya (Crataegus laevigata),
• veresgyűrű som (Cornus sanguinea),
• hólyagfa (Staphylea pinnata),
• ükörkelonc (Lonicera xylosteum).

A gyepszint jellemző fajai:

• odvas keltike (Corydalis cava),
• ujjas keltike (Corydalis solida),
• hóvirág (Galanthus nivalis),
• orvosi tüdőfű (Pulmonaria officinalis),
• berki szellőrózsa (Anemone nemorosa),
• bogláros szellőrózsa (Anemone ranunculoides),
• medvehagyma (Allium ursinum),
• erdei galambvirág (Isopyrum thalictroides),
• kapotnyak (Asarum europaeum),
• Nemes májvirág (Hepatica nobilis),

Fajtái

• A gyertyános–kocsánytalan tölgyes (Querco petreae-Carpinetum), egyes szerzőknél: középhegységi gyertyános – kocsánytalan tölgyes a Magyar Középhegység egyik meghatározó erdőtípusa, a gyertyános–tölgyes öv névadó növénytársulása. Alatta a cseres–tölgyesek (cseres–-kocsánytalan tölgyesek), fölötte a bükkösök zónája húzódik. Extrazonális helyzetben:
  • • 600 m fölött a délnek néző hegyoldalakon és
    • az Alföld egyes, nedvesebb részein nő.
  • A mecseki gyertyános–kocsánytalan tölgyes (Asperulo taurinae-Carpinetum) a Mecsekben és a Tolnai-dombságon nő.
• Az illír jellegű gyertyános–tölgyes (Helleboro odoro-Carpinetum) eredetileg az ország délnyugati dombvidékein volt honos, mára jórészt visszaszorult.
• A mészkerülő gyertyános–tölgyes (Luzulo-Carpinetum) hegy- és dombvidéken, savanyú alapkőzeten, erodált felszínű (csonka) erdőtalajon gyakran másodlagosan alakul ki.
  • A savanyú gyertyános–tölgyes (Luzulo-Querco carpinetum) kis foltokban a Soproni-hegységben fordul elő.
• A gyertyános–kocsányos tölgyes (Querco robori-Carpinetum) az Alföldön az ártérből kiemelkedő magaslatok öntéstalajának jellemző erdőtársulása. Állományai nagyon megfogyatkoztak.
  • A dél-dunántúli gyertyános-kocsányos –tölgyes (Fraxino pannonicae-Carpinetum) Belső-Somogyra és a Dráva öntésterületeire jellemző.
• A hegyvidéki gyertyános–tölgyes (Carici pilosae-Carpinetum) elterjedése tájegységenként igencsak eltérő: a Pilisense flórajárásra például általánosan jellemző, viszont a Mátrában csak szórványosan fordul elő.

Források

• Gyertyános-tölgyerdők
• Querco petraeae - Carpinetum
• K7b – Mészkerülő gyertyános-tölgyesek
• Élőlénytársulások - életközösségek
• K1a – Gyertyános-kocsányos tölgyesek
• Kiss G. et al. (szerk.): A Karancs–Medves és a Cseres-hegység Tájvédelmi Körzet Nógrád és Gömör határán. Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Eger, 2007.
• Kempelen Farkas digitális tankönyvtár: A gyertyános-tölgyesek