Wikipédia

Hármashangzó

Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2023. május 18.

A hagyományos fonetikában a hármashangzó (idegen szóval triftongus) egyes szerzők szerint három egyazon szótagban kiejtett magánhangzó,[1] amelyek közül csak az egyik képezi a szótag magját, azaz szillabikus, a többiek nem, azaz aszillabikusok.

Egyes szerzők ehhez hozzáteszik, hogy az aszillabikus magánhangzók félhangzókká válnak ebben a helyzetben.[2][3]

Más szerzők az aszillabikus elemeket csak félhangzóknak nevezik.[4][5]

Újabb nézetben a triftongus egyetlen, olyan sajátos magánhangzó, amely változik kiejtése közben, azaz egymás után három magánhangzói minőség hallatszik a kiejtése elejétől a végéig.[6][7] Ez azért van, mert a hangot képező szervek helyzete folytonosan változik. A kettőshangzóval (diftongussal) ellentétben, amelynek két képzési szakasza van, a triftongus három szakaszon megy át. Mindkettő különbözik a monoftongustól (az ún. tiszta magánhangzótól) abban, hogy ennek esetében a képzőszervek viszonylag csekély mértékben változtatják a helyzetüket.[8]

Hagyományosan kétféle hármashangzókat vesznek számításba: emelkedőket, amelyekben az aszillabikus részek megelőzik a szillabikus magánhangzót, és emelkedő-esőket, amelyekben a szillabikus rész a két aszillabikus között van.[5]

A triftongusok írása nem egységes. Egyes szerzők szokásos betűket használnak.[9] Mások a nemzetközi fonetikai ábécé (rövidítve IPA) jeleivel írják őket. Ezek szótag magját a megfelelő magánhangzó szimbólumával írják. Az aszillabikus részekre közülük egyesek a megfelelő magánhangzók félkarikával (◌̯) ellátott jeleit használják (pl. [i̯], [u̯]).[10] Mások az [i̯]-t és az [u̯]-t a approximánsok (közelítőhangok) IPA jeleivel helyettesítik: a [j]-vel, illetve a [w]-vel.[11][12]

Vannak olyan nyelvek, mint a magyar, amelyekben nincsenek triftongusok. Más nyelvek esetében egyes szerzők szerint vannak, de mások, akik fonológiai szempontból is kezelik a kérdést, úgy vélik, hogy nincsenek. A triftongusok száma nyelvek szerint különbözik, attól is függően, hogy mit tekintenek triftongusnak. Részletek erről az alábbi szakaszokban.

Az olasz nyelvben

szerkesztés

Az olasz nyelv hagyományos fonetikájában az a nézet van meg, hogy a triftongus három magánhangzó együttese, melyek közül kettő félhangzóvá válik.[2] Az olaszban hagyományosan az alábbi triftongusokat veszik számba, melyeket a forrásokban szokásos betűkkel írnak:[13]

  • emelkedő-eső triftongusok:
miei ’-(j)aim/-(j)eim’;
scambiai ’elcseréltem’ (passato remoto idő);
ioide ’nyelvcsont’;[14]
guai ’bajok’;
quei ’azok’ (hímnem);[15]
suoi ’-(j)ai/-(j)ei’.
  • egy emelkedő triftongus: aiuola ’virágágyás’.

Bertinetto – Loporcaro 2005 szerint, aki IPA jeleket használ, egyéb emelkedő triftongusok vannak még olyan szavakban, mint continuiamo [kontinɥjamo] ’folytatunk’ vagy acquiescenza [akːwjeʃːɛnt͡sa] ’beleegyezés’. Alkalmi triftongusok is keletkeznek a gyors beszédben, pl. quiete [kwiˈɛːte] → [ˈkwjɛːte] ’nyugalom’.[16]

Újabb nézetben /j/ és /w/ nem félhangzók, hanem mássalhangzó fonémák, különbözőek azoktól az aszillabikus [i], illetve [u] magánhangzóktól, amelyeket egy szótagban ejtenek ki őket megelőző szillabikus magánhangzókkal. Következésképpen csak ezek vesznek részt diftongusokban, triftongusok pedig nincsenek, mivel a hagyományosan annak tekintettek mind /j/-vel vagy /w/-el kezdődnek, amelyek csak mássalhangzó + diftongust képeznek egy szótagban.[17]

A spanyol nyelvben

szerkesztés

A spanyol nyelv fonetikájában a hármashangzót hagyományosan három magánhangzó kombinációjának tekintik. A két aszillabikust gyengéknek (débiles) vagy zártaknak (cerradas) nevezik, a szillabikust pedig erősnek (fuerte) vagy nyíltnak (abierta). Mindegyik triftongus emelkedő-eső. A forrásokban szokásos betűkkel írják:

buey ’ökör’;[1]
averiguáis ’kideríttek’;[3]
huyáis ’fussatok el’;[3]
cambiéis ’változtassatok’.[1]

A román nyelvben

szerkesztés

A román nyelv fonetikáját a triftongusról való hagyományos nézet uralja, az, hogy ezt egy magánhangzó és két félhangzó alkotja.[4][5] Négy félhangzót vesznek számba: [i̯], [u̯], [e̯] és [o̯]. Ezek az [a], az [ə],[18] az [e] és az [o] magánhangzókkal képezhetnek triftongusokat különféle helyzetekben: szó elején, végén vagy belsejében, valamint egyes savak is egy triftongusból állnak. Ezért úgy vélik, hogy a románban viszonylag sok triftongus van.

A legtöbb triftongus emelkedő-eső:[19]

  • [e̯ai̯]: spuneai ’mondtad’ (folyamatos múlt idő);
  • [e̯au̯]: beau ’iszom’;
  • [i̯ai̯]: tăiai ’vágtál’ (folyamatos múlt);
  • [i̯au̯]: iau ’veszek’ ;
  • [i̯ei̯]: miei ’bárányok’;
  • [i̯eu̯] eu ’én’;
  • [i̯ou̯]: maiou ’trikó’;
  • [u̯ai̯]: înșeuai ’nyergeltél’ (folyamatos múlt);
  • [u̯au̯]: înșeuau ’(ők) nyergeltek’ (folyamatos múlt);
  • [u̯əi̯]: rouăi ’a harmat (valamije)’ (birtokos eset);
  • [o̯ai̯]: leoaică ’nőstény oroszlán’.

Két emelkedő hármashangzó is van:

  • [e̯o̯a]: pleoapă ’szemhéj;
  • [i̯o̯a]: creioane ’ceruzák’.

Triftongusok keletkeznek egyes személyes névmások végső mássalhangzójából és segédigék diftongusból álló alakjaiból, pl. ne-ai trimis ’küldtél nekünk’, le-au spus ’mondtak nekik’, mi-ai dat ’adtál nekem’. Az egyik triftongus csak ilyen jellegű: [i̯oi̯], pl. i-oi da ’adni fogok neki’.[5]

A fentiekkel szemben Ioana Chițoran román nyelvész, aki munkáit a fonológiai szempont uralja, számba vesz diftongusokat ebben a nyelvben, de triftongusokat nem.[20]

Jegyzetek

szerkesztés
  1. ↑ a b c DLE 2020, triptongo szócikk.
  2. ↑ a b Treccani, trittongo szócikk (Hozzáférés: 2021. december 1.).
  3. ↑ a b c Da Silva – Pereira Tresmontant 1998, 14. o.
  4. ↑ a b Bidu-Vrănceanu 1997, 525. o.
  5. ↑ a b c d Constantinescu-Dobridor 1998, triftong szócikk.
  6. ↑ Dubois 2002, 496. o.
  7. ↑ Crystal 2008, 496-497. o.
  8. ↑ Bolla 2006, 59–60. o.
  9. ↑ Például Santi – Viale 2012.
  10. ↑ Például Constantinescu-Dobridor 1998
  11. ↑ Zöngés labiális-veláris approximáns, mint az angol w a Washington szóban.
  12. ↑ Például Bertinetto – Loporcaro 2005.
  13. ↑ Santi – Viale 2012, 825. o., kivéve a külön jelzett forrásból származó információkat.
  14. ↑ Il nuovo De Mauro, ioide szócikk. Kiejtése nemcsak triftongus lehet, hanem magánhangzó + diftongus is: [iˈojde].
  15. ↑ Il nuovo De Mauro, quei szócikk.
  16. ↑ Bertinetto – Loporcaro 2005, 139. o.
  17. ↑ Maturi 2014, 54. és 82. o.
  18. ↑ Közepes, középen képzett, ajakkerekítés nélküli magánhangzó, mint az angol a a Tina keresztnévben.
  19. ↑ Példák a DOOM 2-ből.
  20. ↑ Chițoran 2002.

Források

szerkesztés
  • (angolul) Bertinetto, Pier Marco – Loporcaro, Michele: The sound pattern of Standard Italian, as compared with the varieties spoken in Florence, Milan and Rome (A sztenderd olasz hangrendszer összehasonlításban a Firenzében, Milánóban és Rómában beszélt változatokkal). In Journal of the International Phonetic Association, 35. évfolyam, 2. sz. (2005. december), 131–151. o. (Hozzáférés: 2021. december 1.)
  • (románul) Bidu-Vrănceanu, Angela et al.: Dicționar general de științe. Științe ale limbii (Tudományok általános szótára. Nyelvtudományok). Bukarest, Editura științifică, 1997. ISBN 973-440229-3 (Hozzáférés: 2021. december 1.)
  • Bolla Kálmán. Magyar fonetikai kislexikon. 2006. www.bollakalman.hu (Hozzáférés: 2023. május 18.)
  • (angolul) Chițoran, Ioana: The Phonology of Romanian: A Constraint-based Approach (A román nyelv fonológiája: korlátozás-alapú megközelítés). Berlin – New York: Mouton de Gruyter. 2002. ISBN 3-11-016766-2 (Hozzáférés: december 1.)
  • (románul) Constantinescu-Dobridor, Gheorghe: Dicționar de termeni lingvistici (Nyelvészeti terminusok szótára). Bukarest, Teora, 1998; az interneten: Dexonline (DTL) (Hozzáférés: 2021. december 1.)
  • (angolul) Crystal, David: A Dictionary of Linguistics and Phonetics (Nyelvészeti és hangtani szótár). 6. kiadás. Blackwell Publishing, 2008. ISBN 978-1-4051-5296-9 (Hozzáférés: 2021. december 1.)
  • (franciául) Da Silva, Monique – Pereira-Tresmontant, Carmen: La grammaire espagnole (Spanyol grammatika). Párizs: Hatier, 1998. ISBN 2-218-72267-4
  • (olaszul) De Mauro, Tullio: Il dizionario della lingua italiana per il terzo millennio (A harmadik évezredi olasz nyelv szótára). Torino: Paravia, 2000. ISBN 8839550232; az interneten: Il nuovo De Mauro (A új De Mauro). Internazionale (Hozzáférés: 2023. május 18.)
  • (románul) Dicționar ortografic, ortoepic și morfologic al limbii române (A román nyelv helyesírási, helyes kiejtési és alaktani szótára). 2. kiadás. Bukarest: Univers Enciclopedic, 2005; az interneten: Dexonline (DOOM 2) (Hozzáférés: 2021. december 1.)
  • (franciául) Dubois, Jean et al. Dictionnaire de linguistique (Nyelvészeti szótár). Párizs: Larousse-Bordas/VUEF. 2002 (Hozzáférés: 2023. május 18.)
  • (franciául) Grevisse, Maurice – Goosse, André. Le bon usage. Grammaire française (A jó nyelvhasználat. Francia grammatika). 14. kiadás. Bruxelles: De Boeck Université. 2007. ISBN 978-2-8011-1404-9 (Hozzáférés: 2023. május 18.)
  • (olaszul) Maturi, Pietro: I suoni delle lingue, i suoni dell'italiano. Nuova introduzione alla fonetica (A nyelvek hangjai, az olasz nyelv hangjai. Új bevezetés a fonetikába). Bologna: Il Mulino, 3. kiadás, 2014. ISBN 978-88-15-25114-5
  • (spanyolul) Real Academia Española: Diccionario de la lengua española (A spanyol nyelv szótára) (DLE). 2020-as frissítés (Hozzáférés: 2021. december 1.)
  • (olaszul) Santi, Flavio – Viale, Matteo: La grammatica italiana (Olasz grammatika). Istituto della Enciclopedia Italiana fondata da Giovanni Treccani, epub kiadás, 2012. ISBN 978-88-12-00120-0

Kapcsolódó szócikkek

szerkesztés
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Hármashangzó&oldid=26120876”