Húsz óra (film)

Fábri Zoltán 1965-ös filmje

A Húsz óra 1965-ben bemutatott fekete–fehér, magyar film, Fábri Zoltán rendezésében, mely Sánta Ferenc 1964-ben megjelent azonos című művéből készült. A forgatókönyvet Köllő Miklós írta. A főszerepekben Páger Antal, György László, Görbe János és Szirtes Ádám láthatóak. A játékfilm készítője a Mafilm. A magyar új hullám[1] jelentős alkotásaként tartják számon, a moszkvai és a római filmfesztivál nagydíja mellett több elismerést kapott más nemzetközi fesztiválokon is. Magyarországon a kritikusok és a filmszemle főbb díjait is begyűjtötte.[2] 2012-ben bekerült a Magyar Művészeti Akadémia tagjai által kiválasztott legjobb 53 magyar film közé.

Húsz óra
1965-ös magyar film

Elnök Jóska (Páger Antal) és Varga Sándor (György László)
Elnök Jóska (Páger Antal) és Varga Sándor (György László)
Rendező Fábri Zoltán
AlapműSánta Ferenc: Húsz óra
Műfaj filmdráma
Forgatókönyvíró Köllő Miklós
Dramaturg Bíró Yvette
Főszerepben
Operatőr Illés György
Vágó Szécsényi Ferencné
Jelmeztervező Schäffer Judit
Díszlettervező Romvári József
Gyártásvezető Föld Ottó
Gyártás
Gyártó Mafilm (1. Játékfilmstúdió)
Ország Magyarország
Nyelv magyar
Játékidő 108 perc
Képarány 1,37:1
Forgalmazás
Bemutató
KorhatárTizenkét éven aluliak számára nem ajánlott
További információk
SablonWikidataSegítség
Földosztás egy magyar faluban 1945-ben

A mozifilm 1965. március 11-étől volt látható a hazai mozikban.

Cselekmény szerkesztés

A filmdráma egy átlagos magyar község hozzávetőlegesen húsz évének összegző, hiteles képet adó összefoglalása a második világháború végétől, 1945-től. A szaggatott időrendű cselekmény összesen húsz óra alatt játszódik le, ennyi idő alatt tömörítve a korszakra jellemző szinte valamennyi konfliktushelyzetet bemutatja.

Egy kis magyar faluba riporter érkezik, látogatásának az a célja, hogy felidézze az elmúlt évtizedek történéseit. A cselekmény előrehaladtával az újságíró számára az 1956 őszén történt tragikus események kerülnek előtérbe. Kiderül-e, mi történt ekkor, mi vezetett ide, mi tárható fel a majdnem egy évtized elmúltával? A nem bűnügyi értelemben vett nyomozás folyamán mozaikszerűen (egymással kezdetben gyorsan, nem időrendi sorrendben váltakozva) villannak fel a múlt és az akkori (1965) jelen képei, tűnnek fel a fő- és mellékszereplők.

Négy volt cseléd története a földosztással kezdődött. Hatásukra a falubeliek közül sokan földet igényeltek. Aki tűzzel-vassal ellenkezett, mert félt a földesúr visszatérésétől, bosszújától, azt erővel vették rá, hogy írja alá a földigénylő lapot. Ezt követően egy másik parasztember meg arra tett esküt, hogy a most kapott földet soha senkinek nem fogja visszaadni.

Én, Csókos Cuha András, a méltóságos uraság szegődött cselédje, semmivel, csak a magam szegénységével meg hat gyerekével rendelkező, nincstelen földönfutó, az uraság földjéből magamnak s mind gyerekeimnek örök időkre, a nekem járó földet, azaz nyolc holdat kiszakítottam. Tettem ezt a magam akaratából, szegénységem és nyomorúságom jogából Én ezt a földet soha senkinek vissza nem adom, s ami hitvány életem van, csak annak az árán veheti el tőlem még maga az Isten is!
– Részlet a filmből (42:00)

1949-ben – az országban az elsők között – tsz-t alakítottak, Jóskából lett a termelőszövetkezet elnöke. Varga Sándor, az (ávós) párttitkár 1952-ben majdnem lelövette egy rendőrével volt barátját, a pártból kilépő Balogh Antit. Jóska később nagyot hibázott, amikor Kiskovácsot (annak fukar, kegyetlen kulák apja miatt) eltávolíttatta a jogi egyetemről. 1956-ban az emberek egy része az elnök ellen fordult, Balogh Anti egy lázadó csoport tagjaként – az egykori kulák fiának biztatására – rálőtt Jóskára, de nem találta el. A két férfi csak egy hosszú, szenvedélyes vita és kíméletlen verekedés után békélt meg egymással. Kiskovács, aki 1956 után kilenc évet ült a tetteiért, a riporternek elmondja, hogy a rendszer és Elnök Jóska engesztelhetetlen ellenségévé vált. A forradalom után Varga bosszút akart állni az őt és a rendszert ért sérelmeken, és hirtelen felindulásból, ám meggondolatlanul az ártatlan, az őt nyugtatni akaró Kocsis Bénit lőtte le a géppisztolyával a zárt ajtón keresztül. Elnök Jóska későn ért a helyszínre, nem tudta a tragédiát megakadályozni, és a lövöldözés hangjára összesereglett falusiak előtt fegyvertelenül nekitámadt a tettétől megrettent párttitkárra.

Varga tudta, hogy a történtek után nem lehetett maradása, elköltözött a faluból. A riporter számára a húsz óra eltelte után világossá vált, hogy az emlékek, az elnök szobájának falán és Kocsisék ajtaján ütött golyónyomok, a lelki sebek tovább élnek az emberek szívében.

Szereplők szerkesztés

Főszereplő Színész
Elnök Jóska Páger Antal
Balogh Antal Görbe János
Ifjabb Varga Sándor György László
Kocsis Benjámin Szirtes Ádám
Mellékszereplő Színész
Riporter Keres Emil
Idősebb Varga Sándor Bánhidi László
Kiskovács Őze Lajos
Venczel György Makláry János
Kiss doktor Bodrogi Gyula
Balogh Antal fia Sztankay István
Pali Tordy Géza
Csókos Cuha András Bihari József
Kocsis Benjáminné, Ilonka Horváth Teri
Tanácselnök Barsy Béla
Bertók Jani Raksányi Gellért
István bácsi Siménfalvy Sándor
Jóska felesége Apor Noémi
Ifjabb Kocsis Béni Kern András
Kocsis Gerzson Solti Bertalan
Máthé Molnár Tibor
Terus Mészáros Ági
A gróf Kovács Károly
Rendőr Horváth József
Kocsmáros Farkas Antal
id. Kiskovács Kiss Ferenc

Díjak szerkesztés

Értékelés szerkesztés

A Húsz óra időfelbontásos elbeszélő módú szerkezetével és felépítésével a 20. század második felének modern alkotásai közé tartozik. Erőteljes, gondolatilag jelentős, bátor és őszinte film. Erőltetettség és modorosság nélkül, a rejtett tudat mélyén megbújó lélektani összefüggések feltárásával próbálkozik. Mélyen, elemzően pillant az emberre.[5] A poétikai megoldások terén Kovács András: Hideg napok című filmjéhez hasonlítható.

Társadalmi vagy személyes okokból minden figurának – még a fenevaddá váló Vargának, a vagyonától megfosztott, cselédje jóindulatán tengődő grófnak, a hatalmaskodó, majd megalázott kuláknak, a nyugatimádó doktornak is – megvan a maga részigazsága. „Néha csak annyi, amennyit a jó színészi játék, egy jól megírt, és önmagát védő-magyarázó figura kibontása megenged.”[7] A filmben a különböző politikai, ideológiai oldalon elhelyezkedő szereplők eltérő módon látják az adott országos és helyi eseményeket. A film rendkívüli – a maga korában szokatlan – progresszivitása abban is megfigyelhető, hogy nem törekszik a sematizmusra jellemző: csak egy igazság létezhet elv bizonyítására. A történet előrehaladtával az is egyre egyértelműbbé válik, hogy a cselekmény központjába – a nem lineáris, a nem ok-okozati cselekményvezetés ellenére – Elnök Jóska kerül, aki társadalmi, politikai és erkölcsi tekintetben az akkori hivatalos igazságot képviseli. Ő az, aki a kádári konszolidáció politikáját valósítja meg: az 1950-es évek hibáit (amelyeket átélt és elszenvedett) belátva törekszik megbékélést teremteni az emberek között, ő az, aki kiáll a demokratikus, „emberarcú szocializmusért”.

A változó világot, a közben felmerült problémákat, a konfliktusok tömegét a maga komplex mivoltában, bonyolultságában hozza felszínre. A mű nagyságát tartalmi lényege határozza meg. Egy történelmi fejlődési folyamat ellentmondásait, emberi sorsokban alig nyomon követhető útvesztőit tárja a nézők elé. A rendező az idő szeszélyesnek látszó, egymást keresztező síkjait azért alkalmazza, mert analitikus célját, a ma pillanatának látszólagos áthatolhatatlanságát előidéző összefüggéseket, azok rejtett rúgóinak feltárását csak így derítheti fel.[5]

Vélemények szerkesztés

  • „A négy egykori cseléd-szegényparaszt élettörténetét, ezen keresztül a magyar falu átalakulásának húsz évét summázó Húsz óra sokszorosan keretezett és kommentált története (hiszen a cselekmény interjúk-nézőpontok-vélemények sokszólamúságából bontakozik ki) drámai erővel mutatja meg egyéni világok és társadalmi igazságok egyenlőtlen küzdelmét. A film időfelbontásos, mozaikos szerkezete egyrészt modernista stílusjegy, másrészt a hatalom és a művészek, a politika és a társadalom között sajátos dialógust modellező párbeszédek, monológok és vallomások sorozata.” (Varga Balázs)[8]
  • „...a kádári konszolidáció, a puha diktatúra sem előtte, sem később nem kapott olyan egyértelmű és egyben meggyőző allegória-történetet, regényben is, de főleg filmben előadva, mint a Húsz óra… Az abszolút pozitív hős: Igazgató Jóska figurája egyenesen magával az első titkárral azonosítható….” (Hirsch Tibor)[2]
  • „napjainkra nemcsak azért vált avulttá, mert konformista a történelemszemlélete, mert pozitív főhőse, Elnök Jóska »antedatál« a forradalom leverését megelőző időszakra egy olyan politikai irányzatot, felfogást, magatartást – a kádárista centrizmust –, amely csak november negyedike után jelenik meg, hanem azért is, mert helyenként valóban bravúros atmoszférateremtése ellenére ‘pártossága’ illusztratívvá teszi...” (Gyertyán Ervin)[9][10]
  • „Úgy építkezik, mint egy ballada, amely kihagyásos elbeszélésmóddal teremti meg a maga drámaiságát. Csakhogy a mozihoz nem illik a balladai homály, ezért a Húsz óra körkörös, visszatérő szólamokra komponált mesteri szerkezete lépésről lépésre, ismétlések, vissza- és előreutalások során át vezeti el a nézőt ahhoz a közös tudáshoz, amely nélkül nincsen ballada.” (Bori Erzsébet)[9]
  • „A Húsz óra a magyar újhullám egyik meghatározó és nagyon fontos alkotása. Ezt azért érdemes kiemelni, mert noha a film a hatvanas évek derekán készült – tehát pont ennek a nemzeti irányzatnak a közepén –, mégis, Fábrit nem szoktuk az újhullám alkotóihoz sorolni. Hiszen az újhullámhoz inkább azokat társítjuk, akik pályakezdő, fiatal alkotók voltak ekkor, és egy nemzedéki lendülettel indultak el a pályán: a fiatal Sára Sándor, Szabó István, Gaál István, Kósa Ferenc.” (Gelencsér Gábor)[11]

Külföldi kritikák szerkesztés

  • „Egyre világosabban megfigyelhető egy új keleti világnézeti-tematikai kezdeményezés. A legjobb példa erre Fábri filmje, a Húsz óra, amely csodálni való önkritika, de semmi estre sem gyöngeséget látni benne.” (Die Zeit, René Dromert)[5]
  • A téma az adott formát, múlt és jelen szintézisét követelte meg. Egy húsz órás riport – két órányi játékidőbe sűrítve – föltárja a magyar társadalom legutóbbi húsz évének legfontosabb problémáit. (l'Unità, Aggeo Savioli)[5]
  • „A tegnap és a ma jelenetei ebben a filmben nem azért váltják egymást, hogy különbözőségük derüljön ki, ellenkezőleg: éppen egyidejű jelenvalóságuk bizonyítékaként.” (Vie Nuove, Antonello Trombadori)[5]

Jegyzetek szerkesztés

  1. Az 1960-as években a szokatlan montírozás miatt (is) nevezték újhullámos filmnek, ahol a múlt, a jelen, a már múltnak látott jövő és a múltnak látott jelen keresztezi egymást.
  2. a b Művészetek Palotája: Fábri Zoltán: Húsz óra – Müpa (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2016. október 2.)
  3. a b Moscow International Film Festival (1965) az Internet Movie Database-ben (angolul)
  4. Venice Film Festival (1965) az Internet Movie Database-ben (angolul)
  5. a b c d e f g h Nádasy László: Fábri Zoltán, Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum, Budapest, 1981, 58-64. és 82. oldal, ISBN 9635628471
  6. a b Filmobserver: Fábri Zoltán: Húsz óra (magyar nyelven). [2017. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. március 4.)
  7. Filmtörténet: Húsz óra (1965) – Fábri Zoltán (magyar nyelven). [2016. november 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 3.)
  8. Filmtett.ro: Rendezőportrék: Fábri Zoltán (tanulmány) (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2016. október 2.)
  9. a b Beszélő, 1997. július: Bori Erzsébet: Húsz óra, meg a többi (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2016. október 22.)
  10. Gyertyán Ervin a véleményét az 1980-as – 1990-es évek fordulóján fogalmazta meg, szerinte a Húsz óra nem más, mint a Kádár-rendszer apológiája.
  11. Magyar Művészeti Akadémia: 53 magyar film – Fábri Zoltán: Húsz óra (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2017. január 10.)

Források szerkesztés

További információk szerkesztés