Főmenü megnyitása

Hadakozó fejedelemségek kora (Kína)

Csou-dinasztia második felének, a Keleti Csou-kor utolsó időszaka Kínában

A Hadakozó fejedelemségek kora (i. e. 453/403i. e. 221) a Csou-dinasztia második felének, az ún. Keleti Csou-kornak az utolsó időszaka, amikorra a Csou királyi ház már minden hatalmát elvesztette, s a kínai területek felett hét nagyobb állam, Csi, Csu, Jen, Han, Csao, Vej és Csin osztozott. A korszak kezdetét az jelentette, amikor i. e. 453-ban a megelőző időszak, a Tavasz és ősz korszak legerősebb fejedelemsége, Csin három részre, Han, Vej és Csao fejedelemségekre szakadt. A három új állam létrejöttét i. e. 403-ban szentesítette a Csou-házi király. A Hadakozó fejedelemségek korát az államok közötti állandó háborúk, illetve az államokon belüli centralizációs és reformkísérletek jellemezték. Ez a kor volt a kínai politikai filozófia aranykora. Az i. e. 3. század elejére három állam emelkedett ki a többi közül: Csi, Csu és Csin. Végül az északnyugati Csinnek sikerült legyőznie valamennyi riválisát, és i. e. 221-ben egyesítenie egész Kínát, és Csin-dinasztia néven megteremtette az egységes kínai császárságot.

Hadakozó fejedelemségek
戰國 Csan-kuo
történelmi korszak
i. e. 253/403i. e. 221
A Hadakozó fejedelemségek államai
A Hadakozó fejedelemségek államai
Kormányzat
Államforma monarchiák
Uralkodó fejedelmek, királyok
Dinasztia Csou-dinasztia
ElődállamUtódállam
 Tavasz és ősz korszakCsin-dinasztia (i. e. 221 – i. e. 207) 
Commons
Átírási segédlet
Csan-kuo si-taj
Kínai átírás
Hagyományos kínai 戰國時代
Egyszerűsített kínai 战国时代
Mandarin pinjin Zhànguó shídài
Wade–Giles Chan4-kuo2 Shi2-tai4
Kantoni jűtphing Zin3-gwok3 si4-doi6

Tartalomjegyzék

ElnevezéseSzerkesztés

A Keleti- vagy Kései Zhou-kor, vagyis az i. e. 770-től i. e. 221-ig terjedő időszak két részre osztott korszakát, a Tavasz és ősz korszaka (Csun-csiu si-taj 春秋時代), valamint a Hadakozó fejedelemségek kora (Csan-kuo si-taj 戰國時代) is utólag egy-egy történeti műről kapta a nevét,[1] mivel mindkét mű az adott korszak történetét dolgozza fel.[2] A magyarul A hadakozó fejedelemségek politikája[3] vagy A hadakozó fejedelemségek intrikái (Csan-kuo cö 《戰國策》)[4] címen fordított,[m 1] az i. e. 209-ben összeállított művet Tsien Tsuen-hsuin (Csien Cun-hszin 錢存訓) a következőképpen jellemzi:

„Akárcsak a Tavasz és ősz (Chunqiu), a Hadakozó fejedelemségek (Zhangguo) kifejezés is a történeti mű címéből vált az adott korszak elnevezésévé. A sajátos stílusú könyv diplomáciai jellegű érveléssel és példákkal alátámasztva fejti ki a hatalmi politikák stratégiáit. A színes jellemzésekkel tarkított okos meggyőzés módszere szellemességet és humort kölcsönöz a műnek, melynek irodalmi értéke nagyobb, mint a történeti.[5]

TörténeteSzerkesztés

 
Az államok térhódítása és átrendeződése a Hadakozó fejedelemségek idején[6]

A Tavasz és ősz korszakban öt fejedelemség emelkedett ki a többi közül. Ezek közül az egyik, a központi fekvésű Csin 晉 i. e. 453-ban három részre szakadt, mindháromban a Csinben korábban uralkodó dinasztia egy-egy főembere alakított saját uralkodóházat. Ezzel a jelentősebb fejedelemségek száma hétre emelkedett. A szakadást i. e. 403-ban az ekkor már valós hatalommal nem rendelkező Csou király is elismerte, innentől szokás számítani az új korszak, a Hadakozó fejedelemségek (Csan kuo) időszakának kezdetét.

Ebben a korszakban, miután a Csou-ház teljes eljelentéktelenedése nyilvánvalóvá vált, az államok közötti küzdelem még élesebb lett és új dimenziókat öltött. Már nem csak az országhatárok kiterjesztéséért, a minél nagyobb befolyásért harcoltak a fejedelemségek, hanem nyíltan vállalták az új célt, a többi állam megsemmisítését, a kínai világ egyesítését. A fejedelmek sorban felvették az eddig csak a Csou-ház által használt vang, „király” címet, ezzel is jelezve, hogy immár az egész birodalomra igényt tartanak.[7]

A harc általánossá válását elősegítette a vas, a „demokratikus” fém elterjedése. Kína ugyanis a Keleti Csou-korban lépett be a vaskorba. Vasból, a drágább bronzzal szemben, mezőgazdasági szerszámok is készültek, ami elősegítette a termelés hatékonyságának növekedését. Az új fém jelentősége a harcászatban még nagyobb volt: lehetővé tette, hogy a korábbi, arisztokratikus, költséges harci szekerekre épülő hadakozást felváltsa az olcsó vasfegyverekkel ellátott tömeghadseregek háborúja.[8]

Az évszázados harcok folyamán az i. e. 3. századra végül három állam emelkedett ki: a déli Csu 楚,, az északkeleti Csi 齊 és az északnyugati Csin 秦. A végső harc végül e három fejedelemség között zajlott, amely végül Csin győzelmével zárult.[9]

A hegemóniáért folytatott küzdelem két síkon folyt. A külpolitika területén megélénkült a diplomácia, szövetségek köttettek és bontattak fel, háború háborút követett. A lehető legsikeresebb szövetségi rendszer létrehozására, s ezzel a birodalom egyesítésére két elképzelés létezett. Az egyiket, a „horizontális szövetség” elvét Csin próbálta elfogadtatni: ennek alapján keleten Csi államra támaszkodva Csu állammal szemben próbált tengelyt létrehozni. A másik, a „vertikális szövetség” terve Csu államban született: ez Csin kirekesztésével, Csi és Csu körül hozott volna létre erős államcsoportot a kisebb fejedelemségek részvételével. Ebből látszik, hogy valójában két ország állt egymással szemben: Csin és Csu, s mindkettő Csi államot próbálta megnyerni a terveihez.[10]

A másik jelentősebb terület, ahol az egyesítési harc zajlott, az egyes államok bel- és gazdaságpolitikája volt. A hadakozás ugyanis nemcsak a harcmezőkön folyt. Azért, hogy a lehető legerősebb hadsereget tudják kiállítani, a fejedelemségek igyekeztek mindent alárendelni a katonaság fejlesztésének és ellátásának. Ehhez meg kellett találni a kormányzás, az erőforrások összpontosításának leghatékonyabb módjait. Az egyes államok sorra léptették életbe a különböző reformokat, s mint a történelem megmutatta, a legsikeresebb belső intézkedéseket végrehajtó állam lett az, amelyik az évszázados véres harcban végül felülkerekedett. A reformokhoz új eszmékre és képzett kormányzati szakemberekre volt szükség – ezeket biztosították a különböző filozófiai iskolák, elsősorban az i. e. 4. században megjelent legizmus. Ennek következtében a korszakra jellemző változás a hivatásos tisztviselők megjelenése a kormányzatban és a városok fontosságának megnövekedése, mivel a közigazgatási központok idekerültek, továbbá a polgárság kialakulása.[11]

 
A Hadakozó fejedelemségek korának államai i. e. 350 körül.
  Csu
  Han
  Lu
  Csi
  Csin
  Szung
  Teng
  Vej
  Jan
  Csao
  Csou-dinasztia
  Cou


MegjegyzésekSzerkesztés

  1. A műnek egyelőre nem létezik magyar fordítása, így a kínai történelemmel, irodalommal kapcsolatos magyar nyelvű könyvek, tanulmányok hivatkozásaiban általában a két fent említett forma valamelyike jelenik meg. A magyar nyelvű sinológia szakirodalom meglehetős egységet mutat abban, hogy a csan-kuo 戰國 kifejezést „hadakozó fejedelemségek” alakban használandó. A bevetett és általánosan követett gyakorlat szerint a korszak megnevezése: Hadakozó fejedelemségek kora.

HivatkozásokSzerkesztés

  1. Salát 2013 18. o.
  2. Grenet 2001 65. o.
  3. Grenet 2001 138. o.
  4. Tokaji 2003 20. o.
  5. Tsien 1993 1. o.
  6. ”MDBG”, Sökord: 战国策
  7. Grenet 2001 65-67. o.
  8. Grenet 2001 67., 68. o.
  9. Grenet 2001 77., 78. o.
  10. Ecsedy 1992 72., 73. o.
  11. Grenet 2001 78-80. o.

ForrásokSzerkesztés

MagyarulSzerkesztés

Idegen nyelvenSzerkesztés

Tsien 1993: Tsien, Tsuen-hsuin 錢存訓: "Chan kuo ts'e 戰國策". In Michael Loewe (szerk.). Early Chinese Texts: A Bibliographical Guide. The Society for the Study of Early China and the Institute of East Asian Studies, University of California. pp. 1–11. ISBN 1-55729-043-1

További információkSzerkesztés