Wikipédia

Hadakozó fejedelemségek kora (Kína)

Csou-dinasztia második felének, a Keleti Csou-kor utolsó időszaka Kínában
A szócikk keleti írásjegyeket tartalmaz. Többnyelvű támogatás nélkül a kelet-ázsiai írásjegyek helyén négyszög, kérdőjel vagy más értelmetlen jel áll.
 Ebben a szócikkben a mandarin nyelvű szavak pinjin és magyaros átírása között ide kattintva szabadon lehet választani.

A Hadakozó fejedelemségek kora (i. e. 453/403–i. e. 221) a Csou-dinasztia második felének, az ún. Keleti Csou-kornak az utolsó időszaka, amikorra a Csou királyi ház már minden hatalmát elvesztette, s a kínai területek felett hét nagyobb állam, Csi, Csu, Jen, Han, Csao, Vej és Csin osztozott. A korszak kezdetét az jelentette, amikor i. e. 453-ban a megelőző időszak, a Tavasz és ősz korszak legerősebb fejedelemsége, Csin három részre, Han, Vej és Csao fejedelemségekre szakadt. A három új állam létrejöttét i. e. 403-ban szentesítette a Csou-házi király. A Hadakozó fejedelemségek korát az államok közötti állandó háborúk, illetve az államokon belüli centralizációs és reformkísérletek jellemezték. Ez a kor volt a kínai politikai filozófia aranykora. Az i. e. 3. század elejére három állam emelkedett ki a többi közül: Csi, Csu és Csin. Végül az északnyugati Csinnek sikerült legyőznie valamennyi riválisát, és i. e. 221-ben egyesítenie egész Kínát, és Csin-dinasztia néven megteremtette az egységes kínai császárságot.

Hadakozó fejedelemségek
戰國 Csan-kuo
történelmi korszak
i. e. 453/403 – i. e. 221
A Hadakozó fejedelemségek államai
A Hadakozó fejedelemségek államai
Kormányzat
Államformamonarchiák
Uralkodófejedelmek, királyok
DinasztiaCsou-dinasztia
ElődállamUtódállam
← Tavasz és ősz korszakCsin-dinasztia (i. e. 221 – i. e. 207) →
Átírási segédlet
Csan-kuo si-taj
Kínai átírás
Hagyományos kínai戰國時代
Egyszerűsített kínai战国时代
Mandarin pinjinZhànguó shídài
Wade–GilesChan4-kuo2 Shi2-tai4
Kantoni jűtphingZin3-gwok3 si4-doi6

Elnevezése szerkesztés

 Bővebben: Csan-kuo cö

A Keleti- vagy Kései Zhou-kor, vagyis az i. e. 770-től i. e. 221-ig terjedő időszak két részre osztott korszakát, a Tavasz és ősz korszaka (Csun-csiu si-taj 春秋時代), valamint a Hadakozó fejedelemségek kora (Csan-kuo si-taj 戰國時代) is utólag egy-egy történeti műről kapta a nevét,[1] mivel mindkét mű az adott korszak történetét dolgozza fel.[2] A magyarul A hadakozó fejedelemségek politikája[3] vagy A hadakozó fejedelemségek intrikái (Csan-kuo cö 《戰國策》)[4] címen fordított,[m 1] az i. e. 209-ben összeállított művet Tsien Tsuen-hsuin (Csien Cun-hszin 錢存訓) a következőképpen jellemzi:

„Akárcsak a Tavasz és ősz (Chunqiu), a Hadakozó fejedelemségek (Zhangguo) kifejezés is a történeti mű címéből vált az adott korszak elnevezésévé. A sajátos stílusú könyv diplomáciai jellegű érveléssel és példákkal alátámasztva fejti ki a hatalmi politikák stratégiáit. A színes jellemzésekkel tarkított okos meggyőzés módszere szellemességet és humort kölcsönöz a műnek, melynek irodalmi értéke nagyobb, mint a történeti.[5]”

Története szerkesztés

 
Az államok térhódítása és átrendeződése a Hadakozó fejedelemségek idején[6]

A Tavasz és ősz korszakban öt fejedelemség emelkedett ki a többi közül. Ezek közül az egyik, a központi fekvésű Csin 晉 i. e. 453-ban három részre szakadt, mindháromban a Csinben korábban uralkodó dinasztia egy-egy főembere alakított saját uralkodóházat. Ezzel a jelentősebb fejedelemségek száma hétre emelkedett. A szakadást i. e. 403-ban az ekkor már valós hatalommal nem rendelkező Csou király is elismerte, innentől szokás számítani az új korszak, a Hadakozó fejedelemségek (Csan kuo) időszakának kezdetét.

Ebben a korszakban, miután a Csou-ház teljes eljelentéktelenedése nyilvánvalóvá vált, az államok közötti küzdelem még élesebb lett és új dimenziókat öltött. Már nem csak az országhatárok kiterjesztéséért, a minél nagyobb befolyásért harcoltak a fejedelemségek, hanem nyíltan vállalták az új célt, a többi állam megsemmisítését, a kínai világ egyesítését. A fejedelmek sorban felvették az eddig csak a Csou-ház által használt vang, „király” címet, ezzel is jelezve, hogy immár az egész birodalomra igényt tartanak.[7]

A harc általánossá válását elősegítette a vas, a „demokratikus” fém elterjedése. Kína ugyanis a Keleti Csou-korban lépett be a vaskorba. Vasból, a drágább bronzzal szemben, mezőgazdasági szerszámok is készültek, ami elősegítette a termelés hatékonyságának növekedését. Az új fém jelentősége a harcászatban még nagyobb volt: lehetővé tette, hogy a korábbi, arisztokratikus, költséges harci szekerekre épülő hadakozást felváltsa az olcsó vasfegyverekkel ellátott tömeghadseregek háborúja.[8]

Az évszázados harcok folyamán az i. e. 3. századra végül három állam emelkedett ki: a déli Csu 楚,, az északkeleti Csi 齊 és az északnyugati Csin 秦. A végső harc végül e három fejedelemség között zajlott, amely végül Csin győzelmével zárult.[9]

A hegemóniáért folytatott küzdelem két síkon folyt. A külpolitika területén megélénkült a diplomácia, szövetségek köttettek és bontattak fel, háború háborút követett. A lehető legsikeresebb szövetségi rendszer létrehozására, s ezzel a birodalom egyesítésére két elképzelés létezett. Az egyiket, a „horizontális szövetség” elvét Csin próbálta elfogadtatni: ennek alapján keleten Csi államra támaszkodva Csu állammal szemben próbált tengelyt létrehozni. A másik, a „vertikális szövetség” terve Csu államban született: ez Csin kirekesztésével, Csi és Csu körül hozott volna létre erős államcsoportot a kisebb fejedelemségek részvételével. Ebből látszik, hogy valójában két ország állt egymással szemben: Csin és Csu, s mindkettő Csi államot próbálta megnyerni a terveihez.[10]

A másik jelentősebb terület, ahol az egyesítési harc zajlott, az egyes államok bel- és gazdaságpolitikája volt. A hadakozás ugyanis nemcsak a harcmezőkön folyt. Azért, hogy a lehető legerősebb hadsereget tudják kiállítani, a fejedelemségek igyekeztek mindent alárendelni a katonaság fejlesztésének és ellátásának. Ehhez meg kellett találni a kormányzás, az erőforrások összpontosításának leghatékonyabb módjait. Az egyes államok sorra léptették életbe a különböző reformokat, s mint a történelem megmutatta, a legsikeresebb belső intézkedéseket végrehajtó állam lett az, amelyik az évszázados véres harcban végül felülkerekedett. A reformokhoz új eszmékre és képzett kormányzati szakemberekre volt szükség – ezeket biztosították a különböző filozófiai iskolák, elsősorban az i. e. 4. században megjelent legizmus. Ennek következtében a korszakra jellemző változás a hivatásos tisztviselők megjelenése a kormányzatban és a városok fontosságának megnövekedése, mivel a közigazgatási központok idekerültek, továbbá a polgárság kialakulása.[11]

 
A Hadakozó fejedelemségek korának államai i. e. 350 körül.
  Csu
  Han
  Lu
  Csi
  Csin
  Szung
  Teng
  Vej
  Jan
  Csao
  Csou-dinasztia
  Cou


Megjegyzések szerkesztés

  1. ↑ A műnek egyelőre nem létezik magyar fordítása, így a kínai történelemmel, irodalommal kapcsolatos magyar nyelvű könyvek, tanulmányok hivatkozásaiban általában a két fent említett forma valamelyike jelenik meg. A magyar nyelvű sinológia szakirodalom meglehetős egységet mutat abban, hogy a csan-kuo 戰國 kifejezést „hadakozó fejedelemségek” alakban használandó. A bevetett és általánosan követett gyakorlat szerint a korszak megnevezése: Hadakozó fejedelemségek kora.

Hivatkozások szerkesztés

  1. ↑ Salát 2013 18. o.
  2. ↑ Grenet 2001 65. o.
  3. ↑ Grenet 2001 138. o.
  4. ↑ Tokaji 2003 20. o.
  5. ↑ Tsien 1993 1. o.
  6. ↑ ”MDBG”, Sökord: 战国策
  7. ↑ Grenet 2001 65-67. o.
  8. ↑ Grenet 2001 67., 68. o.
  9. ↑ Grenet 2001 77., 78. o.
  10. ↑ Ecsedy 1992 72., 73. o.
  11. ↑ Grenet 2001 78-80. o.

Források szerkesztés

Magyarul szerkesztés

Idegen nyelven szerkesztés

↑ Tsien 1993: Tsien, Tsuen-hsuin 錢存訓: "Chan kuo ts'e 戰國策". In Michael Loewe (szerk.). Early Chinese Texts: A Bibliographical Guide. The Society for the Study of Early China and the Institute of East Asian Studies, University of California. pp. 1–11. ISBN 1-55729-043-1

További információk szerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Hadakozó_fejedelemségek_kora_(Kína)&oldid=24047097”