Főmenü megnyitása

Hainaut-i grófság

történelmi grófság Európában
(Hainaut-i Grófság szócikkből átirányítva)

Az Hainaut-i grófság (Hainaut kiejtése kb.„eno”) vagy Hennegaui grófság (franciául: Comté de Hainaut, hollandul: Graafschap Henegouwen) a történelmi Németalföld területén található feudális állam volt. A grófság a Flamand grófságtól és a Brabanti grófságoktól délre helyezkedett el, nagyjából a mai belga Hainaut tartomány és a francia Nord département területén. A grófság legfontosabb városai Mons (Bergen) (a grófság székhelye), Cambrai (Kamerijk) és Charleroi városok voltak.

Hennegaui grófság
Hainaut-i grófság
Graafschap Henegouwen
Comté de Hainaut
i. sz. 9. sz.1794
Hainaut-i grófság címere
Hainaut-i grófság címere
Hainaut-i grófság zászlaja
Hainaut-i grófság zászlaja
Namur és Hainaut grófságok területe 1477-ben
Namur és Hainaut grófságok területe 1477-ben
Általános adatok
Fővárosa Mons
Hivatalos nyelvek francia, holland,
Vallás keresztény
Kormányzat
Államforma Örökletes grófság
Dinasztia Hainaut grófjai
ElődállamUtódállam
 Frank BirodalomBurgundi hercegség 
A Wikimédia Commons tartalmaz Hennegaui grófság
Hainaut-i grófság
témájú médiaállományokat.

TörténelmeSzerkesztés

 
A Karolingok birodalma 843-888 között

A Frank Birodalom idejénSzerkesztés

A grófság elnevezése a Frank Birodalom egyik tartományi körzetének, a pagus Hainoensis-nek a nevéből ered, amelyet a Haine folyóról neveztek el, amely a pagus nyugati határát jelölte ki. A grófságot délen a Cambrai Grófság, keleten a pagus Lommensis határolta, amely utóbbi később a Namuri Őrgrófsággá fejlődött.

A római uralom idején (i. sz. 1–5. század) a grófság területe két római provincia, Gallia Belgica és Germania Inferior között volt felosztva. A térséget kelta törzsek népesítették be egészen a népvándorlás koráig, amikor az ide érkező germán törzsek kiszorították a keltákat és egyszersmint véget vetettek a római kornak. A terület végül a Frank Birodalom része lett, majd Nagy Károly örökségének felosztásakor a 843-as verduni szerződés értelmében a Lotaringiai Királyság része lett. Utóbbi királyság területeinek felosztásakor 870. augusztus 8-án II. (Német) Lajos német király és II. (Kopasz) Károly, a nyugati frank uralkodó megegyeztek, hogy a „…comitatum…Hainoum…” területe Károly birodalmához tartozik.[1]

A felosztás következtében, illetve a földrajzi elhelyezkedésnek köszönhetően a grófság történelmében meglehetősen domináns volt a francia befolyás, mind a politikai életben, mind a kultúra és a nyelvhasználat területén. Ennek ellenére, a szomszédos Flandriához hasonlóan, időnként vita kerekedett a francia királyok és a német-római császárok között abban a tekintetben, hogy a hainaut-i grófok melyik birodalom fennhatósága alá tartoznak. Ennek feltehetően az oka, hogy az első grófi család, a Reginárok német nemesek voltak, akiknek először I. Lothár német király juttatott területeket a Maas folyó középső folyása mentén. Egyházi szempontból a grófság területe a cambrai-i püspökséghez és a reimsi érsekséghez tartozott, bár feltehetően az északi területek a kölni érsekséghez tartozó Liège-i Püspökség alá tartoztak.

A Reginárok meglehetősen befolyásos német nemesi család volt, akik először Maasgau területén szereztek befolyást, majd megszerezték maguknak Hainaut-t is (mindkettő Alsó-Lotaringia területén volt). A család leszármazottai uralták a 12. században kialakuló brabanti grófságot is. A maasgaui grófságon („…comitatum…Masau subterior…[et] Masau superior…”) a lotaringiai területek felosztása során Lajos és Károly osztozott. Az első maasgaui gróf, Giselbert fia volt Reginár, aki később megszerezte magának a hainaut-i grófi címet.

Mons grófjaiSzerkesztés

IV. Reginár grófot és utódait a korabeli források még inkább Mons grófjaiként említették, ami jól tükrözi a család által birtokol kastély jelentőségét. A család 998-ban foglalta el Mons kastélyát,[2] ami egyben a család befolyásának nyugatra tolódását is jelezte, viszont feszültséget teremtett Reginár bátyjával, Lamberttel, aki eddigre a leuveni gróf címet viselte. A konfliktus hamarosan fegyveres küzdelemmé fokozódott, amely az 1015-ben vívott florennesi csatában érte el csúcspontját: Reginár fia, V. Reginár hainaut-i gróf és nagybátyja, Lambert hadai csaptak össze és utóbbi holtan maradt a csatatéren.

A francia és a német uralkodók közötti konfliktus miatt a német uralkodók őrgrófságok láncolatát hozták létre a Schelde/Escaut folyó mentén, délen Valenciennestől egészen Antwerpenig. A valenciennesi őrgrófság területe a hainaut-i grófságon belül helyezkedett el, ezért egy időben két gróf is igényt tartott ezekre a területekre.

Flamand befolyásSzerkesztés

V. Reginár halála után a hainaut-i grófság Hermann grófra szállt, akiről igen kevés információ maradt fenn, többek között a Hermann és Reginár közötti rokoni kapcsolat sem tisztázott. Hermann özvegye, Richilde viszont első férje halála után a grófságot második férjére, a későbbi VI. Balduin flamand grófra hagyományozta, akivel az 1050-es években kötött házasságot. A grófság sorsát azonban ez nem döntötte el véglegesen, mert IV. Henrik német-római császár 1071-ben ismét megpróbálta császári befolyás alá vonni a grófságot és hűbéresévé tenni a grófot.[3] Henrik császári védnökség alá helyezte a grófságot és garantálta a kiskorú III. Balduin öröklését, amelyet atyai nagybátyja, a nagyhatalmú I. Róbert flamand gróf veszélyeztetett, aki eddigre már megszerezte a holland grófságot magának.

Hainaut grófsága végül az 1190-es évek végéig megőrizte önállóságát, amikor a két grófságot dinasztikus házasság kötötte össze: a későbbi V. Balduin hainaut-i gróf 1169-ben vette feleségül a későbbi I. Margit flamand grófnőt, és 1191-ben felesége jogán vette fel a flamand grófi címet VIII. Balduin néven. Közel fél évszázados közös uralom után Hainaut ismét független grófság lett, II. Margit flamand grófnő viharos házaséletének köszönhetően: Hainaut-t első, Bouchard d'Avesnes-nel kötött házasságából származó gyermekei örökölték, míg Flandria grófságát második férjétől, Guy de Dampierre-től származó utódai örökölték. Az előbbi családból származó II. János hainaut-i gróf 1299-ben örökölte anyja révén Hollandia grófságát és közvetlen leszármazottai mindkét grófságot uralták 1345-ig. Ekkor az utolsó gróf, IV. Guy halála után a grófságokat nővére, Margit örökölte, akinek második férje, IV. Lajos bajor herceg később német király és német-római császár lett. A grófságok a bajor Wittelsbach család tulajdonában maradtak 1433-ig.

Burgundi hódításSzerkesztés

A 15. sz. elején a burgundi grófok sikerrel terjesztették ki uralmukat a legtöbb németalföldi kisállamra, dinasztikus házasságok vagy egyéb megállapodások révén. 1428-ban Jó Fülöp burgundi herceg régenssé nevezte ki magát Hainaut és Holland grófságában, az utolsó Wittelsbach uralkodó, Jacqueline nevében, akit 1433-ban lemondatott és magát helyezte a grófi trónra. A két grófságot ekkor bekebelezte a növekvő burgundi hercegség, amely viszont a Habsburg család tulajdonába került 1477-ben Burgundi Mária és a későbbi I. Miksa német-római császár házassága révén.

Jó Fülöpöt fia, IV. Fülöp követte a burgundi és a hainaut-i trónon. Utóbbi fia, Merész Károly herceg halála után azonban nem volt fiú utód a burgundi trónra és lánya, Burgundi Mária házassága révén a teljes tartomány a Habsburg-házra szállt. A Habsburg-házi V. Károly a politikailag szétdarabolt Németalföldet egyesítette és létrehozta a Hainaut-t is magában foglaló Tizenhét Tartományt. Ezt a birtokot Károly halála után a spanyol Habsburgok örökölték és az északi tartományok felkelése után is megtartották. A spanyol örökösödési háború során a grófság területére angol és holland csapatok vonultak be és a várost Orániai Vilmos herceg katonái elfoglalták. A holland korszak nem tartott sokáig, mert 1713-tól ismét a Habsburg-család birtokába került Németalföld déli része. A Hainaut-i grófságnak 1794-ben a francia köztársaság csapatai vetettek véget, akik a grófság területét a francia köztársaságba olvasztották.

JegyzetekSzerkesztés

  1. MGH LL Capitularia regum Francorum II, p. 195.
  2. Chronica Albrici Monachi Trium Fontium 998, MGH SS XXIII, p. 777.
  3. Die Urkunden Heinrichs IV (Gladiss, D von (ed.) MGH Diplomatum regum et imperatorum Germaniæ, VI) p. 305.

Lásd mégSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

  • Charles Cawley: Medieval Lands. Online változata a Foundation for Medieval Genealogy weboldalán [1] elérhető